A katonai légi közlekedés története mindig is az alkalmazkodásról szólt. Az új technológiák megjelenése új lehetőségeket teremtettek, ugyanakkor új kihívásokat is hoztak magukkal. Napjainkban ezt a változást a pilóta nélküli légijárművek rohamos fejlődése testesíti meg. A drónok már nem csupán kiegészítő eszközök: egyre több katonai feladat végrehajtásában kapnak szerepet, a felderítéstől és objektumvédelemtől kezdve egészen a logisztikai támogatásig. A katonai repülőtereken tehát már nem az a kérdés, megjelennek-e a pilóta nélküli légijárművek, hanem az, miként illeszthetők be biztonságosan a hagyományos forgalomba. Erre a kérdésre keresi a választ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) Katonai Repülő Intézetének (KRI) kutatócsoportja, köztük Vas Tímea alezredes, az NKE HHK Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszékének vezetője.
A kutatás középpontjában nem maguk a pilóta nélküli légijárművek állnak, hanem az a repülésbiztonsági környezet, amelyben ezeknek az eszközöknek a jövőben együtt kell működniük a hagyományos légijárművekkel. „A tanszéken évek óta foglalkozunk pilóta nélküli légijárművekkel, de számunkra a kutatás nem magáról a drónról szól” – fogalmazott az alezredes. „Sokkal inkább arról, hogy miként lehet ezeket az eszközöket biztonságosan beilleszteni a katonai légi közlekedés rendszerébe.”
A kutatás kiindulópontját egy olyan felismerés adta, amely ma már a katonai repülés egyik legfontosabb kérdésének tekinthető. Miközben a pilóta nélküli rendszerek képességei folyamatosan fejlődnek, a katonai repülőtereken továbbra is ugyanazok a légiforgalmi irányítók felelnek a biztonságos működésért. Nekik kell összehangolniuk a különböző teljesítményű, eltérő repülési tulajdonságokkal rendelkező légijárművek mozgását úgy, hogy a repülésbiztonság minden körülmények között fenntartható maradjon.
„A kérdés ma már nem az, hogy lesznek-e drónok a katonai repülőtereken. Sokkal inkább az, hogyan tudnak majd együttműködni a hagyományos repülőgépekkel és helikopterekkel úgy, hogy azok ne jelentsenek új kockázatokat.”
A válasz azonban nem születhet meg pusztán elméleti modellekből. A katonai repülés sajátosságai miatt számos olyan helyzet létezik, amelyet valós körülmények között nem lehet biztonságosan kipróbálni. Egy új légiforgalmi eljárás tesztelése vagy egy drón és egy katonai légijármű közös működésének vizsgálata csak olyan környezetben lehetséges, ahol a különböző forgatókönyvek kockázat nélkül modellezhetők és újra lejátszhatók.
„A kutatásaink célja mindig az, hogy tudományos módszerekkel vizsgáljunk olyan problémákat, amelyek néhány éven belül a mindennapi katonai működés részévé válhatnak. Nem szeretnénk megvárni, amíg ezek a kihívások a gyakorlatban jelentkeznek.”
Ez a szemlélet jól tükrözi a tanszéken folyó tudományos munka filozófiáját. A kutatás nem egyszerűen követi a technológiai fejlődést, hanem igyekszik elébe menni annak. Olyan válaszokat keres, amelyekre a katonai légi közlekedésnek hamarosan szüksége lesz, és amelyek tudományosan megalapozhatják a jövő repülésbiztonsági eljárásait.
Ennek a munkának ma már nélkülözhetetlen eszköze egy olyan kutatási infrastruktúra, amely a valós katonai repülőterek működését képes modellezni. A 3D toronyszimulátor így nem a kutatás tárgya, hanem annak laboratóriuma: az a hely, ahol a jövő katonai légi közlekedésének kérdései biztonságosan vizsgálhatók, elemezhetők és továbbgondolhatók.
Katonai feladatokra szabott virtuális repülőtér
Ha egy kutató a katonai légi közlekedés jövőjét szeretné vizsgálni, hamar szembesül egy alapvető problémával: a legfontosabb kérdések jelentős részére nem lehet éles körülmények között választ keresni. Nem lehet egy működő katonai repülőtéren kísérleti jelleggel kipróbálni egy új légiforgalmi eljárást, ahogyan azt sem, hogy egy pilóta nélküli légijármű miként illeszkedik be a napi repülési forgalomba. A repülésbiztonság ezt egyszerűen nem engedi meg. Éppen ezért vált meghatározó jelentőségűvé a viszonylag újonnan beszerzett egy éve tesztelés alatt álló 3D toronyszimulátor. Bár első pillantásra oktatási eszköznek tűnik, valójában sokkal több annál: olyan kutatási laboratórium, ahol a katonai légi közlekedés jövőjének kérdései biztonságosan vizsgálhatók.
