„A konzervatívok úgy gondolkodnak, mint az oroszlánok, a liberálisok pedig mint a bárányok.”
Ez a mottója az Evolúciós pszichológia a politikában, avagy hogyan fejlődött ki a konzervativizmus és a liberalizmus az emberben című könyvnek, amelynek szerzője egy anonim konzervatív.[1] Az evolúciós pszichológia lényege, hogy az emberi psziché és elme működését a többmillió éves túlélési és szaporodási küzdelem által meghatározottként értelmezzük. Eszköz lehet arra, hogy jobban megértsük miért alakult ki és dúl napjainkban is a megosztottság a konzervatív és a liberális felfogású emberek között. Én miért vagyok konzervatív, míg a szüleim és a legjobb barátom liberális? Lehet, hogy a jobboldali-baloldali kettősség mélyen gyökerezik az emberré válás szükségleteiben, és ezáltal maga a megosztottság is evolúciós szükséglet? A két politikai ideológiát ugyan csak a felvilágosodástól eredeztetjük, de a „kétféleség” mégis sokkal ősibb emberi vonás, vagy esetleg választás? Választás a biztonság versus szabadság, a rend versus komplexitás, a megszokás versus újdonság, a konformitás versus kreativitás vagy a lojalitás versus lázadás dilemmáiban. Az evolúciós pszichológia viszonylag egyszerű eredetmagyarázattal szolgál erre a kérdésre is. Eszerint szükségszerű, hogy kialakult a konzervatív és a liberális szembenállás, ahogyan a természet bárányt és oroszlánt is teremtett. Mindkettőnek megvolt a maga sikeres túlélési/szaporodási stratégiája, mi több a fejlődéshez mindkettőre szükség volt: az oroszlán-bárány párosra és a konzervatív-liberális párosra is.
A két evolúciós stratégia: az r-stratégia és a K-stratégia, ezek élnek tovább ma is egyik és másik emberben. Az r-stratégia a zsákmány-típusokra jellemző: a világot békésnek és bőséges forrásokkal (legelőkkel) látja, a gyakori és mennyiségi szaporodás és promiszkuitás jellemzi. Idegenkedik a versenytől, és nem szereti a csoport/etnikum lojalitás kötelmét sem. Gondolkodását a mindenkinek jusson mindenből egyenlősdije és a békés együttélés ideáljai jellemzik. Van elég fű a legelőn, békésen legelészünk.
A K-stratégia ezzel szemben a világot a szűkös forrásokért való verseny helyének látja. Ez a típus érzi a szelekciós nyomást, azaz tudja, hogy csak a legjobb versenyzők élhetik túl. Ha nem vagy erős-harcos versenyző, akkor zsákmány leszel, mert a források szűkösek.
A két stratégia egyéni és csoportszinten is működik. A K-stratégiában a csoportlojalitás erős, mert a csoportok között is túlélési versenyt lát. Az oroszlánok együtt vadásznak, a bárányok szétfutnak. A K-stratéga ezért erős csoportot épít nemzetből, vallásból, etnikumból.
Nem nehéz beazonosítani, hogy az r-stratégia a liberálisra, a K-stratégia a konzervatív emberre vonatkoztatható. Legalábbis a fent említett könyv ezt teszi, és a teljes politikai ideológiai felépítményt erre az alapzatra helyezi. Mindebben sok igazság rejlik, sőt a pszichológia segítségül hívja az evolúciós biológiát is. Ryota Kanai kognitív idegtudós 2011-es tanulmánya szerint a konzervatív ember agyában nagyobb az ún. amigdala szerv, amelynek elsődleges szerepe van az érzelmi reakciók feldolgozásában. Az agy emiatt érzékenyebb a veszélyek azonosításában, és fogékonyabb a nagyobb társadalmi hálózatokra és a fenyegetések érzékelésére. A liberálisoknál viszont a szürkeállomány nagyobb mennyiségű az elülső cinguláris kéregben, amely a fájdalomra, a bizonytalanságra és a hibákra való érzékenyebb reakciót jelenti. A pszichometriai vizsgálatok szerint a liberálisok fogékonyabbak az érzelmi szorongásra, a párkapcsolati elégedetlenségre és tapasztalati nehézségekre.[2] Az agykutatás joggal nagyon óvatos a politikai irányultság biológiai magyarázatában, és ez az óvatosság a pszichológiában sem árt.
A darwini evolúcióelméletből a „természetes szelekció” törvényét társadalmi és morális kérdésekben megfontoltan kell idézni. A gyakran Nietzsche-vel azonosított erő – és hatalometika, amely megalapozta a nácizmust, nem kis részben a szociáldarwinista gondolatokból eredt. Az evolúció a természet fejlődése és a természet morálisan semleges! Ugyanakkor a természet alapvonása mégis a túlélési küzdelem, az emberré válás társadalmi evolúciója pedig valóban megmutatta a sikeres túlélési stratégiákat (és a sikerteleneket is lásd neandervölgyi rokonainkat). Az evolúciós pszichológia megközelítése ezért segíthet megérteni a két ideológiára egyszerűsített gondolkodás mélyebb gyökereit az emberi természetben. Elgondolkodtató, hogy látszatra az evolúció törvényéhez a K, azaz a konzervatív erő-stratégia áll közelebb. Csábító a gondolat, hogy az „evolúció konzervatív” és – a bon mot szerint – „mindenki konzervatívnak születik”. Az evolúció azonban – szerencsénkre – összetettebb világ annál, semhogy ítéletet hirdessünk, melyik ideológiai kedvezőbb az ember (tovább)fejlődése szempontjából.[3] A természetben az együttműködés és az altruizmus hasonlóan erős faktor, mint az életért való véres küzdelem. Az evolúció nem kétféleséget, hanem sokféleséget teremtett, nincs ez másként a társadalomban sem.[4] Végül pedig abban sem lehetünk biztosak, hogy minden oroszlán konzervatív, mint ahogyan a liberálisok mindegyike sem bárány…
[1] The Evolutionary Psychology Behind Politics: How Conservatism and Liberalism Evolved Within Humans, Federalist Publications; Revised ed. edition 2017
[2] R. Kanai; et al. (2011-04-05). „A politikai irányzatok összefüggenek az agy felépítésével fiatal felnőtteknél”. Curr Biol. 21 (8): 677–80.
[3] John G. West: Darwin’s Conservatives: The Misguided Quest Discovery Institute; 1st edition (November 14, 2006)
