Magyarországot vádolták korrupcióval, majd maguk keveredtek korrupciós botrányba. Az uniós Katargate ügy akár mélyreható változást is hozhat az európai politikába.
Kellemetlenül végződött a 2022-es év a brüsszeli elit számára, miután futótűzként terjedt a hír, hogy december 9-én korrupció gyanúja miatt letartóztattak több befolyásos uniós személyiséget, köztük Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti alelnököt és Pier Antonio Panzeri volt szocialista EP-képviselőt. Rajtuk kívül letartóztatták még Kaili élettársát, Francesco Giorgit, valamint Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát és Niccolo Figa-Talamancát, az egyébként emberi jogi és jogállamisági kérdésekkel foglalkozó No Peace without Justice nevet viselő NGO igazgatóját. Francesco Georgi szerepe azért is különleges, mert a botrányban érintett több személyhez is kötődik. Nemcsak Eva Kaili élettársa, hanem Pier Antonio Panzeri korábbi és Andrea Cozzolino jelenlegi olasz szocialista európai parlamenti képviselő asszisztense is volt.
Hamar kiderült, hogy nagyléptékű korrupciós botrányról van szó, a belga rendőrség ugyanis közzétette, hogy mintegy 1,5 millió euró (azaz mintegy 600 millió forint) készpénzt foglalt le az intézkedések során. Az ügy tovább gyűrűzik az Európai Parlamentben, Roberta Metsola EP-elnök 2023. január 16-án jelentette be a strasbourgi plenáris ülésen, hogy további két EP képviselő, a belga szocialista Marc Tarabella és az olasz szocialista Andrea Cozzolino mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó eljárások is elindultak. A január 17-i hírek szerint Pier Antonio Panzeri időközben vádalkut köthetett a hatóságokkal, hogy csökkentse büntetését, így a feltételezett korrupciós hálózattal kapcsolatban várhatóan további információk láthatnak napvilágot.
A korrupció egyes személyeket, illetve azok hálózatát érinti, ezért nem lenne helyénvaló általánosításba bocsátkozni és az egész brüsszeli elitet korrupcióval vádolni. Ugyanakkor az ügy társadalmi, morális és politikai következményei óhatatlanul túlmutatnak az érintett személyeken.
A Katargate ügy alapjaiban rengeti meg azt az egyébként is utópisztikus és irreális, ugyanakkor a nyugati mainstreamben meglehetősen elterjedt narratívát, amely szerint az európai uniós intézmények, különösen az Európai Parlament, morálisan a tagállamok és intézményeik felett állnak. Az elmúlt évtizedben az európai parlamenti vitákból és állásfoglalásokból rendre az tükröződött, hogy az EP képviseli minden ügyben a „jó oldalt” és mutatja a „helyes utat”, míg más szereplők, különösen a tagállamok és tagállami kormányzatok, valamint a képviselőiket tömörítő Tanács általában „bűnbakokként”, de legalább is a „helyes haladást gátló” tényezőkként jelentek meg. A közelmúltban felmerült kínos ügy azonban azt mutatja, hogy az Európai Parlamentnek, és általában Brüsszelnek nincs erkölcsi alapja ítélkezni és magát morálisan felsőbbrendűnek tekinteni.
Mindez megingatja azt a politikai állítást is, mely szerint az Európai Egyesült Államok létrehozása elkerülhetetlen szükségszerűség, amelyet legfeljebb hátráltatni lehet, de elkerülni nem. A föderális Európa szószólói mindig azzal érvelnek, hogy a nemzeteket meg kell haladni ahhoz, hogy létezésünkben valami jobb, magasabb minőséget érjünk el. A föderalisták szerint Európának nincs szükség nemzetekre, amelyek csak az egoista nacionalizmus és a háború veszélyét rejtik magukban. Ezért a cél olyan európai államot létrehozni, amely maga alá gyűri a nemzeteket, és addig is, amíg ez nem következik be, az európai szupranacionális intézményeknek a lehető legszéleskörűbb ellenőrzés alatt kell tartani a tagállamokat nemcsak gazdasági és pénzügyi, hanem politikai és jogi tekintetben is. Többek között az elmúlt évtizedben kialakított jogállamisági eljárások is ezt a célt szolgálják.
