Megjelent az Európai Körkép című, 26 országtanulmányt tartalmazó kötet. A műfaját tekintve a monográfia és a forráskiadvány sajátosságait ötvöző szakkönyvről Lovászy Lászlót, a kötet egyik szerkesztőjét kérdeztük.
A kötet egyik központi gondolata, fogalma az európai értékrend. Miképpen látja, milyen kép rajzolódik ki ennek kapcsán: az uniós értékrend kiállja-e az idők próbáját? Választ adhat-e a globalizációra és az ahhoz kapcsolódó problémákra (túlnépesedés, környezetvédelem, pandémia okozta válság)?
Az uniós értékrend egy furcsa szerzet: hiába vannak rögzítve – például az Európai Unió Alapjogi Chartájában általános érvénnyel – az egyes jogok, azok értelmezése elválik bírói szinten. Emiatt is alakult ki részben az un. jogállamisági vita. Különösen jó és egyben kézzel fogható, leegyszerűsíthető példája ennek a család fogalma, ugyanis sem a nemzetközi jog, sem pedig az uniós alapszerződések nem határozzák meg az egyik legfontosabb fogalmat, a család definícióját. Ezért is foglalkozunk olyan kérdésekkel is a könyvben, mint a nemzeti identitás, a vallásszabadság, a családpolitika, a bevándorlás vagy éppenséggel az adott országban folyó, az európai életmódról és az európai jövőképről szóló viták rövid ismertetése. Külön fejezetet szántunk az antidiszkriminációs jognak, ideértve annak gyakorlati alkalmazását is. Végezetül az acquis communautaire logikája alapján a jólét előmozdítása kapcsán a munkanélküliséggel, a szegénységgel, a gazdaságpolitikával, a környezetpolitikával, valamint az oktatás- és tudománypolitikával kapcsolatos ismereteket is igyekeztük röviden bemutatni. A kötetnek bevallottan nem célja következtetések levonása, így most erre én sem vállalkoznék. A pandémiával nem foglalkoztunk, hiszen pont a járvány alatt íródott a munka hosszas kutatómunkát és koordinációt követően, ráadásul még korai lenne a megfelelő tanulságokat is levonni. A globalizáció és az ahhoz kapcsolódó problémák kapcsán cél volt az is, hogy egyes, releváns társadalompolitikai folyamatok, mint például a demográfiai hanyatlás, a migráció, a versenyképesség és modern technológiák alkalmazása, a polgárok biztonsága, vagy akár az igazságszolgáltatás hatékonysága is röviden bemutatásra kerüljenek. Összegezve tehát a kötet nagyon széles skálán mutatja be a tagállami viszonyokat, körülményeket az alkotmányos önazonosságtól kezdve az oktatás és tudomány kapcsolatáig bezárólag.
A kézikönyv célcsoportja igen széles, elsősorban azonban Ön szerint kik számára lehet hasznos e mű?
A kiadvány terjedelme okán elsősorban aktív és tárgyalóképes diplomatáknak és nemzetközi ügyekben tájékozódni kívánó szakértőknek, érdeklődőknek lehet különösen hasznos. Én magam kilenc évig az Európai Parlamentben, illetve nyolc éven keresztül az ENSZ egyik emberi jogi bizottságában szakértőként dolgoztam nemzetközi környezetben. A legfontosabb tapasztalatom – és egyben hiányosságom is az volt a megszerzett doktori fokozatom és uniós képesítésem (ENA európai ügyek diploma) ellenére –, hogy valójában nagyon keveset tudunk mind az EU, mind pedig az ENSZ tagállamairól. Nem létezett eddig olyan összeállítás, amit le lehetett volna venni a polcról akkor, ha egy másik ország képviselőjével, szakértőjével kellett találkozni és előtte főbb vonalakban látni akartuk azt, hogy alapkérdésekben, társadalmi és gazdasági folyamatokban milyen hangsúlyok és – ami talán még fontosabb és hiányosabb volt eddig – milyen nemzetközi és részben hazai kritikák fogalmazódnak meg az adott országgal szemben. Például a politikai rendszer és az igazságszolgáltatási rendszer egyes sajátosságai, vagy a hátrányos megkülönböztetés terén, ideértve az antiszemitizmus jelenségeit is. Egy ilyen kézikönyv mind a jobb tárgyalási taktikához, mind pedig a hatékonyabb szövetségépítésekhez elengedhetetlen lett volna. Erre a kiadványra már csak azért is szükség van, mert az egyes tagállamok jóval kevesebb rálátással rendelkeznek egymásra, mint például az ENSZ vagy az Európai Bizottság kiválóan felkészült, tapasztalt és hatalmas adatbázisokkal rendelkező munkatársai, akik évek, évtizedek óta személyesen foglalkoznak az egyes tagállamokkal, tagállamcsoportokkal.
Amint az a könyv felvezetőjében is olvasható, a hegeli dialektika alkotóelemeiből a tézis és az antitézis, a több nézőpont bemutatása jellemző, a szintézis megfogalmazását az olvasóra bízzák. Milyen megfontolásból választották ezt a koncepciót?
