Mit jelent pontosan a civilek védelme? Mi a humanitárius jog? Milyen mozgástere van a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak? A háborúval kapcsolatos jogi kérdések útvesztőjében Varga Réka, a NKE Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető-helyettes egyetemi docense segít eligazodni.
A háború esetén alkalmazandó nemzetközi jogot hadijognak, fegyveres összeütközések jogának, vagy nemzetközihumanitárius jognak nevezik, ezen belül megkülönböztetik a genfi és a hágai jogágakat. „Van értelme a különbségtételnek, de ma már inkább egységesen nemzetközi humanitárius jogról beszélünk” – jelzi Varga Réka.
A hadviselés részletes szabályait egyébként annak idején az 1899-es és az 1907-es hágai konferenciák rögzítették, ezek után pedig 1949-ben a genfi egyezmények és azok kiegészítő jegyzőkönyvei fogalmazták meg a legfontosabb szabályokat. A genfi egyezmények az áldozatok védelmére íródtak, azaz a harcokban megsérült katonákat, az őket ápoló személyzetet és a hadifoglyokat védte. A hágai egyezmények pedig a hadviselés szabályait tartalmazzák, azaz rögzítették, milyen eszközöket és módszereket lehet, illetve nem lehet használni a hadviselés során.
A fegyveres erőszakhoz való jog
A hadijog nem azonos a háborúindítás jogával. Utóbbit évszázadokon át az állam természetes jogának tekintették, ám a második világháborút követően, 1945-ben az ENSZ Alapokmánya megtiltotta a nemzetközi kapcsolatokban a fegyveres erő alkalmazását. A háborúindítást, a fegyveres erőszak alkalmazását az ENSZ Alapokmány csupán két esetben tartja jogosnak: önvédelemből, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által jóváhagyott fegyveres kényszerintézkedés esetén. Önvédelem esetében egy állam a kívülről ért támadásra válaszolhat, utóbbinál a BT adhat felhatalmazást fegyveres erő alkalmazására, ha a nemzetközi béke és biztonság veszélybe kerül. „Már Oroszország bevonulása (…) a szakadár területekre is, mivel ezek nemzetközi jogilag továbbra is Ukrajna területei, sértette az ENSZ Alapokmányának fegyveres erőszak alkalmazásának tilalmára vonatkozó rendelkezéseit is” – mondja a szakértő.
Ettől eltérő jogterület a humanitárius jog, melynek alapját képező egyezményekhez Oroszország jogelődje, a Szovjetunió is csatlakozott, 1954-ben ratifikálta őket. Oroszország sohasem vitatta, hogy a Szovjetunió jogutódjának tekinti magát, és megörökölte a jogelőd által kötött szerződéseket. Függetlenül a csatlakozástól, a nemzetközi humanitárius jog nagy része nemzetközi szokásjoggá, és ezzel együtt mindenkire nézve kötelezővé vált. „Az oroszok (…) nem használják a háború kifejezést, hanem inkább nácítlanításról és különleges hadműveletről beszélnek. És miután szerintük nincs szó háborúról, a genfi egyezményeket sem említik. Igen ám, de a nemzetközi humanitárius jognak éppen az a sajátja, hogy mindegy, ki mit mond, mit ismer el, az számít, hogy a tények mit mondanak. A humanitárius jog nem valaminek az elnevezéséből, hanem annak tartalmából indul ki.”
Hogyan lehet a civileket megvédeni?
A humanitárius jog minden háborús konfliktus esetén igyekszik egyensúlyt teremteni a katonai szükségesség és a humanitárius megfontolások között. Egyrészt engedi a katonai objektumok elleni támadásokat, másrészt viszont védelemben részesíti azokat, akik nem vesznek részt a harcokban. Az idevágó szabályok a következőek: csak harcost szabad támadni, civilt vagy védett személyt nem, ezek megtámadása tilos. Védelem illeti a sebesült katonákat, illetve a honvédségi és polgári egészségügyi alakulatokat, továbbá többek között a lakosság túléléséhez elengedhetetlenül szükséges objektumokat. „Bármilyen furcsán is hangzik, de a civilek védelme nem jelenti azt, hogy civil személy megsebesítése, esetleg egy támadás következtében áldozattá válása vagy civil objektum lerombolása minden esetben a szabályok megsértése lenne. Amennyiben a támadó fél katonai célpontot támad, de ennek következtében civil személy veszti életét, akkor lehet jogszerű a támadás, ha a polgári áldozat nem haladja meg az elérni kívánt katonai előny mértékét” – mutat rá a szakértő.
