Idén is megszervezte hagyományos, az internetes platformok szabályozásáról és társadalomformáló hatásáról szóló nemzetközi konferenciáját – Digitális Platformok a Tudástársadalom Szolgálatában UNESCO Tanszékként – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpontjának (EJKK) Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) július 2-án, a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgójában.
Az immáron ötödik alkalommal megrendezett tudományos konferencia továbbra is azt a célt szolgálja, hogy valódi nemzetközi párbeszédet teremtsen a digitális platformok társadalmi hatásairól és az általuk felvetett szabályozási kérdésekről – emelte ki megnyitójában Török Bernát, az NKE EJKK főigazgatója, az ITKI intézetvezetője. Hozzátette: az idei tanácskozás központi témája a kormányzati hatalom és a digitális platformok viszonya, vagyis az a kérdés, hogyan alakítja át a digitalizáció az államok, a piaci szereplők és a polgárok közötti kapcsolatokat. Az esemény helyszínére utalva idézte fel John Lukacs alakját: a két kontinenshez egyaránt kötődő magyar–amerikai történész személye szerinte jól szimbolizálja azt a nemzetközi eszmecserét, amelyet a konferencia is elő kíván mozdítani. John Lukacs gyakran mondta: „Magyarország a hazám, Amerika az otthonom; Magyarország az anyám, Amerika a feleségem.” E gondolat pontosan érzékelteti a különböző világok, kultúrák és nézőpontok közötti kapcsolatteremtés jelentőségét – azt a törekvést, amely a digitális platformokról szóló globális szakmai párbeszédet is jellemzi. A főigazgató hangsúlyozta: a digitális technológiák térnyerése alapvetően alakította át az államok mozgásterét. Míg korábban sokan úgy vélték, hogy a kibertér kívül esik a hagyományos állami szabályozás hatókörén, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzatok képesek befolyásolni a digitális környezet működését. Ugyanakkor továbbra is kulcskérdés, hol húzható meg az egyensúly az állami szabályozási célok, a platformszolgáltatók autonómiája és a polgárok szabadságának védelme között. Török Bernát reményét fejezte ki, hogy a konferencia nemzetközi előadói értékes szempontokkal járulnak hozzá e feszültségek és kihívások jobb megértéséhez.
Szuverenitás a mesterséges intelligencia korában
A plenáris előadások sorát Christopher Marsden, az ausztrál Monash University mesterséges intelligencia, technológia és jog részlegének professzora nyitotta meg, aki az angolszász–ausztrál és az európai uniós megközelítések összevetésén keresztül vizsgálta a digitális és a mesterségesintelligencia-szuverenitás kérdését. Előadásában rámutatott: a digitális szuverenitás az elmúlt hónapok egyik meghatározó témájává vált, amely egyaránt megjelenik az amerikai technológiai versenyben, az európai uniós szabályozási törekvésekben, a dél-koreai befektetésekben, valamint az Egyesült Királyság és Ausztrália stratégiáiban. A professzor emlékeztetett arra, hogy a telekommunikációs szabályozás hagyományosan mindig figyelembe vette a nemzeti érdekek szempontjait, ez pedig a mesterséges intelligencia (MI) korában sem változott meg. Értelmezésében az MI-szuverenitás egyik legfontosabb célja a jogalanyok védelme és annak biztosítása, hogy az államok ne váljanak teljes mértékben külső technológiai szereplőktől függővé. E kérdés azért is vált sürgetővé, mert a digitális infrastruktúrát és a vezető MI-rendszereket ma jellemzően néhány nagy nemzetközi vállalat kontrollálja. Marsden felvetette: valós kockázatot jelenthet, ha egy ország kizárólag más államok vagy vállalatok technológiájára támaszkodik, hiszen ezek a szolgáltatások akár politikai vagy gazdasági okokból is korlátozhatók. Kitért arra is, hogy a szuverenitás napjainkban új formában jelenik meg. Míg korábban mérnökök, szakemberek és vállalkozások nyújtottak szolgáltatásokat az államok számára infrastruktúrák építéséhez, ma egyre inkább az „MI-szuverenitás mint szolgáltatás” modellje rajzolódik ki, amelyben nagy technológiai vállalatok kínálnak MI-n alapuló megoldásokat kormányzatok számára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a saját adatközpontok, modellek és gyártókapacitások kiépítése a gazdaságiakon túl környezeti kihívásokat is felvet – ilyen például Ausztrália ütőkártyája, a föld mélyén található, a csipekhez szükséges ritkaföldfémek kitermelése is. Az európai jövő egyik lehetséges útját szerinte az interoperábilis, nyílt és széles körben használható modellek jelenthetik. Tréfásan azt is megjegyezte, ma a világon minden hatodik napon valamely állam megemlékezhet a Brit Birodalomtól való elszakadásának, azaz szuverenitásának ünnepéről.
