Tapasztalt barlangász, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagja, részt vett a dél-törökországi Morca-barlangban rekedt amerikai kutató mentésében, tartalékos katona; a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának docense. Zentay Pétert kérdeztük a barlangi mentőszolgálat tevékenységéről.
Hogyan lesz valakiből barlangi mentő?
Ez egy igazán komplex kérdés. Barlangi mentést Magyarországon csak az végezhet, aki tagja a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak. Ide felvételi útján lehet bekerülni. Alapfeltétel, hogy a jelentkezőnek többéves barlangász múlttal, és megfelelő képzettséggel kell rendelkeznie. Ha a jelölt megfelel a kritériumoknak, akkor felvételizhet. A felvételi vizsga barlangban és felszínen egyaránt zajlik, olyan feladatok elé állítjuk a jelentkezőt, amelyekkel a barlangi mentés egyes fázisaiban találkozhat: például sérült diagnosztizálása, stabilizálása, elsősegélynyújtás, riasztás, hordágymozgatás. Ha a jelölt sikeresen átjutott a felvételin, akkor részt vesz egy barlangi mentő alapképzésen. Utána kerülhet próbaidős státuszba. Ez idő alatt mentéseken, gyakorlatokon és a felszerelés karbantartásában is részt kell vennie.
Ön is tudatosan készült arra, hogy a szolgálat tagja legyen?
Egyáltalán nem. Tizenöt éves voltam, amikor elkezdtem barlangászni. Életem első mentésébe, közel húsz éve, véletlenül kerültem, amikor a Mátyás-hegyi-barlangban egy vállficamos sérült mentésénél segédkeztem, mivel akkor éppen arra jártunk a csoportunkkal. A helyismeretünket kihasználva segítettünk a mentés egyes fázisaiban és logisztikájában. Ez az eset adta meg a motivációt, hogy jelentkezzek a Magyar Barlangi Mentőszolgálathoz.
Mennyire lehet segítség a mentési munkákban a modern digitális technika vagy a mesterséges intelligencia?
A barlangok térképezésénél már használják a 3D szkennelési technikát, és valószínű, hogy ez lesz a jövő. De ez a barlang kutatásához tartozik, a mentéshez csak járulékosan kapcsolódik. A mesterséges intelligencia alkalmazására egyelőre nem látok esélyt a barlangi mentésnél, mert itt nagyon nagy a bizonytalanság, és jelentős szerepet játszik az emberi tényező. Ha a törökországi mentést veszem alapul, az információáramlás szakadozott volt, és mire a végcélhoz ért, már sok esetben aktualitását vesztette. Ilyen helyzetekre pedig célszerűtlen algoritmusokat fejleszteni.
Melyik volt a legemlékezetesebb mentése?
Egyértelműen a törökországi, ez egy életre szóló élmény volt. Pillanatról pillanatra változtak az események, egymást érték a kihívások, amelyeket azonnal meg kellett oldani. Több emlékezetes pillanatot tudok kiemelni: az első az volt, amikor megkaptuk a riasztást, hogy valóban indulnunk kell, mert szükség van a segítségünkre. Nagyon jó tapasztalat volt más nemzetekkel együtt dolgozni. A hangulatunk megváltozott, amikor pozitívabb hírek érkeztek a beteg állapotáról. Addigi félelmünk nem volt alaptalan, ugyanis barlangban 1000 méter mélységben akár a legkisebb probléma is életveszélyessé válhat. Akkor lettem azonban teljesen nyugodt, amikor a barlangban átvettük a beteget, ekkor tudatosult bennem, hogy az erőfeszítésünk nem volt hiábavaló. Tudtuk, hogy innentől épségben kijuttatjuk a felszínre.
Maradva a törökországi esetnél, mi volt a fő feladata?
Sokadmagammal a feladatunk volt a hordágymozgató kötélpálya és a húzórendszerek kiépítése, üzemeltetése, továbbá a hordágy szállítása a beteggel együtt. A bent lévő közlekedő kötélpálya nem alkalmas a mentésre, mind elhelyezkedése, mind teherbírása miatt, ezért külön pálya szükséges a beteg szállításához. Az eredeti terv szerint a magyar csapat mínusz 500 métertől mínusz 180 méterig építette volna ki a barlangot szállításra, és utána ezen a szakaszon működtettette volna. Mint minden, ez is változott: külföldi kollégáinkkal mínusz 500 métertől egészen a felszínig végeztük ezt a munkát. Én ebben a szakaszban tevékenykedtem.
