A mesterséges intelligencia (MI) rendészetben való alkalmazása volt a témája a Ludovika Szabadegyetem április 23-i eseményének. A témáról Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára tartott előadást.
Hautzinger Zoltán, az NKE Rendészettudományi Kar oktatási dékánhelyettesének köszöntője után Hajzer Károly kifejtette: Magyarországon az informatikai környezet lehetővé teszi, hogy a MI használatával a rendőrség munkája szakszerűbb és könnyebb, az elért eredmény pedig pontosabb legyen. A helyettes államtitkár beszélt a magyarországi MI-stratégia 2014-ben meghatározott irányairól, amelyek elmondása szerint a személyes tulajdonságokon alapulnak. Hangsúlyozta: a hamisítható dokumentumokkal szemben a rendőrség igyekszik minél inkább használni az érzékszervek által közvetített információkat.
Hajzer Károly kiemelte: a BM létrehozott egy kommunikációs asszisztenst, amely már több szolgáltatónál is elérhető. Ehhez egy hangképzési és egy hang leiratozási szolgáltatást használtak, amelyekkel egy chatrobotot tudnak működtetni – részletezte, hozzátéve: több száz ilyen eszközt telepítettek a hazai kormányablakokba. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel az auditált hangleiratozáson alapuló rendszerrel közokiratnak minősülő dokumentumot lehet előállítani.
Az előadó egyebek mellett beszélt arról is, hogy a ChatGPT segítségével megalkottak egy mesterséges nyomozó asszisztenst. Közreműködésével a kihallgatás ugyanúgy zajlik majd, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy mind a kihallgató tiszt, mind a kihallgatott mikrofonba beszél, erről a számítógép leiratot készít, végül pedig egy táblázatban összesíti a lényeges adatokat. Így a nyomozó felügyelete alatt a gép létrehoz egy dokumentumot, ami bekerül a rendőrség Robotzsaru elnevezésű rendszerébe és megkezdődhet a nyomozás.
A helyettes államtitkár rámutatott: a mai világ kihívása az, hogyan alkalmazzuk a meglévő technológiákat. Ennek érdekében fontosnak nevezte, hogy az oktatást mindenképpen emberek végezzék, az MI-t csak segítségként használják a munkájukhoz.
A videó itt látható (Készítette: Kristóf-Szabó Lilla):