Jürgen Habermas öröksége és az emlékezet a platformtársadalmakban
Mit jelent ma a nyilvánosság? És lehetséges-e még közös történelmi valóság egy algoritmusok által szervezett világban?
Jürgen Habermas halála alkalmat ad arra, hogy újragondoljuk a nyilvánosság szerkezetéről alkotott klasszikus elképzeléseinket. A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című művében Habermas egy mára már szinte utópikus ideált fogalmazott meg, ahol a közélet alapja a racionális vita és az érvek ütköztetése. A digitális korban azonban ez a nyilvánosság gyökeresen átalakult. A XXI. századi digitális környezetben a kollektív emlékezet formálása egyre inkább a közösségi média platformjain zajlik. A történelmi és politikai tények nem pusztán közvetítődnek, hanem algoritmikus logikák mentén újraértelmeződnek, fragmentálódnak és érzelmileg átkereteződnek. A jelenség különösen a fiatal generációk esetében kritikus, akik elsődleges információforrásként használják a rövidvideós és közösségi felületeket.
A nyilvánosság új tere: platformok és algoritmusok
A közösségi média nem csupán kommunikációs eszköz, hanem a nyilvánosság elsődleges infrastruktúrája lett. A platformok működését meghatározó algoritmusok:
- személyre szabják a tartalmakat
- felerősítik az érzelmi reakciókat kiváltó üzeneteket
- és egyre inkább „buborékokba” szervezik a felhasználókat
Ez a folyamat a közös tapasztalatok felbomlásához vezethet, a nyilvánosság egysége helyett párhuzamos valóságok jönnek létre.
A történelmi emlékezet ma már nem kizárólag intézményekben vagy tankönyvekben formálódik, hanem a közösségi médiában. A nemzetközi és hazai kutatások egyöntetűen mutatják, hogy a digitális térben terjedő történelmi tartalmak gyakran:
- leegyszerűsítik az összetett eseményeket
- érzelmi azonosulásra építene
- és szelektív módon mutatják be a múltat
A magyar online médiatérben például jól kimutatható, hogy ugyanazon történelmi események eltérő narratívák mentén jelennek meg, ami hosszú távon befolyásolja a kollektív emlékezet szerkezetét. Ez nem csupán a hazai viszonyokra jellemző. A jelenség egyik leglátványosabb példája a diktatúrák újraértelmezése a közösségi médiában. Erre jó példa a román eset, melynek eredményeit Remus Ştefureac szociológus foglalta egy tanulmányba. A kutató a Kommunizmus Bűneit Kutató és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet megbízásából végzett országos reprezentatív közvélemény-kutatást, melynek egyik eredménye volt, miszerint a romániai lakosság közel kétharmada úgy gondolja, Nicolae Ceauşescu jó vezető volt. A megdöbbentő adatok mentén az intézet másik munkatársa Didona Goanță végzett elemzése eredményeként kimutathatóvá vált, hogy egy összehangolt és szisztematikus manipulációs kampány vezetett oda, hogy egy romániai könnyűzenei fesztivál fiataljai az egykori diktátort éltették, és az ország lakosságának kétharmada ma is jó vezetőnek tartja az egykori román diktátort. Hogy történhetett mindez? A Ceaușescu-korszakot bemutató online tartalmak egy része a múltat stabil, sőt idealizált időszakként jeleníti meg. A vizuális és érzelmi narratívák különösen a fiatalok számára meggyőzőek lehettek, hiszen ők nem rendelkeznek közvetlen tapasztalattal a korszakról. A TikTokon a #nicolaeceausescu hashtag alatt, több ezer klipben pozitív tartalmú üzenetek jelentek meg. Az egyik videóban egy Ceaușescuéhoz hasonló hang arról beszél, hogy „a függetlenség fontos kérdés Románia számára”. Egy másikban azt állítja, hogy „Romániának már nincs külső adóssága, és valóban független mind gazdaságilag, mind politikailag”. Ez a jelenség jól mutatja, hogy a múlt így nemcsak feledésbe merülhet – hanem torzított formában térhet vissza. S ne gondoljuk, hogy ez csak Romániában történhet meg!
