A rezsim, a totalitárius állam vagy a hibrid hatalom fogalmát célszerű lehet újragondolni, a történelem, a szociológia és más társtudományok segítségével pontosítani. Eszmecseréjük során erre törekedtek az egyetemünkre meghívott kutatók.
Idén a Politikai rezsimek: demokrácia, autokrácia, diktatúra címmel tartotta meg éves politikaelméleti és eszmetörténeti konferenciáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézete (EJKK MTK) december 7-én a Ludovika Főépület Zrínyi-termében.
A konferencia résztvevőit Pap Milán köszöntötte. Az EJKK MTK tudományos munkatársa megnyitójában arra emlékeztetett, hogy épp a napokban hunyt el Csiang Cö-min, az a kínai pártfőtitkár, aki a kínai rendszert a mai totalitárius irányába állította – miközben ezidőben a Nyugat éppen a liberális demokráciák végső diadalát ünnepelte. Nem csoda tehát, hogy noha a politikai rezsimek nagy gondolkodókat inspiráló kérdésköre legalább 2500 éves, az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett iránta az érdeklődés.
Elhasználódott fogalmak
A konferencia Rezsimfogalmak és megközelítések címet viselő szekciójában elsőként Gyulai Attila szólt a rezsimfogalmak politikatudományi hasznáról és politikai használhatóságáról. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa kiemelte, a hétköznapi nyelvhasználat során a rezsim fogalmát – pejoratív értelemben – túlságosan elhasználtuk. Ez megterheli a szó tudományos életben való alkalmazását is. A kutató mégis úgy érvelt, fontos rehabilitálni a szót, mert az – ugyan komoly korlátokkal, de – képes tudományosan leírni a hatalomgyakorlók körét, azok cselekvéseit, valamint az intézményrendszert és az intézmények kapcsolatát. Gyulai Attila hangsúlyozta, a rezsim fogalmának tudományos használata többlettudást biztosít, mert egy köztes szintet mutat meg az állam és a kormány között, így láthatóvá teszi a politikai cselekvést, illetve az intézmények és a politikai cselekvések viszonyát. Emellett fontos lenne, hogy a rezsim fogalmát kutatva ne a hatalomszerzés módját, hanem a hatalomgyakorlást is vizsgáljuk.
Interdiszciplináris megközelítés
Kalmár Melinda a modern autoriter rendszerek történetiségét vette górcső alá. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának történésze szerint a történelemtudomány, a politológia és más bölcsész diszciplínák szorosabb együttműködése segítené a mai, modern autoriter rendszerek pontosabb leírását. A kutató előadásában a modern autoriter rezsimek kialakulásának hátterét a politikatudományi elméletek és a történeti gyakorlat alapján vizsgálta. Kiemelte, a demokrácia és az autoriter hatalomgyakorlás váltakozása Európában egy különös inga mozgását követi. A monarchiák XIX–XX. századi felbomlása után nehezen kezdtek működni a demokratikus szabályok és a piacgazdaság, ami a rövid demokratikus időszak után szinte kikövetelte az autoriter rendszereket. Ugyanakkor ezeket a rezsimeket egy idő után szorítani kezdték a reformkényszerek, így azok fokozatosan felpuhultak. A nyers erőszak helyett pedig jellemzően változatos, rejtettebb eszközöket használtak hatalmunk megtartása érdekében.
Lehet a jog erkölcstelen?
Lehotay Veronika a totális állam fogalmát, a jog és a totális állam viszonyát járta körül előadásában. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense hangsúlyozta, a totális állam fogalma az olasz fasizmus ideológusainak írásaiban jelenik meg először, majd sokat finomodik, de még mindig nem képes pontosan minden ilyen berendezkedést leírni. Ami bizonyos: egy totalitárius állam bármikor beavatkozhat a jogrendszerbe, hiszen a jogra puszta hatalmi eszközként tekint. A kutató a jog helyzetét eme rendszerekben egy rövid idézettel szemléltette, miszerint: „A Führer szava a törvény”. Érdekes jelenség, hogy a weimari köztársaság alkotmánya Hitler uralma alatt végig érvényben maradt, egyszerűen csak nem foglalkoztak vele. Másként szólva: a jog már senkinek nem nyújtott biztonságot. Az igazságtalan törvények kapcsán pedig az a probléma merült fel, hogy szabad-e alkalmazni az erkölcstelen jogszabályokat, vagy azokat teljesen figyelmen kívül kell hagyni.
Vezérek a világban
Körösényi András a világban található vezérdemokráciákat mutatta be előadásában. Az MTA Politikatudományi Intézetének kutató professzora elsőként a politikai verseny jelenkori átalakulásának elméleti hátterét igyekezett megragadni kutatótársaival. A kutatócsapat a főáram értelmezéseivel szemben (populizmus előretörése, a liberális eszmék alkonya) a Max Weber által megfogalmazott uralomelmélet, illetőleg a szociológus plebiszciter vezérdemokrácia elmélete alapján vizsgálta meg a mai politikai berendezkedéseket a világban Törökországtól Latin-Amerikáig. A vezérdemokrácia Weber szerint „olyan karizmatikus uralom, amely az alávetettek akaratából levezetett, és csak az ő akaratukból fönnálló legitimitás formája mögé rejtőzik”. Formájában tehát ezek a rendszerek demokratikusak, de tartalmukban autoriterek, vagyis a vezér uralmát tartalmában saját karizmája, formájában viszont a demokratikus választások legitimálják. A vezérdemokráciában tehát – szemben az autoriter rendszerekkel – nincsenek rendszerszintű választási csalások és nem található meg bennük a rendszerszintű erőszak.
A résztvevők a nap folyamán további előadásokat hallgathattak meg a politikai rezsimek különféle típusairól, az állam és a politika kora modernkori viszonyáról, valamint a magyar történelem különféle rezsimjeiről.
Nyitókép: Peking, Mennyei béke tere, forrás: Flickr / Arian Zwegers
