Az érvek szerepe a nyelvi jogok nemzetközi elismerésének erősítésében címmel tartott közös tudományos konferenciát az MTA Magyar Nyelv a Tudományban Elnöki Bizottság és az NKE ÁNTK Nemzetközi jogi Tanszéke. Az eseményen előadások és viták keretében vették górcső alá a nyelvi jogok elméleti és gyakorlati kérdéseit.
A magyar nyelv mindig is fontos volt az MTA számára, jelentette ki megnyitójában Lamm Vanda akadémikus, egyetemi tanár, az MTA alelnöke. Kiemelte: a tudományban sem szabad engedni, hogy a nyelvünk szerepe háttérbe szoruljon. A jogokra kitérve úgy vélte, a nyelvi jog egyértelműen alapjog: sok egyéb – például oktatási, politikai – jog is függ tőle. Emlékezetett rá, hogy az EU a maga 24 hivatalos nyelvével ilyen szempontból az egyik leginkább befogadó nemzetközi szervezet (összehasonlításként: a Népszövetségben két hivatalos nyelv volt, az ENSZ-ben pedig, annak megalakulásakor, öt). Az Unió polgárai tehát elvileg az anyanyelvükön fordulhatnak annak intézményeihez. A 24 államnyelven kívül van még az EU-ban 60 kisebbségi, illetve regionális nyelv is.
Nélkülözhetetlen nyelvi jogok – hiányzó definíciókkal
Kardos Gábor egyetemi tanár az ELTE ÁJK részéről a nyelvi jogokat három szempontból is védendő jognak nevezte: a nyelvhasználat döntő szerepet játszik az emberi létezésben; alapvető szerepe van a közösségek létrehozásában; és kulturális örökség is. Filozófiai alapokról megközelítve hozzátette, hogy az elkülönült nyelvű közösségek fennmaradása önérték, bár ennek elfogadtatása Európában még nem sikerült. Ennek okaként azt nevezte meg, hogy továbbra is erősen él az egynyelvűség természetességének koncepciója, ami valójában a modernitással kialakult koncepció, hiszen annak előtte a többnyelvű társadalmak számítottak természetesnek.
Kardos professzor nélkülözhetetlenek nevezte a nyelvi jogokat az egyének, valamint a közösségek egyenlősége szempontjából is. Elmondása szerint, amennyiben van egy „hivatalos nyelv”, abban implicit módon máris nyelvi jogok jelennek meg, amelyek ugyanígy a kisebbségeket is megilletnék. A gyakorlatban azonban az állam nem lehet kulturálisan és nyelvileg teljes mértékben semleges, éppen ezért vált az egyenlőség egyik többségi értelmezésévé az egyenlő hozzáférés a többségi nyelvhez.
A nemzetközi jogi védelem problémáira kitérve megemlítette, hogy bár a magánélet védelme implicit módon védi a kisebbségi nyelvhasználatot a magánéletben, a közéleti nyelvhasználatot már nem védi nemzetközi jog. Mindössze annyi következik a nemzetközi normákból – elsősorban az Emberi Jogok Európai Egyezményéből –, hogy a nyelvhasználat önmagáért való tiltása diszkriminációnak minősülhet. Hozzátette, hogy bár a vonatkozó jogi környezet másik meghatározó dokumentuma, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya megadja a nyelvhasználat jogát, ám annak mibenlétét nem tisztázza. Rámutatott továbbá: a nemzetközi egyezmények számos „menekülési klauzulát” tartalmaznak a többségi államok számára. A Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Európai Keretegyezmény például annyit ír elő a többségi államok számára a közigazgatás tekintetében, hogy „lehetőség szerint”, amennyiben egy adott a kisebbség „kívánja”, akkor „tegyenek erőfeszítést” a kisebbségi nyelvhasználat feltételeinek biztosítására. Jean-Étienne-Marie Portalis francia jogtudóst idézve a nemzetközi jogot úgy jellemezte, mint ami az államok egyetértésén alapul és a „politika árnyékában” születik.
Szilágyi N. Sándor, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában megkérdőjelezte, hogy érdemes-e egyáltalán érveket keresni a nyelvi jogok nemzetközi elismertetéséhez. Felidézte azokat a romániai rendszerváltás utáni „hiú ábrándokat”, amelyek a politikusokat és a szakembereket egyaránt jellemezte a nyelvhasználati jogokat illetően. Meglátása szerint ez a naivitás többek között abban a kettős tévhitben testesült meg, mely szerint a többségi döntéshozók „európai értékeket” kívánnak megvalósítani, valamint hogy egyáltalán léteznek kötelező érvényű európai normák.