„A szimulátor kiválasztásánál végig az vezérelt bennünket, hogy ne egyszerűen egy korszerű oktatástechnikai eszközt szerezzünk be” – mondja Vas Tímea. „Olyan rendszert kerestünk, amely a kutatásainkat is képes támogatni, és amelyben valós katonai repülőtéri helyzeteket tudunk modellezni.”
A kiválasztás során ezért nem a látvány vagy a technikai újdonságok jelentették a legfontosabb szempontot. Sokkal inkább az, hogy a rendszer hitelesen jelenítse meg a katonai repülés sajátosságait. A kutatóknak olyan virtuális környezetre volt szükségük, amelyben ugyanúgy megjelenhetnek katonai repülőgépek, helikopterek, földi kiszolgáló járművek és – a kutatások fókuszának megfelelően – pilóta nélküli légijárművek is.
„A katonai repülés számos ponton eltér a polgári légi közlekedéstől. Más feladatokat hajtanak végre a légijárművek, más eljárások szerint dolgoznak a légiforgalmi irányítók, és olyan speciális műveletek is előfordulnak, amelyek a civil repülésben nem jelennek meg. Fontos volt, hogy a szimulátor ezeket is kezelni tudja.”
Ahol a hibák nem veszélyt, hanem tudást jelentenek
A tudományos kutatás egyik alapfeltétele, hogy ugyanazt a helyzetet többször is meg lehessen ismételni, miközben csak egyetlen tényező változik. A valós katonai repülésben erre nincs lehetőség. A szimulátor viszont éppen ezt teszi lehetővé. A kutatók ugyanazt a forgalmi helyzetet újra és újra lefuttathatják, változtathatják az időjárási körülményeket, a légijárművek számát vagy akár a drónok feladatait. Így pontosan megfigyelhető, hogy egy-egy módosítás milyen hatással van a repülésbiztonságra vagy a légiforgalmi irányító döntéseire.
„A szimulátorban bátran kipróbálhatunk olyan megoldásokat is, amelyeket a valóságban természetesen nem lehetne tesztelni. Ez teszi igazán értékessé kutatási szempontból.” A rendszer ráadásul minden eseményt rögzít. Visszakereshető, mikor milyen döntés született, hogyan alakult a rádióforgalmazás, miként változott a forgalmi helyzet, és milyen következménye lett egy adott intézkedésnek. Ezek az adatok adják a kutatások tudományos alapját.
A kutatás és az oktatás találkozása
A toronyszimulátor különlegessége ugyanakkor nem csupán abban rejlik, hogy kutatási célokat szolgál. Ugyanebben a környezetben készülnek fel a honvédtisztjelöltek is későbbi szolgálatukra. Vas Tímea szerint ez az egyik legnagyobb előnye a rendszernek.
„A hallgatók ugyanabban a környezetben tanulnak, amelyben mi kutatunk. A kutatási eredmények szinte azonnal beépülhetnek az oktatásba, miközben a képzés során szerzett tapasztalatok új kutatási kérdéseket is felvethetnek.”
Ez a kölcsönhatás különösen fontos a gyorsan fejlődő technológiai területeken. A pilóta nélküli légijárművek alkalmazása folyamatosan változik, ezért a képzésnek is lépést kell tartania az új kihívásokkal. A szimulátor ezt a rugalmasságot biztosítja: egyszerre szolgálja a tudományos kutatást és a jövő katonai légiforgalmi irányítóinak felkészítését. A kutatás és az oktatás azonban csak az egyik oldala a történetnek. A valódi kérdés továbbra is az, hogyan lehet a pilóta nélküli rendszereket úgy integrálni a katonai légi közlekedésbe, hogy azok ne újabb kockázatokat, hanem új képességeket jelentsenek. Erre a választ már nem maga a szimulátor, hanem az abban végzett kutatómunka adja meg.
A kutatás középpontjában: a biztonságos együttműködés
A pilóta nélküli légijárművek katonai alkalmazása világszerte egyre nagyobb teret nyer, ugyanakkor a technológia fejlődése számos olyan kérdést vet fel, amelyekre ma még nem léteznek egységes válaszok. Az NKE HHK kutatói ezért nem elsősorban a drónok műszaki fejlesztésével foglalkoznak, hanem azok biztonságos alkalmazásának feltételeit vizsgálják.
