E címmel szervezett szakmai konferenciát az NKE Közép-Európa Kutatóintézet (KEKI) október 10-én a John Lukacs Társalgóban.
Az eseményt Hatos Pál, a KEKI intézetvezetője nyitotta meg. Kiemelte, ha egy társadalom keres valamit a jelenben, jellemzően a múlthoz fordul, ott kutat. A két ország egyaránt nagyhatalmak által volt közrefogva a vizsgált időszakban, a különbség az, hogy a lengyelek győztesként, mi, magyarok vesztesként kerültünk ki az első világháborúból. Jelenünkben az új valóságot afféle polgárháborúk fémjelzik, s Európának ez sokszor, sok állam kapcsán volt jellemzője. Írország, Spanyolország, Ausztria, vagy a Weimari Köztársaság esetében például egyaránt „hideg” vagy nagyon is valóságos polgárháborúról beszélhetünk. Ez az első világháború szomorú öröksége. Barát és ellenség között kell választanunk ma is, ez egy, a huszadik század elejéhez kapcsolódó jelenség, egy tükör, amelybe – tetszik, nem tetszik – bele kell néznünk, zárta gondolatait Hatos Pál, majd bemutatta a konferencia lengyel vendégét.
Kamil Ruszała történész a Krakkói Jagelló Egyetemen doktorált, kutatásai fókuszában a 19. és 20. századi Közép- és Kelet-Európa társadalmi, gazdasági és politikai története áll, különös tekintettel Ausztria-Magyarországra, Galíciára, az első világháborúra, a birodalmak összeomlására, és az 1918 utáni társadalmi-politikai átalakulásokra. Legutóbbi könyve, a Refugees and Population Transfer Management in Europe tavaly jelent meg.
Pufferzóna
Galícia különleges helyet foglalt el az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchián belül. Amellett, hogy a Monarchia hadseregének fontos állomáshelyeként szolgált, és az oroszokkal vívott csaták színhelye volt, kulcsszerepet játszott a lengyel államiság szempontjából is. Kamil Ruszała Birodalom a háborúban: Ellenállás, válság és társadalmi átalakulás Közép- és Kelet-Európában 1914-1920 című előadásában először a világháborút megelőző helyzetet vázolta fel, Galícia elhelyezkedését, a multikulturális sokszínűséget. A területen meghatározó zsidóság hivatalosan nem számított nemzetiségnek a Habsburg Birodalomban, őket nyelvük alapján lengyelként, ukránként vagy ruténként tartották nyilván. Határrégióról, pufferzónáról lévén szó, e térség kiemelten fontos volt a világháború években, Krakkó felől Bécs, Przemyśl felől Budapest volt védett a Kárpátok révén – ezért az említett városokat katonailag megerősítették.
A háború tapasztalatai
Az első világégés három fontos tapasztalatot, megélést hozott az itt élők számára.
Az első a pusztítás volt: a Birodalom, Galíciával együtt csatamezővé vált, ahol vidék és város egyaránt óriási veszteségeket szenvedett, a városokat sok esetben szinte a földdel tették egyenlővé. A második hatás, amit a polgári lakosság megtapasztalt, az erőszak volt. Nemcsak külső, hanem belső is: az ukránul beszélő civileket sokszor árulónak, kollaboránsnak bélyegezték, kémkedéssel vádolták. Harmadikként pedig megjelentek a menekültek: kezdetben evakuálták őket, később maguk indultak útnak. Először Kelet-Galíciából Nyugat-Galíciába, majd mind nyugatabbra, egyre nagyobb hullámban. Alsó-Ausztriában nagyon jól szervezett menekülttáborokat, menekült városokat (refugee town) hoztak létre számukra. Magyarországra is érkeztek, ám itt nem táborokban éltek, ennek nyomán sokasodtak a feszültségek a helyiek és a menekültek között.