A Katargate ügyből azonban éppen ellentétes a tanulságot lehet levonni: az európai polgároknak az lenne az érdeke, hogy az uniós intézmények ne maradjanak felügyelet nélkül. Az ellenőrzést pedig egyedül a tagállamok tudják gyakorolni, amelyek demokratikusan választott vezetői közelebb állnak az európai polgárokhoz, mint a távoli uniós intézmények. Ezért véget kell vetni annak a tendenciának, hogy a szupranacionális intézmények egyre több jogkört vonjanak magukhoz, és éppen ellenkezőleg, a tagállamok részére kell erősebb jogköröket biztosítani az uniós intézmények ellenőrzésére.
A Katargate ügy az EU és Magyarország közötti politikai vitákban is különös relevanciával bír. Az Európai Bizottság 2022-ben többek között a korrupció vádját helyezte a Magyarországgal szemben indított jogállamisági kondicionalitási eljárás középpontjába, amely keretében szeptember 18-án, majd november 30-án javasolta a hazánknak járó uniós források részleges felfüggesztését. Mivel a kondicionalitási rendeletben foglalt pénzügyi szankciókhoz nem elegendő általános jogállamisági hiányosságokra vagy demokratikus problémákra hivatkozni, hanem azt is meg kell tudni magyarázni, hogy a magyarországi helyzet miért veszélyezteti az uniós költségvetést, a korrupció tavaly kiemelt vádponttá lépett elő az EU hazánkkal szembeni eljárásaiban. EP képviselők még 2022 novemberében is súlyos vádakat fogalmaztak meg a magyarországi korrupció kapcsán, és követelték a Bizottság még szigorúbb fellépését.
Az európai elitbe begyűrűző Katargate ügy azonban ledöntötte az uniós intézményeket, köztük különösen az európai parlamenti képviselőket a piedesztálról, akik így már nem folytathatják zavartalanul a korrupciót középpontba helyező politikai vádaskodásokat a tagállamokkal szemben. Elég csak belegondolni abba az abszurd helyzetbe, hogy évekkel ezelőtt, még aktív európai parlamenti képviselőként a jelenlegi korrupciós botrány középpontjában található Pier Antonio Panzeri adott hangot aggodalmának az uniós források feltételezett magyarországi elsikkasztása miatt; vagy hogy a Katargate-ben gyanúba keveredő Marc Tarabella belga szocialista képviselő 2018-ban Twitter bejegyzésben üdvözölte a 7. cikk szerinti jogállamisági eljárás megindítását Magyarországgal szemben, hangsúlyozva, hogy a korrupció nem maradhat büntetlenül.
Magyarország fő kritikusai ebben a kínos helyzetben várhatóan más témákra térnek majd át, a korrupció helyett újra általánosabb értékekre, elvontabb jogelvekre hivatkozó vádpontokat helyezhetnek előtérbe. Erre enged következtetni a Bizottság december 22-én közzétett közleménye is, amely amellett, hogy jelzi, hogy a testület elfogadta a Magyarországgal kötött partnerségi megállapodást, azt is hangsúlyozza, hogy a kohéziós politikai és belügyi programok végrehajtásához Magyarországnak további „feljogosító feltételeknek” is meg kell felelnie. E ponton pedig hangsúlyozza, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségével, a gyermekvédelmi törvénnyel, a menedékkérők jogaival és a tudományos élet szabadságával összefüggésben továbbra is olyan problémákat lát Magyarországon, amelyek befolyásolhatják az uniós alapok kifizetését.
A Katargate kellően súlyos és elgondolkodtató ahhoz, hogy az európai uniós politikát kizökkentse medréből, és a különböző uniós intézményi és politikai szereplőket önreflexióra kényszerítse. Ugyanakkor még a jövő kérdése, hogy az ügy kapcsán időtálló reformfolyamatok is elindulnak-e. Sok múlik majd azon, hogy a tagállamok képesek lesznek-e szorosabbra fogni a gyeplőt, és visszavenni az irányítást a szupranacionális európai intézmények felett.
Kép forrása: Pexels
