A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara dékánjának javaslatára az egyetem Szenátusa tiszteletbeli doktori címet adományozott Charles J. Vörösmarty részére, aki jelenleg a City University of New York egyik kutatóközpontját vezeti. Az átadó után a professzorral a globális vízkészletekről, illetve a válság megoldásában a tudósok és a fiatalok szerepéről beszélgettünk.
A vízválság már nem csupán egy fenyegetés, hanem itt van mindennap velünk – hallhattuk díszdoktori laudációjában. Megtenné, hogy kifejti, pontosan mit jelent ez?
Az elmúlt 20–25 évben javult az a képességünk, hogy észleljük, hol vannak a vízrendszeren nyomás alatt álló területek. Ilyen nyomás azokon a területeken jelentkezik, ahol túl sok ember próbál túl kevés rendelkezésre álló vizet használni. Ez gyakran előfordul a Föld szárazabb területein, illetve szárazság idején. Az Egyesült Államok nyugati része például ilyen terület. A vízhiány mértékét egyre jobban tudjuk számszerűsíteni. Azon elsők között voltam, akik azt állították, hogy a rendelkezésünkre álló új technológiákkal jobban megérthetjük, hogy pontosan hány ember van válságos helyzetben. Amikor elvégeztük az elemzést, akkor azt becsültük, hogy körülbelül másfél-két milliárd ember van súlyos vízhiány okozta stresszben. Korábban félmilliárdnyira becsülték ezt a számot. Tehát a szám a háromszorosára nőtt. Ma már közel valós időben tudjuk követni a szárazságot szenvedő területeket, azaz ez már nem egy olyan technológia, amit majd a jövőben ki kell fejleszteni. Eddig azt gondoltuk, hogy majd egyszer baj lesz, de a válság itt van most, és egyre inkább kiterjed. Azt gondolom, az erre irányított figyelem az egyik fontos módja annak, hogy megváltoztassuk a klímaváltozással kapcsolatos gondolkodásunkat, különösen az Egyesült Államokban.
Mit gondol, kell a tudománynak másképp vagy hangsúlyosabban képviselnie álláspontját a döntéshozók felé?
Bár nem osztozom ebben mindenkivel, de az én filozófiám az, hogy tudósként kimaradok a politikából. Azt vallom, tudósként maradj távol, légy objektív, szisztematikus, nem ítélkező, csak nézd meg az információidat, és mutasd be a lehető legpontosabb, legjobb adatsorokat, következtetéseket és eredményeket, amire tudósként képes vagy anélkül, hogy a gondolkodásodat elhomályosítaná egy politikai napirend. Egy valódi tudósnak nincs politikai napirendje. A jó tudós az én szememben csak a tényeket közli, értelmezi és átadja azokat. Persze ha a döntéshozó elég őrült ahhoz, hogy rossz döntést hozzon, akkor a tudósok valószínűleg nem sokat tehetnek. De a tudósoknak csak információt kellene átadniuk, értelmezéssel együtt, de nem feltétlenül dolguk az érdekérvényesítés vagy a cselekvés. Szerintem beszélhetnénk a lehetőségekről. Itt van az első opció, ez és ez a következménye. A második opciónak pedig ez, a harmadiknak megint más. Fiatalként még előfordult, de ma már nem próbálom szenvedélyesen a nekem fontos ügyekre rávenni az embereket. Én csupán ötleteket adok, azt mondom, hogy itt vannak a számok az opciókhoz. Soha nem próbálom azt mondani, hogy „kijött az üdvözítő politika, csináljuk meg”. Az én filozófiám az, hogy először tanulmányozzuk a problémát, dolgozzuk ki az alternatívákat. A tudós tehát különböző forgatókönyveket készít a jövőről, és hagyja, hogy a döntéshozók vitatkozzanak egymással.
Mit mondana a fiataloknak, hogy mire összpontosítsanak tanulmányaik során?
