Az emberiséget a pusztító villámárvizek mellett a növekvő népesség és a klímaváltozás miatt vízhiány is fenyegeti. Az egyetem eszmecseréjén nemzetközi szakértők vitatták meg, hogy mit tehetnek a katasztrófa megelőzéséért.
Utak a békéhez – ifjúsági szerepvállalás a vízdiplomáciában címmel szervezett évzáró konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karán (VTK) működő, a vízkonfliktusok kezelésével foglalkozó UNESCO Tanszék június 24-én, az Oktatási Központ Dékáni Tárgyalójában.
Növekvő vízigény, hiányzó közös akarat
A jövőben a fegyveres konfliktusok vagy a határokon átnyúló együttműködések jellemzik majd a vízzel kapcsolatos kihívásokat? – tette fel a vízdiplomácia egyik fontos kérdését Szöllősi-Nagy András, a vízkonfliktusok kezelésével foglalkozó UNESCO Tanszék vezetője A vízkonfliktus-kezelés lehetőségei és akadályai című előadásában. Hangsúlyozta, a következő évtizedek, ha képesek vagyunk elkerülni a háborúkat, akkor a vízről való diplomáciai megegyezésről kell, hogy szóljanak, ellenkező esetben a világ legszegényebb emberei sérülnek a legjobban a víz hiánya miatt. Érdemes tehát megvizsgálni a következő generáció részvételével, hogy mit tudnak a kutatók tenni azért, hogy e kérdés valóban az együttműködésről szóljon. A jelenségek jól ismertek: még pusztítóbbak a hirtelen áradások, növekszik a szárazság, személyenként 50 ezer köbméterről 20 ezerre csökkent, azaz egyre kevesebb a rendelkezésre álló ivóvíz főként a népesség növekedése, de a klímaváltozás miatt is. Körülbelül 50 év múlva érhetünk el egy olyan fordulópontra, ahonnan nincs visszaút, azaz legkésőbb addig meg kell állapodniuk a döntéshozóknak. A professzor emlékeztetett, ha a vizet megosztott erőforrásnak tekintjük, akár el is kerülhetjük a háborút, de ha nem, akkor az olajnál is értékesebb anyag lesz. A munkát, hogy elkerüljük a vízért folyó harcokat, az UNESCO már korábban megkezdte: 2000-ben publikálta kezdeményezését arról, hogy a víz az együttműködés és ne a háború alapja legyen. Könnyű belátni, hogy a vízhez való hozzáférésnek társadalmi és gazdasági hatásai is vannak. A viták Afrikában, Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten már megkezdődtek a folyók körül, hiszen szinte mindet legalább két ország kontrollálja. Ugyanakkor más, akár gazdaságilag kiemelten fejlett helyeken a villámárvizek okoznak komoly károkat. Ezekre a jelenségekre a helyi döntéshozók láthatóan nincsenek felkészülve. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az alkalmazkodás eszközei gyakran egymással is ellentmondásban vannak, s az egyébként gyorsan fejlődő technológia önmagában nem elég, hiszen etikai megfontolásokat is figyelembe kell venni. Ezért a politikai akarat hiánya komoly akadálya lehet a megfelelő alkalmazkodásnak. A professzor kiemelte: a szakértőknek a mostaninál sokkal hatékonyabbnak kell lenniük a kommunikáció terén.
Nemzetközi kihívások
Európában túl gyakran hiányzik a hosszú távú kihívások, például a vízbiztonság kezeléséhez szükséges stratégiai folyamatosság – jegyezte meg Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi főigazgatója a Lehetőségek és kihívások a mai vízdiplomáciában című panelbeszélgetésen. Hozzátette, a szakpolitikák gyorsan változnak, nem mindig a szükségszerűség vagy a bizonyítékok miatt, hanem az intézményi emlékezet hiánya és a hosszú távú tervezés iránti vonakodás miatt. Hangsúlyozta, hogy az éghajlat- és energiapolitika jelenlegi megközelítései a függőség új formáit kockáztatják; olyan nyersanyagoktól, technológiáktól és ellátási láncoktól való függőséget, amelyek kívül esnek az ellenőrzésünkön. A valódi fenntarthatóságnak stratégiai autonómiát is kellene jelenteni. Ha a megoldásaink sebezhetőbbé tesznek minket, akkor egyszerűen csak egyik problémát cseréljük el egy másikra. Śmiech rámutatott a zöld átmenet középpontjában lévő ellentmondásra is: miközben célja az éghajlati és vízügyi kihívások kezelése, a megújuló technológiák – például a napelemek és az akkumulátorok – előállítása jelentős víz- és kritikus erőforrásokat igényel. Egyre nagyobb a szakadék a politikai retorika és a fizikai valóság között. Az emberek észreveszik a növekvő költségeket, a bizonytalanságot és az átláthatóság hiányát azzal kapcsolatban, hogy ki a valódi felelős ezért az átmenetért. Hangsúlyozta továbbá, hogy a víz és az energia egyre inkább a világpolitika befolyásoló eszközeivé válnak, ami még inkább szükségessé teszi a szilárdabb és szuverénebb stratégiák kialakítását. Konkrét előrelépésként kiemelte, hogy az NKE idén képzési programokat indított Üzbegisztán és Thaiföld köztisztviselői számára, amelyek a digitális kormányzásra és a fenntartható vízgazdálkodásra összpontosítanak. Hiszünk abban, hogy a vezetőket olyan eszközökkel kell felvértezni, amelyekkel hosszú távon gondolkodhatnak és a nemzeti érdekek érdekében hozzáértéssel és tisztánlátással tudnak cselekedni – mondta a nemzetközi főigazgató.
