Nemes Ferenc, az MTA doktora, professor emeritus visszaemlékezéseit olvasva társadalmi „kórképet” és körképet kaphatunk az elmúlt hatvan esztendőről, sőt: vezetéstani szakmai ismeretekre is szert tehetünk.
Nemes Ferenc, az MTA doktora, professor emeritus 1999 óta, mintegy 22 éve oktat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve annak jogelődjein, az Államigazgatási Főiskolán, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Azt megelőzően a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdaságszociológiai Kutatócsoportját vezette, illetve többek között az Országos Vezetőképző Központ tudományos igazgatója, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vezető- és Továbbképző Intézetének, valamint annak Vezetés- és Szervezetfejlesztéstani Tanszékének vezetője volt; a Magyar Tudományos Akadémia Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottságának alelnöke majd elnöke, valamint a gödöllői Szent István Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola és az NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola alapító tagja.
Számos felsőoktatási tananyagot írt (pl. Érdekeltség, magatartás, tartalékok, Vezetési ismeretek és módszerek, A vezetés alapjai, Szervezet és vezetés); és számtalan hallgatót vezetett be a vezetéstudomány ismereteinek világába.
Kutatási területe a vezetői szerepfelfogás és magatartás; az egységesülő világgazdaság kihívásai a szervezetekkel és vezetőikkel szemben; a vezető- és továbbképzés intézményi keretei, formái és módszerei; valamint a stratégiai emberierőforrás-gazdálkodás. Munkásságát az NKE vezetése 2016-ban az Egyetem Aranyérmével ismerte el, 2006-ban pedig kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével.
Nemes Ferenc vezetés- és szervezéstudományi alapokat közvetítő tantárgyát a Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Karán, az igazgatásszervező alapszakon, 12 éven át a Közigazgatás-szervezési és Urbanisztikai Tanszék gondozta; jelenleg pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán a Közszervezési és Infotechnológiai Tanszék gondozza.
Az itt elérhető, 20 oldalas, fényképekkel illusztrált „emlékei” visszatekintést jelentenek a pályájára. Igazi, nagy tudóshoz méltóan, Nemes professzor úr ezt úgy teszi meg, hogy miközben szakmai életútjának egyes állomásait említi, nemcsak az önéletrajzi mozzanatokat meséli el, hanem egy tudományszervezői korképet is nyújt a szocialista és a rendszerváltó időszakokon át napjainkig. S még ennél is tovább megy. Aki az itt közölt visszaemlékezéseket elolvassa, nem csak korképet, társadalmi „kórképet” és körképet kap az elmúlt hatvan esztendőről, de vezetéstani szakmai ismeretekre is szert tesz – mégpedig észrevétlen módon! Ilyen ismeretnyújtásra csak a legnagyobb tudósok képesek. Ezért szeretettel ajánljuk minden érdeklődő figyelembe Nemes professzor úr visszaemlékezéseit, amely ezen a linken érhető el.
Nyitókép: A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem előadóterme, 1950 körül (Forrás: A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc.
Officina Nova, Budapest, 1995, 657. oldal. – mek.oszk.hu/01900/01906/html/index1589.html )