Leváltják-e Benjamin Netanjahut a miniszterelnöki posztról? Lesz-e változás Izrael regionális politikájában? A 2023. október 7-i nemzeti trauma óta először választ a zsidó állam lakossága a saját jövőjéről.
Az izraeli politikai rendszer sajátossága, hogy a polarizált izraeli társadalom különböző csoportjainak teljesen fragmentált politikai véleményeit viszonylag pontosan leképezi a pártok támogatási arányaira: a 3,25 százalékos parlamenti küszöb miatt tucatnyi párt képes a Knesszetbe bekerülni a parlamenti választások eredményeképpen, és így a kormányok mindig koalíciós kabinetek, fájdalmas koalíciós kompromisszumokkal és a kormányzati ciklus közben többször megrendülő szövetségekkel. A 2026. október 27-én megrendezendő parlamenti választás sem ígér más felállást az előzetes felmérések szerint.
Két nagy blokk küzd meg a kormányalakítás jogáért: a Benjamin Netanjahu kormányfő nevével fémjelzett nacionalista jobboldali tömb, amely a Likud párt dominanciája mellett négy kis vallásos pártot foglal magába. Nagy kihívójuk egy jobbközép választási szövetség, egy, a volt vezérkari főnök Gadi Eizenkot által tavaly alapított párt, a Jasar vezetésével, három másik párt részvételével. A harmadik tömböt két kisebbségi arab párt alkotja.
Történelmi idő, történelmi tét
A politikai légkör feszült, és szükségszerűen az, mert Izrael modernkori történelme egyik legkritikusabb szakaszát éli meg: félig túl a gázai háborún és a libanoni beavatkozáson, fél éve benne az iráni háborúban, és bár uralkodik a palesztin elégedetlenségen, a ciszjordániai puskaporos hordón ül. Izrael fennállásának közel 70 éve alatt nem vesztett háborút, a kis területű és ezért nehezen védhető állam minden katonai konfliktusában egzisztenciális veszélyben van: ha legyőzik, ha meggyengül, akkor jelenlegi formájában szinte bizonyosan nem maradhatna meg.
A zsidó állam 2023. október 7-én súlyos sebet kapott: túl azon, hogy a Hamász terrortámadásának 1300 zsidó áldozata volt, Izrael meglephetőnek, sebezhetőnek bizonyult, ezért megroppant tekintélyét azonnal vissza kellett szereznie: előremenekült, és egy, a nemzetközi közösség által bírált módszerű katonai művelettel, a 75 ezer halálos áldozatot követelt gázai bombázásokkal, majd a libanoni támadásokkal, illetve az év elején indított, Irán elleni háborúval demonstrált erőt. Katonai-biztonságpolitikai szempontból sikeresen, ugyanakkor ezzel elszigetelve magát a nemzetközi közösség nagy részétől, áttételesen tovább gerjesztve az eleve magas lángon égő antiszemitizmust szerte a világon.
Ezek a katonai válaszlépések megosztották az izraeli társadalmat is, amely a belpolitikai törésvonalak mentén már régóta eleve megosztott volt.
Benjamin Netanjahu a leghosszabb ideje hivatalban lévő izraeli kormányfő, ugyanakkor éppen ez a tényező dolgozik ellene: a választók nagy része változást szeretne, és bár a miniszterelnök az október 7-i fiaskó után kemény kézzel visszaállította Izrael tekintélyét, a közvélemény megosztott a tekintetben, hogy ő-e még a legalkalmasabb politikus Izrael vezetésére. 77 éves, a korrupciós vádak megtépázták a renoméját, kemény jobboldali politikái pedig az utóbbi években már nem hozták meg a társadalom többségének elégedettségét – az utolsó felmérések szerint az általa vezetett Likud és négy jobboldali partnerpártja együttesen sem szereznék meg a 120 fős Knesszetben a 61 mandátumos többséget.
