Az orosz–ukrán háború ellenére nem változik majd Kína Oroszországhoz való viszonya, a két ország között magas szintű, de aszimmetrikus gazdasági kapcsolat áll fenn; együttműködésük továbbra is meghatározó lesz stratégiai politikai szinten, illetve a nemzetközi színtéren is. A Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció nem teljesen zökkenőmentes, ám mégis szoros együttműködéséről a Ludovika Szabadegyetem október 25-i előadásán volt szó.
A Kína számára fontos kérdések között nem kap kiemelt szerepet az orosz–ukrán háború – mondta az orosz–kínai kapcsolatokat bemutató előadásában Salát Gergely, Kína-kutató. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, valamint a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa a történelmi kitekintés kapcsán arról beszélt, hogy nem determinált a két nép barátsága, azt ugyanis – ahogy lenni szokott – érdekek, politikák és erőviszonyok határozzák meg. Napjainkban kifejezetten jó a kapcsolat a két ország között, de ez nem volt mindig így. A 17. században az orosz telepesek Amur-folyó vidékére való megérkezését a kínaiak nem nézték jó szemmel, ami konfliktusokhoz vezetett. Ezt később különféle, az oroszoknak kedvező szerződésekkel rendezték, amelynek eredményekét a 19. században mintegy 6–7 magyarországnyi méretű, egykoron kínai terület került Oroszországhoz. A 20. század első felében a kezdeti orosz előrenyomulás, nyomában Külső-Mongólia Kínáról való leválása után, Sztálin támogatásával a távol-keleti országban is a kommunisták jutottak hatalomra.
Barátság, háború, partnerség
Az 1950-es évek a szovjet–kínai kapcsolatok aranykorát hozta: barátsági, szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási szerződések születtek. Sztálin halála után növekvő bizalmatlanság, Hruscsov hatalomra kerülésével pedig egyenesen Mao Ce-tung lenézése árnyékolta be a kapcsolatokat. A határvillongások 1969-ben háborúhoz vezettek a két ország között. A kapcsolatok normalizálása 1989-ben történt meg. A Szovjetunió összeomlása a mai napig intő jel és hivatkozási alap a Kínai Kommunista Párt számára, a beszédekben elő-előkerül annak hangoztatása, hogy Kína és hatalmon lévő pártja esetében el kell kerülni a hasonló összeomlást. Kína és Oroszország 1996-ban stratégiai koordinációs partnerségre lépett, 2001-ben jószomszédi és baráti együttműködési szerződést kötött, 2004-ben rendezték utolsó határvitájukat, 2011-ben pedig átfogó stratégiai koordinációs partnerséget hoztak tető alá.
Oroszország számára a keleti országok felé fordulás több évtizedes dilemmájának lezárása 2014-ben, a Krím annektálásakor fejeződött be, a kínaiak ügyesen kihasználták a helyzetet. Azóta is tart az intenzív kapcsolat, amit bizonyít egyebek mellett, hogy Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök rövid időn belül a negyvenedik találkozójára készül.
Aszimmetrikus gazdasági kapcsolat
Kína és Oroszország között a gazdasági kapcsolatok is szorosak, a 2000-es évek óta megsokszorozódott a forgalom, amely mára eléri az 50 milliárd dollárt. Salát Gergely szerint azonban ez a gazdasági kapcsolat aszimmetrikus, a mérleg Kína javára billen. Oroszország legfontosabb exportpartnere a távol-keleti óriás, fordítva viszont ez nincs így. Megállapítható, hogy Oroszország jobban függ Kínától. A politikai kapcsolatokban mindkét részről az új, multipoláris világrendre került a hangsúly, a különféle dokumentumokban rendre megjelenik az „átfogó stratégiai koordinációs partnerség az új korszakban” kifejezés, amely azonban nem jelent katonai szövetséget. Nemzetközi együttműködést viszont igen, a két ország rendre együtt szavaz a különféle kérdésekben a nagy világszervezetekben.
