Hol a határ személyes tartalmaink megosztásában? Hogyan óvjuk meg magunkat és a gyermekeket a közösségi média okozta kiszolgáltatottságtól? Miképpen legyünk sokkal médiatudatosabbak? Eszmecsere arról, hogyan védjük meg magunkat és szeretteinket az függőség kialakítására épülő, és a közösségi érdekeket figyelmen kívül hagyó digitális világunkban.
Kié az adat? – A digitális világ és a sharenting veszélyei. E címmel szervezett szakmai fórumot a Magyary Zoltán Szakkollégium április 22-én Veszelszki Ágnes, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar dékánja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásvezető-helyettese, és Bartóki-Gönczy Balázs, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar tudományos dékánhelyettese, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács tag részvételével. Az eseményt Hegedűs Lilla, a szakkollégium kommunikációs vezetője moderálta.
Honnan e kényszer?
Milyen személyes információkat, történéseket érdemes megosztani a közösségi médiában, és miket nem? Hol húzzuk meg a határt? – az első kérdés kapcsán Veszelszki Ágnes úgy fogalmazott: jóllehet nincs általános recept, azon érdemes elgondolkodni, hogy a szakmai önérvényesítés szempontjából, a szakmai célok megvalósítása érdekében mely tartalmak hasznosak. Ezeket érdemes közzétenni, minden személyes tartalom azonban a privát, azaz nem nyilvános felületekre való. Öt éve a HR-esek kétharmada azt nyilatkozta, hogy utánanéz a jelentkezők social media jelenlététének, mára ez a szám alighanem száz százalékra emelkedhetett, tette hozzá. Veszelszki Ágnes e téma kapcsán két tanácsot adott a hallgatóságnak. Az egyik: célszerű nagyon alapos profiltisztítást végezni a közösségi oldalakon, s a régi, kínos bejegyzéseket eltüntetni, különösen a korábbi, a szigorúbb privacy beállítások idejét megelőző évek tekintetében. Töröljük, rejtsük el a sok évvel ezelőtti kellemetlenebb posztjainkat. A másik tanács: csak olyan bejegyzést közöljünk, amelyet, ha megmutatnánk a nagymamánknak, vagy pár évtized múltán a gyerekünknek, büszkék lennének ránk.
Bartóki-Gönczy Balázs a Kamaszok című sorozatra utalva hívta fel a figyelmet arra, milyen komoly kockázatokat rejt világunk, amelyben önként átadjuk magunkat a platformoknak. Mi vezet minket ere? Honnan fakad bennünk e kényszer? E kérdéseket érdemes mindenkinek feltennie magának, ez talán nagyobb tudatosságot hozhat. A tudományos dékánhelyettes felhívta a figyelmet a zárt közösségek és a chatszobák használatára, ezek kompromisszumot jelenthetnek a megosztások kapcsán. S érdemes figyelni, jelezte, mennyire átalakítják a figyelmünket a közösségi média felületek. Fáradtan, kimerülten könnyű ezekre „rácsúszni”. E tekintetben is trenírozni érdemes magunkat: például egyszerűen kivinni a telefont a helyiségből egy elmélyültséget igénylő munka vagy szépirodalom olvasásakor, vagy letiltani a felugró üzeneteket annak érdekében, hogy a mobilunk ne „szedje szét” a napunkat. Az emailek várhatnak, azokat a nap egy bizonyos szakaszában nézzük és válaszoljuk csak meg – a protokoll szerint 24 órán belül érdemes válaszolni. Ami pedig a tanulást illeti, Bartóki-Gönczy Balázs tapasztalata szerint a kézírással készített jegyzetek jobban rögzülnek az agyban, mint a laptopon készített anyagok.
A kommentelés hármas szabálya
Szó volt még a kommentek lesújtó társadalmi állapotokat tükröző stílusáról, az agresszióról, az álhírekről, s arról, hogy a Meta bejelentette: megszünteti a fact check-et, azaz a hírek valóságtartalmának ellenőrzését. Bartóki-Gönczy Balázs ennek kapcsán saját felelősségünk szerepét hangsúlyozta – jogi eszközök csak a büntetéssel tudnak operálni, a megelőzésben érdemben nem segíthetnek –, és azt, hogy igyekezni kell kipukkasztani az algoritmusok által a felhasználók számára kialakított információs buborékot. Fontos, hogy ismerjük egymás álláspontját, mozgatórugóit, gondolkodásmódját, érveit. S az, hogy mindezt indulatok nélkül tegyük. Hogyan is tudnánk szakmailag felülkerekedni egy vitában – akár a diplomáciában, akár a mindennapokban –, ha nem ismerjük egymás véleményét, világképét? Tisztelettel bánjunk egymással minden felületen, a demokrácia szempontjából is így a leghelyesebb, jegyezte meg a dékánhelyettes.
