Egyre köztudottabb, hogy a nem helyi szintű, hanem globális takarmány-ellátási láncokra támaszkodó szarvasmarhatartás és tejtermelés csökkentése nélkül nem lassítható a Föld biofizikai rendszerében bekövetkező, a jelenlegi ökoszisztémákat fenyegető változások sebessége. Vajon a tejgazdaság történetében találunk újrafelfedezhető alternatívákat?
Az ember és a tehéntej közötti kapcsolat múltja olyan globális történet, amelynek megismeréséhez jelentős közérdek fűződik. A tejfogyasztás globális jellegét egyrészt az adja, hogy ez a szarvasmarhatartás egyik legfontosabb aspektusa, s ezen keresztül a 20-21. századi szén-dioxid kibocsátás egyik legfontosabb tényezője. Másrészt, friss kutatások azt mutatják, hogy a tej megemésztésére való képesség az elmúlt hatezer évben Afrika és Eurázsia nagy területein járult hozzá az emberi közösségek túléléséhez. A szarvasmarha legeltetés materiális és kulturális jelentőségéből az is következik, hogy az utóbbi évezredekben a Föld mint rendszer és az emberi faj tekintetében is globálisan is összegződő, ugyanakkor a lokalitások millióinak ökológiai működésére ható történeti jelenségről van szó. A tejtermelés ipari jellegének lokális hatására magyarországi kontextusban Varga Anna, Samu Zoltán Tamás és Bódis Judit közös írása is rámutat. Umbrai Laura új kutatása a városi önkormányzatiság és a tejpiac összefüggése kapcsán hívja fel a figyelmet a jogi-gazdasági megoldások sokszínűségére és az ezek mögött meghúzódó közjóléti- és magánérdekekre.
Célom itt az, hogy felhívjam a figyelmet két fontos, a magyarországi példákból jól látszó jelenségre. Egyrészt arra, hogy a tej a 20. század első évtizedeiben szerepet játszott az állami szerepek és a társadalmi normákra vonatkozó narratívák formálásában. Másrészt arra, hogy a tejszövetkezet a tejgazdaság történetében olyan, a magán- és az állami szektorhoz képest is alternatív forma, amely egyszerre biztosította a vidéki legelőgazdálkodás, így biodiverzitás fenntartását, a folyamatos ellátást és az ellenőrizhetőséget. Ez ugyanis felveti annak lehetőségét, hogy hasonló működési mód alkalmazásával csökkenthető lenne az ipari szarvasmarhatartás globális lábnyoma.

Tejforradalom 1900: veszély, technológia vagy politika?
Jókai Mór és Laborfalvi Róza svábhegyi gazdaságának 1920-as évekből számrazó leírása olyan hangulatot teremt, mintha a tej kiskereskedelmi árusítása a 19. század második felében konfliktusmentes, idilli tevékenység lett volna: „Róza volt az, aki veteményes kertről gondoskodott, gyümölcsfák ültetésére bírta rá férjét, szőlőmunkásokat állított be, az istállóba teheneket szerzett. És amit ez a kis birtok termelt, azt majorosával a piacra vitette és árusíttatta. idővel Jókaiéktól lehetett almát, szőlőt, szilvát, tejet, rózsát, diót venni. Szóbeszédként elterjedt Pest szinházi és irodalmi köreiben, hogy Róza maga feji a teheneit, hogy a fejőlány el ne csurgassa, vagy el ne lopja a tejet és ha kellett, kendőt kötött a fejére és barackot árult a svábhegyi piacon.”
A 19. század utolsó évtizedei és a második világháború utáni évek közötti időszak tejgazdaságát azonban korántsem a nyugalom és idill jellemezte. A nagyobb részt észak-amerikai és nyugat-európai levéltári források felhasználásával íródott történeti monográfiákban ma már jól dokumentált, hogy a tejfeldolgozás a 19-20. század fordulójától tudományos-technológiai forradalmon ment keresztül. Európa és Észak-Amerika egyre nagyobb területein alakult ki a tejet professzionális szakszemélyzet és speciális eszközök segítségével gyűjtő és átalakító, majd azt továbbító tejcsarnokok hálózata, amelyek részben tejszövetkezetek, részben tőkés vállalatok tulajdonában és irányítása alatt voltak.

