„A mostari híd története nem érthető meg Bosznia története nélkül” – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Szabadegyetemen a Magyar katonák részvétele a mostari Öreg-híd helyreállításában című előadásban. Padányi József vezérőrnagy, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának professzora, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője december 5-én tartotta meg a félév utolsó szabadegyetemi előadását.
A méltán híres, Csontváry által is megörökített Öreg-híd az Oszmán Birodalom 16–17. századi fejlesztésének részeként épült, I. Szulejmán oszmán szultán 1557-es megrendelése alapján. A hidat kilenc évvel később, 1566 végén adták át, az ünnepélyes eseményt azonban a szultán az 1566. szeptember 6-i halála miatt nem érhette meg.
Kecses, légies híd
A híd középvízi magassága meghaladja a 20 métert, erős sodrású, változó vízhozamú folyó felett ível át. Pillértávolsága 28 méter, pillérei a part menti erős sziklákra támaszkodnak. Építésekor, 1566-ban a híd szerkezetébe könnyítő üregeket építettek, ezzel jelentősen csökkentették a híd össztömegét, ugyanakkor a korabeli építőmester bravúrjaként egy kecses, légies híd lett a végeredmény. A több tonnás mészkő darabokból összeállított építmény köveit fémkapcsokkal és csapokkal illesztették egymáshoz, majd ólommal erősítették meg a kötéseket. Az ólom nemcsak a korróziót lassította, hanem puha fémként további rugalmasságot adott a szerkezetnek.
A szépen ívelt híd: a kőbe zárt félhold – amelynek egyik oldalán vámszedő torony, másik oldalán pedig tömlöc épült – évszázadokig Mostar jelképe volt, hirdetve a város élénk kereskedelmi életét és virágzó multikultúráját.
Leomlott a város jelképe
A Neretva felett ívelő híd 427 évig marad meg, 1993. november 9-én a délszláv háború sokadik harckocsi-találatától leomlott, ezáltal megszűnt az összeköttetés a horvát és a bosnyák oldal között. A híd stratégiai jelentősége elenyésző, üzenete azonban annál markánsabb. A híd partokat, népeket, korokat köt össze, egy háborúban azonban a jelképek mindig kiemelt célpontok, hiszen egy adott nép szimbólumainak lerombolása a fizikai megsemmisítés mellett a lelki hadviselés része. A mostari híd pedig a bosnyákok lelkét, identitását jelképezte, egyebek mellett ezért is volt jelentős projekt az újjáépítése.
A Magyar Műszaki Kontingens SFOR-csapatai 1995 végén kerültek a hadszíntérre, azzal a céllal, hogy segítsék a mozgásszabadság megteremtését és fenntartását. A polgárháborúban a harcoló felek gyakorlatilag minden hidat, vasutat, repülőteret, vasútállomást, kikötőt leromboltak, hogy megnehezítsék a másik fél mozgását, manővereit. Ennek megfelelően ezek helyreállítása prioritást élvezett mind az újraéledő közigazgatás, mind a katonai erő számára. Magyarország első ütemben egészségügyi alakulatot ajánlott fel, hiszen az iraki háborúban ez bevált, de a NATO műszakiakra tartott igényt. Így került a 350 fős műszaki alakulat a hadszíntérre, és szolgáltak hat évig, és amelynek feladatai közé tartozott a mostari Öreg-híd újjáépítése is.
Nemzetközi összefogással
Maga az újjáépítés a bosnyákok számára nyilvánvalóan prioritást élvezett, sőt, a nemzetközi közösség kellő nyomással a horvátokat is tárgyalóasztalhoz kényszerítette. Ily módon a helyiek először a katonai erőket keresték meg, hogy tudnának-e segíteni. Ezzel párhuzamosan a Hídépítő Rt. fölajánlotta, hogy ingyen, pusztán a reklám kedvéért szívesen helyreállítaná a hidat, de a helyiek azt válaszolták, nemzetközi összefogásban gondolkodnak.
Az első feladat 1997. augusztus 22-én indult. A felderítés legfontosabb kérdése az volt: mi történt a leomlott híd elemeivel? A válaszhoz könnyűbúvárok segítségére is szükség volt. A helyiek az eredeti kövekből szerették volna a helyreállítást, ám ennek kivitelezése több szempontból is lehetetlenné vált, egyebek mellett rontotta volna a szerkezet statikai jellemzőit. A leomlott híd (több tonnás) darabjai legfőképp árvízvédelmi szempontok miatt nem maradhattak a 3, illetve 3,5 m/sec sebességgel rohanó Neretvában.
