II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazatérését katartikus élményként élte meg a magyar társadalom a 20. század elején, a kegyeleti aktus nem jöhetett volna létre az oszmán állam segítsége nélkül, a fejedelem maradványainak hazatérését ugyanakkor politikai játszmák sora és a nehézségekről való figyelemelterelés is motiválta – erről beszélt Katona Csaba történész a Ludovika Szabadegyetemen. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa szerint Rákóczira a magyar történelem pozitív személyiségeként tekintünk, ám a történelmi tények nyomán sokkal árnyaltabb megközelítéssel érdemes közelítenünk hozzá.
Az Országgyűlés 1715-ben számkivetettnek nyilvánította II. Rákóczi Ferencet és híveit. A fejedelem emigrációjának első éveit a franciaországi Grosbois-ban töltötte. 1716-ban, amikor az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom között háború tört ki, III. Ahmed török szultán Rákóczinak is politikai szerepet szánt, egyfajta ütőkártya, hivatkozási alap volt a kezében – fogalmazott előadásában Katona Csaba. Mire azonban a fejedelem Konstantinápolyba érkezett, hogy erről tárgyaljon, a két háborús fél között már folytak a pozsareváci béketárgyalások, így Rákóczi személye súlytalanná vált török szempontból. A szultán a fejedelem és hívei számára kényszerlakhelyet jelölt ki. 1720-tól Rákóczi Rodostóban (a mai Tekirdağban) élt követőivel. Miután 1735. április 8-án elhunyt, hamvait – kívánsága szerint – édesanyja, Zrínyi Ilona földi maradványai mellé helyezték. Így II. Rákóczi Ferenc is sokáig a konstantinápolyi templomban nyugodott, amely a jezsuita rend feloszlatása után a lazarista misszió St. Benoît (Szent Benedek) temploma lett. Egykori lakhelye egyébként ma is megvan, ahol szívesen fogadják a magyar turistákat.
A hazatérés előzményei
A fejedelem „hazatérésének” kérdése hivatalos formában nagyon sokáig – nagyjából a kiegyezés koráig – fel sem merült. 1862-ben aztán Thaly Kálmán történész és ellenzéki politikus szorgalmazta ezt, ám sokáig hiábavalóan. A századfordulóig az újabb és újabb erre irányuló törekvések sorra meghiúsultak. Hosszú és bonyolult politikai háttéralkuk előzték meg, míg végül Thaly megérhette Rákóczi hamvainak hazaszállítását. Zemplén vármegye, ahol II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, Borsi is fekszik, 1873. március 8-án tartott közgyűlése feliratot intézett a Képviselőházhoz a fejedelem földi maradványainak hazahozataláért. A kérelemhez akkor számos város és vármegye csatlakozott. Szlávy József miniszterelnök még 1873 végén megpróbált lépéseket tenni a kérdésben. Magánlevélben tájékoztatást kért II. Rákóczi Ferenc hamvainak hollétét illetően gróf Ludolf Manótól, az Osztrák–Magyar Monarchia akkori konstantinápolyi követétől. Ludolf válaszának lényege az volt, hogy a hamvak holléte, sőt egyáltalán megléte is bizonytalan, ezért a további kutatás aligha vezetne eredményre. A hamvak hazahozatala ügyében 1874–1876 között számos kérdés, felterjesztés született. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa szerint ez az a kor, amelyben Rákóczi idealizált személyiség lett, amelyre később a Horthy-korszak még rá is erősített. Végül 1904. április 18-án mégis megszületett a királyi engedély Rákóczi hazahozataláról.
A hamvak megtalálása és a politikai játszmák
A királyi engedélyhez az is kellett, hogy 1889. október 7-én, az akkor immár másodízben Konstantinápolyban tartózkodó Thaly Fraknói Vilmos társaságában a St. Benoît templomban felnyittassa Rákóczi és Zrínyi Ilona sírját. Kétségtelenné vált, hogy Rákóczit oda temették el, hamvai pedig sértetlenek. Zrínyi Ilonának azonban csak a koponyáját találták meg. A bujdosók sírjainak felkutatása, Rákóczi hamvainak megtalálása jelentős tudományos eredménynek számított, bár Thaly több mint két évig hallgatott az ügyről. Csak 1892. május 15-én számolt be róla a korszak neves történészei előtt, a Magyar Történelmi Társulat negyedszázados emlékünnepén. Thaly 1893-ban kiadott munkájában is részletesen leírta akkori kutatásait. Előadásában Katona Csaba beszélt arról is, miért telt el hosszú idő, míg a hamvakat végül hazaszállították. A hazahozatalra egész egyszerűen nem volt meg a politikai akarat, mígnem 1904 tavaszán kiéleződött a belpolitikai helyzet. Az udvar a katonai újonclétszám felemelését akarta – az ellenzék viszont harcolt ellene. Az ellenzéki Függetlenségi Párt a parlamenti obstrukciót alkalmazta, miközben országos vasutassztrájk bénította meg az országot. Az országgyűlés 1904. március 10-ei ülésén aztán – látszólag váratlanul – a Függetlenségi Párt alelnökeként épp Thaly nyújtott békejobbot a miniszterelnöknek, pártok közötti megállapodást javasolt. A váratlan ajánlat valóban megegyezéshez vezetett. A politikai alku egyfajta mellékszála volt, hogy a megállapodásba bekerült Thaly szívügye: II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala és a kérés, hogy a kormány tegyen is az ügy érdekében – fejtette ki Katona Csaba. Ferenc József 1904. április 18-án utasította Tisza miniszterelnököt, hogy foglalkozzon Rákóczi hamvai hazaszállításának ügyével, amely tulajdonképpen „válasz” volt a létrejött megegyezésre, mondhatni egyfajta jutalom Thaly számára.