Ez ügyben hadd legyek kicsit provokatív. Beszéltem tudósokkal és mérnökökkel, akik szerint őrült vagyok amiatt, amit majd most mondok, ám beszéltem emberekkel a humán tudományok területéről, akik szerint teljesen igazam van. Azt érzem gyakran, hogy a diákjaim bár meg tudják oldani a könyvben szereplő problémákat, még nem tudják magukat helyesen kifejezni, nem tudnak jól érvelni és rosszul prezentálnak. Ebben a világban, ahol a döntéshozóknak kell tényeket közvetíteni, világos, tömör, tényszerű, értelmes üzenetekre van szükség, különben elveszik az üzenet. Ezért azt gondolom, hogy nem szabad túl korán specializálódni. Meg kell tanulni még az elején, hogy hogyan gondolkodik egy ügyvéd, hogyan gondolkodik egy művész, hogyan gondolkodik egy matematikus, hogyan gondolkodik egy filozófus, hogyan gondolkodik egy környezettudós, hogyan gondolkodik egy orvos. Tehát ez első, amit meg kell tenni, hogy széles látókört kell szerezni. Van erre a T-alakú tudás metaforája: előbb terítsük szét a T tetejét, majd legalább egy-két területen mélyítsük el a szárát. Lehet valaki kiváló matematikus, de ettől még megértheti a vízválság ügyét. Lehet valaki jó jogász, de ettől még nem veszhet el a pénzügyek területén. Nagyon szeretek mentorálni, a diákjaimmal dolgozni. Igaz, eléggé megválogatom, hogy kiket fogadok: csak azokkal a motivált emberekkel tudok foglalkozni, akiket csak finoman kell irányba igazítani, de maguktól mennek előre.
Szintén a laudációban hallhattuk: ön egy globális ember. Említette is Erdős Pált matematikust, és azt, hogy az ön Erdős-száma három.
A hálózatosság számomra egy csodálatos jellemzője a földi életnek. Nekem is voltak, ahogy bárkinek lehetnek, teljesen őrült, véletlenszerű találkozásaim akkor, amikor nem is számítottam rá. Elsőre őrültségnek tűnik, de a rendszerben sok milliárd lehetőség van a váratlan kölcsönhatásokra, igaz? Ez maga a hálózat, amelyben élünk. Bele fogunk botlani ezekbe a kapcsolatokba, sőt az lenne őrültség, ha ezek nem történnének meg. Erdős matematikailag is be tudta bizonyítani az emberek hálózatát. De léteznek hálózatai a problémáknak is, hiszen földünk egy összekapcsolt objektum. Ha elkezdjük nyomni a rendszer egyik részét, vajon az mit tesz a rendszer másik részével? Erre nem feltétlenül tud választ adni az, aki csakis mérnök. Lehet, hogy el kell gondolkodni a jelenség történelmi perspektíváján. Lehet, hogy bizonyos témákat orvosi szempontból is meg kell vizsgálnom és így tovább. De nem azt mondom, hogy mindenkinek orvosnak, társadalomtudósnak, jogásznak és mérnöknek kell egyszerre lennie. Azt mondom, hogy ha elég szakértelemmel rendelkezik valaki, akkor egy olyan csoport tagja lehet, amely ennyire széles körben képes gondolkodni. Ám ehhez meg kell tanulni gondolkodni, és meg kell tanulni egymással beszélgetni. Én nagyon is a csapatalapú kutatás és gondolkodás híve vagyok, amelyhez elengedhetetlen a hatékony kommunikáció. Több alkalommal is, nyári programok keretében 35 végzős hallgatóval konkrét célokon, konkrét, a helyben élőket feszítő kérdéseken gondolkodtunk. Ez megkövetelte, hogy egy biológus igenis beszéljen a jogásszal vagy a kulturális ügyek helyi szakértőjével. Azt tapasztaltam, ha a gondolkodásukat bizonyos kérdések megválaszolására összpontosítjuk, rávehetők a különböző szakterületek szereplői, hogy soha ki nem beszélt témákról új módon beszélgessenek egymással. Ehhez persze nagyon specifikus kérdések is kellenek, hogy ne csak üres beszéd legyen a dolog vége.
A tudományos munka nagy koncentrációt igényel, így néha lazításra is szükség van: ha akad szabad ideje, mit kezd vele, hogyan kapcsolódik ki?
Szeretek magyaros ételeket főzni. Tudja, az apám 99 éves, és vele készítettünk egy kis gyűjteményt a receptjeiből. Amikor tud segíteni, megmutatja a fortélyokat. Főként a kedvencét, a csirkepörköltet készítjük. Nagyon jól csinálja. Én magam aztán kísérleteztem mással is. Próbálom követni a módot, ahogy a nagymamám csinálta, és ez jó móka, nagyon szeretem csinálni. Emellett zenélek is egy kicsit – egyedül vagy a barátaimmal. Gitáron játszom, de próbálok mostanában bendzsón is, ami bevallom, nem megy olyan jól. Nem vagyok énekes, úgyhogy mindig keresek valakit, aki énekel. Ez is jól működik, tudok arra koncentrálni, amit éppen játsszunk. El ne feledjem, nagyon szeretek New Yorkban új helyeket felfedezni. Én a város állami egyetemén tanítok, ahol 500 ezer hallgató van. Nem telik el úgy nap, hogy ne találkoznék valakivel a campusról – ez az én karinthys kézfogásom.