Úgy vélte, azért sem léteznek határozott definíciók a nyelvhasználati jog területén, mivel az illetékes fórumokon döntéseket hozók maguk is jellemzően a saját társadalmuk többségéhez tartoznak, így ezek a kérdések nem érintik őket és a közösségeiket. Objektív akadálynak ítélte meg ugyanakkor azt is, hogy az államok között nincs két egyforma, így nem lehet mindre érvényes ajánlást kidolgozni, hanem csakis minimumokat. A definíciók hiánya és a minimumra szorítkozó ajánlások miatt viszont a többségi állam helyben mindig képes elszabotálni e jogok érvényesülését.
Elmélet és gyakorlat
Szilágyi professzor a szabotálásra példaként említette, hogy bár a Keretegyezmény „jelentős számú” kisebbség esetén előírja a nyelvhasználati jog biztosítását, Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester ezt arra való hivatkozással tagadta meg, hogy a 60 ezres magyar lakosság nem „jelentős számú” kisebbség.
Arra a fonák helyzetre is rámutatott, hogy bár a Keretegyezmény elviekben a kisebbségi nyelven való oktatást is védi, a gyakorlatban éppen ellentétes hatást érhet el, mivel előírja, hogy „az ne veszélyeztesse a hivatalos nyelv tanulását, vagy ezen a nyelven való tanítást”. Ez a kitétel pedig hivatkozási alapot adhat a többségi állam számára a kisebbségi oktatás felszámolásához.
A BBTE professzora szerint összességében nagyon kevés múlik az érveken, hiszen a domináns csoport számára a kisebbségi jogok kérdése mindig is „púp a hátukon”. Javaslata szerint érdemes lenne kilépni a kisebbségi jogi értelmezési keretből, és univerzalista megközelítésben újrakeretezni a kérdést, hiszen amennyiben a minden állampolgárt megillető jogokra helyeződik a hangsúly – például minden állampolgár nyelvhasználati jogának védelmére – akkor az kiemeli a kérdést a többség-kisebbség relációból.
Az előadáshoz hozzászólók elsősorban arra mutattak rá, hogy az univerzalista megközelítés inherens veszélye többek között a többségi nyelvtörvények legitimálása is, mivel a szemléletváltástól nem fog megváltozni a többségi dominancia realitása. A nemzetközi jogi ajánlások védelmében elhangzott az is, miszerint egyfelől ezek előrelépést jelentenek a kezdetekhez képest, másfelől pedig a jelentőségüket mutatja, hogy milyen komoly és hosszú viták zajlanak az elfogadásukról.
Gerencsér Balázs egyetemi docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karáról kifejtette, hogy minden állam mindig reflektál valamilyen módon a nyelvekre. Prezentációjában amerikai és kárpát-medencei kutatásokra alapozva mutatta be az „együtt élő nyelvek joga” (angol rövidítéssel: LCL) komplex megközelítést alkalmazó modelljét, melynek négy sarkalatos szabályozási területét prezentálta. Ezek a következők: nyelvhasználat mint 1.) emberi jog – ami egyelőre önállóan nem létezik, csak más alapjog védelmét érintően, 2.) mint a demokrácia működésének felülete és feltétele, 3.) mint a kormányzás és közigazgatás működésének területe, és 4.) mint biztonságpolitikai faktor. Az amerikai példát szemléltetve kiemelte, hogy az USA-nak nincs hivatalos nyelve, miközben az ország egyszerre „egynyelvű és többnyelvű”: a domináns nyelv az angol, ám a 18,5%-ot kitevő spanyolajkú kisebbség relációjában az állam részéről természetes a spanyol nyelvű kommunikáció, és a jog nem szabályozza a nyelvek közti hierarchiát. Összefoglalva: kívánatosnak nevezte a rugalmas, az egyes nyelvekhez igazodó szabályozást. A hozzászólók részéről ez utóbbi igényre reagálva elhangzott, hogy az európai normatív szabályok sokszor kizárják a pragmatikus megoldásokat.
