Gagan Deep Sharma professzor előadása arról, hogy a jelenlegi ESG-keretek hiányosak, ezen túlmutató szemléletre van szükség.
A jövő, amelyet mi finanszírozunk: zöld tőke egy szürke világban. E címmel szervezett szakmai fórumot a Nemzetközi Főigazgatóság. Az esemény a Ludovika Public Diplomacy Hub részeként jött létre. Egyetemünk e kiemelt kezdeményezése erősíti Magyarország nemzetközi jelenlétét, és platformot teremt a világ aktuális ügyeiről szóló érdemi párbeszédhez. Neves nemzetközi ösztöndíjasok meghívásával – legyen szó előadásokról, vitákról vagy mentorálásról – közvetlen betekintést nyújt a globális nézőpontokba, miközben hozzájárul a mai világ legfontosabb kihívásairól folytatott nyilvános diskurzushoz. Az eseményen Gagan Deep Sharma professzor arról tartott előadást, miként válhatnak a fenntartható pénzügyi döntések a változás hajtóerejévé. Fenntartható pénzügyek a feltörekvő gazdaságokban: kihívások, innovációk és jövőbeli perspektívák című prezentációjában a professzor átfogó képet adott a fenntartható pénzügyek szerepéről a feltörekvő gazdaságokban, kiemelve a legfontosabb kihívásokat, innovációs megoldásokat és a jövő lehetséges irányait.
Ellentmondásos jelen
„Gyakran emlékeztetem a hallgatóimat és szakpolitikai partnereimet arra, hogy a pénzügyi döntések soha nem semlegesek. Az, hogy miként mozgósítjuk a tőkét, meghatározza, milyen társadalmakat építünk” – kezdte előadását a professzor, felhívva a figyelmet egy komoly ellentmondásra. A fenntarthatóságot illetően egyfelől példátlan anyagi erőfeszítések látszanak: a globális ESG-eszközök 2025-re elérik az 50 milliárd dollárt, ám eközben a fosszilis tüzelőanyagok támogatásai továbbra is riasztóan magasak. Hatalmas ambíciók és szürke valóság – egyszerre.
A Globális Dél számára ez a paradoxon nem elméleti kérdés, hanem megélt valóság, figyelmeztetett Gagan Deep Sharma. A legsebezhetőbb közösségek szenvedik el ugyanis a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit, miközben a legmagasabb tőkeköltséget kell fizetniük azok kezeléséért.
A globális pénzügyi rendszerben az elmúlt évtizedben nagymértékben bővült a zöld pénzügyi eszközök köre: zöld kötvények, ESG-alapok, fenntarthatósághoz kötött hitelek. „Mégis, ahogyan legutóbbi publikációmban, a International Review of Economics and Finance-ben is kimutattam, ezek a pénzáramlások nagyrészt a fejlett országokra összpontosulnak, a Globális Dél számára korlátozott hozzáférést hagyva. Ráadásul a fenntartható befektetések kapcsán komoly nehézséget jelent a szabályozási bizonytalanság és az egységesített mérőszámok hiánya. Világos keretrendszerek nélkül a befektetők információs aszimmetriával szembesülnek” – fogalmazott a professzor. Szerinte az egyetlen megoldást az objektív, összehasonlítható mutatók kidolgozása jelentené.
Óriási egyenlőtlenségek
A fenntarthatóságról szóló retorika jóval előrébb jár, mint annak tényleges beépülése a pénzügyi rendszerekbe. A zöld és a hagyományos piacok nem elkülönült szigetek, hanem mélyen összekapcsolódnak. Ez két dolgot jelent. Először is: a befektetők átcsoportosíthatják tőkéjüket zöld eszközökbe anélkül, hogy hozamaikat feláldoznák. Másodszor: a pénzügyi intézmények maguk is úgy fejlődnek, hogy a fenntarthatóság már az egyik fő hajtóerő. Ugyanakkor a tőke továbbra is egyenlőtlenül oszlik el: ugyanaz a naperőmű, amely Európában 3%-os finanszírozási költséggel jut forráshoz, a Szaharától délre eső Afrikában vagy Dél-Ázsiában 12–14%-ot igényelhet. Vagyis éppen azok viselik a legnagyobb terheket a finanszírozásban, akik a leginkább ki vannak téve a klímakockázatoknak – mutatott rá az előadó.
