Egymással szorosan együtt élő nemzetiségek konfliktusairól, az egyes kultúrák mai városi dominanciájáról, valamint Közép-Európa lehetséges gazdasági határairól cseréltek eszmét két, egymást követő kerekasztal-beszélgetésen hazai történész szakértők.
Közép-Európa a középpontban címmel szervezett lapszám- és könyvbemutató beszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Közép-Európa Kutatóintézete (KEKI) február 27-én, a Ludovika Szárnyépület John Lukacs Társalgójában. Az eseményen a történészek a Sic Itur ad Astra folyóirat Közép-Európa számáról, a KEKI Central European Horizons című online folyóiratának legfrissebb számáról, valamint a kutatóintézet új évkönyvéről beszélgettek.
Februári szüret
A résztvevőket Hatos Pál történész, a KEKI intézetvezetője köszöntötte. Bár naptár szerint még tél van – mondta –, ennek ellenére kettős szüreten vehetünk részt. Egyrészről ugyanis beérett az intézet a városok és az etnicitás kapcsolatával foglalkozó projektje, másrészt pedig sikeresnek bizonyult egy olyan új fórum beindítása, amely teret kíván nyújtani a hazai kutatók számára a Közép-Európáról való elmélkedéshez. E fogalom történettudományi hasznosítása ugyanis új megértési lehetőségeket és értékeket kínálhat a történészek számára.
Balogh Róbert történész, a KEKI tudományos munkatársa a beszélgetések előtt röviden ismertette a két tudományos folyóirat és az évkönyv keletkezésének körülményeit, legfontosabb témáit, illetve bemutatta a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit. Mint elmondta, az intézet évkönyve három tematikus szekcióban (ezek egyike a Város és identitás) jeleníti meg a közép-európai várostörténetet, a magyar–szomszéd kapcsolatokat, valamint a regionális történelmet, míg a Central European Horizons online kiadvány legújabb lapszámának tanulmányai az erőszak és a háborúk következményeit vizsgálják a településekre és az egyéni életekre.
Városok és etnikumok
A történészek első eszmecseréje az etnikai viszonyok és konfliktusok városi metszetéről szólt, ennek résztvevői Biró Bence történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem PhD-hallgatója, Keres Zsófia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Közép-Európa mesterképzési szakjának hallgatója, valamint Zahorán Csaba történész, a KEKI tudományos munkatársa voltak.
Keres Zsófia az első beszélgetés moderátoraként rövid bevezetőjében elmondta, szervezőtársaival együtt úgy érezte, fontos lenne egy olyan posztgraduális Közép-Európa konferencia hagyományát megteremteni, ahol voltaképpen bármilyen, e fogalmat érintő témával meg lehetne jelenni. Ezen első interdiszciplináris konferencia időben és térben igen tágas témájú előadásaiból formálódott a Sic Itur ad Astra 2022/78-as száma.
Örök harc Svájc és a Balkán között
Biró Bence az első kérdés kapcsán a Bánság két települése, Temesvár és Lugos nemzetiségi viszonyait említette. Utóbbiban egyértelműen a román nemzettudat lett a nyertes, míg Temesvárott sikerült megőrizni a többszörös identitást. Ennek egyik jele, hogy például a polgármestere ma német állampolgár. Ezeken a területeken a Monarchia öröksége, annak építészeti és kulturális hagyományai materiálissá teszik a versengést, míg máshol inkább az egyes nevek vagy eszmék körül zajlik a harc Közép-Európában. Biró Bence hozzátette, jellemzően közép-európai jelenség az, ha sikert érünk el, akkor legalábbis Svájcnak gondoljuk magunkat, míg ha kudarc üt be, akkor azonnal Balkánt kiáltunk. E szokásunk komoly hagyományra tekint vissza, nyomai már a XIX. századi forrásokban is megtalálhatók.
