A magyar tudományos közélet kiemelkedő alakjaként Kis János munkásságának vizsgálata kulcsfontosságú a felvilágosodás és a reformkor szellemi életének mélyebb megértéséhez. Ehhez szolgáltat kiváló forrást a Ludovika Egyetemi Kiadónál 2021-ben megjelent, Kis János (1770–1846) szuperintendens irodalmi és tudományos levelezése című munka, melyet Tóth Kálmán, az NKE tudományos segédmunkatársa rendezett sajtó alá.
A jobbágycsaládba született és nemesként elhunyt Kis János életpályája sok szempontból figyelemre méltó. Íróként, költőként és műfordítóként is nyomott hagyott az irodalomban, emellett evangélikus lelkész, majd szuperintendens (azaz püspök), illetve az MTA elődje, a Magyar Tudós Társaság tagja volt, aki hosszú évtizedeken át kiterjedt levelezést folytatott hasonlóan jelentős kortársaival, mecénásokkal, intézményekkel.
Régi adósság
Bár Kis János munkásságának a kutatása alapvető fontosságú a korszakról alkotott tudásunk elmélyítéséhez, ennek ellenére 1842 – vagyis a Kazinczy Ferenc által hozzá írt levelek közreadása – óta nem született olyan forrásmunka, amely megkísérelte volna Kis jelentős terjedelmű levelezésének átfogó feldolgozását és elérhetővé tételét. Habár egyes levelek megjelentek különböző folyóiratokban, a mostani kötet egy majdnem két évszázados adósság törlesztésének mind ez idáig legjelentősebb lépése.
A munka nagyobbrészt Kis János magánlevelezésére és néhány hivatalos levelére, és ezen az anyagon belül is az általa írt és elküldött, irodalmi és tudományos témájú levelekre összpontosít. Ez utóbbi szempontot, tehát az általa írt levelek feltérképezését és közreadását elsősorban az indokolja, hogy a Kishez írt levelekből nagyságrendileg kevesebb maradt fenn a közgyűjteményekben.
A kötetből azonnal kitűnik, hogy a korszak és Kis János avatott kutatójaként Tóth Kálmán értő kézzel nyúlt a témához. A legalaposabb tudományos igényességgel végzett szövegközlés és szövegkritika a lehető leghívebb módon adja vissza a (nemcsak magyar nyelvű) levelek tartalmát és írásmódját, aminél már csak a levelek képként való közreadása tudna többet nyújtani a jövőbeni kutatások számára.
Az 1790 és 1845 között kelt, kettő híján 500 levélből lépésről lépésre rajzolódik ki Kis János életpályája, valamint az a vezérelve, melyet már az első levelében úgy fogalmazott meg a húszéves fiatalember, mint a „nyelvünknek szeretetétől gerjesztetett igyekezetem”.
Érdekes tény, amely egyúttal a feldolgozást és közreadást is jelentősen megnehezítette, hogy Kis a szemproblémája miatt már viszonylag fiatalon, az 1790-es évek végétől diktálni kényszerült a levelei jelentős részét. Ezáltal tehát sok különböző kéztől származó Kis-levél létezik, ami miatt a feldolgozás során a paleográfia kevésbé tud segíteni a kutatóknak, mint egy egységesebb írásképű életműnél. Amint azt Tóth Kálmán kiemeli, emiatt egyebek mellett azt sem lehetett mindig egyértelműen eldönteni, hogy egy-egy látszólagos hiba esetén „emendálandó (javítandó – a Szerk.) hibáról, vagy megtartandó, fontos művelődéstörténeti és nyelvészeti információkat hordozó sajátosságról van-e szó”.
Jövőbeni kutatási irányok
Tóth Kálmán lehetséges irányokat és javasolt teendőket is megfogalmaz Kis János levelezésének jövőbeni kutatása és feldolgozása kapcsán. A két legnagyobb lélegzetvételű projekt közül az első kétségkívül Kis lappangó (remélhetőleg nem megsemmisült!) hagyatékának a felkutatása és feldolgozása lenne, ami sok más mellett a hozzá írt levelek révén gazdagíthatná az ismereteinket.
A második irány éppen a szuperintendensként folytatott hivatali levelezésének a feldolgozása. Bár Kis harmincnégy éven keresztül volt a Dunántúli evangélikus egyházkerület szuperintendense, Tóth munkája az e minőségében folytatott hivatali levelezést – néhány levéltől eltekintve – elsősorban terjedelmi okok és a jól elkülöníthető téma okán nem tartalmazza. Ennek az Evangélikus Országos Levéltárban található anyagnak a feldolgozása és közreadása valószínűleg az evangélikus egyháztörténettel foglalkozó kutatókra vár.
A kötet szerzője emellett „szükségesnek tűnő” célként fogalmazza meg a 180 évvel ezelőtt kiadott Kazinczy-levelek újbóli feldolgozását és kiadását. Arra is rámutat, hogy a jövőben is számos különböző hazai és egyéb forrásból kerülhetnek napvilágra Kis János még lappangó levelei, amelyek újabb és újabb darabokat adhatnak hozzá ehhez az egyre bővülő kirakóshoz, akár a kötetben javasolt digitális hálózati kiadás keretében. Ez utóbbi egyúttal kézenfekvő megoldás lenne ahhoz, hogy a kutatók a magukhoz a levelekhez is könnyen hozzáférjenek, miután azok digitalizálásra kerülnek.
Csak a kezdet
Valószínűleg lehetetlen megalapozottan kijelenteni, hogy egy életmű, egy levelezés feldolgozása bármikor is teljes. Ilyet természetesen Tóth Kálmán sem állít. Mi több, kifejezetten leszögezi, hogy a munkája „korántsem tekinthető lezárásnak, hanem csak szükségszerűen hiányos kiindulópontnak”. Mindemellett kijelenthető, hogy a mű hatalmas szolgálatot tesz az elengedhetetlen forrásmunkákra támaszkodó kutatók és a korszak iránt érdeklődő olvasók számára.
Nyitókép: Kazinczy Ferenc Mauzóleum, Sátoraljaújhely-Széphalom, 1939. (Forrás: Fortepan / Kókány Jenő)