A Kína-kutató úgy látja: a szoros kapcsolatra logikus magyarázat a külső környezetben, ezen belül is Kína és az Egyesült Államok viszonyában keresendő. Amióta 2012-ben Hszi Csin-ping kínai elnök nyíltan megfogalmazta nagyhatalmi törekvéseit, egyre szembetűnőbb a két hatalom ellentéte. 2017-ben Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági stratégiájában nyíltan kimondta, hogy Kína és Oroszország stratégiai versenytársak. Ebben azóta is tapasztalható a folyamatosság, hiszen az amerikai politikai elit, ha másban nem is, ebben – pártállástól függetlenül – egyetért. A kínai–orosz tengelyt a közös fenyegetettség érzete is erősíti. Ha ránézünk a Kínát körülvevő térség térképeire, amerikai katonai bázisok sorát látni. Oroszország határain a NATO „fenyegetésének” rémképe jelenik meg – érzékeltette a közös fenyegetettséget a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa. Mindez pedig közös célok megfogalmazására készteti a két nagyhatalmat. Ennek következménye a nagyobb mozgástérre való törekvés a számukra fontosabb régiókban: Oroszország esetében Ukrajnában, Kína vetületében pedig Tajvanon. Az új világrendben mindkét ország az Egyesült Államok hegemóniájának megtörésére törekszik.
Diplomatikus viszony a háborúhoz
Ha figyelembe vesszük a fenti helyzetet, nem nehéz megítélni Kína viszonyát az Ukrajna elleni orosz agresszióhoz, igaz, a kép azért nem teljesen fekete vagy fehér. A háború kitörése előtt néhány héttel Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóján deklarálták: „A két állam közötti barátságnak nincsenek határai, az együttműködésnek nincsenek »tiltott« területei…” Az elemzők azóta találgatják: vajon mondott-e Putyin valamit Hszinek ukrajnai terveiről? Valószínűsíthetően igen, ellenkező esteben ugyanis nagyfokú bizalmi válság alakulhatott volna ki a két ország között, ennek pedig – különösen a fenti nyilatkozat fényében – nyomát sem látni. Kína továbbra is érdekelt az orosz stratégiai kapcsolatok fenntartásában, igaz, nem áll egyértelműen Oroszország mellé a háború megítélését illetően, ezzel ugyanis nyugati kapcsolatait kockáztatná.
Kína belső kommunikációja az orosz narratívát hangoztatja, a külvilág felé Oroszországot és a Nyugatot is felelőssé teszi, a szankciókat azonban elveti. A diplomáciában a tartózkodás a jellemző, a szokásos közvetítő szerep felajánlása és a békés megoldás sürgetése már-már közhely számba mennek. Mindez Salát Gergely szerint mutatja, hogy Kína számára nem a világ legfontosabb ügye az ukrajnai háború. Ráadásul nem is morális kérdés. Inkább érdek, amely most éppen az, hogy az orosz–kínai kapcsolatok ne lazuljanak. Kína számára a háború pozitív hozadéka lehet a Nyugat figyelmének lekötése, az orosz függés fokozása, illetve az olcsó orosz energia és nyersanyagok megszerzése. Negatív hozadék a háború nyomán kialakuló világgazdasági problémák, presztízsveszteség Nyugaton, az ukrán kapcsolatok elvesztése és az orosz exportpiac szűkülése.
Mindezek ellenére a kínai–orosz stratégiai partnerség tartósan fennmarad, a nyugati hatalmak nem tudják érdemben befolyásolni azt. A két világrend szembenállása, részleges elválasztása folytatódik, kialakul egy új hidegháborús helyzet. Ennek a blokkosodásnak, új hidegháborúnak Ukrajna nem az oka, hanem a következménye. Egy olyan jelzés, hogy megindult a világrend átalakulása, amely – a történelmi példák nyomán – általában a perifériákon háborúval jár. Az ukrajnai háború a kínai–orosz és nyugati blokk szembenállásának, élesedésének, hidegháborús versengésének a következménye – összegzett Salát Gergely.
A Ludovika Szabadegyetem előadása az alábbi videóban megtekinthető:
A Ludovika Szabadegyetem következő előadása november 8-án, 18 órakor kezdődik az Oktatási Központ II. előadójában. A tervek szerint Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter az Európai Unió orosz–ukrán háborúhoz való viszonyáról beszél majd.
Videó: Kristóf-Szabó Lilla
