A szlovák politikum 2010 óta rágja az állampolgárság gittjét. Annak idején, a 2010-es szlovák állampolgársági „ellentörvény” elfogadásakor Dél-Szlovákia elszakadásával riogatott az akkori kormány, és a „veszély” azóta sem múlt el. Legalábbis úgy tűnik, mert egy, a napokban elfogadott kormánydöntés értelmében lényegi változás a szlovák állampolgársági törvényben nem fog beállni. Miről is van szó?
Az első Fico kabinet műhelyében született, egy-két héttel a 2010-es szlovákiai parlamenti választások előtt egy olyan törvénymódosítás, amely közvetlen reakció volt a magyar Országgyűlés által elfogadott egyszerűsített honosítási eljárásra. Mint ismeretes, ez az a hazai jogszabály, amely alapján a külhoni magyarok egyszerűsített eljárásban válhatnak magyar állampolgárokká (is). A szlovák parlament ezt az „ellentörvényt” gyorsított eljárásban tárgyalta le és fogadta el, gyakorlatilag azzal a szándékkal[1], hogy ellehetetlenítse a felvidéki magyarok honosítási kérelmeit. Mondván, hogy az mégsem járja, hogy valaki úgy váljon egy ország állampolgárává, hogy nincs tényleges kapcsolata – például nincs külföldi lakhelye – azzal az országgal, amelynek állampolgárságát kérelmezi. Sőt, a szlovák parlament szerint az 1920-as trianoni szerződés megkérdőjelezését is jelentheti a magyarországi egyszerűsített honosítási eljárás, azaz maga a szlovák államiság van veszélyben evégett[2].
Hogy Robert Fico 2010-ben ebből mit gondolt komolyan és mit mondott pusztán a választási kampány hevében, az nem derült ki – a tény viszont tény maradt: Szlovákiában azóta is az ellentörvénnyel módosított jogszabály van hatályban. Ezideáig egy szlovák kormányban sem volt meg a politikai akarat, hogy az így kialakult helyzetet orvosolja. Jogi szempontból így az a kis abszurd alakult ki, hogy ha valaki más állam állampolgárságát szerzi meg, úgy a szlovákot automatikusan elveszíti, viszont ha kéri, újra felveheti a szlovákot. A szlovák állampolgársági törvény egyébként soha sem tiltotta – és most sem tiltja – a kettős állampolgárság intézményét.
És hogy mit mutatnak a számok? A minisztériumi adatok szerint 2010 óta 3596-an veszítették el szlovák állampolgárságukat, a legtöbben a cseh (1250), német (824), osztrák (560) és amerikai (182) állampolgárság miatt. A magyar állampolgárság felvétele csupán 133 esetet érintett. Ezt orvosolandó – azaz hogy a magyarok ellen megalkotott ellentörvény mégsem a magyarokat érintette leginkább – próbált a jelenlegi kormánykoalíció valamit tenni.
Ez végeredményében úgy sikerült, hogy más állampolgárság felvételekor csak abban az esetben nem szűnik meg a szlovák állampolgárság, ha a kérelmező fel tudja mutatni: öt éve az idegen országban él. Még egyszer, magyarul: ha tehát legalább öt éve igazoltan külföldön élek, akkor kérhetem más állam állampolgárságát és megtarthatom a szlovákot. Úgy, hogy tényleges kapcsolatom – például szlovákiai lakhely – Szlovákiával nincs. Ellenben azt, aki különben minden nap Szlovákiába megy üzletbe tejért és kenyérét, és ide járnak a gyerekei iskolába, meg a szlovák államkincstárba fizeti az adót – azt meg törvény erejénél fogva, hatósági, közigazgatási, bírósági vagy bármilyen hivatalos eljárás nélkül, jogorvoslati lehetőség nélkül megfosztom az állampolgárságától.
Egyszerűen csak odalép egy rendőr és közli, hogy kérem adja át a személyijét és útlevelét. Miért? – kérdezem. Mert nincs benne a „gépben”, jön a megnyugtató válasz. Attól eltekintve, hogy ez persze mennyire rettentően jogállami, a szlovák politikum ezt meg is tudja fejelni: Martin Klus külügyi államtitkár egy politikai vitaműsorban múlt héten (azaz 2021-ben) azt nyilatkozza, hogy amennyiben a felvidéki magyarok mindennemű szankció és korlátozás nélkül vehetnék fel Magyarország állampolgárságát is, akkor fennállhat a kockázata akár annak is, hogy Abháziát, Kelet-Ukrajnát, a Donyec-medencét idéző állapotok alakuljanak ki Szlovákiában…
Ennyi.
[1] Lásd a Szlovák Nemzeti Tanács sajtóhíre: Právna norma je reakciou na maďarský zákon o dvojakom občianstve …, elérhető: https://www.nrsr.sk/web/dynamic/Sprava.aspx?MasterID=47521
[2] Uo: Parlament tiež varoval pred opätovným spochybňovaním Trianonskej mierovej zmluvy z roku 1920 a povojnového územného usporiadania Európy.