Természetesen arra nincs objektív mérce, hogy adott esetben mi számít arányosnak, ezt minden esetben egyedileg kell mérlegelni. Ettől függetlenül a támadó kötelessége, hogy úgy tervezze meg a támadást és olyan eszközöket használjon, amivel el tudja kerülni, vagy minimálisra tudja csökkenteni a civil áldozatok számát. „A szabályok mindenkire, a védőkre is vonatkoznak: a lehetőségekhez képest gondoskodni kell arról, hogy eltávolítsák a civil lakosságot a katonai célpontok közeléből, lehetőség szerint katonai célpontot nem szabad sűrűn lakott települések közelébe telepíteni, illetve nem lehet polgári lakosság jelenlétét bizonyos területeknek vagy katonai célpontoknak a támadástól való védelmére felhasználni”.
A jelenleg is zajló orosz-ukrán háború városi összecsapásai különösen veszélyesek lehetnek a civil lakosságra nézve. Több ukrajnai városról is megjelent a hír, hogy az ott lakók nem tudják elhagyni a várost, a harcok lakott területen zajlanak. A harcban álló feleknek kötelessége gondoskodni arról, hogy megvédjék a civil lakosságot, ez mind a támadó, mind a védekező félre igaz.
„Adott esetben annak eldöntése, hogy jogszerű volt-e egy támadás és a civil áldozatok – tényleg nagyon rosszul hangzik, de ez a dolog jogi minősítése – úgynevezett járulékos kárnak minősülnek-e, attól függ, mi volt a támadó célpontja, milyen információ birtokában döntött a támadás megkezdése mellett, arányos volt-e a támadás és megtett-e mindent, hogy megelőzze a civil veszteséget”.
Értelemszerűen tilos szándékosan civil objektumot támadni, ezen kívül kifejezetten tilos mentőautó, kórház vagy egészségügyi létesítmény szándékos megtámadása. „Előfordulhat mégis, hogy egy mentőautó elveszti a védettségét, mert ellenséges célra használják. De még ilyenkor is, ha a körülmények engedik, figyelmeztetést kell adni támadás előtt, amennyiben amúgy a támadás jogszerű lenne. A mentőautó, egészségügyi létesítmény szándékos megtámadása azért is különösen súlyos, mert a humanitárius minimum az, hogy a sérültek, sebesültek megfelelő ellátást kaphassanak”.
Traumák árnyékában
A polgári infrastruktúra megsemmisítése, a fegyveres harcok miatt emberek menekülésre kényszerítése, otthonaik lerombolása mind rövid, mind hosszú távon mérhetetlen károkat és szenvedést okoz. A harcoló katonák megölése lehet ugyan jogszerű, de elképzelhetetlen traumát jelent családtagjaik számára. A háború elől menekülő nőkre és gyermekekre nemcsak a harcok miatt leselkedik veszély, hanem eleve kiszolgáltatott csoportnak minősülnek. Gyakran a család teljes vagyonával utaznak, a lehetséges rabláson kívül is olyan bűncselekmények áldozataivá válhatnak, mint a szexuális zaklatás vagy az emberkereskedelem.
„Ugyancsak humanitárius következménye lehet a polgári lakosság körében szétosztott rengeteg fegyvernek is, ami a háború befejezése után nagymértékben rontja a közbiztonságot, és gyakran az erőszakos bűncselekmények számának megugrásával is jár” – teszi hozzá Varga Réka.
A hosszú távú hatások közül kiemelkedik az iskolák lebombázása. Amikor majd leállnak a harcok, felépülnek a házak, a gyerekek nem tudnak iskolába járni. Holott számukra ez jelentené a normalitásba való visszatérést, az elfoglaltságot, az első lépéseket a lelki gyógyulás felé.
A traumatizált társadalom számára figyelemre és segítségnyújtásra a háború befejeződése után is szükség lesz; a harcok rettenetes hatása sajnos még sokáig érezhető marad.
(A cikk alapjául szolgáló, az Index.hu-n megjelent interjú teljes terjedelmében ITT olvasható. Nyitókép: index.hu)
