A tiltott kábító- és gyógyszerek kriptovalutákon alapuló piaca virágkorát éli a darkweben. Lehet, hogy a mondatból nem minden szó teljesen világos. Hiányosságainkat akár a Ludovika Egyetemi Kiadó friss tanulmánykötetéből is pótolhatjuk.
A nemrégiben megjelent monográfia egy hosszabb kutatás első fázisát mutatja be, amelyben egyetemünk kutatói azt vizsgálják: a felhasználók milyen feltételek mellett vásárolnának kábítószereket az interneten. E kutatás első eredményei már most jól használható irányokat közvetítenek a bűnmegelőzésben érintett szakemberek és kutatók számára – emellett természetesen az érdeklődő olvasók számára is.
Egyre komolyabb problémát jelent ugyanis napjainkban az illegális szerekhez való egyszerűbb hozzáférés az interneten keresztül. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az alacsony lebukási kockázat és a szerekhez való konfliktusmentes hozzájutás lehetősége vásárlásra ösztönözheti azokat a felhasználókat is, akik a vásárlásra kényszerítő életszituációk ellenére sem kísérelnék meg ugyanezt a magasabb kockázatú hagyományos környezetben. Ezen illegális online kereskedelem működése elképzelhetetlen a vásárlók és a kereskedők közötti bizalom nélkül, ami egyben a tranzakciók sikerének egyik garanciája is.
A kutatók a kötetben végig ebből a szempontból közelítik meg a feketepiacok működésének feltárását, miközben annak visszaszorítását a vásárlói bizalom befolyásolásán keresztüli keresletcsökkentéssel képzelik el. Úgy vélik, az internetes drogvásárlók egyre bővülő táborát elsősorban az e színtereken is megvalósulni képes bűnmegelőzési módszerekkel lehet kíméletesen eltéríteni vásárlási szándékuktól. A kötetben a téma kapcsán számos érdekesség olvasható az online kábítószer-kereskedelem színteréről, szereplőiről, jellemzőiről, valamint a szabályozás dilemmáiról.
A tanulmánykötet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora által a bölcsészet- és társadalomtudományi doktori képzésben részt vevő hallgatók és a PhD- vagy CSc-fokozattal rendelkező kutatók számára 2019 októberében közzétett, „Az új információs technológiák hatása az emberre, a társadalmi együttélésre és az állam működésére” elnevezésű témakategória keretein belül közzétett pályázati projektben készült. A tanulmányok szerzői Kiss Tibor, Szigeti Ákos és Dornfeld László. A kötet szakmai lektora Krasznay Csaba, az NKE EJKK Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője volt.