A diplomácia nagyon ritkán használt eszköze egy nagykövet kiutasítása. Rendkívül erős üzenetet közvetít, méltán kelt érdeklődést a vita résztvevőin túlmutatóan is. 2020. november 27-én Montenegró (72 órán belüli) távozásra szólította fel Szerbia podgoricai nagykövetét, akit nemkívánatos személynek, vagyis „persona non grata”-nak minősítettek. Érdemes megvizsgálni az ügy kiváltó okát és lehetséges következményeit. Egyrészt mégiscsak a szomszédságunkban került sor egy nagykövet kiutasítására, másrészt az Európai Bizottságban magyar biztos felel az Európai Unió bővítésért – márpedig itt csatlakozási tárgylásokat folytató országokról van szó.
Mit mondott a szerb nagykövet? A magyar olvasóhoz eljutott hírek szerint Vladimir Božović felszabadításnak minősítette Montenegró 1918 végi szerb megszállását. Hogyan reagálna a magyar kormány, ha a román nagykövet Budapest 1919-es felszabadításáról beszélne (ti. a kommunizmus alól – diplomatáiktól ez korántsem idegen)? Lehet, hogy hasonlóan, de azért itt nagyon sok tekintetben másról van szó. Olyan százéves nézeteltérésről van szó, amely többnyire egy közös államon belül folyt, csak 2006 óta számít szomszédos országok vitájának.
Bár a nemzetközi jog nem írja elő a nemkívánatos személlyé nyilvánítás indoklását, erre azért általában sor kerül. Ebben az esetben is: a szerb nagykövet folytatólagosan beavatkozott Montenegró belügyeibe, az indoklás külön nevesíti a parlament 2018. november 29-i határozatát, amely a száz évvel korábbi podgoricai nemzetgyűlés döntéseit (trónfosztás, csatlakozás a Szerb Királysághoz) semmissé nyilvánította. Vladimir Božović nagykövet szerint az 1918-as montenegrói Nagy Nemzetgyűlés a montenegrói nép szabad akaratát tükrözte és felszabadulásukat hozta. A hivatalos montenegrói álláspont szerint viszont illegális és illegitim volt az ország szuverenitásának megszűnéséhez hozzájáruló gyűlés. Mint tudjuk, voltak más gyűlések is 1918 novemberében és decemberében, amelyekről ma is nehéz indulatok gerjesztése nélkül vitát nyitni. Gondoljunk csak Gyulafehérvárra, 1918. december 1. megítélésére.
A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását (későbbi nevén Jugoszlávia) is 1918. december 1-jén hirdették ki. Pár nappal előtte sebtében, szerb fegyverek árnyékában a november 25-26-ra) összehívott helyi szerb „nemzetgyűlések” mondták ki, hogy „Vajdaság” és az addig önálló Montenegró Szerbiához csatlakozott. Szerb felfogás szerint a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak így váltak részévé a korábban magyar bácskai és bánáti területek, illetve az addig önálló Montenegró. Miklós király hatalmát egyébként még 1916-ban döntötte meg az Osztrák-Magyar Monarchia, 1918-ban a Montenegrót megszállva tartó osztrák-magyar katonák helyét a szerb királyi erők vették át.
Egy történelmi vonatkozású nyilatkozat – mégha egy-egy esemény bizonyos értelmezését törvény védi is – önmagában nem vezet ilyen komoly lépéshez. A kiutasítás indoklása csak példaként említi az esetet a folytonos beavatkozás kapcsán. A diplomáciai csetepaté megértését megkönnyíti, ha felidézzük az augusztus 30-i montenegrói parlamenti választások eredményét. Három évtized után elvesztette többségét a Milo Đukanović köztársasági által irányított Szocialisták Demokrata Pártja (DPS). Az új kormány megválasztására viszont csak december 4-én került sor. Vagyis egy olyan ügyvezető kormány döntött a szerb nagykövet kiutasításáról, amelynek már csak egy hete volt hátra. A leköszönő és az új kormány közti ellentétnek fontos eleme a Szerbiához való eltérő viszony. Az előzőhöz képest barátságosabbnak ígérkezik az új kormány Szerbia és a Szerb Ortodox Egyház irányában. Božinović, aki montenegrói állampolgárságáról a pár hónaposra sikeredett nagyköveti megbízatás kedvéért mondott le, korábban ügyvédként a Szerb Ortodox (Pravoszláv) Egyházat is képviselte.
Szerbia válaszlépése nem maradt el. Másnap már persona non grata volt Tarzan Milošević is. De csak egy napig. A szerb kormányfő november 29-én bejelentette: jó kapcsolatokra törekszenek, ezért visszavonják Montenegró belgrádi nagykövetének kiutasítását. Egy olyan nagykövetét, akinek üzletemberként és politikusként befutott karrierje a választásokon alulmaradt párthoz köthető, vagyis az új kormány aligha számít rá hosszútávon egy ilyen kulcspozícióban. Hamar jött egy üzenet Brüsszelből. Várhelyi Olivér tweetje: üdvözölte a szerb lépést, és a jószomszédság jegyében felszólította Montenegrót, hogy ők is vonják vissza a szerb nagykövet kiutasítását. Nem vonták vissza. De a kapcsolatok javulása nem ezen múlik, hanem az új kormányon.
A szerbbarátnak mondott új kormány igyekszik az Oroszországhoz történő közeledés gyanúját oszlatni. Az USA és Németország nagykövetei gyorsan kaptak időpontot az új miniszterelnökhöz, akinek első külföldi útja Brüsszelbe vezetett. Sorra hangzanak el az új kormány nyilatkozatai NATO-ban való kitartásukról és az EU-csatlakozás iránti elkötelezettségükről. A szerb-montenegrói viszony pillanatnyilag nem ad okot aggodalomra, bár a montenegrói kormány vegyes összetételének és borús kilátásainak köszönhetően e tekintetben is van bőven bizonytalanság. A téma elő fog jönni legkésőbb Đukanović elnöki mandátumának végén, de ez már csak a balkáni folklór része egy geostratégiai mellék-hadszíntéren.
