Az elmúlt egy évben a fatermékekre (szakszóval: választékokra) vonatkozó, Kanada és az Amerikai Egyesület Államok között zajló vámcsata elérhetetlen magasságokba lökte a fa árát az európai piacokon, így Magyarországon is. Azt jelenleg még nem lehet tudni, hogy ez hosszú távú hatásként megváltoztatja-e az anyagok használatát és felborítja-e a teljes fakereskedelmi láncolatot. Azt azonban jelzi: a fa még mindig a világpiac egyik meghatározó terméke. S minthogy az erdő a klímaváltozás egyik fontos tényezője, a következmények is globálisak.
A globális felmelegedés növényföldrajzra gyakorolt hatása, a hosszú ellátási láncokból eredő kockázatok, valamint az erdőirtás szén-dioxid kibocsátáson belüli jelentős súlya miatt ismét felmerül a fából készült árucikkek kereskedelmének a korábbinál jóval átláthatóbb és globális megtervezésének igénye is. Ebből a szempontból a 21. század mostani szakasza összevethető az 1960-as évek végével és az 1970-es évek elejével, amikor az emberi lét ökológiai korlátai, s az ezzel kapcsolatos globális egyenlőtlenségek először kerültek a nemzetközi politika napirendjére.
Helyünk a világban
A kérdés kapcsán vázolható historiográfiai keret Magyarország vonatkozásában nem túl összetett. Néhány évvel ezelőtti munkájában Kalmár Melinda hívta fel a figyelmet arra, hogy az 1950-es évek végén induló ún. tudományos és technikai forradalom a magyarországi államszocialista rendszer egyik alapvető problémája volt, amelyre eddig a szükségesnél kevesebb figyelem irányul. Gerőcs Tamás és Pinkasz András Magyarország világgazdasági helyzetének hosszú távú értelmezésére tett kísérlete, valamint Feitl István a KGST és Magyarország kapcsolatáról szóló monográfiája egybehangzóan állítja, hogy a „szocialista tábor” integrációjának kudarca a 1960-as évek politikai gazdaságtanának egyik legfontosabb története volt. Az integráció ugyanis megnyithatta volna az utat a szemi-periférikus pozícióból való kimozdulás előtt. Azok a javaslatok, amelyeket a magyarországi erdészeti közgazdaságtannal foglalkozó szakértők igyekeztek minél elfogadottabbá tenni a nemzetközi fórumokon, összefüggtek Magyarország világgazdaságban elfoglalt helyével.
Intézményi keretek
A magyarországi erdészek gazdasági elképzelései transznacionális környezetben formálódtak. Lényegében három színtérről kell beszélnünk, amelyek közül kettő az ENSZ keretei között működött: a FAO Erdészeti Világkongresszust 1948-tól hatévente rendezték. E fórum meghatározó szerepet töltött be az erdő-társadalom-gazdaság összefüggéséről szóló gondolatok összegyűjtésében és terjesztésében. Az seattle-i (1960), madridi (1966) és buenos aires-i világkongresszusokon a globális egyenlőtlenség és ökológiai fenntarthatóság szerepe fokozatosan előtérbe került. Az európai színtéren az 1947 óta működő ENSZ United Nations Economic Commission for Europe (UNECE) volt a legfontosabb olyan intézmény, amelyen belül a Vasfüggöny két oldaláról érkező szakértők megismerhették egymás előrejelzéseit, valamint ezek a számítások kölcsönhatásba is léphettek.
Egy 1972-ben készült, az UNECE tevékenységeit átfogó jelentés hangsúlyozta, hogy a faárukról, azok mennyiségéről és áráról készült rendszeres statisztikai gyűjtés és az ezt tartalmazó Timber Bulletin for Europe publikálása a globális fapiac második világháború utáni történetének egyik fontos újdonsága volt. Erdészeti és faipari területen ez a rendszeres adatgyűjtés volt az UNECE legfontosabb hozadéka. Egy ilyen adatbázis ugyanis lehetővé tette, hogy a piacra és árakra vonatkozó előrejelzések során a szakértők figyelembe vegyék a különböző közgazdasági tényezők, így a kereslet, az erőforrások elérhetősége és a gazdasági növekedés mértékét és relatív súlyát.
