Függetlensége kivívása után a Kemal Atatürk vezette Törökország a Nyugat felé akart fordulni. A reformok bevezetésekor a magyar modernizációt vették alapul, a török nemzetépítési folyamatot egyenesen a magyarról mintázták – erről az ankarai Hacettepe University kutatási asszisztense beszélt a Ludovika Szabadegyetem legújabb előadásán. Emre Saral 2009 óta kutatja Magyarországon a két nemzet kapcsolatait, előadásában a magyarok két világháború közötti országépítő szerepéről beszélt.
A törökök és a magyarok közeledése a 19. század második felében kezdődött, a barátságot Kossuth Lajosnak és társainak I. Abdul-Medzsid szultán általi befogadása jelentette az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után – kezdte előadását Emre Saral. A közeledési folyamatot erősítette, hogy II. Abdul-Hamid szultán visszaszolgáltatta a Mátyás király magánkönyvtárában lévő Corvinák egy részét, amelyeket II. Szulejmán szultán uralkodása idején hadizsákmányként hurcoltak Isztambulba. 1906-ban pedig II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait szállították Isztambulból Kassára.
Kölcsönös szimpátia
Az első világháborúban a magyarok és a törökök szövetségesként harcoltak Galíciában, Gallipolinál, a Sínai-félszigeten és Palesztinában. Az isztambuli Fatih negyedben található Magyar Testvérek utcája a mai napig őrzi ennek emlékét. A vesztes háború után, 1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot, hasonló a törököknek is volt, az 1920. augusztus 10-én aláírt Sѐvres-i szerződés. A két paktum céljai és cikkei nagy hasonlóságot mutatnak egymással, ám a köztük lévő különbség sokkal jelentősebb. Mint azt a Hacettepe University kutatója jelezte: a trianoni parancs hatályba lépett, a Sѐvres-i szerződés nem. A Kemal Atatürk vezette török függetlenségi harc ugyanis részben megváltoztatta a helyzetet, amelyet a magyar közvélemény érdeklődéssel követett.
Előadásában Emre Saral beszélt a török-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételéről és a magyar munkaerő török gazdasági szférában való megjelenéséről. A háború után megszakadt diplomáciai kapcsolat az 1923. december 18-án Isztambulban aláírt barátsági szerződéssel állt helyre a két ország között. A kontraktust 1925-ben kereskedelmi megállapodás, 1926-ban kölcsönös letelepedési egyezmény egészítette ki. A két nép kölcsönös szimpátiája ellenére az 1930-as évek elejétől kezdve nézeteltérések is adódtak a politikai kapcsolatok terén.
Ötven mérnök
A magyar revizionista politika, a náci Németországhoz és a fasiszta Olaszországhoz való közeledés ellentétes volt a status quo-párti Törökország érdekeivel, „így a két ország közötti politikai együttműködést nem lehetett tovább mélyíteni” – fogalmazott Emre Saral, aki szerint a 1929-ben aláírt „választottbírósági és megnemtámadási szerződés” kivételével a miniszterelnöki és külügyminiszteri találkozóknak nem voltak más politikai eredményei. A gazdasági kapcsolatok terén azonban más volt a helyzet. Az 1930-as években magyar vállalatok nyertek el törökországi megbízásokat a városi infrastruktúra, villamossági munkálatok, a katonai telefonközpontok és a gyári létesítmények ki- és felépítése terén.
A függetlenségi harc után megjelent a magyar munkaerő, amelyet ösztönöztek a politikusok nyilatkozatai is. Ahmet Rıza Bey, a török Nagy Nemzetgyűlés párizsi képviselője például 1922-ben egy magyar újságnak adott interjúban kijelentette, hogy hazájának szüksége van Magyarország mérnökeire és szakembereire. Ali Haydar Bey, Ankara polgármestere 1924-ben öt napot töltött Budapesten és arról beszélt: célja, hogy „ötven mérnököt és szakértőt hozzon magával” a török fővárosban létrehozandó intézmények újraélesztésére. A mintegy 1000-1500 Törökországba érkezett magyar állampolgár Ankarában olyan szakértelmet igénylő munkakörökben dolgozott, mint a csatornázás, építési és vasúti munkák, járdák, zöldfelületek és parkok létrehozása, elektromos világítás kiépítése.
Keletinek és nyugatinak lenni
Később a török állam törvénybe iktatta a külföldiek bizonyos szakmákban való munkavállalásának tilalmát, így a magyarok is csak szakemberként dolgozhattak, számuk pedig egyre fogyott, igaz, nem csak a törvény miatt. Egészségtelen körülmények, nem megfelelő bérek, zord éghajlat, malária, szabadban való éjszakázás, a szakszervezetek és a szociális biztonság hiánya – sorolta a kedvezőtlen tényezőket Emre Saral, aki szerint a magyarok megítélésének nem tett jót a kommunista propaganda terjedése sem körükben. A törökországi kommunisták elleni boszorkányüldözés, az 1929-es gazdasági világválság, a külföldiek önálló iparosként való tevékenységének tilalma hatására csökkent a kint tartózkodó magyarok száma: míg 1927-ben 1830 magyar állampolgár volt a 13 milliós Törökországban, az 1935-ös népszámláláskor ez a szám 1078 fő volt az akkorra 16 millió főt számláló országban. A Törökországot elhagyók többsége visszatért Magyarországra, míg mások olyan országokba utaztak, mint Szíria, Irak, Irán és Palesztina.