A brit uralom alatt álló India egyik vezető gyarmati kutatóorvosa és M.K. Gandhi közötti levélváltásból az is kitűnik, hogy a korabeli képzeletben egyre inkább összefonódott a fizikai erő és a tejfogyasztás képe. Sőt, sokak szemében a felnőttkori tejfogyasztás képessége, amely Kelet- és Délkelet-Ázsiában kevésbé gyakori, a „fehér” felsőbbrendűség egyik megjelenési formája volt. Ahogy Mexikó korabeli tejfogyasztási kultúrája és diskurzusát vizsgálva Sandra Aguilar-Rodriguez megvilágítja: „A korabeliek azt gondolták, hogy a tehéntej elengedhetetlen az emberi életminőség fejlődéséhez, e ezzel egyidőben a tejfogyasztás a civilizált nemzetek, vagyis az európai országok és az Amerikai Egyesület Államok jellemzőjének mutatkozott”.
Másrészt minden tejjel foglalkozó történész hangsúlyozza, hogy a kortársak szemében a tej veszélyt is jelentett. Virginia Thorley Ausztrália kapcsán írja, hogy „A [20. század elején] a fejlett országokban a tejtermékek, különösen a friss tehéntej tömeges megjelenése azt eredményezte, hogy az egyes gyermekek és felnőttek által bevitt mennyiség exponenciálisán nőtt, amely az egész étrendet megváltoztatta és a szarvasmarháktól származó fehérje mennyiségét addig a legtöbb ember számára ismeretlen szintre emelte. Azonban a kortársaknak jó okuk volt arra, hogy ezt fenntartásokkal kezeljék, mivel a szennyezett vagy romlott tehéntejet akkor már jó ideje összekötötték a gyerekhalandósággal és betegségekkel, különösen a nyári időszakokra vonatkozóan.”
Már a 19. század közepén is közismert volt, hogy a tej romlása mellett annak üzletszerű hasmisítása is sérti a közérdeket, de a tej veszélyességével kapcsolatos közbeszéd 1870, a tífusz terjedése és a tej közötti kapcsolat „felfedezése” után, új minőséget kapott. Nagy-Britannia városainak késő 19. századi tejügyét vizsgálva Jacob Steere-Williams állított fel kronológiát: “[1870 előtt] a tejhamisítás kérdése korábban erkölcsi és gazdasági problémának tűnt, amely esetleg igazgatási szabályok megváltoztatását teszi szükségessé, de ez nem volt szükségszerűen közegészségügyi kérdés is egyben. Az 1870-es években lefolytatott járványügyi vizsgálatok nyomán a tejre egyre inkább közegészségügyi veszélyforrásként tekintettek.”

Tej, állam és társadalom
A városi tejpiacról szóló híradásokból és jelenetekből körvonalazódik a tej társadalmi és politikai jelentése és jelentősége. A magyarországi tejgazdaság fő szereplői és folyamatai a tejgazdaság szempontjából hagyományosan fejlett − ezért 1918-21 között élelmiszerhiánnyal küzdő Bécs felé irányuló vajcsempészetben is kiemelkedő jelentőségű − Szombathely esetében mind a tej jelentősége, mind a hamisítással kapcsolatos aggodalmak tartalma megfigyelhető. A korabeli tejpiaccal kapcsolatos hírlapi megjegyzésekből a tej kortárs társadalmi-politikai dimenziói is felfejthetők.
Az 1920-as években időszakosan feltűnik a tejrazzia kifejezés. Így például a Vasvármegye 1923. április 28-án „Razzia a tejhamisítók ellen” címmel a következőket írta: „Ma úgy áll a helyzet, hogy az eladásra kerülő tej majdnem kivétel nélkül vizezett. A magyaróvári tejvizsgáló vegyintézet kimutatása szerint némelyik tejnek ötven százaléka…Illetékes helyen érdeklődtünk, milyen eszközökkel akarja a hatóság a megdöbbentő lelkiismeretlenséggel űzött tejhamisítást meggátolni: a rendőrség is legnagyobb megdöbbenéssel értesült a vegyvizsgálat szomorú eredményéről. Mindennap szigorú razziákat tartunk a tejesek között, s a legkisebb hamisítást is a maximális elzárás büntetéssel fogjuk megtorolni.”
Ezen razziák következményéről ritkábban, de esetenként szintén tudomást szerezhetünk: „Példás büntetéssel sújtott a nagykanizsai törvényszék uzsorabírósága egy somogyszentandrási asszonyt, aki 150 koronáért adta a tej literjét. 1 havi fogházra, politikai jogainak 1 évi felfüggesztésére, 5000 korona pénzbüntetésre és az ítéletnek egyik napilapban való közzétételére ítélte el, azonkívül elrendelte, hogy az ítéletet egy hónapon keresztül minden vasárnap délelőtt mise után Somogyszentmiklóson a főtéren dobszóval ki kell hirdetni.” (Vasvármegye, 1923. 04.11.)
A kormányzat egyfelől a tejpiaci szereplőkkel kapcsolatos helyi narratíva befolyásolásával volt jelen, másrészt a rendeletalkotással és a kapcsolódó intézményrendszer, így például a laboratóriumok, jogokkal való felruházásával, felállításával és fenntartásával.
A minőségi ellenőrzések ténye és lefolyása kapcsán észre kell vennünk, hogy a bizonyítvánnyal igazolható szaktudás politikai-piaci-társadalmi szerepe folyamatosan nőtt. A piaci szereplőknek rendeletekkel standardizált minőséget és állagot kellett előállítaniuk, s ennek megfelelően az előállítás technológiája is az egységesülés és az automatizálás felé haladt.

