Az örmény kormány 2020. szeptember 27-én szükségállapotot hirdetett, így az addig „befagyott” konfliktus határháborúvá változott. Hogyan jutott el a terület a társadalmi válságtól addig, hogy a nemzetközi közösség hivatalosan Azerbajdzsán részeként ismerte el az enklávét? Az örmény identitású lakosság a területhez való kötődésükre és a jelenlegi etnikai viszonyokra hivatkozva akarja a jogát érvényesíteni. Az azeri nép ragaszkodása a térséghez bosszúvágyból fakad, ugyanis erősen érzik még a kilencvenes években lezajlott hegyi-karabahi háború okozta sebeket: egymillió menekült és több tízezer halott azeri emléke, valamint a nemzetközileg elismert területeik 20 százalékának elvesztése. Cikkünk a 2020-as örmény–azeri konfliktus okainak felfedésére tesz kísérletet.
Hegyi-Karabahot, a Dél-Kaukázus térségében, Azerbajdzsán délnyugati részén, közvetlenül az örmény határ mellett elhelyezkedő, többségében az örmény nép által lakott különleges autonóm státusszal rendelkező enklávét a nemzetközi közösség 1991 óta az olajban gazdag, s egyre nagyobb gazdasági hatalommá növő Azerbajdzsán részeként ismeri el. A más néven Árcáh Köztársaságként ismert terület vitatott hovatartozása miatt puskaporos helyzet alakult ki az elmúlt harminc évben az örmény és az azeri állam között, aminek okán 2020 júliusában Örményország és Azerbajdzsán között határvillongások kezdődtek. Ennek következményeként 2020. szeptember 27-én az örmény kormány szükségállapotot hirdetett, így az addig „befagyott” örmény–azeri konfliktus határháborúvá változott.
Előzmények
Az örmények keleti letelepedési körzetei már a XIX. század végére orosz fennhatóság alá kerültek, ami viszonylagos biztonságot nyújtott az ifjútörökök megsemmisítő politikája ellen. Ebből is kiviláglik, hogy Oroszország fennhatósága Örményország felett már korábbra visszavezethető. A cári Oroszország – hogy ellenőrzése alatt tarthassa e területeket az 1905-ös forradalmi megmozdulásoknál – kijátszotta egymás ellen az etnikai kisebbségeket. Ez az esemény véres konfliktusokhoz vezetett Bakuban, Nahicsevánban és Susában az azerbajdzsáni törökök és az örmények között. Törökország és az Orosz Birodalom egymással szemben léptek be az első világháborúba, amelynek során a harci események főként a keleti és a kaukázusi frontokon zajlottak. A törökök a háborúba lépést követően folyamatosan nyomultak előre a kaukázusi térségben, ennek következményeképpen 1914 decemberében az Orosz Birodalom és Örményország jelentősebb területeit elfoglalták. Az örmény túlélők egy része Oroszországba menekült.
A népirtásnak a Sztálin vezette szovjethatalom vetett véget az 1920-as évek elején. A kommunista Vörös Hadsereg ellenőrzése alá vonta a területet, amelynek fölosztása nem a nemzetiségi problémák megoldását, hanem az ott élők engedelmességre kényszerítését szolgálta. A Szovjetunió területszervezése által Azerbajdzsán területén létrejött a Hegyi-Karabahi Autonóm Régió, mely Örményországgal lett határos, de teljesen a kommunista erők befolyása alatt állt. A Szovjetunió 1991-es megszűnése előtt, 1988-ban feléledt a területen az örmény és az azeri nacionalizmus, emiatt a gazdasági válságot egy társadalmi válság kísérte a térségben. Kitört az örmény–azeri háború, amelynek során az örmények 1992-ben elfoglalták Susát. Azerbajdzsán elveszítette sok területét, melyekből létrejött az Árcáh Köztársaság. A fegyveres konfliktus rengeteg áldozatot követelt, a vérontást a Szovjetunió örökébe lépő Oroszország 1994. május 16-án szüntette meg egy tűzszüneti megállapodás létrejöttének elősegítésével.
A tűzszüneti megállapodás után
A tűzszünet megkötése óta több mint huszonöt év telt el, közben a két ellenséges oldal rendszeresen megsértette a megállapodást. Az azeriek 2016. április 2-án megtámadták az örményeket – lezajlott a „négynapos” háború. Ennek a fegyveres konfliktusnak inkább politikai, mint katonai eredményei voltak, ugyanis az azeriek csak néhány települést és magaslatot foglaltak vissza a jerevániaktól. Ezen események már közvetlen előzményei voltak az örmény oldalról 2020 júliusában végbemenő határvillongásoknak. Az eszkaláció hatására nem csupán a karabahi területeken, hanem az örmény–azeri határon is kirobbantak a harcok, melyek a lakott környezet pusztításához és a civil lakosság meggyilkolásához vezettek.