Veszelszki Ágnes azt emelte ki, hogy régebben is jelen volt a verbális durvaság, trágárság, de az mindenkinek a saját szociális buborékában maradt, a közösségi platformok azonban ezeket nyilvánossá teszik. A kommentelés tekintetében három kérdés feltevését javasolja: 1. Megmondanám-e az illetőnek élőben is, amit kommentelni készülök? 2. A leírni tervezett stílusban tenném-e élőben is? 3. Ha én kapnám e megjegyzést, hogyan esne nekem? E hármas szűrő segíthet abban, hogy nagyobb tisztelettel „beszélgessünk” a közösségi médiában.
A digitális platformokon zajló közbeszéd kapcsán az önkontroll annál is inkább lényeges, mert jóllehet 16-17 uniós jogszabályt fogadtak el a témában, ezeknek rendkívül nehéz érvényt szerezni. A Facebook kapcsán lehet ugyan bejelentést tenni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, ám a szervezetnek a platform dublini központjához kell küldenie azt, onnan pedig akár tovább is irányíthatják Brüsszelbe, ám az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ír központban létszámhiány okán nehézkesen haladnak az ügyek. Az állam megpróbálja megvédeni a polgárokat, de kevés az eszköze, ezért van óriási szerepe a médiatudatosságnak, hangsúlyozta a dékánhelyettes.
Veszélyben a gyerekek!
Veszelszki Ágnes kiemelte a sharenting jelenségét, amelynek lényege, hogy egy felnőtt hozzátartozó oszt meg tartalmat, képet gyerekekről. E gyakorlat hatásai, következményei sokrétűek, és beláthatatlanok. A most felnövő két év alatti gyerekek 81 százalékának máris létezik digitális lábnyoma: van, hogy már az ultrahang kép is a közösségi médiába kerül. A szülő-gyerek kapcsolat is sérül: felmérések szerint a kamaszok háromnegyedét kimondottan zavarja, ha képet oszt meg róluk a szülő. S akkor még nem beszéltünk a súlyos bűncselekményekről: e képek gyakran kötnek ki gyermekpornográf oldalakon, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni! Emellett identitáslopásra is használhatók a gyerekekről, fiatalokról megosztott tartalmak, s kibertámadásnak is kitetté válnak a megosztott fotókon szereplők.
Bartóki-Gönczy Balázs említést tett egy NMHH-felmérésről, amelynek alapján mind elterjedtebb a digitális eszközök használata három éves kor felett, miközben a kisgyerekkor az agyi idegrendszer fejlődésének ideje. E folyamatot az említett eszközök alapjaiban befolyásolják, akadályozzák. Már létezik olyan babakocsi is, amelyre tablettartót szerelnek, jegyezte meg Veszelszki Ágnes. A gyerekek „kegyetlen”, de az életkorral jellemzően aztán elhagyott, kinőtt ösztöneit is felerősítik az okoseszközök, s a gyűlölet így megállíthatatlanná válik. A jog eszközeivel e tendencia nem akadályozható meg – a médiatudatosság szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Veszelszki Ágnes szólt még a kidfluencerekről (kiskorú influenszerek); e jelenség a sharenting extrém formája. Tapasztalata szerint a gyerekek egy idő után már nem a szülővel, hanem a kamerával „kommunikálnak”, a családi élet médiaeseménnyé válik. A szülő-gyerek kapcsolatba egy harmadik „személy”, tényező tolakszik be, nagyon erőteljesen megváltoztatva a családi dinamikát. A hírnév is ártalmas: a gyerek önbecsülésének forrása kívülre kerül, s ha a tartalmai iránti érdeklődés bármely okból alább hagy, a kiskorú önértékelése látja kárát.
Valahol meg kell húzni azt a határt, ahol az állam beavatkozhat a családok életébe – jegyezte meg Bartóki-Gönczy Balázs. A függőséget ugyanakkor nagyon fontos felismerni, hiszen az okoseszközök használata kimutathatóan addiktív. Az államnak feladata, hogy erre felhívja a figyelmet tudatosítással, edukációval.
Nyitókép: depositphotos.com
