Novák Attila kutatói pályája nyáron új fejezethez érkezett: a Molnár Tamás Kutatóintézet után immár a Közép-Európa Kutatóintézet tudományos főmunkatársaként dolgozik, ahol a zsidóság közép-európai történetét kutatja. Interjúnkban szó esik arról is, milyen kutatásokba kapcsolódott be, hogyan hasznosítja tel-avivi szakdiplomataként szerzett tapasztalatait, illetve, hogy miért fontos, hogy a zsidó közösségek történetét ne csak áldozati szemszögből mutassuk be.
A Molnár Tamás Kutatóintézet után a Közép-Európa Kutatóintézetben folytatódik a kutatói pályája. Mennyiben jelent ez tartalmi, tematikai elmozdulást a korábbi kutatásaihoz képest?
Tulajdonképpen annyi a változás, hogy a zsidó tudományok – amelyeket Jewish Studies néven is emlegetnek – szorosabban kapcsolódnak a Közép-Európa Kutatóintézet tematikájához. Vagyis nem arról van szó, hogy én profilírozom át magam, hanem inkább arról, hogy a kutatási témáim még jobban illeszkednek az új munkahelyem szakmai profiljához. Meg kell mondanom ugyanakkor, hogy a Molnár Tamás Kutatóintézetben sem gördítettek semmilyen akadályt az elé, hogy ezt a tudományterületet szabadon műveljem.
Milyen konkrét feladatokat, felelősségi köröket lát el most új intézetében?
Továbbra is tudományos főmunkatársként dolgozom, és az elvárások is hasonlóak a korábbiakhoz. Magyar és nemzetközi szakemberekkel konferenciákat és előadásokat szervezünk, emellett részt veszek hazai és nemzetközi tudományos szimpóziumokon. Természetesen folytatom a kutatómunkát is: tanulmányokat és könyveket írok.
Milyen kutatási projektekbe kapcsolódott be? Ezek a közép-európai térség – esetleg kifejezetten a zsidó közösségek, vallási-politikai kérdések – mely aspektusait vizsgálják?
A Közép-Európa Kutatóintézetnek eleve van egy „A zsidóság Közép-Európában” elnevezésű kutatási témája, amelybe kiválóan illeszkedik mindaz, amivel eddig is foglalkoztam. Az írásaimnak mindig is volt erős regionális kötődésük, az elmúlt évben pedig kifejezetten a közép- és kelet-európai régióval foglalkoztam. Ezen belül azt vizsgáltam, hogy a térség állambiztonsági szolgálatai miként tekintettek a zsidóságra és a cionizmusra – vagy arra, amit ők annak tartottak –, illetve hogyan működött ezzel kapcsolatban a politikai nyomozás, a kooperáció és az üldözés.
Mi az, amit kutatóként most, ebben az új intézeti környezetben szeretne elérni – van-e olyan téma vagy projekt, amit hosszabb távon szeretne kibontani?
Elsősorban szeretnék bizonyos közép-európai pontokat összekapcsolni azzal, amit eddig is kutattam, mindenekelőtt a XX. századi magyar zsidóság történetével. Ez egy diktatúrákban élő, sajátos helyzetű közösség története, amely azonban nem önmagában áll. Én sokszor úgy gondolok a történelemre, mint egy hatalmas erdőre. Ebben a nagy erdőben én a magyar zsidóság mezejével foglalkozom. Ez a mező önmagában viszonylag kis terület, de rendkívül erős interkonnektivitással rendelkezik: rengeteg szállal kapcsolódik a magyar történelemhez, Közép- és Kelet-Európához, Izraelhez, a vallástörténethez, a politikatörténethez, a társadalomtörténethez és természetesen a XX. század nagy történelmi folyamataihoz is. Éppen ezért – az 1948 utáni időre vonatkoztatva – ha kiterjesztjük a vizsgálódásunkat, azt látjuk, hogy a korábban meglévő élénk regionális kapcsolatok nem szűntek meg, hanem részben a politikai rendőrségek külkapcsolatainak célpontjaivá alakultak át. Ez a térség 1948 utáni szovjetizációjának meglehetősen bizarr folyománya. Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy még ezek között a zordabb körülmények között sem tűntek el az emberi és közösségi kapcsolatok. Ezeknek a továbbélését is érdemes vizsgálni. Vannak különösen kedvelt témáim, amelyek személyesen is megérintettek. Ilyen például egyes ortodox zsidó személyiségek sorsa a szocializmusban, illetve a vallásosság megélésének lehetőségei ebben a korszakban. Néhány éve publikáltam (magyarul és angolul is) egy írást a csodarabbisírokhoz látogatók állambiztonsági megfigyeléséről. Ez egyszerre adott vallástörténeti, néprajzi, politika- és állambiztonság-történeti megközelítéseket a Kádár-korszak általános történetéhez. Nagyon régóta tervezem megírni a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok történetét is. Remélem, erre a következő években lesz módom.