A professzor egy négy elemből álló keretrendszert javasol, olyan elemekkel, mint a cél, az eljárás, a hely és a perspektíva. A céloknak a nemzeti prioritásokhoz kell igazodniuk, az eljárásokat az intézményi kapacitásokhoz kell szabni. A helyeknek tükrözniük kell a helyi valóságokat, a perspektíváknak pedig biztosítaniuk kell a befogadást. A Globális Dél számára ez nem akadémiai szemlélet, hanem gyakorlati szükségszerűség, jelezte. Példaként Indiát említette, amely 2070-re vállalta a nettó zéró kibocsátás elérését. Az állami költségvetés kevés, szükség van zöld kötvényekre és a magánszektor partnerségére is. Ugyanakkor olyan keretekre is, amelyek biztosítják, hogy ezek az eszközök valóban a helyi igényeket szolgálják, és ne csupán az északi modellek másolatai legyenek.
Holisztikus szemléletben
A professzor azon véleményének is hangot adott, amely szerint a jelenlegi ESG-keretek hiányosak, ezen túlmutató szemléletre van szükség. „Az első szintű érintett maga a természet, amely mindent magában foglal: nemcsak az ESG dimenzióit, hanem az egyéneket, a családokat és a közösségeket is. A holisztikus értékelés (HVA) erőssége, hogy zökkenőmentesen illeszkedik a fenntartható fejlődési célokhoz. Biztosítja, hogy a pénzügyek ne csupán kockázatokat mérsékeljenek, hanem aktívan hozzájáruljanak az emberi és ökológiai jóléthez. A Globális Dél kontextusában a HVA azt jelentené, hogy a beruházásokat nem pusztán szén-dioxid-mutatók alapján mérjük, hanem aszerint is, hogy képesek-e megfizethető energiát juttatni a falvakba, női vállalkozókat támogatni, vagy leromlott ökoszisztémákat helyreállítani – sorolta a példákat az új megközelítésre Gagan Deep Sharma.
A professzor ezt követően a pénzügyi innováció néhány ígéretes irányát ismertette, majd hangsúlyozta: az egyenlőség kérdését is kezelni kell. A „zöld gyarmatosítás” veszélye ugyanis valós. Ha az ESG-mutatókat kizárólag New Yorkban vagy Brüsszelben határozzák meg, az kiszoríthatja a kisebb szereplőket más térségekből. Az OECD adatai szerint a 2020-ban mozgósított klímafinanszírozás kevesebb mint 20%-a jutott el a legkevésbé fejlett országokhoz. A Globális Dél ráadásul átlagosan 150–200 bázisponttal magasabb hitelfelárat fizet, mint a fejlett gazdaságok, még azonos kockázati profil mellett is.
Az egyenlőség három pillére az előadó szerint a megfizethetőség (azaz ne a legnagyobb kockázatoknak kitett országok fizessék a legmagasabb finanszírozási költséget), a befogadás (a jelentési és mérési rendszerek vegyék figyelembe a kis helyi szereplőket) és a partnerség (a Dél–Dél közötti pénzügyi együttműködés – például a BRICS Új Fejlesztési Bankja – kiegészítheti az Észak–Dél irányú forrásokat).
Jót s jól
Ha zöld tőkét mozgósítunk, de méltányosság nélkül, akkor kétszintű világot hozunk létre, ahol egyesek élvezik a fenntarthatóságot, mások viszont kiszorulnak belőle – figyelmeztetett Gagan Deep Sharma. Ha viszont a zöld átmenetet méltányosan, befogadóan és holisztikus értékteremtéssel finanszírozzuk, akkor ellenálló, igazságos és közös jólétet hozunk létre. A fenntartható befektetés lényege: jót tenni, miközben jól teljesítünk. Az üzleti célokat össze kell hangolni az emberi és társadalmi célokkal. El kell mozdulni az ESG-pipálgatás felől a valódi értékteremtést megragadó holisztikus keretrendszerek felé. A Globális Dél nem jótékonyságot keres, hanem méltányosságot, partnerséget és elismerést – jelezte az előadó.