Az Ilham Alyjev által stabil autoriter formában vezetett Azerbajdzsán a háború kirobbanásának „indokaként” arra hivatkozott, hogy az 1988–94-es háború előtt a hegyi-karabahi terület lakosságának több mint 20%-a volt azeri, viszont a háborúban a karabahi csapatok nem csupán a területről, hanem a szomszédos azeri járásokból is kiűzték az azeri lakosokat. A kilencvenes években kötött megállapodásokból a kisebb védelmi erőforrásokkal rendelkező örmény oldal került ki győztesként, emiatt a visszavágásra készülő bőséges kőolaj- és földgáz-lelőhellyel rendelkező Azerbajdzsán folyamatosan növelte a 2000-es években a védelmi kiadásait.
Ebben a háborúban mindig kérdéses Örményország szerepe, ugyanis formálisan a két szemben álló fél az Árcáh Köztársaság és Azerbajdzsán, de a jereváni kormány máig nem ismeri el Hegyi-Karabahot külön köztársaságként, ugyanis az ország a karabahi területek jövőjét sajátjaként kezelve tárgyalt a „két állam” nevében az azeri erőkkel szemben is. Hegyi-Karabah a harcok megkezdésével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a terület lakossága 95%-ban örmény identitású, mégis a terület de jure Azerbajdzsán része.
Nemzetközi beavatkozás
A fegyveres ellentét nemzetközi vonatkozását is érdemes megvizsgálni, ugyanis a törökök, illetve az oroszok szerepe is jelentős a háborús esemény kapcsán. A Recep Teyyip Erdogan által vezetett Törökország Azerbajdzsán oldalán lépett fel a harctéren, ezért érdemes rápillantani a török–örmény ellentét előzményeire is. A törökök a XX. században komoly nyomást gyakoroltak az örmény etnikumra, ennek következményeként 1915 és 1917 között bekövetkezett az örmény népirtás, ahol 600–800 ezren vesztették életüket. Az örmény genocídiumra széles körben tekintenek úgy, mint az egyik első modern, szisztematikus népirtásra.
A Vlagyimir Putyin által irányított Oroszország szerepe szintén kiemelt jelentőségű a fegyveres konfliktus végbemenetelének és vizsgálatának kapcsán. Hangsúlyozni kell, hogy az orosz oldal részéről a nyílt konfrontáció elkerülése volt a cél, amit a harcok kirobbanásával nem sikerült elérni. Ennek ellenére 2013-tól kezdve Oroszország Baku fő fegyverexportőre volt, miközben az örményekkel is diplomáciai kapcsolatot tartott. A fenti előzmények áttekintéséből kiviláglik, hogy az oroszok mindig nagy befolyással bírtak az örmény területeken, és ez a fajta szoros kapcsolat a Szovjetunió felbomlása után is megmaradt a múltbeli események, valamint a vallási összetartozás miatt. Mindemellett ki kell emelni, hogy Oroszországnak Örményország energetikai szempontból is fontos, mivel az állam nagyon közel fekszik a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) energiafolyosóhoz. Amíg fegyveres konfliktusok vannak az azeriek és az örmények között, addig a Bakuból Európába tartó gáz- és olajszállítás akadozásától tart Oroszország, emiatt is akarta a szövetséges állam minél hamarabb rendezni a háborús helyzetet.
A tűzszünet hatása
A szemben álló felek fegyverszüneti megállapodása 2020. november 10-én lépett érvénybe. A konfliktusban Oroszország döntőbíróként lépett fel, ezért az egyezség alapján a vitatott régióba orosz békefenntartók vonultak be. A tűzszüneti megállapodásban lefektették, hogy 2020. november 20-ig az Agdami Körzet visszakerül Azerbajdzsánhoz. Ilham Alijev, az azeri elnök elmondása szerint „nagy terveik” vannak a most átadott agdami régióval. Ez azoknak a családoknak a visszatelepítését jelenti, akik a 1990-es években elmenekültek.
Örményországban heves vitákat váltott ki, hogy a kormány elfogadta a másik oldalnak kedvező tűzszünetet, ezért Nikol Pasinján kormányának lemondását követelték. A megállapodás nem rendezte teljesen a térségben uralkodó ellenséges viszonyokat, hiszen a tűzszüneti megállapodás nem egyenlő az ellentét lezárásával. Így alakult ki újabb ellenséges hangulat Örményországban. Ettől függetlenül remélhetjük, hogy nagyobb összetűzésre legalább újabb huszonöt esztendőig nem kerül sor a térségben, mivel ezek a fegyveres viszályok komoly emberáldozatot követeltek az előző konfliktusok során is.
Nyitókép: Hegyi-Karabah
A tanulmány teljes terjedelmében ezen a linken olvasható PDF formátumban.