Magyar Politikai Enciklopédia. Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány, Budapest, 2019.
A Magyar Politikai Enciklopédia című kiadvány 2019-ben jelent meg a Polgári Magyarország Alapítvány és a Barankovics Alapítvány támogatásával, Roger Scruton, a közelmúltban elhunyt brit filozófus előszavával és Orbán Viktor miniszterelnök rövid ajánlásával. A mintegy nyolcvan szerzőt felvonultató enciklopédia célkitűzése, a kötet szócikkeinek körülbelül harmadát jegyző Szerkesztőbizottság előszavának értelmében: „politikai életünk valamennyi jelenségének felfedése” egy, általuk „konzervatív szabadelvű”-ként meghatározott szemléletmód égisze alatt. (13.o.)
Az előszó továbbá hangsúlyozza: „[h]asonló tartalmú és terjedelmű munka még nem jött létre magyar nyelven” (Uo.). Az enciklopédia ötlete pedig eredetileg fordítási tervből származott, Roger Scruton: Dictionary of Political Thought című munkáját szerették volna megjelentetni magyarul, egy „értelmesebb közbeszéd” megteremtésének szándékával, ugyanakkor azzal a határozott céllal, hogy konzervatív-szabadelvű szemléletüket a „közgondolkodás természetes részévé tegyék.”(11.o.)
A terjedelmes, mintegy 640 oldalra rúgó kötet szócikkei rendkívül változatos képet tárnak az olvasó elé. A főszerepbe elsősorban a politikatudomány alapfogalmai, a jogelmélet, a politikai földrajz, az államelmélet, és a politikai gondolkodással szorosan összefoglaló vallási gondolkodás (teológia és filozófia) alapfogalmai kerültek. A szócikkek hossza az ötöd oldaltól az 5-6 oldalig terjed, az enciklopédia készítőinek szándéka szerint pedig, legtöbbjüket áthatja egy határozott eszmetörténeti megközelítés: főképp a nagyobb ívű cikkekben (például: „keresztény államfelfogás”, „klasszikus görög politikai hagyomány” „konzervativizmus” és „liberalizmus”), találkozhatunk ezzel az eszme- és fogalomtörténeti megközelítéssel. Mindemellett a kötetben megtalálhatjuk bizonyos, a gyakorlati politika, az államelmélet, vagy a politikai filozófiai gondolkodás alakulása kapcsán kiemelt fontosságúnak tartott személyek portréit is, valamint bekerültek olyan fogalmak is, amelyek mindenekelőtt a XX. század viharos eseményei folyamán tettek szert napjaink politikai életét és gondolkodását formáló jelentőségükre. Ezeket a fogalmat leginkább Magyarország történetének sajátos összefüggéseiből emelték ki a szerkesztők: “[s]zabadságharcainkról, a kiegyezésről, a Tanácsköztársaságról, a kommunizmusról, az antiszemitizmusról” (12. o.) szóló történeti összefoglalásokat találunk.
Ahogyan azt a Szerkesztőbizottság világnézeti önmeghatározása-állásfoglalása is sugallja: a kötetben előtérbe kerültek a sajátos politikai filozófiájukból következő témák, személyek és fogalmak. Az egyik leghosszabb szócikk az Egedy Gergely, Karácsony András, Kiss Gy. Csaba és Békés Márton által jegyzett „konzervativizmus” (297-304.o.) ahol is a szerzők részletesen tárgyalják a konzervativizmus fogalmát történetének és legfontosabb képviselőinek megemlítésével, majd a konzervativizmus angolszász, francia és magyar formáját is részletesen elemzik. A „liberalizmus” szócikket hasonló szerkezettel és felosztásban, de kissé rövidebben tárgyalja Egedy Gergely, Kiss Gy. Csaba, Filep Tamás Gusztáv és Mándi Tibor (333-338.o.) – kihangsúlyozva a liberalizmus eredeti jelentésének bizonyos devalválódását a XX. század végén, XXI. század elején. (337. o.)
