E címmel szervezett angol nyelvű konferenciát a John Lukacs Intézet május 21-én az egyetem Zrínyi Termében.
A vendégeket elsőként a rendezvény moderátora, Csizmazia Gábor, az intézet tudományos munkatársa köszöntötte, majd Pier Paolo Pigozzi, az NKE nemzetközi rektorhelyettese szólt a megjelentekhez. Az NKE az együttműködés egyeteme, ennek keretében széles tengerentúli kapcsolatrendszerrel is büszkélkedhet – fogalmazott. Az egyetem oktatói, kutatói, hallgatók tudományos és gyakorlati válaszokat keresnek napjaink kihívásaira. A rektorhelyettes részletesen beszámolt a nemzetköziesítés jegyében működö programokról (Ludovika Scholars, Ludovika Fellowship Program), és a kapcsolódó ösztöndíjlehetőségekről. A civil társadalom és az akadémiai szféra együttműködése nemzeti érdek, amelyhez az NKE tengerentúli kapcsolataival is büszkén járul hozzá – mondta Pier Paolo Pigozzi.
Az elkerülhetetlen
A szakmai fórum első része a Transzatlanti kapcsolatok fő kihívásai címet viselte, s azt Tárnok Balázs, a John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója moderálta, a nyitóelőadást pedig Michael C. Desch, a Notre Dame Egyetem Nemzetközi Biztonság Intézetének igazgatója tartotta. Elsőként felidézte, mikor és hogyan találkozott John Lukacs nevével, majd előadásában Thuküdidész görög történetíró A peloponnészoszi háború című műve alapján vont párhuzamot a jelenlegi geopolitikai helyzet és az ókori események, Athén felemelkedése és bukása között. Két fontos tényező nem változott a történelem folyamán, hangsúlyozta, a hatalom és annak elosztásának kardinális szerepe, valamint az emberi természet. Elhangzott: Graham Allison harvardi professzor a következő gondolatot emelte ki Thüküdidész „A peloponnészoszi háború története” című művéből: „Ami valóban elkerülhetetlenné tette a háborút, az az volt, hogy Athén megerősödése félelmet keltett Spártában.” Az igazgató felidézte, hogy Allison ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy amikor egy felemelkedő hatalom (pl. Kína) kihív egy meglévő, domináns hatalmat (pl. az Egyesült Államokat), a konfliktus kockázata jelentősen megnő. Thüküdidészt sokan a realista nemzetközi kapcsolatok elmélet korai előfutárának tartják, erről is szólt Michael C. Desch. A realizmus szerint a nemzetközi politika fő mozgatórugói a hatalmi erőviszonyok, a hatalomvágy, valamint az anarchikus nemzetközi rendszer.
Erőt mutatni
Ezt követően Molnár Anna, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék vezetője vette át a szót. Az EU-t posztmodern entitásnak nevezve úgy fogalmazott, hogy a transzatlanti kapcsolatok fontos sarokköveit jelentik a hidegháború utáni időszak fejlődésének. Említést tett a közös uniós védelempolitikai tervekről (közös kül- és biztonságpolitika), s az ezekhez kapcsolódó határidő lejártáról. Az orosz agresszió ráirányította a figyelmet a téma fontosságára, s a Stratégiai iránytű után most elkészült a Fehér könyv az európai védelem jövőjéről is. Az EU nem konvencionális hatalom, de most eljött az idő, hogy erőt is tudjon mutatni, fogalmazott Molnár Anna.
Christopher P. Ball, a Quinnipiac Egyetemen közgazdaságtan professzora, a Közép-európai Intézet igazgatója és az István Széchenyi tanszék vezetője először az európai-amerikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fontosságát támasztotta alá néhány adattal, majd aláhúzta: az új amerikai kereskedelempolitika a munkavállalókon és a fogyasztókon keresztül is érezteti hatását az emberekkel. A kérdésre, miért érintik az USA korábbi szövetségeseit is Trump kereskedelempolitikai lépései, a professzor levezette, miképpen látja a helyzetet az új elnök. Eszerint a második világháború után az USA segített Európának és Japánnak is újjáépülni, ám ezáltal gyakorlatilag kihasználták. Trump gondolatmenetében a nemzetközi szervezetek ugyancsk USA-ellenesek. Ezt a helyzetet kell most rendezni. A professzor szerint az EU fel tud nőni az új helyzethez.