„A kutatásaink mindig egy gyakorlati problémából indulnak ki” – hangsúlyozza Vas Tímea. „Nem az a célunk, hogy bebizonyítsuk, a drónok minden feladatra alkalmasak, hanem az, hogy meghatározzuk, milyen körülmények között alkalmazhatók biztonságosan, és hol vannak azok a határok, amelyeket nem szabad átlépni.”
Ez a szemlélet különösen fontos a katonai repülőtereken, ahol a légiforgalom jóval összetettebb annál, mint amit a kívülállók elsőre gondolnának. Egy időben mozoghatnak nagy sebességű merev szárnyú repülőgépek, helikopterek, földi kiszolgáló járművek, miközben különböző kiképzési vagy műveleti feladatok is zajlanak. Ebbe a környezetbe kell úgy beilleszteni a pilóta nélküli légijárműveket, hogy azok ne növeljék a kockázatokat, hanem valódi támogatást nyújtsanak.
A biztonság nem technológiai, hanem rendszerszintű megközelítés kérdése
A közvélekedéssel ellentétben a kutatók szerint a legnagyobb kihívást nem maga a drón jelenti.
„Sokszor azt gondoljuk, hogy ha rendelkezésre áll egy korszerű technológia, akkor a problémát is megoldottuk. A repülésben azonban ez nem így működik. Egy új eszköz csak akkor válik valódi képességgé, ha kialakulnak azok az eljárások, amelyek lehetővé teszik a biztonságos alkalmazását.”
A kutatások egyik fontos területe annak vizsgálata, hogyan lehet elkülöníteni egymástól a különböző teljesítményű légijárműveket. A drónok repülési sebessége, manőverező képessége és felhasználási módja, megbízhatósága jelentősen eltér a hagyományos repülőgépekétől vagy helikopterekétől, ezért a korábban alkalmazott légiforgalmi megoldások nem minden esetben alkalmazhatók változtatás nélkül. A szimulációk során különböző forgatókönyveket dolgoznak ki, majd elemzik, hogy egy adott eljárás milyen hatással van a repülőtér működésére. Vizsgálják például, hogy mely helyzetekben célszerű időbeli elkülönítést alkalmazni, amikor ugyanazt a légteret a különböző légijárművek eltérő időpontokban használják, és mikor jelenthet megoldást a térbeli elkülönítés, vagyis a légtér meghatározott részeinek ideiglenes kijelölése. Vizsgálják továbbá a koordináció és az információáramlás kritikus pontjait, eljárásait is.
„Minden új eljárást abból a szempontból értékelünk, hogy valóban növeli-e a repülésbiztonságot. Ez az elsődleges szempont. Csak azokat a megoldásokat tartjuk életképesnek, amelyek ezt egyértelműen igazolják.”
A döntések mögött mindig ott van az ember
A kutatások során ugyanakkor hamar kiderült, hogy a repülésbiztonság nem kizárólag műszaki vagy szabályozási kérdés. Legalább ilyen fontos annak megértése is, hogyan dolgozzák fel az információkat azok a szakemberek, akik a végső döntéseket meghozzák.
„A légiforgalmi irányító munkája rendkívül összetett. Egyszerre kell figyelnie a légijárművek mozgását, a rádióforgalmazást, a meteorológiai helyzetet és számos más információt. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakul ez a döntési folyamat különböző terhelési helyzetekben.”
Ennek vizsgálatához a kutatók szemmozgás-követő technológiát alkalmaznak. Az úgynevezett eye tracking rendszer segítségével pontosan nyomon követhető, hogy az irányító milyen információkra figyel, milyen sorrendben dolgozza fel azokat, és hogyan változik a figyelme a forgalom növekedésével. A vizsgálatokat fiziológiai mérések is kiegészítik, amelyek a mentális terhelés és a stressz változását elemzik. Vas Tímea szerint ezek a kutatások nemcsak tudományos szempontból jelentősek, hanem közvetlenül hozzájárulnak a képzés fejlesztéséhez is.
„Ha pontosabban értjük, hogyan születnek a döntések, azt is jobban látjuk, milyen kompetenciákat kell fejlesztenünk a hallgatóinknál. A kutatás így közvetlenül visszahat az oktatásra.”
