A Közép–Európa-eszme konjunktúrája mintegy húsz évvel ezelőtt tetőzött. Az azonban kérdés maradt, hogy valóságról vagy virtuális szellemi ábrándról kellene hogy beszéljünk a megnevezés kapcsán. A veszprémi Pannon Egyetem és a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem partneri együttműködésében 2021-ben megrendezett nemzetközi komparatisztikai konferencia frissen megjelent magyar nyelvű tanulmánykötete a fogalmat konstrukcióként tárgyalja.
A címadás erre azonban nem utal közvetlenül, hiszen ott a Kelet-Közép-Európa megnevezés szerepel. A szerkesztők ezzel azt üzenik, hogy a konkrét, földrajzilag és történelmileg meghatározható régió, Kelet-Közép-Európa a kiadvány tárgya, ám a tanulmányok mégis azzal a Közép-Európával foglalkoznak, amely elsősorban a képzelet és a vágyakozás terméke, és nem redukálható (a Kelet-Közép-Európa megnevezéssel ellentétben) a visegrádi országokra. Az öt tematikus fejezetbe rendezett harminckét szöveg oroszlánrésze az elképzelt, a vágyott, a virtuális, a narratív, a dekonstruált, az utópisztikus, az alakzatba foglalható Közép-Európa-képeket ismerteti. A kötetben megjelent tanulmányok szerzői a magyar és más régiós irodalmak szűrőjén át veszik szemügyre tárgyukat, többek közt a történelmi dimenziók, a kánonok, illetve a többnyelvűség és -kultúrájúság és kölcsönhatások problémakörét érintve.
Gondolat, 2021.
A „Köztes-Európa”
Fried István (olyan művek szerzője, illetve szerkesztője, mint a Kelet- és Közép-Európa között (1986), A komparatisztika kézikönyve (1987) vagy a Monarchia-karnevál az irodalomban (1989)) historiográfiai írását, mely a Közép-Európa-kutatás történetével és jelenével foglalkozik, hosszabban is bemutatom, mert a kötet céljától és a tanulmányok oroszlánrészétől eltérően a régió történelmi-földrajzi vonatkozásai is erősen foglalkoztatják. Fried rámutat arra, hogy – bár ránézésre a nemzetközi feltételek sosem voltak kedvezőek – a második világháborúig komoly erőfeszítések történtek szellemi téren a régiós szemlélet kialakítására a német és az orosz–szovjet hatalom közötti Köztes-Európára vonatkozóan. Továbbá azt is kiemeli, hogy mekkora szerep jutott egy gyökeresen megváltozott politikai helyzetben – a szocialista időszakban – egy lehetséges régiós szintézis előmunkálataiban az 1960-as évektől fogva a magyar komparatisztikának. Akárcsak egykor, a „szellemi Európa” és a politikai-gazdasági európai közösség létrehozása esetében, a „szellemi Közép-Európa” megkonstruálása mindmáig szintén hol megelőzi, hol párhuzamosan fut a régióbeli politikai-diplomáciai együttműködéssel. Utóbbi azonban nem elképzelhető az elsőként említett, nagyobb európai közösség létezése nélkül.
A konkrét Közép-Európa fogalmával (fogalmaival) és a tartalmi jellemzőivel Fried István tanulmánya foglalkozik egyedül. Fried rámutat, hogy a régió fogalmi differenciálódása a körülötte folyó viták és a területátrendezések hatására állandóan változott a XX. században, és még ma sem ért véget. A mából nézve szerinte világos, hogy „lényegében a kelet-európaivá kényszerített, a szovjet–orosz hatalomnak alávetett régió (politikai) emancipációja a tét”, ahogy „a kérdés erőteljes átpolitizálhatósága ma is kísérthet”. E jóslattal is felérő, 2021-ben elhangzott mondat kapcsán joggal gondolhatunk a most zajló orosz–ukrán háborúra, amelynek tétjei nemcsak reflektorfénybe helyezik a régió geopolitikai jelentőségét, hanem annak jövőbeni arculatára is hatással lesznek. Fried arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelentős közelmúltbeli diplomáciai-politikai lépések dacára Közép-Európa irodalmainak összehasonlító és (rendszeres) kutatása továbbra is gyerekcipőben jár. Miközben az a szomorú tény is nyilvánvaló, hogy a XX. században dúló egyneműsító módszerek következményeként a többnyelvűség, több kultúrában való otthonosság és irodalmi átjárhatóság példái durván megfogyatkoztak. Ugyanakkor – mivel Közép-Európa változatlanul a nyugati és keleti irodalmi hatások kereszteződésében található – a regionális kutatások időszerűsége ma sem csökkent. És még a nemzeti nagyelbeszélések összevetése is várat magára.
Hol vannak a közép-európai dialógusok?
A tanulmánykötet első fejezete, a Létesülő Európa (melyben Fried tanulmánya is megtalálható) a közép-európai irodalom megkonstruálódásának ered a nyomába. Az első írás a lehető legtágabb perspektívából, a világirodalom felől törekszik a regionális – közép-európai – jellemzők megragadására. Szerzője, Balogh Magdolna azt állítja, hogy a világirodalom egy olyan többdimenziós térben létezik, amelyben a globális, regionális, nemzeti és egyéni keretek kölcsönhatásban állnak egymással, de állandóan el is mozdulnak időben, egyben úgy véli: a regionális irodalomtörténet az angol nyelv és az anglofón irodalomfelfogás hatalmi diskurzusára adott adekvát válaszlehetőségnek is tekinthető.
