Ludovika Türk Tanulmányok Kutatóműhely (LTTK) alakult nemrégiben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) azzal a célkitűzéssel, hogy gazdagítsa a türk örökséggel, társadalmakkal kapcsolatos globális kutatásokat, a párbeszédet és az innovációt. A kutatóműhely létrehozásának okairól Vasa László professzort, az LTTK főtanácsadóját kérdeztük.
Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényében a tudományos világ akkor veszi komolyan a török csillagászt és a kisbolygó felfedezését, amikor a megfelelő ruhában adja elő. Van még ilyesfajta nehézsége a türk világ tudósainak, ha európaiakhoz szólnak?
Ami bizonyos: óriási ismerethiány van a türk világot illetően itthon és Európában – azon túlmenően is, hogy az összes ’sztánt összemossuk, ami türk nyelveken annyit jelent csak, hogy ország vagy terület. Ha ma a türk országok találkoznak, akkor nem a török a hivatalos nyelv, hanem az orosz és az angol. Oroszul a törökök kivételével mindenki ért, ez az elit nyelve. Ennyiben tehát igaza van a francia szerzőnek: ha öltönyben, oroszul vagy angolul mondjuk, akkor jobban elhiszik. Ami még a fiktív török csillagászt és a türk tudományt illeti: az USA legnagyobb Közép-Ázsia szakértője, a magyar származású Frederick Starr írt egy nagy hatású könyvet, amelynek címe: Lost Enlightenment, azaz elveszett, eltűnt felvilágosodás. A kötet arról szól, hogy a Selyemút időszakában óriási szellemi potenciál jött létre a térségben: az egyébként véreskezű Timur Lenk a világ legjobb tudósait gyűjtötte maga köré a mai Üzbegisztán területén. Ennek szellemi kisugárzása a mai napig érezhető: a találmányok, szellemi innovációk túlnyomó része, amiről azt gondoljuk, hogy arab eredetű, valójában közép-ázsiai. Miért is gondoljuk arabnak? Mert e népek akkoriban még arab betűkkel írtak. Szépen, lassan tehát változik az a paradigma, hogy a türkök csupán egy sztyeppén vándorló nomád nép volt.
Lehet e paradigmaváltásban szerepe hazánknak?
Lehet. Ha a magyar állam kiemelt egyeteme létrehoz egy türk kutatóműhelyt, az jelzés, mégpedig arról, hogy fontosnak tartja ezt a térséget. Ami nem csupán amiatt fontos, hogy tettünk egy szívességet, s ennek mentén majd üzleteket kötünk. Sokkal lényegesebb, hogy ha kiutazunk a türk államokba, akkor tapinthatóan érezzük, akár még turistaként is, hogy ott szeretik a magyarokat. Tehát van közös kulturális kapocs, ami összeköti e népeket. A mi feladatunk e kutatóműhellyel tehát elsősorban az, hogy hidat teremtsünk, azaz legyen aktív a közös szellemi élet. Ennek van az a része, amikor különböző elemzéseket, kutatásokat végzünk a térségről, hogy bővítsük az egyelőre nagyon hiányos ismereteket. Másrészt célunk elhozni Közép-Ázsiából a kutatókat, professzorokat, előadókat, akik itt tudnak hallgatóinknak, a kollégáknak, meg a szélesebb nyilvánosságnak előadást tartani különböző szakterületeken. Igyekszünk olyan eseményeket, platformokat, egy budapesti találkozóhelyet teremteni, ahová Nyugatról el tudjuk hívni azokat, akik a türk világgal foglalkoznak. Ami ma már korántsem arról szól, hogy milyen szép szőnyegjeik vannak, vagy hogy milyenek is a hagyományaik, az irodalmuk.
Ebből a hallgatók is profitálnak majd.
Így van. Ma az a helyzet, hogy senki nem tanítja meg az itt hallgatóknak, tehát még a vonatkozó szakokon sem azt, hogy valójában az adott türk ország társadalma és politikája hogyan néz ki. Persze, remek nyelvoktatásunk van, megtanítjuk a történelmüket, a művészetüket. De ezzel a tudással még nem senki nem lesz a térség szakértője. Azon dolgozunk, hogy e platformot ösztöndíjakkal és más eszközökkel az oktatás szolgálatába állítsuk: nyelvtanítással, a türk világgal foglalkozó elismert, igazolható tudást nyújtó kurzusokkal, akár önálló egyéves mesterprogrammal. Nem jobb az országnak, ha az NKE-ről kikerülő leendő diplomatáinknak már eleve van egy jó rálátásuk a jövendő állomáshelyükre, ráadásul szakavatottak annak interpretálásában? Emellett az LTTK és a Ludovika Public Diplomacy Hub segítségével az egyetem e kínálatát tudjuk a külvilág zászlóshajó eseményein is képviselni. A magyar diplomáciai szolgálat ehhez minden támogatást meg fog adni.
