Hetvenöt ember – ennyien töltik ma Magyarországon börtönökben a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésüket. Ezt az ítéletet a halálbüntetés 1988-as eltörlését követően, annak alternatívájaként vezették be, ám szakmai körökben az unióban és itthon is nagy viták zajlanak e büntetésforma fenntartásáról.
Másképpen bánnak-e az egész életükre bezárásra ítélt rabokkal a fogvatartók? Milyen körülmények között élnek ezek az elítéltek? Milyen reményük marad a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést letöltőknek? Van-e arra mód, hogy sok évtized után mégis elhagyhassák a börtönt? S ha így lenne, biztonságban érezhetjük-e magunkat? S egyáltalán: ki döntheti el, hogy a sorozatgyilkos Magda Marinkó és társai megérdemlik-e a lehetőséget annak, hogy végrehajtási kegyelem révén egyszer majd szabadok lehessenek?
Mai adásunkban a lassú halálbüntetésnek is nevezett tényleges életfogytiglanról kérdezi Horváth Attila, az NKE ÁNTK Állam- és Jogtörténeti Tanszékének vezetője Czenczer Orsolyát, az egyetem RTK Büntetés-végrehajtási Tanszékének egyetemi docensét.
