A mikroműanyagok immár a szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggésbe hozhatók. Beszámoló a Ludovika Szabadegyetem előadásáról.
A mikroműanyagok szervezetünkre és környezetünkre gyakorolt hatásairól beszélt Szabó István a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szabadegyetemének második előadásán október 1-jén. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Környezettoxikológia Tanszékének vezetője rámutatott: az életünknek ma már nincs olyan területe, ahol nincsenek műanyagok.
A Ludovika Szabadegyetem előadásán Berek Tamás ezredes bevezetőjében emlékeztetett: 2010 óta egyre többet hallunk arról, hogy a mikroműanyagok ártalmasak az egészségre. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának mb. tudományos dékánhelyettese az előadóról – aki főként a vizek és az abban élő állatok toxikológiával foglalkozik – egyebek mellett elmondta, hogy kutatásainak eredményeiről már több mint 37 publikáció jelent meg nemzetközi folyóiratokban.
Mi a hulladék?
„A mindennapi élet szempontjából fontos megmagyarázni, mi a hulladék és mi az, amit mi környezetvédelemként szeretnénk csinálni” – fejtette ki Szabó István, aki rámutatott: amikor a környezetünket védjük, egy olyan környezeti állapotot szeretnénk megtartani, amely az emberi faj számára egyedülállóan szükséges. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Környezettoxikológia Tanszékének vezetője úgy fogalmazott: a növények „telehulladékolják” a környezetünket oxigénnel, és ennek vagyunk mi, emberek a fogyasztói.
„Az evolúció arról is szól, hogy az egyik faj hulladékán új élet teremtődik, amely a saját genetikai állományával képes hasznosítani azt a hulladékot” – emelte ki a kutató. Hangsúlyozta: amikor az ember hulladékról beszél, az nem minden élő szervezet számára hulladék, csak a mi számunkra okoz olyan környezeti változást, amely befolyásolja az emberi egészséget.
A műanyag körülvesz
Műanyagokat a II. világháború óta gyártanak – idézte fel Szabó István, aki hozzátette: a bakelit volt az első műanyag, amit nagyobb mennyiségben állítottak elő, majd a műanyagok kényelmi felhasználása előidézte, hogy egyre többet gyártsanak belőlük. A részletekről elmondta: ebben az évben 450 millió tonna műanyagot gyártunk, 2030-ra pedig ez a mennyiség várhatóan eléri az évi egymilliárd tonnát.
„Az életünknek ma már nincs olyan területe, ahol nincsenek műanyagok, a legtöbb terméket egyszer használatos műanyagba csomagoljuk” – jelentette ki a kutató, felhívva a figyelmet arra, hogy egymillió darab egyszer használatos palack készül percenként. Beszámolt arról is, hogy a 450 millió tonna műanyagnak mindössze 10 százalékát hasznosítják újra, és mintegy 100 millió tonna jut a természetes környezetbe, ebből nyolcmillió tonna kerül évente az óceánokba és 600 ezer tonna a Földközi-tengerbe.
„Ez azt jelenti, hogy minden percben egy tonna műanyaghulladék kerül a hozzánk legközelebb eső Földközi-tengerbe” – emelte ki Szabó István, aki szerint ez nemcsak az arab országok rossz hulladékgazdálkodásának köszönhető, mivel számos európai állam sem fordít kellő figyelmet erre a kérdésre. Példaként említette az ukrán hulladékgazdálkodást, amelynek következtében nagy mennyiségű hulladék érkezik hazánkba a Tiszán, amely megakad a kiskörei víztározóban, végül pedig a Tisza-tóba kerül. Felidézte, hogy a civilek által kezdeményezett Pet Kupa elnevezésű rendezvényen többször is részt vettek munkatársaival, de véleménye szerint olyan mennyiségű hulladék árasztja el a természetes vizeinket, hogy emberi erővel azokat nem lehet megtisztítani.