A végső döntés és a hamvak hazahozatalának csúszása
A miniszterelnök által 1904. június 22-ére összehívott értekezleten döntés született a hamvak hazaszállításának lényegesebb mozzanatairól. Határoztak arról is, hogy a konstantinápolyi St. Benoît templom kápolnájából a fejedelem hamvain kívül hazahozzák édesanyja, Zrínyi Ilona, valamint fia, Rákóczi József maradványait, továbbá a rodostói Panagia Pneumatokratoria görög templomból gróf Bercsényi Miklós tábornagy, gróf Esterházy Antal tábornok, Sibrik Miklós udvarmester, valamint Izmitből az ott eltemetett Thököly Imre fejedelem holttestét is. Az 1905. januári választáson az ellenzéki koalíció abszolút többséget szerzett, Tisza István miniszterelnök pedig lemondott. Ugyanakkor a választásokon győztes Függetlenségi Párt nem alakíthatott kormányt, mivel az uralkodó a vereséget szenvedett Szabadelvű Pártot hagyta kormányon és Fejérváry Gézát bízta meg a kormányfői teendőkkel. II. Rákóczi Ferenc és társai hamvainak hazahozatala még ekkor sem történt meg, Fejérváry Géza 1905 júliusában tartott rövid beszédében a politikai feltételek hiányával magyarázta a halasztást, a hazahozatalra pedig a következő év tavaszát jelölte meg.
Thallóczy Lajos, a megoldás kulcsa
A hamvak hazahozatalának előkészítésével a miniszterelnök Thaly Kálmán mellett az alkalmasabbnak ítélt Thallóczy Lajos történészt bízta meg. Katona Csaba meglátása szerint Thallóczy a Monarchia korának méltatlanul elfeledett személyisége volt, és abszolút megbízható ember hírében állt. Thallóczy 1904. december 4-én Törökországba utazott, és mind a török kormánnyal, mind az illetékes egyházi hatóságokkal sikerrel zárta le a maradványok hazaszállítására vonatkozó tárgyalásokat. Thallóczy Rodostóban 1904 decemberében feltárta a Panagia Pneumatokratoria görög templomban eltemetett Bercsényi Miklós, Esterházy Antal és Sibrik Miklós sírjait. A maradványokat három cédrusfa ládába helyeztette. A ládákat Konstantinápolyba szállíttatta, ahol a St. Benoît kolostorban a lazarista rendfőnöknek adta át megőrzésre. Emellett Zrínyi Ilona földi maradványait a szétmálló koporsóból cédrusfa ládába helyeztette át, a fejedelem hamvait őrző ládát azonban nem nyitották fel. Ezt követően Thallóczy Csáky Krisztina, valamint Rákóczi József, a fejedelem idősebbik fia földi maradványait emeltette ki és azonosította. Még decemberben sikerült megtalálnia Thököly Imre fejedelem sírját is az izmiti örmény temetőben, a hamvakat Thököly sírkövével együtt szintén a konstantinápolyi St. Benoît kolostorba vitette. A rendház vállalta, hogy a földi maradványokat és az összes sírkövet átadja a magyar kormány illetékeseinek. A kormány a konstantinápolyi lazaristáknak, akik évszázadokon keresztül őrizték Rákóczi és hívei hamvait, templomuk helyreállítására 50 000 frankot adományozott. Az 1906-ban hivatalba lépő Wekerle Sándor miniszterelnök és kormánya úgy ítélte meg, hogy az országban kialakult válságos gazdasági és politikai helyzet miatt II. Rákóczi Ferenc és társai hamvainak hazahozatala nem késlekedhet tovább. Az 1905-ös oroszországi forradalom hatása erősen érezhető volt, növekedett a szociáldemokrata mozgalom népszerűsége, a vasutasok, a bányászok, az aratómunkások, a fővárosi pékek, majd a villamosvezetők sztrájkoltak, az ellenzéki választók tekintélyes része csalódott volt a választási program feladása miatt. Ebben a helyzetben azt remélték kormányzati körökben, hogy az ünnepségsorozat valamelyest csillapítja a kedélyeket. Az újratemetéssel a Wekerle-kormány az igencsak kétséges nemzeti egységet akarta demonstrálni, így a hamvak hazaszállítása valóban a leggyorsabban és leglátványosabban megoldandó teendők egyikének mutatkozott – jegyezte meg Katona Csaba. Közben Ferenc József maga is hangoztatta, hogy Rákóczi az idők távlatában immár nem politikus, hanem történelmi személyiség. Ennek jegyében a fejedelmet hivatalos rehabilitáció is megillette. Amikor az országgyűlés végül 1906. október 19-én megszavazta a Rákóczi és társai hamvainak hazahozataláról szóló törvényjavaslatot, az 1715. évi 49. törvény őt és társait megbélyegző passzusát is eltörölte.