Magyarországon a professzionális személyzetet felső- és középfokon a nyugati területeken Mosonmagyaróváron és Sárváron képezték az első világháború előtt és után is.
Tejszövetkezetek: alternatívától a központosításig
A tejről szóló Vas megyei híradásoknak volt még egy főszereplője: az alakuló és megszűnő tejszövetkezetek. A tejszövetkezeti hálózat a Nyugat-Dunántúl mellett a Dunántúl déli területein is sűrű volt. A korabeli közgazdászok és számos politikus úgy tartotta, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, s ezen belül a tejszövetkezetek számának növelése a kulcs ahhoz, hogy a vidék gazdasága megerősödjön, és ezzel a nemzetgazdaság szerkezete is egészségesebbé váljon. A tejszövetkezetek ugyanis folyamatos bevételt jelentettek a gazdálkodók számára, valamint megfelelő mennyiségű és minőségű tejellátást, ami nélkülözhetetlen a nemzetközi vagy globálisan működő árukereskedelemhez. Ideális esetben a szövetkezetek a demokrácia és a közösségi cselekvés terei lettek volna, a kutatás azonban kimutatta, hogy a valós politikai helyzet nagyon sokféleképpen alakulhatott.

Magyarországon a tejszövetkezeti hálózat az első világháborús évek alatt jelentősen megritkult, s 1930 után egyre nagyobb arányban került az állami alapítású Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ és a magánkézben levő Budapesti Központi Tejcsarnok Rt. irányítása alá. A kortárs Éber Ernő azt írta, hogy 1913-ban 519 tejszövetkezet volt Magyarországon. A területi veszteségek és gazdaság általános összezuhanása következtében ez a szám 1918 végén minden bizonnyal jóval alacsonyabb volt. Hunyadi Attila Gábor számításai szerint 1935-ben 429 olyan tejszövetkezet volt, amely az OMTK hálózatába tartozott és ezeken kívül volt még 100 független tejszövetkezet is.
A tejszövetkezetek világa társadalom- és gazdaságtörténeti szempontból izgalmas és tanulságos terep. A szövetkezetek ugyanis folyamatosan érintkeztek tőkével rendelkező vállalkozó bérlőkkel, a budapesti – fővárosi és állami tőke bevonásával működő -, beszállítói hálózatot szervező tejfeldolgozó vállalatokkal és a szabályozási keretekkel. Ezen kölcsönhatások nyomán a jellemzően 1-3 üzletrésszel, vagyis állattal, belépő tagságban is eltérő érdek-értelmezések és célok alakulhattak ki. Fontos fejlemény volt az is, hogy a tejgazdaságok teret adtak a nők gazdasági döntéseinek, a szövetkezetek által üzemeltett tejcsarnokok pedig nőket is foglalkoztattak a tejkezelés folyamataiban. Ez utóbbi visszahatott a szakképzésre, ahol szintén megjelentek a nők.

