RECENZIÓ – Jogász és történész, közben filozófus és egy kicsit politikai teológus. Abból az alkalomból elevenítjük fel Ernst-Wolfgang Böckenförde alakját, hogy tavaly magyar fordításban is megjelent Állami jog és erkölcsi rend címmel egy tanulmánykötete.
Kevesen vannak, akik nagyobb hatással voltak koruk alkotmányos-politikai gondolkodására, mint Ernst-Wolfgang Böckenförde, aki a Német Szövetségi Alkotmánybíróság bírája is volt. Szakmai tekintélye túlmutatott az egyszeri hivatalon. Böckenförde intézmény lett magától is, hivatkozási alap. A nála ma ismertebbnek számító két gondolkodó, Ratzinger és Habermas vitájának is az ő nevezetes diktuma adta az alapját. A magyarul Böckenförde-paradoxonként emlegetett állítás szerint „a szabadelvű, szekularizált állam létalapját olyan előfeltételek jelentik, amelyeket ő maga nem tud garantálni” („Der freiheitliche, säkularisierte Staat lebt von Voraussetzungen, die er selbst nicht garantieren kann.”). Mára már e megállapítás általánosan ismert, klasszikus rangúvá vált, miközben a benne megfogalmazott ellentmondásra igazán meggyőző válasz nem született.
Böckenförde jelentősége azonban nem merült ki az alkotmánybírói feladatvállalásában és egy, a liberális, szekularizált államra vonatkozó dilemma megfogalmazásában. Ő olyan tudós volt, aki a gyakorlati döntéshozatalból is kivette a részét. Másfelől felelős értelmiségiként is sajátos szerepet vállalt: saját hagyományának, a német katolicizmusnak erőteljes bírálójaként védte e hagyomány legfontosabb alapelveit egy szekularizált közegben, teljességgel a pozitív jog talaján állva.
Böckenfördét sokáig nem ismerte a nagyvilág. Ennek magyarázata lehet, hogy Böckenförde mélyen beágyazódott a német alkotmányos és államtani hagyományba, ami viszont tökéletesen idegen például az angolszász vagy a francia hagyománytól. Igazából csak a kilencvenes évektől kezdődött a szélesebb körű recipiálása. Az utóbbi években viszont felgyorsult ez a fogadtatás. Egyrészt a German Law Journal tematikus számot jelentetett meg róla 2018-ban (Special issue – Statism, Secularism, Liberalism. Ernst-Wolfgang Böckenförde Beyond Germany címmel), amelyben épp szerzőnk Németországon túlmutató hatása állt az érdeklődés középpontjában. Másrészt pedig megkezdődött tanulmányai gyűjteményes angol nyelvű megjelentetése az Oxford University Press kiadásában. Ez az alaposan szerkesztett, kísérő tanulmányokkal ellátott fordítás Mirjam Künkler és Tine Stein szerkesztői munkáját dicséri. Mirjam Künkler a svéd Collegium for Advance Study kutatója, míg Tine Stein a Kieli Egyetem professzoraként fogott a feladat végrehajtásához. A sorozatban eddig a következő kötetek jelentek meg: Constitutional and Political Theory (2017), illetve Religion, Law, and Democracy (2020). A két szerkesztő egyébként 2021 júniusában vendége volt a Politika- és Államelméleti kutatóintézet szemináriumának. E blogbejegyzésben az előbb említett kötet alapján foglalkozunk a gondolkodóval, már csak e válogatás tematikája miatt is. A terjedelmi kötöttségek miatt a könyv szerkesztői által írt bevezető tanulmány és a kötet végén olvasható interjú segítségével próbáljuk meg jellemezni a szerző politika- és alkotmányelméleti gondolkodását.
De előbb tekintsük át a kötet anyagát magát! A bevezetőn és az életútinterjú részleten kívül négy részből áll. Ezek az állam politikai elméletét, az alkotmányos elméletet, az alapvető jogokat, valamint az állam és polgárai viszonyát érintik, s négy-négy tanulmányból állnak. Már ebből a felsorolásból is kitetszik, hogy Böckenförde munkássága valóban a német államtani és alkotmányjogi hagyományba ágyazódik bele, amin persze nincs mit csodálkozni, hiszen e területen a német tudományosság a második világháború után is lényegében még évtizedekig csak a saját hagyományára figyelt. Ennek pedig nyilvánvaló kockázata volt a század első felének viharos német történetét figyelembe véve, különösen pedig a holokauszt árnyékában. Épp ezért bizonyos fokig meglepő, hogyan is sikerült a németeknek mégis stabilizálniuk újonnan megalkotott alkotmányos rendszerüket, főleg, ha összevetjük ennek sorsát a weimari köztársaság sikertelenségével.