Az erdészeti szakértők számára rendelkezésre álló harmadik intézmény a KGST-n belül felállított fa- cellulóz- és papíripari munkacsoport volt, amely 1956-ban jött létre. Az állandó bizottság röviddel megalakulása után egy 15 éves távlati terven kezdett dolgozni. A terv levéltári lenyomatának legfontosabb sarokköve egy a „kapitalista” és a „szocialista” országok fejlettségi szintjére vonatkozó elemzés volt. Ez igyekezett felmérni a tagállamok egymás közötti és „kapitalista” országokkal folytatott kereskedelmének volumenét, a függőségi viszonyokat, valamint felállított egy olyan gazdasági cserére és kereskedelemre vonatkozó modellt, amelynek keretében a felzárkózás és a hatékonyság növelése lehetségessé váltak volna. Ez a cserefolyamat a terv szerint közös projekteket is jelentett volna, azonban konkrét lépés ez ügyben nem történt.
Erdészgeneráció
Az UNECE, a Világkongresszus, a KGST bizottság, valamint a magyarországi államszocialista korszak minisztériumi levéltára között elsősorban a kutatói életutak képeznek hidat. Az 1960-as és 1970-es években Magyarországon kulcspozíciót betöltő erdészek egyazon generációhoz tartoztak: röviddel 1945 előtt jártak a Soproni Főiskolára. A főszereplők, így Sali Emil, Halász Aladár, Madas András és Keresztesi Béla 1970-ben az ötvenes éveik elején jártak. Madas évtizedeket töltött az Országos Tervhivatal vezető pozícióiban, majd 1972 és 1975 között az óriási méretű Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium miniszterhelyettese volt. Madas, Halásszal együtt a magyar UNECE delegáció szakértő tagja volt, s az UNECE-n belül többször is fő erdészeti tanácsadóvá választották. Nyugdíjazása után olyan szakkönyveket írt, amelyek segítségével megérthetjük, hogy az erdész-közgazdászok ezen generációja hogyan gondolkodott az erdők fenntartható árucikké alakíthatóságáról az államszocialista keretek között.
Fa-világ-gazdaság: egy lehetséges modell
Madas gondolkodását mind az új ármechanizmus, mind a nyárfa program befolyásolta. Az 1960-as évek közepétől minden publikációjában hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termékek exportja nem tudja finanszírozni a papír importját, s egyben azt is, hogy a behozott faanyag re-exportja érdemben segíthetne ezen. Következetesen a „fagazdaság” kifejezést használta, amely alatt azt értette, hogy az erdőgazdálkodást, a fafeldolgozást és a külkereskedelmet egy egésznek kellene tekinteni. Számára ez azt is jelentette, hogy a jövőbeni fafogyasztásra és a nyersanyag elérhetőségére vonatkozó globális és regionális számításoknak meg kell előzniük az országos szintű tervezést és döntéshozást. Madas szerkesztésével, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által 1967-ban kiadott hosszú távú előrejelzés éppen ezt tette.
Az 1960-as évek közepén Madas egy olyan modellen kezdett dolgozni, amely globális léptékben jelzi előre a faanyagra vonatkozó keresletet és kínálatot. Ezt a munkáját az 1973-as Erdészeti Világkongresszuson mutatta be, s egy évvel később az Akadémiai Kiadó angolul is kiadta. Ez a munka egyrészt az egyes régiók exportáló vagy importáló kategóriába sorolásán alapult. A besorolás alapján igyekezett megállapítani, hogy mely export régiók melyik import régióval tudnak kereskedelmi kapcsolatba kerülni. Madas nem látott egyenlőséget faexport és regionális fejletlenség között. Modelljében azok a nyersanyagban gazdag területek számítottak alulfejlettnek, amelyek infrastrukturális hiányosságok miatt képtelenek voltak exportálni.