A platformszabályozás alkotmányos dilemmái
A platformhatalom és az állami beavatkozás kapcsolatát vizsgálta Joan Barata, a Portói Katolikus Egyetem vendégprofesszora, a londoni Queen Mary University kutatója is. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális platformokkal összefüggő szakmai és politikai viták rendszerint a társadalmi kockázatokra összpontosítanak, miközben jóval kevesebb szó esik a szabályozás alkotmányos következményeiről. A professzor szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy az államok önmagában a digitális környezetre hivatkozva tekintenek kivételes esetként egyes társadalmi jelenségekre, ami könnyen vezethet a szólásszabadság fokozatos korlátozásához. Mint rámutatott, az online térben sokszor elmosódnak a különböző jogsértések határai, miközben a rágalmazás, a gyűlöletbeszéd vagy akár a kiberbűnözés fogalmai is egyre tágabb értelmezést kapnak. Barata különösen problémásnak nevezte a „cenzúra privatizálásának” jelenségét. Értelmezésében számos esetben már nem állami szervek vagy bíróságok döntenek egyes tartalmak sorsáról, hanem magánvállalatok és platformüzemeltetők. A Covid-járvány időszakát példaként említve úgy fogalmazott: a platformokra jelentős politikai és társadalmi nyomás nehezedett, miközben sok esetben hiányoztak a világos jogszabályi keretek és az alkotmányos garanciák. Mindez olyan helyzethez vezetett, amelyben a jogalkalmazás egy része informális vagy nehezen elszámoltatható mechanizmusokon keresztül valósul meg. Az előadó szerint ezért új alkotmányos és közigazgatási megközelítésekre lehet szükség a platformokon zajló kommunikáció irányításának területén.
Biztonság és szabadság kérdése a brit gyakorlatban
Hasonló kérdéseket érintett Mariette Jones, a Middlesexi Egyetem docense, aki a brit Online Safety Act tapasztalatain keresztül vizsgálta a kormányzati hatalom és a platformok kapcsolatát. Előadásában szemléletes hasonlattal élt: ha egy játszótérről minden eszközt eltávolítunk, az kétségtelenül biztonságosabbá válik, de kérdéses, hogy továbbra is játszótérnek nevezhető-e. Jones felidézte, hogy az online platformok szabályozásának korábbi logikája szerint a szolgáltatók alapvetően nem feleltek a felhasználók által közzétett tartalmakért. A klasszikus „notice-and-take-down” rendszer mindaddig működőképesnek bizonyult, amíg a platformok viszonylag passzív közvetítő szerepet töltöttek be. A helyzetet azonban alapvetően megváltoztatta a felhasználói tartalmak robbanásszerű növekedése, az algoritmikus ajánlórendszerek térnyerése, valamint a szervezett online kampányok és manipulációs törekvések megjelenése. Az Egyesült Királyság új szabályozási modelljében a hangsúly a megelőzésre helyeződött át, ahol egyszerre kell figyelembe venni a szólásszabadság alkotmányos jogát, az illegális tartalmakat és a gyermekek védelmét. A brit szabályozás kitűzött célja, hogy Nagy-Britannia a legbiztonságosabb országgá váljék a digitális térben. Egyelőre e haladást nehéz jól megítélni, hiszen a törvény új, egyes részletszabályok még hiányoznak és nincs jelentős bírósági döntés sem e témában. Az új törvény alapján a szolgáltatóknak már nem csupán az egyes jogsértő tartalmakra kell reagálniuk, hanem előzetesen fel kell mérniük a platformjaikon jelentkező kockázatokat, majd megfelelő intézkedésekkel csökkenteniük is kell azokat. A rendszer központi szereplője az OFCOM, amely egyszerre lát el szabályozói, ellenőrzési és végrehajtási feladatokat. Az előadó szerint a modell egyik legfontosabb következménye, hogy a felügyelet fókusza az egyes tartalmakról magukra a cégekre helyeződik át. A platformoknak folyamatos kockázatelemzést kell végezniük, intézkedéseik hatékonyságát értékelniük kell, erről pedig rendszeresen jelentést kell készíteniük. Jones rámutatott: mindez azt is jelenti, hogy a platformok egyre nagyobb szerepet kapnak a szólásszabadság gyakorlati érvényesülésének alakításában. Az ilyen rendszerek ugyan növelhetik a biztonságot, ugyanakkor komoly alkotmányos kérdéseket vetnek fel, hiszen elmosódhatnak a köz- és magánjog, a polgári és a büntetőjogi felelősség, valamint az állami és magánszereplők közötti hagyományos határvonalak. Úgy vélte, a rendszer szabályozásán át szabályozni a megszólalások szabadságát alkotmányos szempontból minden bizonnyal küzd kihívásokkal.
Düh, alárendeltség és automatizált döntéshozatal
A konferencia folytatásában A dühgépezet: a közösségi média mint ismeretelméleti egyenlősítő címmel adott elő Enrique Armijo, az észak-karolinai Elon University School of Law professzora, illetve Ismeretelméleti alárendeltség címmel Gilad Abiri, a Pekingi Egyetem Jogi Karának egyetemi docense. A délutáni szekcióban a résztvevők Ian Drake, az amerikai Montclair State University Politikatudományi és Jogi Tanszék professzorának a Szólásszabadság háborús időkben című; Irini Katsirea, a University of Sheffield nemzetközi médiajogból habilitált docensének a Németország küzdelme az ajánlórendszerek átláthatóságáért: a Spotify- és a Facebook-ügy című; Ződi Zsolt, az ITKI kutatóprofesszorának Az automatizált döntéshozatal szabályozásának jövője – ADM a platformokon című; valamint Paczolay Péter, az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája Az államok pozitív kötelezettségei a platformhatalommal szemben című előadásait hallgathatták meg.
Nyitókép forrása: ra2studio / depositphotos.com