A kövek kiemeléséhez mérnöki megoldásokra, pontonhídra telepített kiemelőszerkezetre volt szükség, amely a fenti paraméterek mellett is alkalmas a feladat ellátására. A szerkezetet hazánkban, Tatabányán készítették el, majd a Száva folyón tartottak az éles szimulációt. A próba során minden rendben ment, így szétszerelhették a kiemelőszerkezetet és a túlméretes, túlsúlyos szállítmány Mostarba juttatták, amelyhez 20 órára volt szükség. A kiemelőszerkezetet 60 tonnás végtömegű kiemeléshez tervezték.
Fókuszban a civil–katona együttműködés
A munka a továbbiakban egy kiváló civil-katonai együttműködési projekt keretében zajlott. „Itt térnék ki arra, hogy miért volt fontos a nemzetközi katonai erőnek, hogy egy ilyen feladatot elvállaljon. Hiszen nem katonai objektumról van szó, nem szolgálta közvetlenül a katonai érdekeket. Ennek ellenére a civil-katona együttműködés, amely ebben az időszakban új lendületet, új dimenziót kapott, be tudta fogadni ezt a feladatot. A civil-katonai együttműködés lényege ugyanis az, hogy a katonai erő a barátságos arcát mutassa mindenki felé. Ezzel növelve az elfogadottságot, a biztonságot, és felmutatva azt, hogy bár idegen katonák állomásoznak egy független ország földjén, mégis hatékonyak ilyen jellegű feladatokban is, segítőkészek és nyitottak” – fogalmazott Padányi József.
1997. augusztus 29-e volt az a nap, amikor is kiemelték az első követ.
„Nagyon szerénynek kell lenni”
Több száz kődarab kiemelése után a munkálatok során kiderült, sajnos az egyik darab meghaladta a 6 tonnás tömegkeretet, ami még önmagában nem okozott volna gondot, de a rárakódott törmelék és üledék plusz súlya elszakította a kiemelőkötelet. Mérnöki leleménnyel azonban, a vízsodrás erejét kihasználva végül sikerült ki- és elmozdítani a gigászi nagyságú hídelemet mederbe ágyazódott helyzetéből.
Az új köveket a mostari új Öreg-hídhoz, tisztelve a történelmi tradíciókat, ugyanabból a mészkőbányából hozták, ahonnan az eredeti kövek származtak. „A munkálatok során többször megtapasztaltuk, nagyon szerénynek kell lenni, amikor az ember a természet mellett, a természettel együtt kíván élni. Azért a víz az úr!” – jelentette ki a tábornok.
Közben kiírták a pályázatot az új híd építésére, és talán nem meglepő módon egy török építővállalat nyerte el a Mostar 2000 nevű projektet, amelyet a híd és környékének fejlesztésére hoztak létre.
Ezennel hosszú építési munka vette kezdetét, amely egyáltalán nem volt egyszerű, már csak azért sem, mert senki sem tudja, hogy annak idején, 1560 környékén hogyan állványozták fel az akkor épülő hidat, illetve a 20 méter magas faállványzatot hova rögzítették. Tehát a török vállalat első igazán nagy feladata az volt, hogy kitalálja, hol legyenek a rögzítési pontok. Végül több mint 6 méteres furatokat mélyítettek a parti sziklába, és ezekbe helyezték be azokat a feszítő elemeket, amelyek végül az állványzatot tartották.
A város emlékművel tisztelgett
„Számomra vezetőként a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy megszólítsam egy-egy közös feladatra a bosnyák, a horvát, a szerb nemzetiségű kollégáimat anélkül, hogy ne azt halljam, milyen borzalmak történnek a polgárháborúban” – fejtette ki Padányi József.
Hozzátette: „Ugyanakkor nem kis büszkeség számunkra – és kollégáimat dicséri az a történelmi tény –, hogy a város egy emlékművel tisztelgett azon magyar katonák előtt, akik 1990–1999 között részt vettek az Öreg-híd újjáépítési munkálataiban. Ez önmagában is nagyszerű, de ami igazán az, hogy a Magyar Műszaki Kontingens (talán az egyetlenként) mindenkit hazahozott épségben” – emelte ki a vezérőrnagy.
2004. július 23-án adták át és avatták fel az új hidat, ami bár új kövekből épült, jelképpé vált újra. Nekünk magyaroknak is jelképpé vált, jelentése pedig mélyebb, és több, mint annak idején volt – zárta gondolatait Padányi József.
A teljes előadást ebben a videóban megtekinthetik.
Videó: Halápi Katinka.
A nyitókép forrása: Wikipédia
