Az egészséges demokrácia nem más, mint az erényes polgárok közössége – állította Ottlik László. A két világháború közötti magyar politikai jogbölcselet egyik meghatározó személyiségének munkássága még feldolgozásra vár.
Ottlik László az Iskola a határon neves szerzőjének, Ottlik Gézának az unokatestvére. Életművének felelevenítéséről, így akár ma is hasznosítható meglátásairól szervezett online szemináriumot az NKE Molnár Tamás Kutatóintézetének tudományos munkatársa, Pető Zoltán április 28-án. Vendége Szabadfalvi József, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszékének vezetője, Ottlik munkáinak egyik első magyar kutatója volt. Szabadfalvi professzor a kétezres évektől kezdve kezdett tudományos cikkeket megjelentetni Ottlik életműve kapcsán, majd 2019-ben az NKE által is támogatott államfilozófiai kutatás keretében jelentetett meg egy monográfiát. (Szabadfalvi József: Egy konzervatív állam és politikatudós. Ottlik László (1895-1945).
Ottlik László életútja
Szabadfalvi József az online szemináriumon Pető Zoltán kérdéseire válaszolva Ottlik László életét a két világháború között alkotó magyar értelmiségi egyik archetípusaként jellemezte. Felvidéki, nemesi családból származott, felmenői valamennyien magas rangú állami tisztviselők, illetőleg katonatisztek voltak. Édesapja államtitkár a központi közigazgatásban, a trianoni béketárgyalásra induló delegáció egyik tagja.
Ottlik László karrierje követi a családi mintát, előtte azonban két évig frontszolgálatot teljesít, ahol érzékenyen érintik az itt megtapasztalt kataklizmák. Az első világháború után két évtizedet tölt el a magyar közigazgatásban, Bethlen István miniszterelnök egyik közeli munkatársa, a Nemzeti Kisebbségi Főosztály főosztályvezetője. Emellett állam- és jogbölcseletet oktatott a Kecskemét Jogakadémián, majd 1940–44 között a Szegedi Tudományegyetemen dolgozik főállású egyetemi tanárként. Budapest ostroma során eltűnt, minden bizonnyal életét vesztette. Az új kormány fasiszta, szovjetellenes sajtótermékként tette indexre műveit – a korabeli magyar jogbölcsészek munkáinak nagy részével együtt. Csak az 1990-es években bukkan fel ismét neve a magyar sajtóban, és ekkor fordul felé a kutatók érdeklődése.
Ottlik László értékválasztásai
Mint azt Szabadfalvi József kifejtette, Ottlik esszéiből, írásaiból egy klasszikus, nemesi konzervativizmus képe rajzolódik ki. Ottliknál ez egy, a közéletünk nemes hagyományait óvó értékrend, amely nagyjából megfelel a korszellemnek, kevés köze van például a brit konzervatív gondolkodáshoz. Fordulatot jelent azonban, hogy az addig uralkodó szemlélettel szemben álláspontja szerint a jog nemcsak normarendszerként, hanem a társadalomtudományok teljes eszköztárával és módszertanával vizsgálható. Azaz megpróbált a korabeli nyugati, főleg német politikatudomány színvonalát elérő, annak legfontosabb szerzőivel párbeszédet is folytató tudományos beszédmódot meghonosítani.
Egyik tanulmányát idézve Szabadfalvi József elmondta, hogy Ottlik szerint a jogrend mögött mindig ott van egy pillanatnyi erősorrend, amely meghatározza, hogy valójában milyen normát követünk – ez lehet vallási, erkölcsi törvény is a tételes jogszabályokkal szemben. Szerinte így a jog célja elsősorban nem az igazságosság biztosítása, hanem a társadalmi rend fenntartása. Úgy vélte, az a társadalom egészséges, amelyet az arisztokraták irányítanak. A kifejezést az erkölcsi, szakmai kiválóság szinonimájaként használta, így tehát nem csak születni, de kivívni is lehet ezt a rangot szerinte – elsősorban olyan emberi kvalitásokkal, amelyeket a közösség hasznára fordít az ember.