Eszterhai Viktor, a John Lukacs Intézet Kína és Indopacifikus Régió Kutatási Programja vezetője Kína kapcsán elmondta: míg a Biden-adminisztráció idején a közös megértés és megoldások értékek mentén, vagy legalábbis azokba „csomagolva” jelentek meg, ma már ez nincs így, Kína sokkal inkább mint versenytárs jelenik meg. Több kérdés is felmerül a megváltozott amerikai hozzáállás kapcsán. Ugyanazok-e az EU érdekei, mint az Egyesült Államoknak, biztos-e, hogy Amerikát kell az első helyen tartania az Uniónak? A biztos-e, hogy Kína ássa alá a nemzetközi rendszert akkor, amikor az USA Kanadával kérdőjelezi meg a korábbi szabadkereskedelmi egyezményeket?
Győzött a demokrácia?
„Fontos ez a téma ma, vagy csak hidegháborús berögződésből beszélünk Közép-Európa kihívásairól?” – kérdezte Matthew Boyse, a washingtoni Hudson Intézet Európa és Eurázsia Központjának vezető kutatója a Geopolitikai versengés Közép-Európában című szekció nyitóelőadásában. A feszültségek egyre nyilvánvalóbbak e térségben. Akik itt élnek, azok számára ezek ismertek, de Matthew Boyse szerint talán érdekes az amerikai észrevételeket is meghallgatni erről. A témát érdemes a Szovjetunió bukásával kezdeni, amikor az volt a feltételezés, hogy a térségben végleg győzött a demokrácia és a szabadkereskedelem. Úgy véltük, hogy mindenki annyira elfoglalt lesz a piacokkal, hogy nem lesz idő háborúzni. A rendszerváltozás folyamata azonban nehéz volt. Oroszország pedig az átalakulásban menthetetlenül sodródott a nacionalizmus felé. Háborúkat indított szomszédjai ellen, s újra birodalommá akart válni. Ennek ellenére Európa tovább kereskedett vele, s a nyílt háborúig Amerika sem reagált érdemben még a Krím elcsatolására vagy a keleti ukrán területek megszállására sem. A Kreml tehát ma sem adta fel, hogy befolyást szerezzen Közép-Európa országai felett.
Platform a harchoz
Eközben Kína is elkezdett érdeklődni a térség iránt, természetesen másként, mint Oroszország. A hangsúly ez esetben a gazdasági befektetéseken keresztül megszerzett befolyásra esett, ami kevésbé tűnik személyes és direkt beavatkozásnak. Bár Közép-Európa korábban hozott egy döntést arról, hogy a Nyugathoz akar tartozni, ez azonban, úgy tűnik, nem bizonyult véglegesnek. Az EU és a NATO ugyan kereskedelmi és biztonsági védelmet nyújt, de ez önmagában nem óvja meg a térséget, hogy Oroszország és Kína komoly befolyást szerezzen itt, s olyan platformot, amivel a Nyugatot tudja támadni. A rendszeres választások különösen vonzó lehetőségeket nyújtanak e beavatkozásra. Az oroszoknak ma már egészen komoly eszköztára van e területen, ami a közösségi médiában terjesztett propagandától a migráció eszkalálásán és a kibertámadásokon át egészen a terrorcselekményekig terjed. Matthew Boyse emellett szóba hozta az amerikai alelnök, J. D. Vance Európára vonatkozó kritikáját is, ami a woke agendát, illetve a szólásszabadság és a migráció kérdését komolyabb belső problémaként azonosította, mint az orosz befolyást.
