Hogyan tanuljunk és oktassunk a fenntarthatóságért? E címmel szervezett szakmai fórumot a Környezeti Fenntarthatósági Intézet Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetével együttműködve a John Lukacs Társalgóban szeptember 5-én.
Prof. em. dr. Bert de Vries, az Utrechti Egyetem globális változások és energia területén kutató-oktató professzora az általa írt “Sustainability Science” című, átdolgozott, 2023 decemberében megjelenő könyve alapján tartotta meg előadását. Az alap- és mesterképzésben is használható kötet a fenntarthatóság rendszerelemző megközelítését mutatja be, transzdiszciplináris keretbe integrálva a legújabb tudományos adatokat, felismeréseket.
A Czippán Katalin által moderált szakmai eseményt Kis Norbert intézetvezető nyitotta meg, megköszönve a Klímapolitikai Intézet támogatását és bemutatva a professzor szakmai hátterét, munkásságát. Prof. em. dr. Bert de Vries egyebek mellett dolgozott az IPCC-nél, az 1982-ben alapított The Balaton Groupnál is; a fenntarthatóságról számos könyvet publikált. Több évtizede oktat energiapolitikát, energia- és klímamodellezéssel is foglalkozik.
Élet, minőség
Bevezetőjében a professzor arról szólt, hogy a korábbi évszázadokra az volt jellemző, hogy a tudományágak egymástól elkülönülten fejlődtek, ez akadályt jelentett a fenntarthatósági szempontok megismerése, érvényesítése szempontjából. Ennek a kornak vége, ám mindenekelőtt érdemes tisztázni, pontosan mit is értünk a fenntarthatóság fogalma alatt.
A fenntartható fejlődés az emberi élet minőségéről szól, de mit jelent ez pontosan? Milyen a figyelembe veendő, fejlesztésre érdemes életminőség? Mit tekintünk életminőségnek? Egy kutatás eredményeképpen számos fogalom került elő utóbbi kérdés kapcsán, a válaszok között éppúgy megjelent például a jóga, a jog, a sport, mint a szex, a hatalom, a család vagy az üzleti lehetőségek. Eközben a fenntartható fejlődés definíciója kapcsán gyakran megjelenik az a megfogalmazás, hogy az az emberi szükségletek betöltéséhez kötődik. De melyek a betöltendő szükségletek például a fent említett listából? Egy széles körben ismert definíció szerint fenntartható fejlődés lényege, hogy lehetőséget teremt a jelenlegi nemzedékek számára, hogy úgy elégítsék ki szükségleteiket, hogy azzal nem nehezítik meg a későbbi generációk számára a saját szükségleteik kielégítését. Ebből a szükségletek egyfajta hierarchiája rajzolódik ki – a Maslow-i piramis elmélete például egyfajta megjelenítése e gondolatmenetnek.
Edukáció, nehézségek
Mindez azonban a személyes szükségletekről szól, ám hogyan lehet közös szükségleteket, célokat megfogalmazni, olyanokat, amelyek hozzájárulnak mindnyájunk életének megszervezéséhez? – tette fel a kérdést a professzor. Ez nehéz kérdés, folytatta, már csak a fejlettségbeli eltérések okán is. Indiában például nehéz prezentációt tartani a fenntarthatóság fontosságáról olyan közösségeknek, amelyek napi szinten nélkülöznek.
A fentiekből fakadnak az oktatással, edukációval kapcsolatos nehézségek, kihívások. Az oktatáshoz elsőként tehát az adott ország működését, jellemzőit, történelmi hátterét kell megérteni. Másodsorban a kapcsolódó hiedelmeket, világnézetet. Ehhez célszerű kapcsolni aztán a tudományos témákat, a már ismert és használt módszertani megközelítéseket. Végezetül forgatókönyveket, történeteket célszerű megosztani.
A GDP nem minden
Ami a konkrét, ismertetendő tényeket illeti, a professzor grafikonon bemutatta a népességnövekedés és a gazdasági aktivitás alakulását, azok exponenciális növekedését, a kapcsolódó, megnövekedett energia-, víz-, és élelmiszerszükségletet. Mindezek egyenes következménye lett a természet kizsákmányolása – jegyezte meg, hozzátéve: az antropocén korban mindez immár 1950 óta zajlik.
A professzor részletesen elemezte a GDP és az életminőség más társadalmi jellemzőit – ilyenek például a születéskor várható élettartam, az oktatásban eltöltött idő, a jövedelmi egyenlőtlenségek, a gyilkosságok aránya, a fajok száma – közti kapcsolatot is. Itt az látszik, hogy a fejlődő országokban az említett mutatók gyorsabb fejlődést, változást mutatnak, mint a GDP, míg a fejlett, „nyugati” társadalmakban éppen ellenkező folyamat játszódik le, azaz ott a jövedelem nő tempósabban, az életminőség kevésbé.
Mindez a természeti környezetre és a biodiverzitásra is hatást gyakorol: a belső és a part menti vizek esetében komoly gondot jelent az emberi tevékenységből származó foszfor- és nitrogénvegyületek nyomán fellépő eutrofizáció. (Az algásodás jelensége azért káros, mert a vízfelszín növénnyel borítottsága csökkenti a növények számára rendelkezésre álló fény mennyiségét, így kevesebb fény jut a víz alsóbb rétegeibe. Ennek pedig egyenes következménye az állatok pusztulása.) A biodiverzitás is drámaian csökken, egyes előrejelzések szerint az európai rovatpopuláció akár harmadával is szűkülhet.
Az arany középút
A professzor az egyén és a társadalom kapcsolatáról is értekezett, majd egy koordinátarendszert vázolt fel. Az egyik tengely végpontjaira a spirituális/immateriális és a materiális javak kerültek, a másik tengelyre a globalizáció és a regionalizáció. Annak alapján, hogy mely értékek válnak dominánssá, extremitások alakulnak ki a társadalmi berendezkedésekben. A társadalom túlzott kontrollja például totalitárius államhoz vezet, a fogyasztás túlburjánzása egoizmushoz, nárcizmushoz, a morális kontroll szektákat eredményezhet stb.
A fenntarthatóság középen van – jelezte az előadó. Azaz akkor, amikor egyensúlyban van a közösségi és az egyéni érdek, és a spirituális és a materiális javak.
