Az amerikai politológia ismert, s Közép-Európába is átszivárgó fogalma a „csatatér állam”, ahol – szemben az előre borítékolható eredményeket hozó, demokrata, illetve republikánus államokkal – mindkét párt egyformán erős, és az, hogy épp melyikük győz, akár az egész amerikai elnökválasztást is eldöntheti. Kevéssé ismert, hogy a 19. század középső harmadában a felső-magyarországi Zólyom vármegye épp ilyen szerepet töltött be a magyar és a szlovák nemzeti küzdelmekben. A reformpárti magyar nemesi erőcsoportok talán sehol máshol nem uralták ennyire az adott vármegyét, és abban az időben a helyi szlovák társadalom sem volt sehol olyan erős és nemzetileg elkötelezett, mint itt, az egyes felek helyi győzelmeinek pedig nagyon sokszor országos jelentőségük lett végül. E küzdelmek egyik elsődleges terepe a megye második legnagyobb városa, Breznóbánya volt.
Magyar bástya vagy szlovák központ?
Zólyom vármegye az 1830-as évektől kezdve egészen 1847 őszéig a béke szigetének tűnt. A reformpárti nemesség rivális nélkül uralta, a főispán, az alispán és a tisztikar a nemesi közgyűléssel együtt a legnagyobb összhangban kormányzott, sőt, a megye az országos reformoknak is az élére állt olykor. Jellemző, hogy a másutt véres verekedésekbe torkolló, az adott megyét napokig, hetekig lázban tartó tisztújításokat pár perc alatt, a legnagyobb csendben rendezték meg.
Fontos jellemző volt azonban, hogy a magyar nyelven zajló közélet csak egy paraván volt, amely eltakarta a hétköznapok szlovák valóságát. Hiszen a megyében néhány tucat hivatalnokon kívül alig tudott valaki magyarul, ráadásul a két legnagyobb város, Besztercebánya és Breznóbánya a szlovák mozgalom kiemelkedően fontos szellemi központja volt – hiszen az 1830-as években és az 1840-es évek elején itt született meg a legtöbb szlovák politikai röpirat és a legfontosabb irodalmi művek igen jelentős része. Mindez azonban sokáig nem okozott konfliktust – a helyi szlovák elit sokáig nagyon jó kapcsolatot ápolt a megyét vezető magyar politikai elittel.
1845-ben azonban a zólyomi szlovák értelmiségi elit lassan levált a magyar elitről. Ez elsősorban az első szlovák politikai újság, a Slovenské národné noviny hatásának tudható be, amely Zólyomban – ahogy az ország több más északi, szlováklakta vármegyéjében is –, a társadalmi nyilvánosság első számú fórumává vált, megelőzve például a Kossuth-féle Pesti Hírlapot is. A szlovák újságban számoltak be a megye valamennyi jelentős társadalmi-közéleti eseményéről, a megyegyűlésektől kezdve az egyesület-alapításokon keresztül a táncmulatságokig, színielőadásokig, iskolai, szociális és gazdasági ügyekig. Ez az újság lett a helyi társadalmi-közéleti viták első számú fóruma is, hiszen itt csaptak össze a városok igazgatásának kérdéseitől kezdve az alkoholizmus elleni küzdelmekig számos ügyben a megye különböző érdekcsoportjainak képviselői. És ennek az eredménye lett az is, hogy a történelem során először jutott be a magyar országgyűlésbe a szlovák nemzeti érdekeket képviselő követ – 1847-ben ugyanis Zólyom városa megválasztotta e lap szerkesztőjét, Ľudovít Štúrt.
Ez már a helyi magyar elit ingerküszöbét is elérte, és innentől kezdve kegyetlen küzdelem indult a szlovák és a magyar erőcsoportok között. 1848 márciusában ugyan még Breznóbányán is kiplakátolták a forradalmi változásokat és éltették Batthyány Lajost, a magyar miniszterelnököt, méghozzá szlovákul, pár héttel később azonban az új magyar vezetés már erőszakkal szorította ki a szlovák nyelvet a közéletből. 1849 után ezzel szemben a szlovák elit került pozícióba. Talán Zólyom volt az egyetlen olyan vármegye, ahol a helyi reformpárti magyar nemesi elit pozícióit nem külső hivatalnokokkal töltötte be a császári közigazgatás: a zólyomi szlovák elit önmagában is volt olyan erős és képzett, hogy irányítson egy vármegyét. Sokat jelentett az is, hogy 1851-ben a húsz éve Zágrábban élő, szlovák származású Štefan Moyses lett a besztercebányai püspök, aki a nemzetileg elkötelezett, szlovák katolikus hálózatokat tudatosan erősítette a megyében, fiatal szlovák papok tömegeinek pozícióba emelésével és a szlovák nyelvű oktatási intézményrendszer fejlesztésével.
Amikor azonban a magyar politikai elit lassan újra hatalomba került az 1860-as években, a helyi, zólyomi magyar elit is megerősödött, és hatalmas küzdelmek árán kiszorította nem csak az addig létrehozott szlovák intézményeket, hanem a szlovák elit nagy részét is a megyéből.