Úton hazafelé
Közben a törökországi helyszíneken is zajlottak a munkálatok. A St. Benoît templomban, Zrínyi Ilona egykori sírtáblája helyére új emléktábla készült. Thököly Imre régi sírhelyére, Izmitbe is új síremlék készült. Rodostóba, a görög templomba, ahol egykor Bercsényi, Esterházy és Sibrik földi maradványai nyugodtak, kettős emléktábla került. A síremlékekkel együtt küldték Törökországba a földi maradványok hazaszállítására szánt vörösréz sírládákat is. Az uralkodóhoz 1906. október 17-én benyújtott felterjesztésben Wekerle Sándor miniszterelnök az öttagú bizottság tagjainak megnevezésén kívül ismertette a hamvak hazaszállításának módját, útvonalát. E szerint a hazaszállítás vízi úton történik a Fekete-tengeren Constanţáig a Magyar Keleti Tengerhajózási Részvénytársaság által ezen célra átengedett Kelet nevű hajón. A hamvakat pedig Constanţából – egy sztrájk miatt Bukarest kikerülésével – vonaton szállítják Budapestig, illetve Kassáig és Késmárkig. Végül a Thallóczy Lajos vezette öttagú bizottság 1906. október 14-én indult el Budapestről és 16-án érkezett Konstantinápolyba. A küldöttség kiemeltette a sírokból a ládákat. Rövid és diplomatikus beszédben köszönték meg a szultánnak a kegyeleti aktus lehetővé tételét és megkezdődött a hazaszállítás. A vonat Budapestre, a Keleti pályaudvarra október 28-án reggel futott be. Rákóczi és híveinek hamvait a Szent István bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték. A bazilikában Samassa József bíboros, egri érsek tartotta az ünnepi istentiszteletet, a Deák téri evangélikus templomban Scholtz Gusztáv püspök mondott beszédet. A koporsókat délutánig a templomban tartották, majd a Keleti pályaudvarról este indult tovább a hamvakat szállító vonat, amely 29-én reggel érkezett Kassára.
Újratemetés Kassán és Késmárkon
Kassán egy külön erre a célra felállított gyászsátorban egyházi szertartással köszöntötték a bujdosók hamvait és Thaly Kálmán tartott üdvözlő beszédet. Ezt követően a kassai dómban tartottak gyászmisét. A hamvakat tartalmazó koporsókat csak délután vitték le a székesegyház kriptájába, addig a nagyközönség szabadon leróhatta tiszteletét. A kriptában kinyitották Rákóczi József cédrusfa koporsóját, és kivették abból a csontokat tartalmazó ládát, kinyitották Zrínyi Ilona koporsóját, és ebbe tették az unoka, Rákóczi József csontjait magában foglaló ládát. Ezután a rézkoporsót újra leólmozták és a II. Rákóczi Ferenc maradványait tartalmazó rézkoporsóval együtt kőszarkofágba helyezték. Hasonlóképpen egy kőszarkofágba tették Bercsényi Miklós és felesége hamvait, valamint külön-külön Esterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványait. Thököly Imre maradványait 1906. október 30-án Késmárkra szállították, hamvait az ottani evangélikus templom szentélye alatt lévő helyiségbe vitték, és itt helyezték el addig, amíg a külön sírkápolna elkészült.
II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazatérése óriási visszhangot keltő, jószerivel az egész ország gondolkodó közvéleményét megmozgató cselekedet volt, amelyet számosan katartikus élményként éltek meg. Az ünnepélyes eseménysorozat ugyanakkor a felgyülemlett feszültségek miatt egyfajta szelep volt: elterelte a figyelmet az aktuális nehézségekről. Az újratemetés így egyszerre volt méltó kegyeleti aktus, egy hazafias érzületek táplálta, régóta vágyott kívánság teljesítése, valamint aktuálpolitikai lépés is – zárta előadását Katona Csaba.
A Ludovika Szabadegyetem legutóbbi előadása az alábbi videóban megtekinthető:
A Ludovika Szabadegyetem március 7-én, 18 órakor kezdődő előadásában Balla Tibor ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának kutatóprofesszora az Osztrák–Magyar Monarchia katonai részvételéről tart előadást az Oszmán Birodalom nyugat-balkáni régiójának megszállásában. A helyszín ezúttal is az Oktatási Központ II. előadója.
Fotó: Erdélyi Napló / Makkay József
Videó: Kristóf-Szabó Lilla