Fiatalok a digitális nyilvánosságban
A digitális nyilvánosság átalakulása különösen a fiatal generációk esetében válik meghatározóvá, akik számára a közösségi média nem pusztán kommunikációs tér, hanem a társadalmi valóság elsődleges értelmezési kerete. A digitális szocializáció fogalma ebben az összefüggésben arra utal, hogy a politikai és történelmi tudás egyre inkább platformokon keresztül konstruálódik, ahol az információk kiválasztását és láthatóságát algoritmikus rendszerek határozzák meg. A kollektív emlékezet platformizálódásának jelensége a digitális emlékezetkutatás és a platformelmélet metszéspontjában értelmezhető (van Dijck, 2013; van Dijck et al., 2018, Hoskins, 2018), amely szerint az emlékezés folyamatait egyre inkább a digitális infrastruktúrák és algoritmikus rendszerek strukturálják.
Empirikus kutatások szerint az intenzív platformhasználat összefüggésben állhat a gyengébb álhírfelismerési képességgel és a tartalmak hitelességének torzult megítélésével. Ez részben az úgynevezett heurisztikus információfeldolgozássalmagyarázható, amely során a felhasználók nem a tartalom mélyebb értelmezésére, hanem gyors, felszíni jegyekre (vizualitás, ismertség, érzelmi hatás) támaszkodnak. A rövidvideós platformok – különösen a TikTok – sajátos médiakörnyezetet hoznak létre, amelyet a szakirodalom egyre inkább affektív nyilvánosságként (affective public sphere) ír le. Ebben a térben az érzelmek nem csupán kísérői, hanem szervezőelvei a kommunikációnak, ami kedvez az egyszerűsített, gyakran polarizáló történelmi narratívák terjedésének. A fiatalok információfeldolgozási mintázata ebben a környezetben több szempontból is eltér a hagyományos médiaterektől:
- a tartalomfogyasztás gyors, repetitív és fragmentált
- a vizuális és auditív ingerek dominálnak a szöveges információkkal szemben
- az algoritmusok által kialakított személyre szabott feedek megerősítik a meglévő preferenciákat
Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a történelmi szereplők és események memetikus, kulturális információs formákban, kontextusuktól elszakítva jelennek meg. Az ilyen tartalmak gyakran humoros vagy ironikus keretben terjednek, ami csökkenti az ideológiai tartalom észlelését, miközben normalizálhat bizonyos narratívákat. Ez a folyamat nem csupán információs torzulás, hanem a kollektív emlékezet átalakulásának egyik kulcsmechanizmusa: a múlt értelmezése egyre inkább platformlogikák által strukturált, affektív és vizuális mediáció eredménye.
Habermas kérdése ma még aktuálisabb
Habermas számára a nyilvánosság a demokratikus működés alapja volt. Ma azonban új kérdésekkel szembesülünk:
- Létezhet-e közös nyilvánosság algoritmikus szűrés mellett?
- Fenntartható-e közös történelmi tudás a fragmentált médiatérben?
- Képesek vagyunk-e megőrizni a kritikai gondolkodást az érzelmi tartalmak dominanciája mellett?
Ebben a helyzetben a felsőoktatási intézmények szerepe felértékelődik. Nem elegendő pusztán tudást közvetíteni – szükség van:
- kritikai médiaműveltségre
- algoritmikus tudatosságra
- és reflektív történelmi gondolkodásra
A digitális nyilvánosság kihívásaira csak tudatos, kritikus állampolgárokkal adható válasz. Habermas műve ma nem csupán történeti elemzés, hanem figyelmeztetés is: a nyilvánosság minősége határozza meg a demokrácia minőségét. A digitális korban ez a kérdés új dimenziót kap – és a válasz már nemcsak politikai, hanem technológiai és kulturális is.
Irodalomjegyzék
Barna, I., & Knap, Á. (2023). Memory narratives in Hungarian online media.
Habermas, J. (1989): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Századvég Könyvek
Halbwachs, M. (1992). On collective memory. University of Chicago Press.
Hoskins, A. (2018): Digital Memory Studies: Media Pasts in Transition. Routledge
Huszár, F., et al. (2022). Algorithmic amplification of politics on Twitter. PNAS.
Guess, A. M., et al. (2023). Social media algorithms and political behavior. Science.
van Dijck, J., Poell, T., & de Waal, M. (2018). The platform society. Oxford University Press.
Kiss, J. (2025). Diktatúra rózsaszín fényben.
NMHH (2024). Fiatalok médiatudatossága TikTok-videók tükrében.
Nyitókép forrása: Wolfram Huke / wikimedia.org