A hátországban élők is nehéz helyzetben voltak: az állam, amely immár katonai szükségletek felé orientálódott, nem mindig elégítette ki a civil lakosság igényeit, ami a Habsburg Birodalomban különösen nyilvánvaló volt. A háború alatt számos válság alakult ki: migráció, élelmiszerhiány, közegészségügyi problémák, közigazgatási kudarcok, lakáskrízis, sőt, a fegyverek széleskörű elérhetősége által okozott közbiztonsági válság is.
A lengyel helyzet
Súlyosbította a helyzetet a breszt-litovszki különbéke, amelynek alapján a németek magukhoz csatolták Lengyelország korábban a cári birodalomhoz tartozó részét, és támogatták az önálló Ukrajna létrejöttét. A lengyelek számára a korábban csak gazdasági töltetű elégedetlenség politikai tartalmat is kapott: az ellen protestáltak, hogy országukról a nagyhatalmak döntöttek, s abba nem volt beleszólásuk. 1918 őszén aztán Nyugat-Galícia az újjáalakult Lengyel Köztársaság része lett, míg a helyi ukrán lakosság kikiáltotta Kelet-Galícia függetlenségét. Később az egész tartományt megszállták a lengyelek.
Az erőszak gyökere
Összességében Közép- és Kelet-Európa birodalmak határain lévő pufferzónái, így Galícia lakóinak otthona harctérré és a keleti front részévé vált az első világháború során. Ez az időszak a városok és falvak pusztulását és a háború brutális élményeit hozta: fizikai és pszichológiai erőszakot, kémkedés vádjait, ellenséges hadseregek jelenlétét. A hátországbeliek is szenvedtek: élelmiszerhiány, infláció, közbiztonsági krízis ütötte fel a fejét. Ezt követően a széteső birodalmakban jellemzően politikai és közigazgatási válságok léptek fel.
Kamil Ruszała összegzésképpen levezett, miképpen terjedt Galíciában az erőszakhullám már 1900-tól. A század forradalmakkal, zsidóellenes felkelésekkel kezdődött, ezt az időszakot aztán a terület okkupációja követte, amelynek során a helyieket bűnbaknak tették meg, ezért estek erőszak áldozatául. Majd 1918 után pogromok, a lengyel-ukrán, lengyel-csehszlovák és lengyel-szovjet háborúk követeltek emberéleteket. A kezdeti verbális erőszak fizikaivá vált, és évtizedeket át uralta Galíciát. Végeredményben az e területről eredeztethető erőszak, társadalmi összeomlás, orosz brutalitás a gyökere az aztán egész Európát elárasztó vérfürdőnek – zárta előadását Kamil Ruszała.
Magyar támogatók
Mitrovits Miklós, a KEKI tudományos főmunkatársa A lengyel kérdés Magyarországon című előadásában a téma fontos szereplőit mutatta be. Elsőként Jan Dąbrowski lengyel történészt, a Lengyel Tudományos Akadémia professzorát, aki hazánkban kutatott, és sokat tett a lengyel függetlenség kivívásáért. Történettudományi jelentőségű az a napló, amelyet 1914 és 1918 közötti magyarországi tartózkodásáról írt a Lengyel Nemzeti Bizottság tagjaként.
Nyáry Albert és Miklósi Ferdinánd Leó alapították a Magyar-Lengyel Szövetséget, a két ország közti barátság erősítése céljából. Számos magyar megye és város fogott továbbá össze azért, hogy a Habsburg uralkodónak petíciót nyújtsanak be Lengyelország függetlensége érdekében. A lengyel légióban is harcoltak magyarok: a budapesti toborzóirodában háromezer önkéntes jelentkezett, hatszázan csatlakoztak is a lengyel egységekhez. A sebesülteknek külön kórházat nyitottak Budapesten.
Elhangzott: a hazai politikai álláspontok széles spektrumon mozogtak, a Monarchia átalakítása, egy független Lengyelország, sőt, egy Osztrák-Magyar-Lengyel trializmus gondolata is felmerült. Idehaza a sajtótól az akadémiai szféráig mindenki foglalkozott a lengyelek ügyével.
Nyitókép: Przemyśl, 1916. Fortepan / Babarczy Eszter