A kötet meglepő válasza erre a kérdésre az, hogy Németország nyugati felében a nácik hivatalos pozíciókból történő eltávolítására irányuló eljárásrend ellenére sokkal nagyobb volt a szerepe a tudományos diskurzusban a folytonosságnak, mint a megszakítottságnak, a múlt végleges eltörlésének.
Böckenförde intellektuális fejlődéstörténete olyan kapcsolati hálót rajzol ki, amely különösen tanulságos a Bundesrepublik első két-három évtizedének története szempontjából. E hálóban fontos helyet foglalnak el hivatalos mesterei, két doktori dolgozatának témavezetői, a közjogász Hans Julius Wolff és a történész Franz Schnabel. Mindketten szemben álltak a náci rendszerrel, és ennek megfelelően el is vesztették annak idején az állásukat. Mindkettő támogatta Böckenförde pályáját, és mindkettőjüktől volt mit tanulnia. Ám volt két másik, informális mestere is. Közöttük az egyikkel soha nem találkozott, Hermann Heller ugyanis 1933-ban meghalt. A másikkal viszont évtizedes barátságot ápolt, ő volt Carl Schmitt, aki a Hitler alatt vállalt szerepe miatt természetesen persona non grata volt a háború utáni német tudományosság állami intézményrendszerében, ám szakmai tekintélye egy bizonyos körben, amelyhez Böckenförde is tartozott, megkérdőjelezhetetlen maradt. Ezt pedig soha nem tagadta a tanítvány; igaz, azt mindig hangsúlyozta, hogy mestere politikai nézeteivel, beleértve antiszemitizmusát és antidemokratizmusát, természetesen nem értett egyet. További példaképe volt Ernst Forsthoff is, aki szintén bizalmat szavazott eleinte a nemzeti szocialistáknak, később azonban, s még időben, szembefordult velük, miközben nem próbálta letagadni múltja e foltját.
Az igazán meglepő azonban az, ahogy kirajzolódik egy terjedelmes informális kapcsolati háló is, amely lényegében a hivatalos intézményrendszer mögött gondoskodott a kor fiataljai számára a megfelelő humán tudományos szellemi inspirációról. Ide tartozott Böckenförde életében először is a Münsteri Iskola, vagyis a Collegium Philosophicum, amelyet Joachim Ritter, a korában nagy befolyással bíró liberális-konzervatív politikai filozófus határozott meg, s amelynek tagjai a későbbiek folyamán nagy hatással voltak a német szellemi életre. Vagy említhetnénk azt a nyári egyetemszerűen működő társaságot, amelyet heidelbergi diákok biztatására Ernst Forsthoff hívott össze nyaranta, jeles előadókat meghallgatni, és róluk vitázni a világtól távol eső Ebrach nevű faluban. De hasonló jelentőségű volt Böckenförde számára a heidelbergi együttműködés Reinhart Koselleckkel is. Ahogy Ritter bevonta Kosellecket a Historisches Wörterbuch der Philosophie munkálataiba, úgy Koselleck is bevonta a tehetséges és motivált ifjút a Geschichtliche Grundbegriffe írásába. Nem csoda, hogy bár saját tudományos iskolát maga Böckenförde nem alakított, nagy befolyással bírt Freiburgban „tudományos klubja”, és hogy saját tanítványi köre is nagy befolyással bírt a későbbiekben a német bírósági szervezetben. Mindez a szellemi élet sajátos dinamikájának megértésén túl azért érdekes, mert fényt vet a háborús összeomlás után ébredező német szellemi élet természetére, s a nácizmussal magát megégető német jobboldali tudományosságnak a hivatalos intézményrendszer mögötti befolyásos továbbélésére. Böckenförde persze nem nevezhető jobboldalinak, hiszen ő a Szociáldemokrata Párt soraiban politizált. Ám pozíciójának jó néhány eleme tekinthető hagyományosnak, s így merülhet fel a címben jelzett besorolási probléma e gondolkodó elméleti álláspontjával kapcsolatban.