A fenti folyamatoknak kulturális következményei is voltak. A törökök célja egy nyugati mintájú társadalom kialakítása volt, ahogy a turanista Ahmet Ağaoğlu 1922-ben megfogalmazta: „Keletinek lenni szívben és érzésben; nyugatinak lenni észben és fejben!” „A reformok bevezetésekor a magyar nemzeti karakter kialakítását, valamint a magyar modernizációt vették alapul, tulajdonképpen a török nemzetépítési folyamatot a magyar nemzetépítési folyamatról mintázták” – jelentette ki Emre Saral. A trianoni békeparancs nyomását a magyar kormány a kulturális diplomácián keresztüli presztízsszerzéssel kívánta enyhíteni, amelynek nyomán a törökországi magyar gazdasági jelenlét mennyisége helyett annak minőségi, tudományos-kulturális dimenziója kapott nagyobb figyelmet. Ennek leképeződése a magyar mérnökök foglalkoztatása a török állami vagy magánszektorban. Magyarország olyan mezőgazdasági, méhészeti és ipari iskolákkal, alkalmazott szántóföld- és faiskolákkal, sőt mezőgazdasági gyűjteményekkel segítette Törökországot, amelyek párjukat ritkították Európában. A török agrárpolitika sarokkövét adó cukorrépa termesztésére szolgáló gyárak és gazdaságok magyar példák alapján jöttek létre.
Nagy nevek
A török fejlődést magyar szakemberek sora segítette. Mivel Magyarországot tekintették a legfejlettebb állattenyésztési szervezettel rendelkező országnak, olyan magyar szakembereket alkalmaztak, mint például Wellmann Oszkárt, a budapesti Állatorvostudományi Egyetem rektorát. Gutherz Hermann volt az alpullui cukorgyár alapító igazgatója. Waldinger Béla és Végh Bertalan kőművesek falusi intézetekben és szakiskolákban dolgoztak oktatóként. A magyar tudást a lótenyésztésben úgy hasznosították, hogy a százezer hektáros állami tulajdonú lótenyészet főigazgatójának meghívták Csíky Ferencet. Máté János Ankara parkjainak és kertjeinek rendezésén dolgozott, a török államfőnek hivatalt adó Çankaya-kúrián végzett munkájával pedig elnyerte Atatürk bizalmát.
Ormos Imre kert- és tájépítész 1927–1929 között szintén az ankarai önkormányzatnak dolgozott. Réthly Antal 1925–1927 között megalapította a Török Meteorológiai Szervezetet és az ankarai obszervatóriumot, valamint földmérési utakat tett Anatóliában. A Meteorológiai Intézet obszervatóriumának tervét Tittes György mérnök rajzolta meg, aki mások mellett az Állami Vasutaktól is kapott megbízást. A neves magyar sejtbiológus, Péterfi Tibor 1939–1946 között dolgozott az Isztambuli Orvostudományi Kar szövettani és embriológiai tanszékén. Fekete Lajos az Állami Levéltár reformjában vett részt, míg Mészáros Gyula a Néprajzi Múzeum kurátoraként dolgozott. Bartók Béla is elutazott Törökországba kutatni és előadásokat tartani.
Az ankarai nyelv-, történet- és földrajztudományi fakultáson belül, magának Atatürknek az utasítására hungarológiai intézet nyílt, amelynek első előadója a híres turkológus, Rásonyi László volt. Az intézetben olyan elismert török professzorok tanultak, mint Hasan Eren, Şerif Baştav, Tayyip Gökbilgin, Sami Özerdim és İbrahim Kafesoğlu. Ezek a tudósok a török társadalomtudományok fejlődéséhez járultak hozzá, egyébként folyékonyan beszéltek magyarul. Mindez jól mutatja Atatürk látásmódját és azt, hogy milyen fontosnak tartotta Magyarországot – zárta előadását Emre Saral.
A Ludovika Szabadegyetem előadása az alábbi videóban megtekinthető:
Videó: Pálfalvi Zoltán
A Ludovika Szabadegyetem február 21-én, 18 órakor folytatódik az Oktatási Központ II. előadójában, ahol Pénzváltó Nikolett, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője Törökország kül-, biztonság- és védelempolitikájáról tart majd előadást.
Nyitókép: Ankara (Forrás: Depositphotos.com)
