Építkezni, tégláról téglára

A családi háttér és az élsport jellemformáló hatása is segítette szakmai útján Bartóki-Gönczy Balázst. Az NKE Világűr Társadalomtudományi Kutatóműhely vezetője ambiciózusan, tudatosan, szorgalommal éli mindennapjait – elsősorban mégis az hajtja, hogy munkájával értéket teremtsen.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy már tinédzserként megélik az elégedettségnek azt a szintjét, amelyből aztán még évtizedeken át építkezni, erőt meríteni tudnak. Bartóki-Gönczy Balázzsal azonban éppen ez történt. „Volt egy pont, tisztán emlékszem: azt követően történt, amikor junior párbajtőrözőként a pozsonyi világkupa döntő egyik, még az elődöntő előtti összecsapásában beszúrtam a győztes tust az Európa-bajnok német ellen. Emlékszem, hogy ültem a lelátón utána és magamban megfogalmaztam: rengeteg kudarcon és sikeren át vezetett az út idáig, és az is lehet, hogy soha többet nem érek el semmit. De bármi történik innentől kezdve, akármi lesz a vívással, ezért a pillanatért megérte. Azóta nincs bennem elégedetlenség. 17 voltam akkor, de most is vissza tudom hozni azt az érzést” – idézi fel.

A kezdetek

Gyulán született. Boldog gyerekkor, stabil családi háttér, nyarak a szentesi és kondorosi nagyszülőknél – innen nem volt nehéz a 35 éves szakember indulása. Édesapja, nagyapja, és keresztapja is az orvosi pályát választották, édesanyja gyógyszerész és betegjogi képviselőként dolgozik. Ennek dacára már kiskorában megfogalmazta, hogy jogász szeretne lenni. Vívni viszonylag későn, 13 évesen kezdett. „Szerettem volna magasabb szinten folytatni, ezért Békéscsabára mentem át a kiváló mesterhez, Galli Zsolthoz. Ott gyorsan megmutatkoztak a fizikumom előnyei: az, hogy magas vagyok és balkezes. Egy év után már a kadet válogatott tagja voltam és ez meghatározta a tinédzser éveimet: párbajtőr vívóként kadet junior korosztályban válogatott lettem”.

Azt mondja, a mai napig rengeteget köszönhet ennek az időszaknak, ami egészen a gimnázium végéig kitartott. Aztán Budapesten folytatta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, noha eredetileg szegedi egyetemista szeretett volna lenni. „De minthogy akkoriban eredményes utánpótlás vívó voltam, Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok elhívott magához a Honvédhoz Pestre. Ő és Móna István, a Honvéd akkori vezetője, szintén olimpiai bajnok öttusázó mondták azt, hogy szívesen foglalkoznának velem. Így kerültem a fővárosba.”

Az aktív vívást aztán a junior korosztályból való kiöregedése után abbahagyta. A legjobb eredménye az említett junior világkupa döntő, és kadet világbajnoki tizedik hely volt egyéniben. A sikerek ellenére érezte: nincs reális esélye arra, hogy felnőtt korosztályban is odaérjen a válogatottsághoz. Közben jött is egy lehetőség, azt megragadva az egyetemi másodév után halasztott egy évet, és kiment Franciaországba egy évre az Európai Önkéntes Szolgálat programja keretében. „Nemzetközi jogásznak készültem és ahhoz az egyik alapnyelv a francia. Kimentem nyelvet tanultam és koszt-kvártélyért dolgoztam egy éven át egy nyugat-franciaországi kis faluban. Kezdetben gyerekeknek tanítottam vívást, aztán, amikor már jobban tudtam a nyelvet, akkor Magyarországról tartottam ismeretterjesztő előadásokat.”

Külföldön tanulni, itthon boldogulni

Hazatérése után folytatta jogi tanulmányait, mellette pedig beiratkozott az ELTE-re francia jogi szaknyelvi képzésére. Aztán felvették a Panthéon-Assas Paris 2 egyetemre, amelyet az ELTE-n keresztül végezett el, így szerezve egyszerre két intézményben is jogi diplomát.