A (majdnem) szlovák nemzeti központ
1848 márciusában tehát Breznóbányán még szlovák nyelvű falragaszokon hirdették a pesti forradalom 12 pontját, a breznói polgárok azonban alig egy hónappal később már igen komoly kritikát fogalmaztak meg az új magyar kormány által hozott áprilisi törvényekről. Mint a szlovák nyelvűek jelentős része, úgy ők is elsősorban a magyar államnyelvet kizárólagossá tévő törvényt bírálták. 1848 előtt ugyanis a közéletben és a helyi tanácskozásokon még félhivatalos módon lehetett használni a szlovák vagy épp a latin nyelvet – 1848-ban ezt már kategorikusan kizárta az új törvény. A breznói polgárok ezért azt kérték, „hogy a szlovák vármegyék tanácskozásain a szlovák nyelvet használják”, „hogy a politikai ügyeket, ahogy az erről szóló jegyzőkönyveket is városunkban szlovák nyelven vezessék”. De a breznói kérvény még ennél is tovább ment: nem csak az alapfokú iskolákban kért szlovák tannyelvet, de a történelem során először a szlovák vidékeken található gimnáziumokat is szlovák nyelvűvé alakította volna át, sőt, szlovák tanszék létrehozását kérte a pesti egyetemen.
Egy évtizeddel később majdnem ennél is komolyabb szerephez jutott Breznóbánya. Először 1861 nyarán merült fel, hogy a szlovák memorandumgyűlést a városban tartsák, ami akkor ugyan meghiúsult, a végül Turócszentmártonban megtartott tárgyalásokon azonban arról döntöttek, hogy megalapítják a 19. század legjelentősebb szlovák kulturális projektjét, a Matica slovenska nevű egyesületet – ennek pedig eredetileg Breznóbánya lett volna a központja. Ebben nagy szerepe volt a tehetős breznói polgárnak, Ján Čipkának is, aki egyébként már 1848-ban is a szlovák hivatalos nyelv bevezetéséért küzdött. Ekkor pedig a korban hatalmasnak számító vagyont, 1000 forintot ajánlott a Matica megalapítására, sőt, azt is elérte, hogy Breznóbánya vezetése hivatalosan is befogadja az intézményt (ami nélkül nem lehetett volna megalapítani). Azonban, ahogy a városi tanács határozatát szintén megszavazó egyik szlovák kortárs, az orvos Gustav Zechenter Laskomerský írta, a helyi magyar politikusok „munkához láttak: szaladtak, fenyegetőztek, ellene hangolták a polgárságot, figyelmeztetve őket a szörnyű következményekre, amelyek őket fenyegetnék, ha a Matica slovenskát befogadják Breznó szeplőtelen városába.”A város nem sokkal később meg is változtatta a döntést, és a Matica végül Turócszentmártonban kapott helyet.
Grünwald Béla „pánszláv” nagybátyja
De érdemes megismerkednünk a Matica slovenská egyik breznói alapító tagjával, Anton Majovskýval is, aki nem más volt, mint a szlovákellenes magyar politikát egy személyben megtestesítő Zólyom vármegyei alispán, Grünwald Béla legkedvesebb nagybátyja. Majovský katolikus papnak tanult, és 1857-ben szülővárosában, Breznóbányán lett plébános. A kisvárosban azonban a társasági élet meglehetősen behatárolt volt, így szabadidejét többnyire kártyázással töltötte. Legközelebbi barátai és kártyapartnerei pedig nem mások voltak, mint a már említett orvos, Gustav Zechenter Laskomerský, vagy a Matica megalapításának legfontosabb háttérembere, Ján Čipka. Sőt, Laskomerský szó szerint családi barát is volt – hiszen az orvost későbbi feleségével Majovský anyja, Répássy Anna (Grünwald nagyanyja) ismertette össze, egyik gyermekének keresztanyja pedig Majovský húga (s nem mellesleg Grünwald Béla édesanyja) lett. A társaságba tartozott Samuel Lopušni is, akit maga Majovský javasolt 1865-ben breznói polgármesternek – és aki Grünwald Béla iratai szerint szintén „közismert pánszláv” volt. Majovský káplánja pedig ekkoriban egy egykor, 1848-ban Magyarország ellen harcoló szlovák önkéntes volt.
Így nem csoda, hogy az egyébként egyházi karriert ambícionáló Majovský 1863-ban 53. számú alapító tagként belépett a helyi püspök, Štefan Moyses által vezetett Matica slovenskába.
Igaz, az ambíciózus pap életének ezen szakaszát hamarosan igyekezett jótékony homályba burkolni, mégpedig akkor, amikor a magyar politikai elit egyre jobban megerősödött. 1865 után már inkább a főispán, Radvánszky Antal társaságát kereste, aminek meg is lett az eredménye: 1866-ban a megye központjába, Besztercebányára került katolikus papnak, s innentől kezdve karrierje meredeken ívelt felfelé.
Ez a történet azonban nem csak Grünwald Béla nagybátyjának opportunizmusáról szól, hanem azt is mutatja, hogy mennyire kiegyenlített volt a küzdelem a magyar és a szlovák fél között.
Demmel József történész (1982), az NKE EJK Közép-Európa Intézetének ösztöndíjasa, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Kutatási területe a történelmi Magyarország szlovák politika- és társadalomtörténete. Írása először a Dennik N című lapban jelent meg, szlovákul.
Nyitókép forrása: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Diagyűjtemény