Erős érvek
Vizi Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense egyetértett azzal, hogy a Keretegyezményben sok a feltételes mód, sokat bíz az államok belátására, ám az ajánlások a kisebbségek kezébe is „erős érveket” adnak. Kitért arra, hogy bár a nemzetközi jog valóban az államok egyetértésén alapul, a kiindulópont mindig a saját gyakorlatuk, és a nyelvpolitikai választások a hatalom társadalomképét tükrözik. Előadásában a szabályozás négy elterjedt ellentétpárját taglalta – ám megjegyezte, miszerint mind a négy hiányossága az az alapfeltevés, hogy a többség nem törekszik erőszakos asszimilációra. E négy a „tolerancia kontra előmozdítás”, vagyis a jogok passzív, illetve aktív biztosítása; a „jogi védelem kontra hivatalos státusz”, amelyben az első leginkább különleges helyzetekre reagál, míg a második a formai egyenlőséget biztosítja; a „területi elv kontra személyi elv”, ami meghatározó például abban, hogy biztosítva van-e a nyelvhasználat joga a közigazgatásban; végül pedig az „egyéni jogok kontra kollektív jogok” tengelye.
A területi elvet külön is kiemelve Vizi Balázs megemlítette, hogy ezt az ENSZ dokumentumai még nem tartalmazzák, míg az európai dokumentumok – például az EBESZ Oslói Ajánlásai vagy a Nyelvi Charta – már igen. Ezen elvvel kapcsolatban arra is választ keresett, hogy mi indokolja a nyelvhasználati jogok valamely területre való korlátozását. Mint megfogalmazta, többek között technikai, infrastrukturális okai lehetnek annak, hogy e jogok bizonyos területhez, illetve létszámhoz vannak kötve, ugyanakkor kihangsúlyozta, miszerint a Nyelvi Charta szakértői bizottsága arra szólította fel az államokat, hogy a területi elvet rugalmasan, a kisebbségek javára értelmezve kezeljék.
Az előadást követő beszélgetés során megfogalmazódott, hogy az ajánlások csak akkor adnak valóban erős érvet a kisebbségeknek, ha a többség és a kisebbség között baráti dialógus zajlik. Ennek hiányában azonban az államok csak azt veszik figyelembe, amit muszáj – és azt sem mindig. Vizi Balázs úgy reagált, hogy bár az érvek valóban nem annyira erősek, mint a szankciók (mely témát „a nemzetközi jogászok kedvenc elfoglaltságának” nevezte), ám meglátása szerint a politikai következményeknek is van súlya. A résztvevők emellett egyetértettek abban, hogy az új technológiák több vonatkozásban is elavulttá teszik a területi elvhez való ragaszkodást és megkönnyítik a nyelvhasználati jogok melletti érvelést, hiszen például egy kisebbségi nyelvhasználó a lakóhelyétől függetlenül használhatja az e-közigazgatás többnyelvű felületeit, amennyiben ezek léteznek.
Következetlen ítélkezési gyakorlat
Andrássy György, a PTE ÁJK egyetemi tanára, az MTA elnöki bizottságának tagja szerint a jogtudomány kifejezett feladata felfedni a jogalkotás és jogalkalmazás hibáit, valamint javaslatokat tenni a kijavításukra. Ilyen hibának nevezte azt, hogy a nyelvi jogok nem egyetemes jogként lettek meghatározva, illetve hiányzik a nyelvszabadság kifejezett elismerése és definíciója. Rámutatott arra, hogy a már létező, a kifejezés szabadságára és a kifejezés nyelvének szabad megválasztására vonatkozó nemzetközi jogi normákból implicit módon levezethető a kisebbségi nyelvhasználat szabadsága, ám ezt a meglévő egyezmények megfelelő módosításával explicit módon is meg kellene jeleníteni.
Több hozzászóló is rámutatott, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága nem marasztalt el olyan országokat (például Szlovákiát), amelyek a jogalkalmazásuk során nem értettek egyet az ilyen nyelvhasználati szabadsággal, vagyis továbbra is megkerülhetetlen az államok aktív magatartása a jogok biztosításához. Abban ugyanakkor egyetértés volt, hogy a strasbourgi ítélkezési gyakorlat következetlen, mert míg a bíróság nyelvhasználati kérdésekben tartózkodik attól, hogy figyelembe vegye az implicit módon levezethető jogokat, addig több más területen kifejezetten ezek figyelembe vételével dönt.
A bábeli szakadék áthidalása?