A tanszéken folyó munka tehát nem egyetlen technológia vizsgálatáról szól. Sokkal inkább arról, hogy a katonai légi közlekedés egy összetett rendszer, amelyben a technológia, az ember és az eljárások egymástól elválaszthatatlanul kapcsolódnak össze. A kutatás célja ennek a rendszernek a minél mélyebb megértése, valamint a hallgatók szemléletformálása a szakemberré válás kezdeti szakaszán.
Tudományból képesség, kutatásból felkészültség
A katonai kutatás értékét végső soron nem az mutatja meg, hány publikáció születik egy-egy témában, hanem az, hogy az eredmények miként hasznosulnak a gyakorlatban. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszékén folyó kutatások esetében ez a kapcsolat különösen szoros: a tudományos eredmények közvetlenül beépülnek a honvédtisztjelöltek képzésébe, és hosszabb távon hozzájárulhatnak a Magyar Honvédség légi közlekedési képességeinek fejlesztéséhez.
„Számunkra a kutatásnak mindig gyakorlati célja van” – fogalmaz Vas Tímea. „Azokat a kérdéseket szeretnénk megválaszolni, amelyekre a katonai repülésnek néhány éven belül biztosan választ kell adnia. Ha sikerül tudományosan megalapozott megoldásokat kidolgoznunk, azzal nemcsak a kutatást visszük előre, hanem a képzést és végső soron a repülésbiztonságot is.”
A tanszék sajátossága éppen ebben rejlik. Az oktatás, a kutatás és a gyakorlati alkalmazás nem különálló területek, hanem egymást erősítő folyamatok. A kutatások során megszerzett tapasztalatok beépülnek a tananyagba, a hallgatók kérdései és megfigyelései pedig új kutatási irányokat nyithatnak meg.
A jövő szakembereit nemcsak oktatják, kutatni is megtanítják
Vas Tímea fontosnak tartja, hogy a honvédtisztjelöltek ne csupán elsajátítsák a meglévő ismereteket, hanem megértsék azok hátterét is. Ezért a hallgatók már képzésük során bekapcsolódhatnak a tanszéken folyó tudományos munkába, részt vehetnek kutatásokban, tudományos diákköri munkát végezhetnek, szakdolgozataikban pedig olyan figyelemre számot adó témákat dolgozhatnak fel, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a tanszék kutatási programjaihoz.
„Azt szeretnénk, hogy a hallgatók ne csak felhasználói legyenek a tudásnak. Fontos, hogy értsék, miért alakultak ki bizonyos eljárások, hogyan születnek a szakmai döntések, és milyen kutatási eredmények állnak mögöttük.”
Ez a szemlélet azért is meghatározó, mert a katonai légi közlekedés rendkívül gyorsan változó terület. Azok a technológiák, amelyek ma még újdonságnak számítanak, néhány éven belül a mindennapi szolgálat részévé válhatnak. A jövő tisztjeinek ezért nemcsak alkalmazkodniuk kell a változásokhoz, hanem érteniük kell azok szakmai hátterét is.
A kutatás feladata: előre gondolkodni
Beszélgetésünk végére egyértelművé vált, hogy a kutatócsoport kutatási tevékenységét nem egyetlen technológia vagy egyetlen projekt határozza meg. Sokkal inkább az a szemlélet, hogy a tudomány feladata a jövő kihívásainak felismerése és megalapozott válaszok keresése. A pilóta nélküli légijárművek egyre szélesebb körű alkalmazása új korszakot nyit a katonai légi közlekedésben. Az azonban, hogy ez a fejlődés miként valósul meg a gyakorlatban, nagymértékben azon múlik, sikerül-e időben kidolgozni azokat az eljárásokat, amelyek garantálják a biztonságos működést.
„A kutatás számomra mindig azt jelenti, hogy megpróbálunk egy lépéssel előrébb járni. Olyan kérdésekre keressük a választ, amelyek talán még nem a jelen, hanem már a jövő problémái. Ha ezekre időben fel tudunk készülni, akkor a technológiai fejlődés nem kockázatot, hanem lehetőséget jelent.”
Ez a gondolat jól összegzi az NKE HHK-n zajló kutatómunka lényegét. A 3D toronyszimulátor, a drónintegráció vizsgálata vagy a humán tényezők elemzése önmagukban is fontos tudományos területek. Együtt azonban ennél többet jelentenek: egy olyan kutatási program részei, amelynek célja, hogy a Magyar Honvédség felkészülten nézzen szembe a katonai légi közlekedés következő évtizedének kihívásaival. A tudomány ebben a folyamatban nem a háttérben dolgozik: aktív alakítója a jövőnek.
Nyitókép forrása: Brasilnut / depositphotos.com