A több nézőpontot elsősorban az EU és az ENSZ, illetve az USA Külügyminisztériuma által kibocsátott éves országjelentések és emberi jogi jelentések, valamint a különböző bíróságok (EUB, EJEB) ítéletei adják alapul. Sem szerkesztőtársamnak, Prof. Dr. Trócsányi Lászlónak, sem nekem, illetve a szerzőknek sem volt céljuk, hogy ezekkel az értékelésekkel egyenként vagy együttesen azonosuljanak, netalán értékeljék őket – a szerzői semlegesség elvét igyekeztünk maximálisan betartani. A szintézisre már csak terjedelmi korlátok miatt sem volt esély – így is 800 oldal felett jár a kötet oldalszáma, a lábjegyzetek száma meghaladja a 4400-at is. Ráadásul egy nagyon fontos aspektus bevallottan is hiányzik: a tagállamok kormányainak és szerveinek hivatalos reakciói, magyarázatai a megállapítások és kritikák fényében, amelyek még terjedelmesebbek.
A tájékoztatáson, az ismeretek szintetizálásán túl cél-e, hogy e kézikönyv tudományos, szakpolitikai diskurzus vagy társadalmi viták alapja legyen? Szerkesztőként miképpen látná szívesen e mű „életét”, hatását?
Én nagyon örülnék egy szakmai vitának, hiszen javítaná azt a közéleti diskurzust, ami jelenleg van: a külföldi tapasztalataim és az elkészült kiadvány tükrében magabiztosan állíthatom, hogy számtalan olyan társadalmi folyamat, bírósági jogeset vagy éppenséggel uniós statisztika van, ami komoly érdeklődést, netalán meglepődést, vagy éppenséggel objektívebb vitát válthat ki, akár a szélesebb közönség számára is. Ez ahhoz is hozzájárulhat, hogy sokkal inkább a helyükön és objektívebben kezelhessük a nemzetközi véleményeket és kritikákat is, illetve jobban ráláthassunk a tagállamokban zajló vitákra, narratívákra és problémákra.
A négy fejezet – identitás/hagyományok; szabadság/biztonság; diszkrimináció elleni küzdelem; jóléti-gazdasági kérdések – mi alapján alakult ki? Miért e tematika menti tagolást választották a szerzők/szerkesztők?
Az Európai Unióról Szóló Szerződés (EUSz vagy Lisszaboni Szerződés), valamint az EU Alapjogi Chartájának terminológiája alapján szerkesztettük meg a fejezeteket, hangsúlyozva, hogy a témák csoportosítása, illetve felsorolásuk sorrendje az EUSz Preambulumában kifejezetten rögzített, az emberi méltóságot középpontba állító, kulturális, vallási és humanista szemléletet veszi alapul. Minden egyes országtanulmány négy alfejezetet tartalmaz és egy rövid bevezetéssel kezdődik az adott ország geopolitikai meghatározottságáról.
Áttanulmányozva a művet, számos meglepő tényre bukkanhatunk. Számomra ilyen volt például az az információ, hogy az olasz bírói karon belül a bírák az előmenetelük során politikai hovatartozás alapján különülnek el és vállalhatnak másodállást választott bíráskodás révén. És az sem köztudott, hogy Szlovéniában az ivóvízhez való jog elismertetésére néhány éve egyenesen az ENSZ hívta fel a figyelmet. Mint ahogy az sem ismert, hogy Dániában a fiatalkorúak magánzárkában tartása akár négy hétig is tarthat. Nekünk, magyaroknak milyen új aspektusokat, megközelítéseket, akár tanulságokat hordozhat a kötet?
Számomra a legfontosabb tanulság, hogy nincs két egyforma tagállam, illetve nincs két egyforma ügy és társadalmi kihívás. A kettős mérce valós jelenség és ez ellen megfelelő adatokkal kell felvérteznünk magunkat, valamint tárgyilagosan és arányosan kell értékelni minden esetet, fejleményt és kritikát.
Szerkesztőként mi jelentette az Ön számára a legnagyobb kihívást?
A kötet vaskossága ellenére még mindig lehet hiányérzetünk, hiszen a feldolgozott EU-s és ENSZ-es országértékelések oldalszáma is közel 2000-re rúgott, miközben a belőlük kinyert adatok és információk durván a felét adják a végül elkészült anyagnak. Mindezek ellenére minden ország esetében óhatatlanul kimaradhattak aspektusok vagy fontosabb társadalmi kérdések, kihívások, amelyek tovább árnyalhatták, pontosíthatták volna a viszonyokat – de akkor nem lett volna egykötetes a kiadvány és egyúttal elvesztette volna a kézikönyv és praktikus jellegét is.
Mit érez a könyv legfontosabb erősségének?
Talán azt, hogy jobban érthetővé válnak olyan társadalompolitikai jelenségek és folyamatok, amelyekről itthon kevés szó esik, vagy nem olyan kontextusban. Emellett láthatóvá válhatnak a valódi párhuzamok és különbségek, valamint az elhallgatott narratívák és jelenségek is.