Ekkoriban talált rá a távközlési és világűrjogra. „A Paris-Saclay egyetemen megy évek óta az egyik legjobb digitális jogi képzés – a távközlés és űrjogi mesterképzés –, erre felvételt nyertem és megkaptam a francia állam Eiffel-ösztöndíját. Ez lehetővé tette, hogy kimenjek Párizsba egy évre tanulni. A képzés elvégzése után még egy fél évet dolgoztam Párizsban a France Télécom egyik leányvállalatánál, a Sofrecomnál, aztán hazajöttem. Itthon szerettem volna boldogulni”.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz került. Megismerkedett – ahogyan fogalmaz – „a projektmenedzsment művészetével”. Bartóki-Gönczy Balázs szerint nagyon fontos ismeret, tudás ez, ami kinyitotta számára a világot remek főnöke, Kovács Endre révén, aki úttörő módon igyekezett meghonosítani a közigazgatásban a projektszemléletet.

Telek a Holdon

A szakember öt éven át dolgozott a hatóságnál, közben elkezdte a doktori képzést, tanított is, és belevágott 2016-ban egy MBA megszerzésébe a lyoni egyetemen.  „Szeretek megszervezni dolgokat, összerakni projekteket, ezért úgy gondoltam, hogy ehhez a vállalatirányítás tudománya nagyon hasznos lehet”. Miután eljött a hatóságtól, egy magyar középvállalatnál folytatta pályáját gazdasági és jogi igazgatóként. E francia érdekeltségekkel is rendelkező szervezetben került először vezetői szerepkörbe.

Az NKE-re 2018-ban, adjunktusként került, félállásba, a Rendészettudományi Karon magánbiztonsági területtel foglalkozott. Egy évre rá hívták át az Államtudományi Karra, hogy segítse egy új tanszék felépítését. Részt vett a mesterképzés kidolgozásában is, és megpróbálta az egyetem francia kapcsolatait erősíteni. 2020 elején vetette fel a világűrjog témáját, amellyel itthon intézményi szinten senki nem foglalkozott. „Vannak a témát kutató jogászok, tanítják is, de amikor a „lehet-e majd telket venni a Holdon”-típusú kérdéseket kaptam folyamatosan, akkor azt éreztem, hogy nagy lemaradásban vagyunk, mert én Franciaországban láttam, hogy ez milyen komplex tudomány. A műholdakra kell itt gondolni, azokra az alkalmazásokra, amiket a mindennapjainkban használunk. Ez nagy és mind fontosabb terület, úgy éreztem, itt lehetne mit tenni”.

S hogy miért? Egyrészt az Európai Űrügynökség (European Space Agency) tagja vagyunk, egyre több projektben veszünk részt, hazánk 2024-ben önálló geostacionális pályára bocsátott műholdat akar felküldeni – emiatt pedig nemzeti jogalkotási folyamatra is szükség van. Másfelől pedig – állítja a szakember – egy magát komolynak valló nemzet nem engedheti meg magának, hogy bizonyos jogterületeken lemaradjon. „Pont azokban az innovatív ipari szegmensekben maradhatunk le, amelyekben egy kis nemzetgazdaság versenyképes tudna lenni. Nekünk a tudásalapú gazdaságban van kiugrási lehetőségünk: az űripar mérete exponenciálisan nő, nemzeti érdek is, hogy legyenek „űrképességeink”. Ezekkel egy ország a saját védelmi kapacitásait ki tudja egészíteni. Ha körülöttünk minden ország lép, és mi nem, egy idő után kikerülünk a „klubból”. Márpedig a régióban egyre erőteljesebben fejlesztenek e területen. És minden műszaki témának vannak jogi aspektusai”.

Kettős szerepben

Így jött létre a Világűr Társadalomtudományi Kutatóműhely, amely 2021-ben kezdte meg a munkáját az egyetemen Bartóki-Gönczy Balázs vezetésével. „Számomra ez nagyon nagy motivációt jelent, mert úgy hiszem, hogy újat és hasznosat tudunk létrehozni. Olyat, ami egyedülálló idehaza, és amivel értékteremtő, alkotó munkát tudunk végezni. E műhely hasznos lehet az egyetemnek, a magyar jogászközösségnek. És persze engem is nagyon érdekel” – jegyzi meg mosolyogva.  

És közben a vívás is mind intenzívebben kúszik vissza az életébe. A Magyar Vívó Szövetség nemzetközi bizottsági tagja – „időnként főbíróként is jelen voltam versenyeken, de aztán ebből visszavettem, mert a család az első, én pedig nem akartam minden hétvégémet erre áldozni” –, tavaly pedig az egyetem mind intenzívebbé váló vívóéletben is szerepet vállalt.