Export és fejlettség együttes jelenlétére Kanada erdészetének gépesítését hozta fel példának. Kanadának meg kellett kétszerezni exportját, ha az USA növekvő keresletét ki akarta elégíteni. Földrajzi elemzésének azonban voltak vakfoltjai. Például Kína növekvő igényeit éppen csak megemlítette, s úgy gondolta, hogy Nyugat-Afrika és Latin-Amerika infrastrukturális fejletlensége azt jelenti, hogy ezek a régiók nem fognak faexportáló központokká válni. Másfelől viszont alaposan elemezte Észak-Európa, Japán és Észak-Amerika viszonyait. Előadásának egyik legérdekesebb aspektusa az volt, hogy Európát a Vasfüggönyre való utalás nélkül, egységesen kezelte, ugyanakkor a Szovjetuniót külön tárgyalta. A „szocialista” országok így csak egy volt azon országcsoportok közül, amelyek irányába Madas várakozásai szerint a szovjet export valamilyen mértékben nőni fog.
Az ökológiai válság lehetősége
Madas másik, a regionális logikához kapcsolódó kiindulópontja az volt, hogy a jövőre vonatkozó becslés pontossága érdekében a demográfiai viszonyok, a GDP és a különböző fából készült termékek iránti kereslet történeti trendjeit kombinálni kell. Egyben a historikus adatok segítségével ténylegesen korrigálta az UNECE által korábban publikált modelleket. Madas azt tartotta volna kívánatosnak, hogy a teljes erdőterület 20%-a kerüljön ki az erdőgazdálkodás köréből a Föld oxigénellátása érdekében, valamint az erdők jóléti-rekreációs célokra való használata érdekében.
Mindent egybevetve Madas azt állította, hogy a papírból készült termékek iránti igény növekedéséből eredően a fa iránti kereslet, még egyes árukategóriák iránti igény csökkenése mellett is meg fog kétszereződni az ezredfordulóig. Úgy számolt, hogy ezzel a növekedéssel fenntartható módon is lépést lehet tartani. A modell nem csak azt mutatta, hogy a szakember hitt a matematikai modellek és a közgazdasági racionalitás jövőt magyarázó erejében, de azt is, hogy komolyan vette az ökológiai válság lehetőségét. A tanulmány nem tárgyalta külön Magyarország helyzetét, de az egyértelmű, hogy a szerző szerint minden országnak egy regionális és globális rendszerbe kell csatlakoznia, s ez független a szocialista gazdaságtól vagy éppen a geopolitikai szövetségektől.
Politikai kategóriák nélkül
Ezekkel a nézetekkel összhangban, 1966-ban Halász Aladár, egy erdészekből álló csoport vezetőjeként kiadott egy kötetet, amely a fakereskedelemmel foglalkozó táblázatokat tartalmazta. Ezek nem kezelték külön a KGST-t és a „szocialista tábort” Európán belül és nem alkalmaztak politikai kategóriákat a világ többi részével kapcsolatban sem. Ezek a táblázatok azokon a MÉM (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium) számára készült jelentéseken alapultak, amelyek azt mutatták, hogy Magyarország alapvetően a cellulóz- és papír termékeken keresztül kötődik az európai fapiachoz.
A kimutatás szerint az import értéke és volumene is megsokszorozódott az 1950-es évek eleje és az 1960-as évek eleje között, majd a legmagasabb értéken stabilizálódott. Az exportra vonatkozó számok növekedése annak volt köszönhető, hogy Magyarország növekvő mértékben vett részt a Szovjetunióból érkező faanyag papírgyártás céljára történő tovább exportálásában. Sali Emil, a MÉM erdészeti részlegének vezetője a KGST országok közötti nagyobb kapacitás-megosztásban látta a papírgyártással kapcsolatos pénzügyi nehézségek csökkentéséhez vezető utat. Ezt az igényt támasztotta alá Madas azon értékelése is, miszerint a Szovjetunió Szibériában nem tudja nagy ütemben növelni a fakitermelést. Ugyanezt jelezte előre Észak-Európára vonatkozóan is, utóbbi esetben a munkaerő költséget látta a fő korlátnak. Mindennek ellenére Madas és csoportja nem állt elő konkrét KGST-ra vonatkozó javaslattal az 1960-as évek végén.
