Véget ért az Európa jövőjéről szóló konferencia, céljait azonban nem sikerült maradéktalanul teljesítenie.
Kereken egy év után, május 9-én hivatalosan is lezárult az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE). A rendezvénysorozat 2021. május 9-én, Európa napján vette kezdetét – mintegy két esztendős előkészítést követően. A nagyszabású esemény ötlete Emmanuel Macron francia államfőtől származott, aki 2019-ben az Európai Unió megreformálása mellett érvelt, a lehető legtöbb személy bevonásával. E kezdeményezést támogatta bizottsági elnökjelöltként Ursula von der Leyen, 2019. decemberi hivatalba lépését követően pedig formálisan is bekerült az Európai Bizottság (EB) kezdeményezései közé. A CoFoE elindulása nem volt zökkenőmentes, először a koronavírus-járvány miatt kellett későbbre halasztani – az eredeti tervek szerint ugyanis 2020-ban kezdődött volna meg –, majd pedig intézményi viták késleltették. A három uniós intézmény – a Bizottság, a Tanács, illetve az Európai Parlament (EP) – közötti nézeteltérés a konferencia remélt következményében gyökerezett. Míg az EP az uniós alapszerződések megváltoztatását szorgalmazta, addig a tagállamok képviselőit tömörítő Tanács nem kívánt módosítani a CoFoE után sem a fennálló kereteken.
Civilekkel az Európai Unió megújításáért
Az Európa jövőjéről szóló konferencia kettős célt szolgált. A szervezők egyfelől e folyamat révén szerettek volna megreformálni az Európai Uniót, új irányokat szabni az együttműködésüknek. Másfelől a rendezvénysorozattal az EU demokratikus legitimációját is növelni akarták, mellyel kapcsolatban számtalan kritika érte már a közösséget az elmúlt évtizedekben: a polgárok által közvetlenül választott Európai Parlament korlátozott hatáskörökkel rendelkezik, az Unió vezetőinek csak közvetett felhatalmazásuk van, a döntéshozatal bonyolult, abba a civileknek nincsen beleszólásuk, illetve az alacsony választási részvételi arányokat is bírálattal illetik.
Ebből adódóan a CoFoE-t a lehető legtöbb ember bevonásával rendezték meg. Az állampolgároktól elkezdve az érdekképviseleti szervezeteken és a nemzet parlamenti képviselőkön keresztül az uniós intézmények delegáltjaiig bárki elmondhatta meglátásait az EU jövőjét illetően. A véleménynyilvánításra a szervezők négy platformot biztosítottak. A legszélesebb körben a hivatalos honlapon írhatták le gondolataikat a polgárok, de élhettek a nemzeti szinten rendezett eseményeken való részvétellel is. A négy európai polgári vitafórumra 200–200, véletlenszerűen kiválasztott civil kapott meghívást és dolgozhattak ki közösen javaslatokat egy-egy szakpolitikára vonatkozóan. A legfelső szinten, a konferencia plenáris ülésén 449 fő vett részt a különböző csoportok képviseletében.
Az egyes szinteken megfogalmazott javaslatokat a plenáris ülésen gondolták tovább, az egyeztetések eredményeképpen pedig április 30-án elfogadtak egy 49 pontból álló javaslatcsomagot. A dokumentumban a résztvevők az európai integráció mélyítését szorgalmazzák, mely a szakpolitikai területeken való szorosabb kooperáció mellett intézményi változásokban is megmutatkozna. Egyebek mellett bevezetnék a transznacionális pártlistákat az európai parlamenti választásokon, biztosítanák a jogalkotási kezdeményezési jogot az Európai Parlament számára – ez jelenleg kizárólag az Európai Bizottságot illeti meg –, eltörölnék az egyhangú döntéshozatalt, továbbá az uniós alapszerződések módosítása is az ajánlások között szerepel.
Nem sikerült teljesíteni a kezdeti célkitűzéseket
Az Európa jövőjéről szóló konferencia kitűzött céljai, elért eredményei és az arra érkező reakciók alapján azt mondhatjuk, hogy a CoFoE nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyrészről nyitva maradt annak kérdése, milyen mértékben újítsuk meg az Európai Uniót. A legambiciózusabb reformjavaslatok – például a döntéshozatali szabályok és alapszerződések módosítása – megítélésében nincsen egyetértés sem az Európai Parlament frakciói, sem – és ez a legfontosabb – a tagállamok között. Az Unió 27 országa közül 14 nemzet – közöttük Magyarország is – fejezte ki egyet nem értését a fentebb leírt változtatásokkal kapcsolatban. Hasonlóképpen nehéz lesz közös nevezőre jutniuk az EP hatáskörének bővítését vagy a transznacionális pártlisták bevezetését illetően. Míg előbbinél az integrációval kapcsolatos eltérő jövőképek jelentik a nehezítő tényezőt, addig az utóbbit a kisebb tagállamok ellenzik, tartva mandátumszámuk, és ez által az érdekérvényesítőképességük csökkenésétől. Ezen módosítások elfogadásához viszont a tagországok egyhangú támogatása szükséges.
Másrészről a rendezvénysorozat az Európai Unió demokratikusabbá válását sem eredményezte. A meglévő problémák nem változtak, az elfogadott javaslatok nem kötelező erejűek, a civileknek pedig a gyakorlatban csupán korlátozottan volt valódi beleszólásuk az EU jövőjébe. A plenáris ülés résztvevői körében – akik megszavazták a végső javaslatcsomagot – mindössze 24 százalék volt a polgárok aránya – 108 fő a 449-ből. Ezen felül támogatásuk sem volt feltétele a konszenzussal történő elfogadáshoz, annak ugyanis csak az uniós és nemzeti politikusok között kellett létrejönnie.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia megrendezése arra alkalmas volt, hogy elindítson egy párbeszédet az Unió új irányvonalairól, eredményei pedig kiváló hivatkozási alapul szolgálnak azon tagállamok számára, akik ettől függetlenül is az integráció mélyítését szorgalmazzák. Az azonban biztos, hogy az Európai Unió jövőjéről nem született döntés ezen az alkalmon.
Kép forrása: Unsplash