Az NKE-hez igazolt 90 vívó egy másik egyesülettől, így immár válogatott szintű versenyzőik edzenek itt, s e projektet idén januártól szakosztályvezetőként egyengeti.  „A Ludovika a hazai vívás bölcsője és most ismét felkerülhet a térképre, ez nagy öröm. Egyébként én magam máig vívok – némi kihagyás után ismét. Mostanában kicsit óvatosabb vagyok a pandémia miatt, de ha enyhül, újrakezdem. Imádom, mert ez egy olyan küzdősport, ahol gondolkodni kell. Felállunk egy asszóra, és egy-két találat során megpróbálom kitalálni, mit is akar a másik. Amikor kitalálom, és sikerül győzni, azt nagyon szeretem. Majdnem mindegy, hogy milyen minőségben lesz jelen a vívás az életemben, de soha nem szeretném elengedni.”

Elengedni, túllépni

A sport tanította meg küzdeni is, időt beosztani is, és a stratégiai gondolkodáshoz is hozzájárult. „Minden tégla, amit lerakunk egy falba, ott fog maradni. Nem lehet a tetővel kezdeni. Ezt egy szülőtől hallottam, akinek a gyerekével együtt vívtam régen. Pont így gondolom én is: amikor lemegyek minden nap edzeni, és mondjuk futok, amit egyébként nem szeretek, annak is megvan az értelme. Rögös út vezet mindenhez és nem tudjuk rögtön azt csinálni, amiért az egészet elkezdtük, de az eredmény nem marad el.”

És persze veszíteni is megtanul az ember. Talán ennek tudható be, hogy viszonylag könnyen fel tudja dolgozni, ha netán kudarc éri. „ Ha valamit elrontok vagy nem jön össze amit szeretnék, nem nagyon rágódom rajta. Ehhez nincs tudatos technikám, csak azt gondolom végig ilyenkor: annyi mindent kaptam az élettől, hát ez most nem jött össze. E gondolattal lépek túl rajta.”

Ez a szemléletmód segített akkor is, amikor kitartó küzdelem után fel kellett adnia, hogy rehabilitációt szerezzen dédapjának, az „osztályon kívüliként” meghurcolt Gönczy Miklós ügyvédnek, akit eltiltottak a foglalkozásától, akit félreállítottak, és akitől mindent elvettek. „Azt szerettem volna, hogy mondja ki az igazságügyminiszter, hogy ártatlanul ítélték el. De ehhez külön törvény kellene. Ezt is el kellett fogadnom. Úgy érzem, elmentem addig, amíg lehetett. A kiadott doktori disszertációmat neki, a dédapámnak és a meghurcolt ügyvédek emlékének ajánlottam.”

Metallica, egyből

Ebben az ügyben kitartóan küzdött, és egyébként is módszeresen, tudatosan és kitartóan járja szakmai útját, ám közben elismeri: alapvetően türelmetlen. Ez, teszi hozzá, a párbajtőrben is gyakran előjött, és emiatt nem tanult meg zenélni sem, pedig „AC/DC-n nőttem fel, és diákhitelből – nagy okosan – még gitárt is vettem magamnak. De nem volt kellő alázatom hozzá: egyből Metallicát akartam játszani. Most pedig azt látom, hogy másfél éves Zalán fiam éppen olyan türelmetlen, mint én!”  

A család egyébként mindent visz. „A sok munkába az ember bele tudja hajszolni magát, de ez az egész semmit nem ér. Sokan akkor értékelik a családot, amikor már elvesztették, én ezt a hibát nem szeretném elkövetni. A nap végén leginkább az számít majd, mennyi időt töltöttem a kisfiammal és a feleségemmel, Nórával.”

A hallgatókat is tudatosságra biztatja. Meggyőződése, hogy az egyetemi időszak rövid, de nagyon meghatározó életszakasz. Fontos arra törekedni, hogy ne ragadjon bele az ember a középszerbe, ne „lehozni” akarja a vizsgákat, hanem kitűnni valamiképpen. „Azt tanácsolom a diákoknak, hogy tanuljanak nyelveket, tegyék oda magukat. De olyat csináljanak, amit szeretnek. Döntsék el, mi az, aztán törjenek ki, és pluszmunkával emelkedjenek az átlagos fölé! Az ekkor betett extra erőfeszítés kamatostól megtérül.”

A nyitókép forrása: Hideghéthy Andrea/ Felvidék.ma