„Itt, Magyarországon, egy olyan egyetemen állva, amely a közjóért viselt felelősségről kapta a nevét, ne feledjük: finanszírozási döntéseink sosem elvontak. A zöld tőke globális, de hatásaiban mindig helyi. Tíz év múlva, ha visszatekintünk, a legfontosabb mérce nem az lesz, mekkora volt a zöld kötvénypiac, vagy hány milliárdot kezeltek ESG-alapok. Hanem az, hogy egy árvíz sújtotta dél-ázsiai faluban élő gyermek vagy egy aszállyal küzdő kenyai gazda biztonságosabb, méltóságteljesebb életet élhetett-e. Ez a jövő, amelyet finanszíroznunk kell” – zárta előadását a professzor.
Ki finanszírozza a jövőt?
A rendezvény A Zöld pénzügyek és fenntartható fejlődés: ki finanszírozza a jövőt? című kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. Ennek résztvevői az indiai professzor mellett Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi főigazgatója és Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai központ vezetője voltak, őket Kovács Blanka, az Energiaügyi Minisztérium Körforgásos Gazdaságért és Klímapolitikáért Felelős Államtitkárságának politikai tanácsadója kérdezte.
A beszélgetésben is szóba került a tőkeköltség szerepe, ennek kapcsán Sebestyén Géza kifejtette: A feltörekvő piacok számára a tőke ára jóval magasabb, és még ha elérhető is a finanszírozás, sokkal többet kell fizetniük érte, mint a fejletteknek. Van azonban egy másik nagy probléma is, nevezetesen: maga a finanszírozás is hiányos. A veszteség- és kárfedezeti alapot például azért hozták létre, hogy segítsen a klímaváltozás által leginkább sújtott országoknak, amelyeknek nincs elegendő saját forrásuk. Hosszas viták és késlekedések után végül sikerült feltőkésíteni, de ma mindössze 800 millió dollár áll benne. Ez gyakorlatilag semmi. Tehát még ott is, ahol látszólag történik előrelépés, az eltörpül a valós szükségletekhez képest.
Liliana Śmiech arról szólt, hogy logikus lenne, hogy a fejlettebb gazdaságok segítsenek a feltörekvúk projektjeinek finanszírozásában, de ez nem jótékonyság. Globális világban élünk: ha csak egy ország is túl sok széndioxidot bocsát ki, az az egész világ problémája. Ezért minden intézménynek együtt kell dolgoznia. Ez nem adomány, hanem közös felelősség. A nemzetközi főigazgató egy dán példát említett: ott a kormány kialakította a szabályozási keretet, és a nyugdíjalapok befektettek tengeri szélerőművekbe. Magyarországon, tette hozzá, a napenergia került előtérbe. Nagyon jó lenne körforgásos gazdaságba átevezni, ám kell hozzá politikai akarat. Azok az országok, amelyeknek vannak saját energiaforrásaik – LNG, szén –, nem nagyon hajlandók feladni azokat, és Kínából importálni szélturbinákat vagy napelemeket. Európában más a helyzet: itt nincsenek jelentős saját energiaforrásaink, vagy a kitermelésük túl drága. Ezért az átállás részben energiapolitikai, de valójában inkább gazdaságpolitikai kérdés lett. Diverzifikálni kell a partnereinket, hogy kevésbé legyünk kiszolgáltatottak. A másik nehézséget az jelenti, hogy nincs elég politikai akarat. A politikusok nem akarnak „politikai öngyilkosságot” elkövetni azzal, hogy arra kényszerítik az embereket, hogy mondjuk, csökkentsék drasztikusan az életszínvonalukat. Pedig ez lenne az első lépés.
Sebestyén Géza rámutaott: Magyarország az elmúlt húsz évben 50%-kal csökkentette az egy GDP-egységre jutó kibocsátását. Ez óriási előrelépés. Kérdés azonban, hogyan számoljuk a kibocsátást. Ha termelés alapján, akkor jól állunk. De ha fogyasztás alapján, az már más történet, hiszen rengeteg szennyező termelést „kiszerveztünk” más országokba. S ez nem jó megoldás.
A szakértők egyetértettek abban, hogy az oktatás e tekintetben is kulcskérdés. Ha az emberek megértenék, hogy a zöld befektetések hozama nem marad el a hagyományosakétól, sokkal többen fordulnának feléjük. A kormányok felelőssége is az, hogy ezt a fajta edukációt előmozdítsák. Ha a társadalom nagyobb része bevonódik, az átmenet ugrásszerűen felgyorsulhat.