Sok laikusban felmerülhet a kérdés, hogy mit akarunk mi, magyarok Közép-Ázsiában.
E kérdés feltevői azt nem látják, hogy Közép-Eurázsia (Törökország–Kaukázus–Közép-Ázsia) jelenleg a világ legígéretesebb régiója, Törökországot is beleértve egy majdnem 200 milliós, feltörekvő piac, ahol rendkívül sok fiatal él. A világ ma a türk világ kegyeit keresi, mert kell az urán, kell az olaj, kell a gáz, kellenek a piacaik. Nem véletlen, hogy minden nagy- és középhatalom a térségben nyüzsög. Ha pedig az egyetemi rangsorokat vesszük: Kazahsztánnak több top500-as (sőt, top200-as) egyeteme is van, míg Magyarországnak például egy sem. Ráadásul egyes türk államok a társadalmukat is megnyitották – nyilván nem úgy, ahogyan azt az amerikai liberálisok szeretnék –, például Üzbegisztán, Kazahsztán olyan jelentős felsőoktatási reformot vitt végbe, amelyben komoly ösztönzőkkel csábította az országba a külföldi egyetemeket. A Westminster, a Webster, koreai, kínai és orosz egyetemek, de még egy litván egyetem is, kampuszokat létesítettek az országban, s ezáltal viszik oda a tudást és a technológiát, bekapcsolja őket a nemzetközi tudásáramba. Óriási lehetőség lenne ez a magyar egyetemeknek is, hiszen, mint mondtam, rendkívül sok az érdeklődő fiatal, aki ismeri és szereti Magyarországot. A másik, amiért felértékelődik e térség a szerepe, az nyilván a geopolitikai, geoökonómia elem, hiszen Közép-Ázsiát gyakorlatilag elfeledték az elmúlt harminc évben. Jelenleg ezek az országok próbálják kiaknázni erőforrásaikat és elhelyezkedésüket a világtérképen. Ráadásul a természeti erőforrásból származó extraprofitot a felvilágosultabb közép-ázsiai országok befektetik humán erőforrásaikba, hiszen számukra is létkérdés a diverzifikáció. Ezáltal a térségben szemmel látható a gazdasági gyarapodás, ahol nekünk van keresnivalónk – nyilván inkább a piaci résekben – akár a termékeinkkel, akár a szolgáltatási szektorban, akár pedig nyilván a kitermelési beruházásokban.
Szenvedélyesen beszél e térségről. Van esetleg személyes kötődése is türk világhoz?
Személyes vagy családi nincs, de valamilyen szintű érdeklődésem mindig is volt a türkök iránt. Immár 25 éve járom a térséget, ebből 11 esztendő óta részben a Magyar Külügyi Intézet képviseletében. Valószínűleg az ragadott meg, hogy olyan térség volt akkoriban, mellyel senki nem foglalkozott, nem is járt oda. Amikor doktori hallgató voltam, részvételi lehetőségem nyílt egy konferencián Karagandiban, Kazahsztánban. Akkor, 2004-ben az egyedüli külföldi voltam ott. E ténynek, s a magyarságomnak a helyiek annyira megörültek, hogy utána több konferenciára, majd vendégprofesszori pozíciókba is hívtak. Később bekapcsolódtam az Astana Economic Forum munkájába – tulajdonképpen alapítója voltam mások mellett –, ami ma Astana International Forum néven fut. Sokszor lehettem türkök között hosszabb-rövidebb időre. Szeretem őket, mert sokkal szívélyesebbek. Ha tehetem, akkor inkább odamegyek, ahol tisztelik az embert, nem pedig lenézett szegény szomszédnak tekintik. Tehát az, hogy ma Közép-Ázsiával foglalkozom, ebből a kapcsolatból fakad, ami alkalmassá tett arra, hogy jellemzően politikai és gazdasági szakértőként elemezzem ezen országokat. Egyetemi professzorként erőforrás gazdaságtannal foglalkozom, akadémiai publikációim túlnyomó részét e témából írom. Manapság egyre inkább a türk országokat is ebből az aspektusból vizsgálom, helyi kollégákkal együttműködve.
Nyitókép: Szilágyi Dénes