A második világháború alatt a tej szabad forgalma megszűnt, s egy rövid átmenetei időszakot követően, 1947-től ez a szektor is teljesen központosított szervezeti formába kényszerült. Ekkor a részlegesen alternatív ellátási láncok már csak kivételes körülmények összejátszásaként (például Zala megyében), szórványosan és helyi léptékben tudtak tovább működni.
Konklúzió
Egyet hátralépve azt mondhatjuk, hogy a tejpiac és az államigazgatási szereppel bíró szereplők kölcsönhatásában a növekvő közvetlen állami jelenlét egyszerre gazdasági és biopolitikai megnyilvánulását érjük tetten. A két világháború közötti tejgazdaság értelmezhető a járványveszély, a szarvasmarhák, a legeletéshez rendelkezésre álló terület és a fogyasztásnövekedés összehangolására tett kísérletként is.
A tejszövetkezetek a 20. század eleji tejgazdaság, a vidéki társadalom, anyagi kultúra, politika és gazdaság egyedi vonásokkal rendelkező szereplői voltak, amelyekből különösen a Dunántúlon volt igen sok. Ezek a gazdasági szervezetek alternatívát képeztek mind az állami mind a magángazdasághoz képest. A hozzájuk kötődő tejcsarnokokban lehetséges volt a minőségi ellenőrzés, s a kezdetleges ipari feldolgozás, vagyis a kommodifikáció is.

A tejszövetkezetek társadalom- és gazdaságtörténeti jelentőségük mellett napjainkban azért érdemelnek figyelmet, mert a legeltetés-orientált, kevésbé koncentrált, széles körű szarvasmarha tartás csökkenti a káros hatásokat. A történeti tapasztalatból az látszik, hogy a tejszövetkezeti forma és a mikroregionális tejcsarnokok nem csak az ellátás mennyiségét, de a minőség-ellenőrzés lehetőségét is biztosítják.
Felhasznált irodalom
Atkins, Peter: Liquid materialities: a history of milk, science and the law. Ashgate, 2010.
Balogh Róbert: Feeding Workers in Colonial India 1919-1947 In: Malhotra S., Sharma K., Dogra S. (eds) Food Culture Studies in India. Springer, https://doi.org/10.1007/978-981-15-5254-0_12
DuPuis, E. Melanie: Nature’s Perfect Food: How Milk Became America’s Drink. New York University Press, 2002
Hunyadi Attila Gábor: Az agrártermelés értékesítési láncai Magyarországon és Erdélyben 1945 előtt. Gazdálkodás 57 (2013). 3. 1-15. doi: 10.22004/ag.econ.166699
Kurlansky, Mark: Milk!A 10,000-Year Food Fracas. Bloomsbury, 2018.
Latour, Bruno: The Pasteurization of France, Harvard University Press, 1993.
Rytkönen, Paulina, Luis Arturo Garcia Hernandez-Ulf Jonsson (eds.): From local champions to global players. Essays on the history of the dairy sector. ACTA Universitatis, Stockholm, 2013.
Aguilar-Rodriguez Sandra: Nutrition and Modernity Milk Consumption in 1940s and 1950s Mexico. Radical History Review Issue 110 (Spring 2011) doi: 10.1215/01636545-2010-025
Smith-Howard, Kendra: Pure and modern milk: an environmental history since 1900. Oxford University Press, 2014
Steere-Williams, Jacob The Perfect Food and the Filth Disease:Milk-borne Typhoid and Epidemiological Practice in Late Victorian Britain. Journal of The History of Medicine And Allied Sciences Vol. 65 (2010) no. 4. 10.1093/jhmas/jrq010
Umbrai Laura: A fővárosi tejmizéria, Budapest tejellátása az első világháborúig. Kézirat.
Thorley, Virginia: ‘There is Absolutely NO SUBSTITUTE for Fresh Milk’: Dairy Marketing in Australia, Twentieth Century. International Journal of Liberal Arts and Social Science, Vol. 2 (2014) No.2.
Valenze, Deborah: Milk: a local and global history. Yale University Press, 2011.
Varga Anna – Samu Zoltán Tamás – Bódis Judit: Plastic Milk Bags and the Abandonment of a Hungarian Wood Pasture. Environment & Society Portal, Arcadia (Spring 2021), no. 2. Rachel Carson Center for Environment and Society. http://www.environmentandsociety.org/node/9203/.
Velten, Hannah: Milk: A Global History. Chicago University Press, 2010.
Borítókép: Harckocsizó egység katonája tejet iszik, Temesvár, 1989. (Forrás: Fortepan, kép száma: 47089 Adományozó: Urbán Tamás)