Mit okoz egy erdő kivágása?
A lokálisból kell a globális felé kell tartani a vízkörforgás területén is – emelte ki Lakatos Boglárka, az Agrárközgazdasági Intézet kutatója hozzászólásában. A legújabb kutatások ugyanis azt igazolják, hogy akár a helyi környezetben történő változások is befolyásolják a Föld vízkörforgását, azaz például egy erdő megszűnésének nem csupán helyi következményei lehetnek. Éppen ezért egyre fontosabb a helyi környezet védelmét kiemelt társadalmi témává tenni, s meggyőzni a döntéshozókat a terület jelentőségéről.
Vízdiplomácia egy bizonytalan korban
A vizet oltásra, s nem tüzek élesztésére kell használni – idézte egy jordániai politikus mondatát Bogárdi János József, az NKE VTK kutatóprofesszora. Ekkoriban a közel-keleti politikusok egy informális beszélgetésen próbáltak kölcsönös bizalmat nyerni az együttműködéshez, amely a Jordán folyó vízének megosztásáról szólt. A víz tehát nem csupán erőforrás, hanem egy médium is. A folyók áthaladnak minden akadályon, így a határokon; nem kötelező azonban háborút indítani, meg is lehet egyezni. A korábbi bipoláris világ felborulásával a nemzetek kezdtek megbízni egymásban, s kiépíteni a kooperáció platformjait. Azonban ez az időszak jelenleg elmúlni látszik: a korábban kitűzött nemzetközi célokat nyilvánvalóan nem fogjuk elérni, s az ezzel foglalkozó ENSZ-kezdeményezések is veszélyben vannak. A vízdiplomácia önmagában nem oldja meg a világ gondjait, ugyanakkor képes lehet menedzselni és kordában tartani a konfliktusokat – tette hozzá a professzor.
Lehetne fenntartható?
A diagnózis már kész, de mi lehet a sikeres terápia? – kérdezte Pálvölgyi Tamás, az NKE VTK nemzetközi és stratégiai dékánhelyettese a fenntartható vízgazdálkodás kapcsán. Hozzátette, a nemfenntartható működés minden következményét már kiválóan látjuk. Jelenleg egyre több ember fogyaszt egyre többet – ez persze nem csupán a vízre igaz. A társadalmi jólét elérése jogos cél lehet az emberiség számára, ugyanakkor a fogyasztás elképesztő növekedése nem bizonyos, hogy a célok között kell legyen. Persze a kérdés adott: kinek van joga korlátozni, például a vízfogyasztást? Vagy kinek van joga a gazdasági célokat összevetni a környezet igényeivel? A változtatás lehetősége egyelőre nem világos, sajnos nincs komoly előrelépés e kérdésben. Ráadásul a fenntartható működést különféle biztonsági kockázatok is nehezítik, amelyek nemcsak geopolitikaiak, hanem természetiek vagy épp energia-ellátásbeliek.
Új kötet és ifjúsági szerepvállalás a vízdiplomáciában
A konferencia folytatásában a Nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzés 2024–2025-ös tanévének kiváló hallgatói munkáit mutatták be: Rock Missamou Afrika és Ázsia vízzel kapcsolatos kihívásairól, Kiss Martin Róbert a fenntartható dunai víziturizmusról, Etienne Lantuejoul pedig a hazai szárazság hatásairól beszélt. Ezt követően öregdiákok számoltak be a diploma megszerzése utáni szakmai vagy tudományos pályájukról. Végül a résztvevők egy új kiadvány, az Élet a vízből, a vízért, a víznek című monográfia kapcsán cseréltek eszmét.
Nyitókép forrása: Kritsada Seekham / Pexels