A demokrácia szerinte a csőcselék uralmát is eredményezheti. Rousseau-val vitázva, akire az individuális demokrácia atyjaként tekintett, kijelentette, hogy a demokrácia nem lehet működőképes, mert az egyik ember a másiknak mindenképp engedelmeskedik, ez a hierarchia pedig a számára kiemelten fontos rendezettség alapja. A demokrácia tehát Ottlik álláspontja szerint elsősorban egy politikai mítosz. Ugyanakkor egyik nagy ideálja volt az angol parlamentáris berendezkedés, amely egyesíti a számára kiemelkedően fontos arisztokratikus vonásokat a demokrácia erényeivel. Álláspontja szerint az egészséges demokrácia – mint a brit – az erényes polgárok közössége.
Ottlik szerint nem a demokrácia és a diktatúra, hanem a diktatúra és a liberalizmus lehetnek valójában politikai ellentétpárok. Írásaiból kiderül, a diktatúra számára az a kormányzat, amely nem tűr ellentmondást, amely feltétlenül rákényszeríti akaratát a kormányzottakra. Ezzel szemben a liberalizmusban a szabad véleménynyilvánítás érvényesülhet. Ebből következően két berendezkedést, a szovjet és az olasz rendszert írta le „demokratikus diktatúraként”, azonban csak a szovjet államot jellemezte kizárólagosan olyanként, ahol nem érvényesülnek jogelvek és önkényes hatalom van. A Max Weber nyomán használt modern cézárizmus fogalmát is bevezeti, ebben a végrehajtó hatalom élén egy erős, karizmatikus vezető áll. Ilyennek írja le például Adolf Hitler kancellárt, de ugyanide sorolta az USA elnöki rendszerét. Magyarország számára a történelmi hagyományokból kiinduló alkotmányos átalakítást javasolta (korporatív rendszer, erős államfő, nemesség-felsőház).
Ottlik bírálta a kapitalizmust, ugyanakkor a szocialista rendszereknek felrótta, hogy nem gondolkodnak a gazdaság megváltoztatásában, csak jogi és politikai reformokban. A sztálini Oroszországot is államkapitalizmusként írja le, ahol a forradalom nem a kapitalizmust számolta fel, hanem csak magukat a kapitalistákat. Mégis úgy vélte, lehetne tompítani a szocialista tanokban leírt társadalmi vívmányok segítségével a kapitalizmus egyenlőtlenségeit. Az általa fejlődési lehetőségként leírt szociális polgári demokrácia a modern jóléti állam egyik előképe.
Mi hasznosítható ma Ottlikból?
Az online szemináriumon szintén részt vevő Csizmadia Ervin politológus vetette fel, hogy érdemes lehet megvizsgálni, hogy az életmű mely részei érdemesek a hasznosításra ma is. Az Eötvös Lóránt Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének főmunkatársa, a Miskolci Egyetem docense egy ilyen gondolatot be is mutatott, mégpedig a közvélemény szerepét az 1942-ben megjelent Bevezetés a politikába című Ottlik-dolgozat alapján. Itt Ottlik azt állítja, hogy a közvélemény fokozatosan átveszi a politikai hatalomban a kormányzó szerepét. A politikai vitákban a végrehajtó hatalom az ellenzékkel együtt peres felekké válik, miközben neki a viták fölött kellene állnia és irányítani. Mivel nem teszi, a közvélemény kezd uralkodni. Csizmadia Ervin a fiatal kutatók számára további hasznosításra ajánlotta ezt a feltevést. Azaz szerinte igencsak érdemes végiggondolni, kap-e elég figyelmet a politológiai kutatásokban a közvélemény szerepének vizsgálata.
Az online szeminárium résztvevői valamennyien egyetértettek abban, hogy az ottliki életműnek mára csak az első rekonstruálása készült el, amely mindenképpen érdemes a további vizsgálatra, kutatásokra.
Címlapkép: Magyarország, Budapest I.,budai Vár; a Királyi Palota (ma Budavári Palota) Hunyadi udvara. Balról a Mátyás király kút, az Oroszlános Kapu és a főőrség épülete. (Forrás: Fortepan / Barbjerik Ferenc)