A közvélemény-kutatások azonban hasonló (többségi kormányalakításhoz nem elegendő) támogatottságot mérnek a nagy rivális jobbközép választási szövetségnek is, így az utolsó szondák szerint egyik blokknak sem lesz parlamenti többsége, és miután egyik tábor sem hajlandó koalíciót kötni a két arab párttal, egy kisebbségi kormány megalakítása várható nagy eséllyel. A napi működőképesség fenntartásához koalíción kívüli támogatásra is szüksége lesz az új kormánynak – a Likud ebbe nem fog belemenni, nagy kérdés, hogy az ellenzéki pártok (ha az államfő nekik ad kormányalakítási lehetőséget) végül ennek érdekében beadják-e a derekukat, elfogadják-e a két palesztin párt támogató voksait. Nem kizárt, hogy a már ismert izraeli forgatókönyv ismét bekövetkezik: a nehézkes parlamenti törvényhozási munka, a kisebbségi kormányzás megbénulása miatt újabb előrehozott választás megrendezésébe torkollanak az események. (2019 és 2022 között öt előrehozott választást tartottak Izraelben hasonló politikai okok miatt.)
Az sem kizárt, hogy a politikai patthelyzet feloldásaképpen a két nagy választási tömb pártjainak vezetői megállapodnak egymással, hogy a történelmi kihívások miatt történelmi döntést hoznak: nagykoalíciót, úgynevezett „nemzeti egységkormány” hoznak létre. (Ilyen is volt már, de nem tartott sokáig.)
A kihívó ellenzéki blokk a kampányban megpróbálta a voksolást egy Netanjahuról szóló népszavazásnak beállítani, azzal érvelve, hogy ez a „szélsőjobboldali”, „vallásos” politika megakadályozza az ésszerű kompromisszumokat, a palesztin kérdés megoldását, míg a kormánypártok azzal korteskedtek, hogy ha az ellenzéki koalíció kerül hatalomra, akkor az új kormány megágyaz majd egy önálló palesztin állam megteremtésének, és vége lesz Izrael viszonylagos biztonságának. Nagy kérdés, hogy a választók többsége hajlandó-e bármelyik narratívát elfogadni, és eszerint voksolni.
A geopolitikai aspektus
A 2026-os választás szembeötlő sajátossága, hogy az izraeli baloldal alig láthatóan van jelen a megmérettetésen (a Demokraták nevű párt a régi, egykor erős baloldal maradványpártja), így egy kemény jobboldal és egy mérsékelt jobboldal vív harcot a kormányrúd megszerzéséért – ekképp a „galamb” álláspont, vagyis a palesztinokkal való megegyezés képviselői súlyos kisebbségben vannak, míg a „héja”, vagyis a kemény izraeli érdekérvényesítés támogatói többségben (még az ellenzéki pártok többsége sem mondható engedékenynek e kérdésben).
Ha a jelenlegi kormánypártok győznek, Izrael regionális-szomszédsági politikájában nagy változás nem lesz várható. Izrael kemény kézzel fog fellépni ellenfeleivel szemben, nem fog elrettenni a katonai konfliktusok vállalásától sem, támogatni fogja a zsidó telepeseket, a „régi” zsidó területek visszafoglalását elsősorban Ciszjordániában. További kérdés, hogy a vallásos kispártok radikális követeléseit (kilépés az Oslói Megállapodásból, katonai fellépés a palesztin területek elfoglalására, Jeruzsálem zsidó (vallási) karakterének erősítése stb.) – újbóli megválasztása esetén – Netanjahu mennyire lesz képes visszafogni, és a koalíciót ezek teljesítése nélkül egyben tartani.
Ha az ellenzéki blokk győz, a palesztin kérdés megoldásában maximum a zsidó telepesek számára biztosított kormányzati támogatások leállítása jöhet szóba, esetleg a palesztin autonómiáról is készek lehetnek tárgyalni, az ellenzék vezetői azonban a közelmúltban maguk is azt támogatták, hogy Izrael továbbra is keményen lépjen fel regionális ellenségeivel szemben – vagyis kormányra kerülve csak finomhangolásra lehet számítani részükről, az izraeli biztonságpolitika alaptónusai és irányai bizonyosan nem módosulnak majd jelentősen.
Ha a Netanjahu-kormány folytathatja, az Izraelt sújtó nemzetközi nyomás vélhetően fokozódni fog, Izrael tehát katonailag tovább erősödhet, de a diplomácia világában nemzetközi elszigeteltsége nőni fog. Ha az ellenzék nyerne, akkor szintén nemzetközi nyomásra a telepes-politika minden bizonnyal enyhülne, az államközi kapcsolatokban Izrael több kompromisszumot mutatna, és ezzel a rá nehezedő nemzetközi nyomás is enyhülne.
Nyitókép forrása: vadimrysev / depositphotos.com