De lássuk most már, hogyan jellemezhető Böckenförde gondolkodásmódja – persze a fenti német alkotmánytani kontextusban. A legmeglepőbb, hogy a jogállamiság (Rechtsstaat) dogmatikáját Carl Schmitt alapján értelmezi ő is, miközben tudja jól, hogy Schmitt milyen éles kritikusa volt a liberális államnak. „A jogállam a szabadság biztosítását szolgálja, nevezetesen, az alapvető jogokon és a hatalmi ágak elválasztásán keresztül, és a szabadságvédő formák és eljárások kidolgozása révén, amelyek fontosabbak, mint a materiális garanciák.” Ráadásul Böckenförde azt is átveszi mesterétől, hogy a jogállam és a demokrácia nem egymás szinonimái: a jogállam már a 19. századi alkotmányos monarchia idején kialakult, míg a mai körülmények között a demokráciát is korlátozza a jogállam. Ezért logikus, hogy az e keretben felmerülő problémát, a szabadság és egyenlőség dialektikáját már Lorenz von Stein 19. századi klasszikus liberális elmélete alapján fejti ki. Von Stein Tocqueville és Eötvös kortársaként elemezte a két fogalom bonyolult viszonyát, ám megoldása már a két másik gondolkodótól eltérően, a német helyzetnek megfelelően, a szociális biztonság irányába mutatott.
A jogállam ilyenfajta kereteit Böckenförde Schmitt Alkotmányelmélete alapján fejtette ki. Ám a tanítvány szerint a mester másik munkája, A politikai fogalma még fontosabb felismerést fogalmaz meg: hogy az emberi közösségek hajlamosak a belső és külső konfliktusok generálására, az ellenségesség meghatározza az emberi közösségek egymáshoz fűződő és belső viszonyait is. Böckenförde jó szemmel vette észre, hogy kora politikatudományának liberális fősodra elfeledkezett a politikai ilyenfajta jelentőségéről, és ez szerinte súlyosan veszélyeztetheti az állam rend- és békebiztosító szerepét.
Schmitt ellensúlyaként Böckenförde mindig hangoztatta azt is, hogy milyen nagy hatással volt rá a Schmitt ellenlábasaként ismert, szociáldemokrata beállítottságú Hermann Heller is. Az előszó szerint tőle vette át azt a hobbesiánus felfogását, hogy az állam nem valamely élettelen mechanizmus, hanem cselekvő emberek alkotják, akiknek cselekvései igazolják vissza az állam létét és létjogosultságát. Ugyancsak tőle vette át állítólag azt a hegeli nézetet is, hogy az állam és a társadalom egymástól elkülönítendő, s hogy ugyanakkor a társadalom bizonyos fokú homogenitása szükséges az állam megfelelő működéséhez.
E vázlatosan ismertetett nézetek persze csak arra szolgálnak, hogy felkeltsék az érdeklődést a szerző iránt. Böckenfördét ugyanis mindenkinek érdemes olvasnia, akit érdekel az alkotmányos demokráciák működési módja, és azok az alapelvek, melyek e működést lehetővé teszik. De munkásságának van egy olyan speciális vonatkozása is, amely kifejezetten politikai természetű: ez pedig Böckenförde hozzájárulása a német alkotmányosság háború utáni megújításához. A Közszolgálati Egyetem Politika- és Államelméleti Kutatóintézetében kutatási projektet indítunk a háború utáni konzervatív és keresztény politikai gondolkodás rekonstruálására – annak érdekében, hogy feltárjuk azt, hogy miként segítette és milyen elemekkel gazdagította a szövetségi köztársaság politikai gondolkodásának hagyományos alapokon történő megújítását a katolikus-keresztény gondolkodás öröksége. Ennek az eszmetörténeti rekonstrukciónak fontos célja Böckenförde gondolkodásának megértése, és az általa vallottak mai jelentőségének értékelése.
Ernst-Wolfgang Böckenförde: Constitutional and Political Theory. Selected Writings., ed. Mirjam Künkler és Tine Stein, transl. Thomas Dunlop, 2017., Volume I., Oxford University Press, 2017.
A kép forrása: Badische Zeitung