Túlhasznált erdők
Ekkorra ugyanis világos volt, hogy a KGST nem fog a kívánt irányba változni, s a kétoldalú kapcsolatoknak nagyobb jelentőségük lesz. 1957-58-ban, az autarkiából való kilépés igényétől vezérelve, de még az importhelyettesítés programján belül, az erdészeti, valamint fa- és papíripari szakértők igyekeztek felmérni az egyes tagállamok helyzetét és gyengeségeit. Azonban már arról is hosszas vita folyt, hogy meddig terjed az illetékes állandó bizottság hatásköre. A dokumentum, amit a KGST állandó bizottsága végül elfogadott, azon a dilemmán alapult, hogy a papírgyártás akkori szintje elégtelen, miközben a tagállamok már túl is használták erdeiket. Más anyagok, így például a nád és a hulladékpapír nagyobb mértékű bevonását, valamint a hatékonyabb gépsorok fejlesztését javasolták.
Magyarország saját helyzetének bemutatása során elmondta, hogy az országfásítási erőfeszítéssel együtt is csak éves fa szükségletének felét tudja saját erdeiből előteremteni. Ekkor a papírfelhasználásnak 3%-át importáltuk KGST országokból, miközben a „kapitalista” országokból érkező import 1950 és 1957 között a 62-szeresére emelkedett. A jelentés azt is kiemelte, hogy a papírfogyasztás kismértékű csökkenését a hiány és nem az igény csökkenése okozta. A cellulóz feldolgozás bizonyos technológiái még jelen sem voltak az ország iparában.
Mindennek ellenére a közös fafeldolgozás ötletének nem volt fényes jövője a KGST-ben. Az 1970-es évekre a nemzetközi kereskedelmet elősegítő közös minőségi sztenderdek lefektetése maradt a KGST fa- és papíripari tevékenységek levéltárilag legláthatóbb tevékenysége. A levéltári anyagot ekkoriban az egyszerűen ad acta tett beszámolók jelentik – vitákkal és javaslatokkal kapcsolatos iratok helyett.
Konklúzió
A tanulságok levonásához érdemes felidéznünk, hogy a klímaváltozás megoldásának egyik kulcsa a talaj, vagyis a tájhasználat. Ez egyrészt azért van így, mert ha az üvegházhatású gázok kibocsátását szén-dioxidra standardizáljuk, azt kapjuk, hogy az éves erdőirtás önmagában 19%-ot tesz ki. Legalább ilyen fontos, hogy ha a biológiai sokféleség elsorvadása folytatódik, és nem áll be fordulat a vízgazdálkodásban, akkor a fajok jó része – köztük az ember – sem lesz képesek alkalmazkodni a felmelegedés hatásaihoz. Mindehhez hozzájön a trópusi irtási zónákban kialakuló zoonózis (azaz az állatról emberre terjedni képes fertőző betegségek) veszélye. A jelenlegi földtörténeti kor, az antropocén logikája tehát azt kívánná meg, hogy a fának egyszerre élőlényként és anyagként a Green Deal – az 2019. decemberében elfogadott új, környezettudatos növekedési stratégia, az európai zöld megállapodás – részévé kellene válnia.
Felhasznált irodalom
Feitl István 2016: Talányos játszmák. Budapest.
Gerőcs Tamás – Pinkasz András 2017: A KGST a világrendszerben. Egy félperifériás kísérlet gazdaságtörténeti elemzése. Eszmélet (113.) 15-35.
Halász Aladár 1966 (szerk.): Faellátásunk helyzete és fejlődése. Budapest.
Hannah Ritchie and Max Roser (2020) – “CO₂ and Greenhouse Gas Emissions”. Published online at OurWorldInData.org. Retrieved from: ‘https://ourworldindata.org/co2-and-other-greenhouse-gas-emissions’
Hannah Ritchie and Max Roser (2021) – “Forests and Deforestation”. Published online at OurWorldInData.org. Retrieved from: ‘https://ourworldindata.org/forests-and-deforestation’
Kalmár Melinda 2014: Történelmi galaxisok vonzásában Magyarország és a szovjetrendszer 1945–1990. Budapest.
Madas András 1975: World Consumption of Wood. Trends and prognoses. Budapest.