Bár a Közel-Kelet története bővelkedik véres eseményekben, az elmúlt három napon történtek számos területen biztosan felülmúlják a korábbiakat. Miben más a most kirobbant háború és elhúzódik-e? Elemzés.
E cikk írásakor a kirobbant konfliktus halálos áldozatainak száma – izraeli 900 felett, palesztin civil áldozat 830 felett – eddig példátlan. A megbízható számokra még várni kell, de az biztos, hogy a sérültek száma ennél jóval magasabb. A stratégiai szintű meglepetés az 1973-as Yom Kippuri háborút idézi, amiben Egyiptom és Szíria összehangolt támadása az eddigi legnagyobb stratégiai meglepetést okozta (és a Bar Lev védelmi vonal áttörése fontos mozzanata volt). Ugyanakkor a 2006-os Hezbollah elleni háború elemei is felfedezhetőek benne a rakéták nagyszámú alkalmazása révén. A szélesebb régió befolyása is tükröződni látszik itt: a Hamász által alkalmazott propaganda a stílusát illetően sokban emlékeztet az „Iszlám Állam” csoport által meghonosított módszerekre, a drónok alkalmazása tekintetében pedig látszólag az orosz-ukrán háborúból is merített a csoport.
A civilek elleni válogatás nélküli erőszak sokban hasonlít a párizsi „gördülő” terrortámadásra, de a mérete példátlan. A motoros siklóernyős támadók alkalmazása, amelyeket a Re’im melletti zenei fesztivál ellen vetettek be, szintén nem példa nélküli: 1987-ben a Népi Front Palesztina Felszabadításáért – Főparancsnokság nevű csoport sárkányrepülőket alkalmazott egy IDF (Izraeli Védelmi Erők, azaz a zsidó állam hadserege – A Szerk.) bázis elleni támadás során. Ami feltétlenül újnak mondható, az e módszerek szervezett és egyidejű alkalmazása az előkészítés maximális titokban tartása mellett – ez a jelek szerint teljes mértékben meglepte az izraeli hatóságokat. A BBC szerint mintegy 80 helyen törték át a Gázát övező biztonsági kerítést, ahol a Hamász és más gázai palesztin fegyveres csoportokhoz tartozó, becslések szerint 800-1000 fegyveres lépett Izrael területére és hajtott végre támadásokat izraeli települések ellen.
Új szintű fenyegetés
A túszok megölésével való fenyegetés a Hamász irányából újdonságnak tekinthető. A korábbi időszakban arra törekedtek, hogy élve ejtsenek túszokat és kicseréljék őket a saját foglyaikra. (Ghilad Shalit IDF-katonát egy emberrablási akció után, amiben két társa életét vesztette, több mint öt évig tartották fogva. Az izraeliek 1027 palesztin foglyot engedtek szabadon érte egy közvetítők segítségével megszervezett csere keretében.) Ron Aradnak, az izraeli légierő navigátorának a sorsa, akinek gépét 1987-ben lőtték le Libanon felett, és akit a mai napig eltűntként tartanak számon, aktívan foglalkoztatja az izraeli közvéleményt. A harcokban meghalt fegyveresek és katonák holttesteinek cseréje is alku tárgyát képezhette, ahogyan a 2006-os háború után is történt. Az, hogy a Hamász az izraeli támadásokra válaszul a túszul ejtettek kivégzésével fenyeget, új szintet jelent. Figyelembe véve, hogy számos ország állampolgára esett fogságba, ez nemcsak Izrael, hanem számos nyugati ország számára is jelentős politikai és diplomáciai problémát fog jelenteni. Amerikai közlés szerint eddig 14 amerikai állampolgár vesztette életét, és továbbiak a Hamász fogságában vannak.
Humanitárius következmények
A Hamász támadására adott izraeli válasz részletei nagyban meg fogják határozni a közel-keleti politikai viszonyokat. Az elmúlt években az izraeli vezetés az ún. Ábrahám-megállapodások keretében az arab országokkal való diplomáciai normalizációra törekedett. Hetekkel ezelőtt Netanjahu miniszterelnök bizakodóan beszélt az ENSZ közgyűlésén a Szaúd-Arábiával való békekötést illetően. A várható izraeli katonai akció méretétől függően az Ábrahám-megállapodások jövője kérdésessé válhat. A fegyveres fellépés időtartamától függően az is megkérdőjeleződhet, hogy a szélesebb régió lakossága hogyan fog reagálni a közösségi médiában és a sajtóban látottakra, mivel ennek komoly hatása lehet az arab kormányok viszonyára Izraellel. A Gáza elleni teljes embargó humanitárius következményei belejátszhatnak ebbe.
Az, hogy Irán, illetve az Iránnal kapcsolatban lévő csoportok hogyan reagálnak az izraeli válaszra, fontos mutatója lesz annak, hogy milyen irányba fejlődnek az események. A Hezbollah jelen sorok írásakor az általa vitatott területen tartózkodó izraeli erők ellen hajtott végre csapásokat, ami messze van a csoport feltételezett kapacitásaitól. A csoport számára a libanoni belpolitikai problémák miatt ez egy kényes időszak. Palesztin csoportok libanoni területről való esetleges támadásai növelhetik a helyzet átláthatatlanságát. Irán, bár szolidaritásáról biztosította a Hamász-csoportot, tagadja, hogy köze lett volna a támadáshoz (korábbi jelentős anyagi támogatása ellenére).
A status quo vége
A 2006-os Hezbollah elleni háború után az volt a szakértői vélekedés, hogy Izrael elrettentési képessége sérült, mivel nem volt képes az Ehúd Olmert akkori miniszterelnök által meghirdetett célokat elérni a 34 napos háborúban. Olmert a háborús kudarca miatt politikailag meg is bukott. 2008-ban egy jelentősebb katonai összecsapás a Gázai övezetben sokak szemében helyreállította ezt a képességet. Jelenleg egy egységkormány kialakulása körvonalazódik, de a Netanjahu-kormány jövője is kérdéses lehet a közvetlen katonai válaszadás lezárulása után, és egyelőre megjósolhatatlan, hogy a Hamász-támadás milyen irányba fogja vinni az izraeli politikai közvéleményt.
Az elkövetkező hetek a Közel-Kelet politikai viszonyait illetően nagyon fontosak lesznek. Az, hogy az izraeli katonai válasz milyen földrajzi vagy eszközbeli korlátokra fog épülni, nem elhanyagolható. Amennyiben az izraeli kormány Gáza újbóli katonai ellenőrzését tűzi ki célul, annak végrehajtása egy elhúzódó konfliktus első lépése lehet. Annyi bizonyosnak mondható, hogy a jelen status quo elfogadhatatlanná vált, és egyszerű megoldások jelenleg nem látszanak.
