A kisebbségi lét egyik kulcskérdése a közösség szempontjából fontos helyek megőrzésének lehetősége. Az Úzvölgyében fekvő első és második világháborús haditemető 2019 óta áll(t) román térfoglalási és magyar térvédelmi törekvések középpontjában. A román igazságszolgáltatás most igazságot szolgáltatott, a vesztes fél pedig jogkövető magatartást tanúsítva 2023. június 29-re elbontotta az engedély nélküli építményeket. Remélhető, hogy ezzel véglegesen lezárult a magyar–román együttélés szempontjából tipikus jegyeket mutató úzvölgyi konfliktus; a magyar közösség helyzetének méltányos rendezése nélkül azonban ez vagy hasonló problémák bármikor ismét felszínre bukkanhatnak.
A Keleti-Kárpátokban folyó Úz a Bákó megyei Dormánfalvánál (Dărmăneşti) ömlik bele Tatros folyóba. A patak völgye az első és a második világháború idején is jelentős honvédő harcok helyszíne volt, az ott fekvő Úzvölgye település mára elnéptelenedett. Habár az 1968-as megyésítéskor Hargita megyébe osztották be a területet, a megye kommunista vezetői még abban az évben tízéves használatra átadták Bákó megyének az úzvölgyi tábort – az 1942-ben épült magyar határőrkaszárnyákat. Erre alapozva aztán Bákó megye magáénak kezdte tekinteni ezt a területet –, ez végső soron hozzájárult ahhoz, hogy 2019 tavaszán Dărmăneşti önkormányzata engedély nélküli beavatkozásokkal átalakította az úzvölgyi katonai temetőt. (Hasonló „birtokvita” létezik a moldvai megye „terjeszkedése” miatt a Békás-szoros és a Gyilkos-tó vonatkozásában Hargita és Neamţ megye között, de ott a moldvai megyének áll a zászló a román igazságszolgáltatás szerint.)
Úzvölgyében 1926-27 során alakítottak ki nemzetközi haditemetőt. A kommunizmus időszaka alatt a temető lepusztult, de az 1990-es években a magyar közösség nemcsak rendbe tette a területet, hanem fejlesztéseket is végrehajtott – az illetékes román hatóság, az ONCE jóváhagyása nélkül. Magyarország és Románia 2008-ban kötött a haditemetők helyzetét is rendező hadisír-egyezményt, ami kommunikációs kötelezettséget ír elő a felek között, ám ennek ellenére 2019 tavaszán román részről engedély nélküli beavatkozás történt a temetőben (katonai betonkeresztek állítása), majd 2019. június 6-án erőszakos incidens helyszíne lett a helyszín, amikor a moldvaiak által odaszállított román szélsőséges „emlékműavatók” rátámadtak a temetőt védő magyarokra. Érdekesség, hogy habár a román hatóságok egy héttel később tisztázták, hogy nem nyugszik ott az a 149 román katona, akiket a dărmăneşti-ek ekként kezelnek, az összecsapást követően a hatóságok csak a magyar résztvevőkre szabtak ki bírságot, a románokra nem. A román hatóságok Úzvölgyével kapcsolatos részrehajló eljárását még az amerikai külügyminisztérium is sérelmezte.
Az úzvölgyi összecsapás 2019 júniusában jelentős médiateret adott az azóta már parlamenti párttá vált Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjének, a román sajtóban később többször is az orosz titkosszolgálattal összefüggésbe hozott George Simionnak. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy az úzvölgyi eseményeket a román nyelvű Sputniknews 2019-ben úgy ünnepelte, hogy a román hazafiak megvédték a temetőt a magyar fasisztáktól – ez a cikk az EU területén ma már nem elérhető, de érdekes kordokumentumnak minősül a fake news és a propaganda világában. Román részről egyébként nem egyedi eset az úzvölgyi haditemető „átalakítása”; ennek oka részben a hiányos nyilvántartás és a nemzeti „mítoszépítés” (a szintén az ezeréves határon fekvő sósmezői haditemetőben az 1916–1919-es országegyesítő háború tiszteletére emelt osszáriumba vélhetően magyar katonákat is temettek).
A 2019. júniusi eseményeket követően Csíkszentmárton község – amelyhez Úzvölgye is tartozik – illetve Hargita megye bírósági úton kívánt érvényt szerezni igazának; a bíróságok pedig több körben is megerősítették, hogy a katonai temető és a kaszárnyák is Csíkszentmárton közvagyonát képezik. A moldvai Dărmăneşti végül minden fokon elvesztette a bírósági eljárásokat – Tárnok Balázs korábban már összefoglalta őket – és 2023. június 29-én az ítéletnek megfelelően helyreállt az eredeti állapotot, vagyis a dărmăneşti-i városi tanács elbontotta a betonkereszteket.
Nagyon kevés tudományos igényességű írás keletkezett az úzvölgyi temető kérdésében, de az egyik (román szerzőtől született) munka jól mutat rá arra, hogy a temető kérdése szoros összefüggésben van Székelyföld alacsony romániai társadalmi integráltságának problémájával. Annak következtében ugyanis, hogy Románia képviselői következetesen tagadják Székelyföld létét – és tegyük hozzá, üldözik szimbólumait –, a tömbmagyar lakosság idegenként érzi magát Románia földrajzi közepén, és tagadásba menekül („Székelyföld nem Románia!”). Habár a szerző a 2019-es írásában – véleményem szerint indokolatlanul – felveti a magyar kormány felelősségét a konfliktus kialakulásában, de azt is rögzíti, hogy Románia elsősorban okolható azért, hogy adós maradt a tömbben élő székelység társadalmi integrációjának előmozdításával.
Az úzvölgyi temető ügyében született bírósági döntések tehát amiatt kulcsfontosságúak – különösen, hogy a pervesztes fél eleget tett kötelezettségének –, hogy a jogállamiság reményét kelti abban a romániai magyar közösségben, amely 1918 óta nehezített körülmények között, számos negatív megkülönböztetéssel terhelve éli az életét a román nemzetállamban, és amelynek minden kulturális örökségét képező szimbolikus helyért folyamatosan meg kell küzdenie. Ezen állandó küzdelem oka a nemzetállami lét alkotmányos meghatározása, és mindaddig nem várható az ilyen jellegű problémák időről-időre való felbukkanásának – és a magyar–román internetnikus és államközi viszonyok sérelmének – megszűnése, amíg Románia elő nem áll egy olyan államprojekttel, amely kész a romániai magyarság közösségi integrációjának megvalósítására, magyar „nemzetpolitikai terminológia” szerint a szülőföldön magyarkénti megmaradás intézményi keretrendszerének biztosítására.
Nyitókép forrása: Wikipedia / Kun Kipcsak