Az előbbieknek megfelelően kiegyensúlyozott, informatív portrékat kapunk, mindenekelőtt a konzervatív politikai gondolkodás legjelentősebb alakjairól: Edmund Burke-ről (81-82.o), Michael Oakeshottról (434-435.o.), Roger Scrutonról (520.o.) Carl Schmittről (Uo.) vagy éppen Donoso Cortes-ről. (94.o). Örvendetes, hogy ismertetésekkel találkozunk a magyar konzervatív gondolkodás legkiemelkedőbb, ám alig ismert, a kurrens oktatásban, közbeszédben rendkívül alulértékelt vagy éppen meg sem említett alakjairól, olyanokról, mint Dessewfy József és Aurél (108-109.o.) Sennyey Pál vagy Sigray Antal (521. és 522.o.), valamint a Pócza Kálmán által „a magyar konzervatív gondolkodás egyik legnagyobb alakjaként” említett Concha Győző is szerepel (94. o.).
A kötet célkitűzéséből és a benne meghatározott szemléletből fakad, hogy a szerkesztők külön figyelmet fordítottak a konzervatív politikai filozófiában megjelenő, főként ott szervesült, sajátos jelentéssel bíró fogalmak elemzésére is. Ilyen például az eredetileg Burke Töprengéseiből eredő fogalom is, mint például „[a] holtak, az élők és a születendők szövetsége” (214.o,), a „politikai racionalizmus” (Oakeshott) (479.o.), vagy a „szabadság, egyenlőség, testvériség”: az 1789-es francia forradalom egyik elhíresült jelszavának kritikai elemzése (534.o.). E fogalommagyarázatok többnyire jól harmonizálnak a kötetnek az előszóban „meghirdetett” szemléletével. Habár az enciklopédiában számos elsősorban konzervatív szempontból fontos politikai gondolkodó, mű és gondolat értékelése-értelmezése megtalálható, sajnos nem kapott külön szócikket sem az „arisztokrácia” sem a „nemesség” fogalma. Pedig az arisztokrácia fogalma konzervatív politikai gondolkodás elidegeníthetetlen részének tekinthető „a legjobbak uralmának” posztulálása: nem csak de Maistre vagy de Bonald, hanem az olyan liberális-konzervatívok is, mint John Adams vagy de Tocqueville, fontosnak tartották, hogy „természetes arisztokráciáról” értekezzenek.
Mivel hangsúlyozottan „magyar” politikai enciklopédiáról van szó, meg kell említenünk: lehetett volna még nagyobb figyelmet fordítani a témába vágó magyar vonatkozásokra. Ilyen mindenekelőtt Eötvös Józsefnek A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című műve, amely saját korában kivívta Lord Acton elismerését, de nem lett volna felesleges néhány szócikket írni a két világháború közötti magyar politikatudomány olyan fontos alakjai kapcsán sem, mint például Ottlik László vagy Makkai János.
Természetesen, a legutóbb felsoroltak csak kisebb hiányosságokat jelentenek, amelyek nem vonnak le semmit az enciklopédia tudományos értékeiből. A Magyar Politikai Enciklopédiáról összességében elmondhatjuk: valóban hiánypótló vállalkozást valósított meg, és még akkor is, ha valaki nem ért, nem is érthet egyet minden egyes szócikk minden egyes megfogalmazásával, vagy hiányosságokat talál, a szócikkek legnagyobb többségükben igényes, jól átgondolt meghatározások, a kötetben tudományosan megalapozott definíciók és kifejtések születtek, amelyek adott esetben továbbgondolásra vagy éppen vitára ösztönzik az olvasót. A kötet erénye mindenekelőtt a politikai alapfogalmakról való gondolkodás „vérfrissítése” a túlzottan aktuálpolitikába ragadt szemléletek kitágítása.
A kötetről szóló bővebb recenzió a Magyar Szemle következő számában jelenik meg.