Egy korábbi életszakaszában ön hazánk tel-avivi nagykövetségén oktatási és kulturális szakdiplomataként dolgozott. Hogyan tudta az ott szerzett tapasztalatait később az egyetemi szférában hasznosítani?
A tel-avivi diplomáciai szolgálat számos értékes szakmai kapcsolatot és új kutatási perspektívát hozott számomra. Izraelben olyan kutatási irányokkal is megismerkedtem, amelyek későbbi egyetemi munkámban is hasznosnak bizonyultak. A kulturális diplomácia világától azóta sem szakadtam el teljesen. A régióval kapcsolatos ismereteimet – amelyek elsősorban a helyi civilizáció közvetlen megtapasztalásából fakadnak – az elmúlt években többek között a térség politikai és társadalmi folyamatainak értelmezésében is kamatoztattam. Ez különösen fontos egy olyan régió esetében, ahol folyamatosan háborúk zajlanak, és amelynek eseményeiről több médiumnak is nyilatkoztam szakértőként. Más módon is igyekeztem megőrizni és fejleszteni a kapcsolatomat a régióval: október közepén egy hónapos jeruzsálemi kutatómunkát kezdek az izraeli Nemzeti Könyvtárban. A kutatást a Klebelsberg Kunó Kutatói Ösztöndíj teszi lehetővé, amelynek keretében elsősorban magyar vonatkozású, úgynevezett hungarika-anyagokat fogok tanulmányozni.
Van-e esetleg olyan fontos publikációja, amely a közeljövőben jelenik meg?
A napokban jelenik meg Gátolt kötődés című tanulmánykötetem, amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Holokauszt Emlékközpont adott ki. A könyvbemutató október 6-án lesz a Páva utcában. A kötetet a Közép-Európa Kutatóintézet igazgatója, Hatos Pál, valamint Zima András, az Emlékközpont igazgatója mutatja be. Emellett előkészületben van a Ludovika Kiadónál egy másik tanulmánykötetem is, amely már a betördelés előtt áll. Ez a magyar külpolitika és a cionista mozgalom két világháború közötti kapcsolatával, illetve a közöttük keresett kapcsolódási pontokkal foglalkozik. A két kötet az elmúlt évtizedben született tanulmányaimból válogat. Az egyik kötet 1944-nél, a cionista ellenállási mozgalom történeténél áll meg időben, míg a másik a kommunista korszak zsidóságával foglalkozik. Számomra nagyon fontos – és ez az írásaimból is látszik –, hogy a zsidóság történetét ne csak az áldozati perspektívából mutassuk be. Nem csupán az üldözést vizsgálom, és nem csak politikai rendőrségi célpontként foglalkozom ezzel a közösséggel, hanem a kultúrát, a vallási életmódot, vagyis magát az életet is megpróbálom bemutatni. Még a legmostohább körülmények között is létezett vallási, közösségi élet, és ennek a története legalább olyan fontos, mint az üldöztetésé. Az emberi alkalmazkodóképesség határtalan – ennek a körvonalait próbálom megmutatni.
Nyitókép forrása: Szilágyi Dénes / NKE