A nemzetépítés helyszínei
Zahorán Csaba történész azt emelte ki, hogy a régióban a magyaron kívül mára más nemzeti kisebbség alig maradt. Hozzátette, a modern nemzetépítés helyszínei a multietnikus városok voltak, ahol a népek egymással vitatkozva teremtettek saját kultúrát és domináns pozíciót. Így nem csoda, ha a magyar kisebbség Trianon óta egyre inkább kisvárosokba, falvakba szorul vissza. Ehhez hasonló események talán csak Vilniusban vagy Kisinyovban játszódnak le – lengyel–litván és orosz–román viszonylatban. Zahorán Csaba példaként Pozsony történetét említette, amely kezdetben német–zsidó–magyar–szlovák város volt, majd idővel erőteljes magyarosodásnak indult, ám végül Szlovákia fővárosává vált. Ezek a folyamatok gyakran brutális, kíméletlen, zéró összegű játszmák. Ugyanakkor az utóbbi időben, leginkább turisztikai okokból válik népszerűvé a németajkú Pozsony vagy a Habsburg királyok kultusza.
Eltúlzott sérelmeink
Zahorán Csaba tanulmányáról is szólt, amelyben azt kutatta, hogy a magyar értelmiségiek miként élték meg, hogy az erdélyi városok az I. világháború után egy másik országba kerültek, amelynek kultúráját keletiesnek és elmaradottnak tartották, fejlődését pedig nem vették észre vagy bagatellizálták. Sérelmeik Erdélyben vagy Csehszlovákiában eközben gyakran voltak túlzók, például nem ismerték el saját korábbi, magyarosító törekvéseiket. Kiemelte, nemzetiségünket, azaz például magyarságunkat elsősorban az interakciókban éljük meg, a mindennapi találkozásainktól kezdve értékválasztásainkon át egészen a határokon átnyúló nemzetközi kapcsolatokig.
De van benne anyag?
A második beszélgetésen a történészek Közép-Európa mibenlétének materiális, gazdasági megjelenési formáit vették górcső alá, a résztvevők pedig immár Mitrovits Miklós történész, polonista, a KEKI tudományos főmunkatársa, Pintér Bálint művészettörténész, az ELTE doktorandusza, valamint Szűts István Gergely történész, a Habsburg Ottó Alapítvány főlevéltárosa voltak.
A beszélgetést Balázs István Miklós, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum történész igazgatója moderálta, első kérdése pedig arra vonatkozott, megragadható-e gazdasági értelemben Közép-Európa. Szűts István Gergely elsőként a Herendi kerámiát említette, ami bár német hatásra alakult ki, ám egyszerre cseh, német és magyar tradíció. A birodalom ehhez elsősorban a vámmentes nyersanyagforrást és a közös piacot tette hozzá. Pintér Bálint a kerámiák kapcsán a témát a XIX. század egyre homogénebbé való homlokzatain megjelenő épületkerámiákkal bővítette.
Birodalom és a sorozatgyártás
E század ugyanis a sorozatgyártás hajnala. Az 1840-es évektől kezdve a mai Ausztria területén, Wagramban egy olyan sikeres épületkerámiai gyár működött, amely termékeivel kirajzolja a későbbi Osztrák–Magyar Monarchia területét, sőt német és angol területekre is eljutott. Ehhez a sikerhez azonban szükség volt a birodalomra, annak gazdasági előnyeire, így például a vasúthálózatok fejlesztésére, ugyanakkor állami megrendelést ez a cég ritkán kapott, alulról építette fel magát – tette hozzá a kutató.
Polgárok helyett bürokraták
A szocializmus összeomlása előtt a gazdaságtörténet vizsgálata nagyon népszerű volt a történészek között, hiszen ennek forrásai más témákkal összevetve könnyebben hozzáférhetők voltak – magyarázta Mitrovits Miklós. A gazdaságtörténeten keresztül azonban a korábban kötelező marxizmus mellőzésével, illetve új források és megközelítések segítségével még jobban megérthetjük régiónkat, s megtalálhatjuk határait.
Bár szerinte egy birodalom nem feltétlenül szükséges a gazdasági fejlődéshez, e régióban mégis de facto ez történt, az állam magára vállalta a feladatot. Ennek következményeként régiónkban nem a városi polgárság, hanem a bürokrácia erősödött, ennek legsúlyosabb modelljévé végül a sztálini Szovjetunió vált. Voltaképpen a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) is tekinthető egy birodalom fentről érkező, eltorzult fejlesztési kísérletének, ami végül teljes katasztrófával végződött, hiszen a KGST-ből hiányzott a tőke és a know-how – részletezte Mitrovits Miklós.
A nyitókép a Sic Itur ad Astra borítóképének felhasználásával készült, forrás: Birgit Kinder / East Side Gallery (Berlin)