A további tanulmányok szerint pedig – a Paul Ricoeur-től kölcsönvett kifejezéssel élve – a kimondott és elhallgatott (történeti múltra referáló) „nyomkövető motívumhasználatban” vagy éppen a kollektív énkereső kamaszkor irodalmi ábrázolásaiban lehet a leginkább megragadni Közép-Európa hiteles öndefiniálási kísérleteit. A térség kollektív elveszettségének felemlegetése gyakran „az egyéni gyerekkor nosztalgikus modalitásával párosul”; „a köztes Közép-Európa a Nyugattól tart, egyszerre akarja utánozni, miközben szembehelyezkedik vele, mint a gyermek a szülővel” (Horváth Csaba: Közép-Európa mint a kollektív kamaszkor tündöklése és bukása. 39–40. o.). Közép-Európa kettős identitása gyakran jelenik meg irodalmi alkotásokban: „egyszerre hasonlít Európához és különbözik attól, ez adja identitása kettősségét.” Közép-európainak lenni egyet jelent a következőkkel: „vágyakozni az élet után, amely máshol van”. Kundera nyomán, aki ezt a címet adta egyik híres regényének (1969), jó néhány írónál megjelent ez a vágyakozással teli problematikus keresés, melyen „sem az idomuló identitásvesztés, sem a frusztrált negatív identitás nem segít” (uo. 49. o.).
A kötetben az egyes szerzői poétikák Közép-Európa-képeinek vizsgálata mellett (pl. Pilinszky, Esterházy, Bodor Ádám, Tóth Krisztina) a műfordítások mint „diszkurzív kulturális konstrukció” témája is felmerül, amire jó példa – többek közt a szerb Danilo Kišnek köszönhetően – Ady Endre közép-európai kultusza. Esterházy és Závada Pál regényeinek szlovák fordításai révén pedig a fordítói poétikákban realizálódó és az ún. célkultúrában folytatódó közép-európai dialógus megkonstruálódásának vagyunk tanúi. Hevesi András és Danilo Kiš Párizs-élményein keresztül pedig a nyugat–kelet viszonylat perspektívájából megragadható közép-európaiság körvonalazódik.
„Közép-Európa elrablása”
A szerzői poétikákon és az individuális műveken túl közösségi vállalkozásokat is bemutat a kötet: ilyen a szlovákiai Kalligram magyar nyelvű irodalmi és művészeti folyóirat mint par excellence kézzel fogható közép-európai projekt, valamint egy – román nyelvű – közép-európai regénylexikon. Az Elharapott nyelvek című rész tanulmányait pedig a speciális – emigráns pozícióval vagy éppen mentális betegségekkel összefüggő, etnikai, illetve szexuális – kisebbségi szempontok fűzik össze.
A kiadvány Magára csupaszított élesség címmel a Közép-Európára reflektáló hazai írók egyikének, Mészöly Miklósnak a vonatkozó életművével zárul (2021-ben ünnepelték Mészöly születésének centenáriumát). A szocialista időszakban „Közép-Európa elrablása” – azaz a régiónak „a nyugati kultúrkör széléről a keleti kultúrkör szélére való átkerülése” (uo. 39. o.), amit a nyolcvanas években Milan Kundera egy széles körben tovagyűrűző diskurzus alapjává tett Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája című híres esszéjében – a magyar írók közül – Tőzsér Árpád és Esterházy Péter mellett – leginkább Mészöly Miklóst érintette meg.
Egy összekovácsolt idea
A kötet tanulsága, hogy Közép-Európa mint „a fikció és a valóság közötti résben” megragadható világ (Dobos István: Törékeny izotópiák. Közép-Európa alakzatai Esterházy Péter műveiben. 141. o.) a XX. századtól fogva napjainkig számtalan térségbeli szerző életművében megjelenik. Azt látjuk, hogy miközben 1989 óta, majd a balkáni háborúk befejeztével a diplomáciai és politikai jó viszony kisebb hullámokat vetve alapállapot a térségben (Ukrajnát leszámítva), a képzelet terén, a nemzetekfelettiség reményeként, ahogy a közös múlt által (is) összekovácsolt ideaként, egyfajta közös párbeszéd lehetőségeként Közép-Európa továbbra is áthatja az irodalmakat. Még ha nem is olyan nosztalgikusan, mint 1948 és 1990 között, a mesterségesen kettéválasztott Európa fennállásakor. Azaz továbbra is identitásképző erő, melynek alapja a sokféleség, valahogy úgy, miként Timothy Garton Ash fogalmazott: „Mutasd a Közép-Európád, és megmondom, ki vagy.” (Balázs Imre József–Vallasek Júlia: A 20. századi közép-európai regény lexikona románul. 101. o.)
Kelet-Közép-Európa mint kulturális konstrukció. Szerkesztette: Földes Györgyi–Kovács Gábor–Ladányi István–Szávai Dorottya. Gondolat, Budapest, 2021.
A nyitóképen: Milan Kundera cseh író, esszéista. A kép forrása: Elisa Cabot / Wikipédia