Az energia szuverenitási kérdés
Az előadást követően Csizmazia Gábor, a John Lukacs Intézet tudományos munkatársa, az Amerikai Kutatási Program vezetőjének moderálásával cserélt eszmét az előadás kapcsán Matthew Boyse, illetve Liliana Śmiech, az NKE nemzetközi főigazgatója, Buzna Viktor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, valamint Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem (SEDU) posztdoktori kutatója. „Jelenleg nem látok semmilyen jelet arra, hogy bármilyen konfrontációnk lenne Kínával, hiszen gazdaságilag erősen függünk tőle” – kezdte hozzászólását Liliana Śmiech. Amit a Nyugat nem ért: az energiapolitika térségünkben szuverenitási kérdés. Ezt azonban nemcsak az oroszoknak való kitettség, hanem az európai zöld átállás is komolyan veszélyezteti. Fontos lenne, hogy Európa vezetői lássák és elfogadják, hogy nem vagyunk egyformák. A megfelelő diverzifikáció másutt is rendkívül fontos, hiszen a tökéletes függés – akár Kínától, akár Oroszországtól vagy az USA-tól – bárkit meggyengíthet a térségben. Ezért lenne fontos a kölcsönös párbeszéd fenntartása.
Velünk, ne nélkülünk
A megváltozott amerikai külpolitika hozhat változásokat a térségben – emelte ki hozzászólásában Buzna Viktor. Trump második elnöksége idején Kína mindenesetre ismét elkezdett Közép-Európára koncentrálni. A távol-keletiek számos kereskedelmi kiállítást és konferenciát szerveznek idén, ahol már megfigyelhető lesz, Európa országai hogyan reagálnak a kínai ajánlatra. Ami biztosan nem jó: ha hagyjuk, hogy a nagyhatalmak nélkülünk harcoljanak a fejünk felett. Érdemesebb lenne megtartani a jó kapcsolatot, s előnyöket szerezni a kétoldalú párbeszédből.
Mi az oroszok szempontja?
Bár a tűzszünet enyhíthetné a szenvedést a fronton, maga a háború még sokáig velünk marad, ami komolyan befolyásolja Közép-Európa lakóinak életét – hangsúlyozta Jójárt Krisztán. Az orosz katonai gondolkodás szerint ugyanis harcuk voltaképpen a Nyugat elleni. A Kreml arról győződött meg, hogy az USA nagyhatalmi státusza meggyengült. Így azt gondolták, hogy Kína és a globális Dél segítségével akár a bolygó legerősebb hatalmává válhatnak. A háborúra azonban az USA-n túl természetesen Európa is reagált, például Németország fegyverkezni kezdett, ahogyan az orosz határ közelében lévő NATO-országok is. Most az oroszok mindent megtesznek, hogy a Nyugattal való konfliktust megtartsák a fegyveres harcok szintje alatt: propagandával, befolyásolással, kibertámadásokkal. Látásmódjuk szerint azonban nem a háború megkezdése okoz ma nekik problémát, hanem az, hogy nem kezdték el időben. Így, ha az USA eltávolodna a NATO-tól, az komoly gondot okozhat Európának Jójárt szerint.
Apró különbségek
„Nem az a kérdés, hogy kell-e kereskednünk Kínával, hanem a hogyan; azaz mennyire engedjük meg nekik, hogy belépjenek az országunkba, a digitális hálózatainkba, adatbázisainkba vagy épp a társadalmunkba” – hangsúlyozta Matthew Boyse. Hozzátette, az Amerikai Egyesült Államok és Európa értékei és érdekei között bár nagyon sok az egyezés, utóbbi mégsem teljesen százszázalékos. Ezek az apró különbségek mostanában – ahogyan egyébként már a múltban is – okozhatnak átmeneti vitákat, eltávolodásokat – emlékeztetett a konferencián Matthew Boyse.
Nyitókép: depositohotos.com