Tóth Norbert tanszékvezető egyetemi docens (NKE ÁNTK) előadásában a mesterséges intelligenciának a nyelvi és kisebbségi jogokat érintő lehetséges jövőbeni hatásairól beszélt. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a mesterséges intelligencia elkerülhetetlenül érinteni fogja a különböző nyelvi közösségeket. A valós idejű és azonnali, pontos információátadást biztosító tolmács- és fordítószoftverek már a nem is túlságosan távoli jövőben a mindennapjaink részévé válnak majd, és a gyakorlatban eltüntethetik a hivatalos nyelvet beszélők és a kisebbségi nyelveket használók közötti „bábeli szakadékot”.
Véleménye szerint ez azzal a következménnyel is együtt járhat majd, hogy az államokban gyökeresen átértelmeződik a „hivatalos nyelv” intézménye, miközben leértékelődik a hivatalos nyelv kötelező oktatásának javasolt társadalmi integrációs eszközként betöltött szerepe. A kisebbségi nyelveket használó polgárok ugyanis tökéletesen képesek lesznek majd kommunikálni államuk hatóságaival a hivatalos nyelv ismerete nélkül is, pusztán a mesterséges intelligencia segítségével. Mint elmondta, az állam szerepe ezzel kapcsolatban az lehet majd, hogy segíti a kisebbségi nyelveket használó polgárait az ilyen, eleinte nyilván jelentős egyéni anyagi terhet jelentő technológiákhoz való hozzáférésben.
A bábeli szakadék áthidalása?
Tóth Norbert tanszékvezető egyetemi docens (NKE ÁNTK) előadásában a mesterséges intelligenciának a nyelvi és kisebbségi jogokat érintő lehetséges jövőbeni hatásairól beszélt. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a mesterséges intelligencia elkerülhetetlenül érinteni fogja a különböző nyelvi közösségeket. A valós idejű és azonnali, pontos információátadást biztosító tolmács- és fordítószoftverek már a nem is túlságosan távoli jövőben a mindennapjaink részévé válnak majd, és a gyakorlatban eltüntethetik a hivatalos nyelvet beszélők és a kisebbségi nyelveket használók közötti „bábeli szakadékot”.
Véleménye szerint ez azzal a következménnyel is együtt járhat majd, hogy az államokban gyökeresen átértelmeződik a „hivatalos nyelv” intézménye, miközben leértékelődik a hivatalos nyelv kötelező oktatásának javasolt társadalmi integrációs eszközként betöltött szerepe. A kisebbségi nyelveket használó polgárok ugyanis tökéletesen képesek lesznek majd kommunikálni államuk hatóságaival a hivatalos nyelv ismerete nélkül is, pusztán a mesterséges intelligencia segítségével. Mint elmondta, az állam szerepe ezzel kapcsolatban az lehet majd, hogy segíti a kisebbségi nyelveket használó polgárait az ilyen, eleinte nyilván jelentős egyéni anyagi terhet jelentő technológiákhoz való hozzáférésben.
Összefoglaló
Nagy Noémi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, a konferencia utolsó előadójaként összefoglalta a nyelvi jogok nemzetközi elismerése melletti legfontosabb érveket. Az egyik irány szerint a nyelv mint olyan, illetve a nyelvi sokféleség megőrzendő érték, identitásformáló tényező. Egy másik megközelítés szerint a nyelvi különbözőség konfliktushoz vezet, ha a nyelvi közösségek eltérő jogosítványokkal rendelkeznek nyelvük használatára, illetve egyes nyelvhasználati színtereken keresztül a hatalomhoz való hozzáférésre. Ezen érvek alapján a jogbiztosítás e hatalmi egyenlőtlenségek enyhítését szolgálja. A harmadik érvrendszer szerint a nyelvi jogok a többi emberi joghoz való hozzáférés, a demokratikus részvétel eszközei, de önmagukban is emberi jogoknak tekinthetők.
Összegzésében kiemelte, hogy akárhonnan is közelítünk a kérdéshez, szabályozását nem lehet csupán az egyes államok kénye-kedvére bízni. Ha ugyanis a nemzetközi közösség komolyan kívánja venni a nyelvi sokféleség melletti elköteleződését, a nemzetközi béke és biztonság megőrzésének fontosságát, valamint az univerzális emberi jogvédelmi rendszer koherenciáját, akkor a jelenleginél sokkal magasabb színvonalon kell védenie a nyelvi jogokat.