Mikroműanyagok
„A Tisza árterében mintegy 1600 tonna műanyaghulladék gyülemlett fel” – ismertette a kutató, aki szerint ügyelni kell arra is, hogy míg a PET-palackok a víz tetején úszó, könnyűfázisú makróhulladékok, a víz aljára süllyedő szennyezőanyagok – mint például a pelenka – viszont nagy valószínűséggel a kisebb patakok iszapjába ragadnak és úgy szennyezik a folyókat. Szabó István a Tiszában található műanyagok országjelzései alapján beszámolt arról is, hogy a hulladék 40 százaléka Ukrajnából, 40 százaléka Romániából, 10 százaléka pedig Szlovákiából kerül hozzánk.
A makroszennyeződéseken felül a mikroműanyagok (5 milliméternél kisebb szemcsék) is megjelentek az életünkben, hiszen már a ruházati termékek is tartalmaznak mesterséges polimereket, de a műanyag zacskókról, vagy az autók kerekéről is leválhatnak olyan részecskék, amelyek képesek bekerülni a táplálékláncba, azon keresztül pedig az emberi szervezetbe – fejtette ki a kutató. A tanszékvezető ugyanakkor megkülönböztetett elsődleges mikroműanyagokat – amelyek a gyártás során kerülnek például a kozmetikai termékekbe, vagy a körömlakkokba –, illetve másodlagos mikroműanyagokat, amelyek a nagyobb műanyagokról származó szemcséket jelentik. Kutatásokra alapozva elmondta, hogy a hazai szennyvíztelepek feladatai közé nem tartozik az, hogy a mikroműanyagoktól megtisztítsák a bejövő vizeket, viszont 97-98 százalékos hatékonysággal képesek erre. Kitért arra is, hogy a mezőgazdaságban a talajnak szükséges tápanyagot szennyvíziszappal is lehetne pótolni, ha az nem tartalmazna annyi mikroműanyagot.
Humánegészségügyi következmények
„Sok élőlény prédának, vagy tápláléknak nézi a műanyagokat, ezért a tengeri állatok nagy részénél az érintettséget már kimutatták” – emlékeztetett Szabó István, aki a jelenség humánegészségügyi következményeiről kifejtette: minden emberi szövetben és szervben kimutatták már a mikro, illetve nanoműanyagokat. Úgy fogalmazott: még nem alakult ki a tudományos konszenzus, de a szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggésbe hozhatók a mikroműanyagok. Akut elváltozást nem okoznak, leginkább krónikus tesztek során mutatják ki őket – tette hozzá.
A kutató hangsúlyozta a „koktélhatást” is, amely azt jelenti, hogy a mikrobiológiai szennyeződések és a mikroműanyagok jelenlétének ártó hatásai összeadódnak, ezért fontosnak nevezte azt, hogy a vizsgálatok során az adott környezetnek megfelelő módszereket alkalmazzák.
Műanyag trójai falóként jellemezte Szabó István azt, hogy nemcsak kémiai szerek tudnak „utazni” a mikroműanyagok felüleltén, hanem akár antibiotikum rezisztens, vagy patogén szervezeteket, esetleg inváziós fajokat is képesek szállítani. A műanyagot mint új életteret ezért a kutatók plasztiszférának nevezik – tette hozzá. A tanszékvezető beszámolt saját kutatásairól, valamint arról is, hogy egy családi nyaraláson a lánya javaslatára összegyűjtött, eldobott szívószálaknak köszönheti egy új baktériumfaj felfedezését.
Van megoldás?
Ahhoz, hogy minél eredményesebben lépjünk fel a mikroműanyagok okozta negatív hatásokkal szemben, Szabó István szerint egyebek mellett fontos lenne a civilekkel való együttműködés nemzetközi szinten is, valamint a megelőzés és a minél szélesebb körű tájékoztatás. Kérdésre válaszolva elmondta: sokféle műanyagot gyártunk anélkül, hogy ismernénk az emberi szervezetre gyakorolt hatásaikat. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a műanyag csomagolások kiváltása hosszútávú folyamat, ezekre azonban sok esetben nem is lenne szükség.
Nyitókép: depositphotos.com
Az előadást itt tekinthetik meg (Videó: Pálfalvi Zoltán):
