A kibertér a hadviselésben a szárazföld, a víz, a levegő és a világűr mellett ötödik műveleti térré vált. A mostani háború azt mutatja, hogy az orosz fél nem tudja ezeket a területeket integráltan felhasználni. Olyan irányított buborék jött létre, amelyet az orosz tájékoztatás nem biztos, hogy ki tud egyensúlyozni.
Rendkívüli élő közvetítés mellett tartotta meg az Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kiberbiztonsági mesterképzésének Kiberdiplomácia című előadását Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetője. A kiberhadviselés elméletét az intézetvezető az orosz–ukrán háború néhány napos tapasztalatain keresztül mutatta be.
Negyedik generációs hadviselés
Bár nem feltétlenül vannak megbízható információink, de az elmúlt napok adnak egy első benyomást arról, mi történik, és hogyan válik a kiberhadviselés elmélete valósággá – kezdte előadását Krasznay Csaba. A közvetlen katonai, fegyveres cselekvések mellett ugyanis nem konvencionális hadműveletek is zajlanak Ukrajnában és világszerte. Eredetileg ezek célja az információszerzés volt, amely befolyásolni képes a hadműveleteket. Az első számítógépeket is a titkosítás, illetve a kódfejtés igénye hozta létre. A további fejlesztések eredménye a nukleáris háború árnyékában megszületett decentralizált, hálózatba kötött katonai számítógépes rendszer, a mai internet elődje. Az elektronikai hadviselés szinte teljes arzenálja kialakult a nyolcvanas évekre – létrehozva a negyedik generációs hadviselést.
Krasznay Csaba a fogalomról Jobbágy Szabolcs tanulmánya alapján elmondta, az ilyen háború már gyors, meglepetésszerű, gépesített, mélységi és totális. A cél az ellenség erejének megsemmisítése, a harci kedv megtörése és az információcsere megakadályozása. Az oroszok rámutattak Ukrajnára mint ellenségre, stratégiai célként pedig az ország demilitarizálását és denácifikálását jelölték meg. A negyedik generációs hadviselésre jellemző a nem állami szereplők részvétele, a modern és üzleti megoldások stratégiai felhasználása (mint például a big data, az MI, az autonóm eszközök), valamint a propaganda. Ez a háború már aszimmetrikus, totális, azaz benne minden eszköz bevethető, nem kötik nemzetközi egyezmények. Ebből következően csak katonai eszközzel nem megnyerhetők. Ennek a háborúnak az első nagyon jellemző példája az 1991-es Öbölháború, amelyet a CNN élőben közvetített.
Ma mégis azt látjuk, hogy az orosz gondolkodás kitartóan a harmadik generációban ragadt, azaz úgy vélik, ami a Varsói Szerződés idején jó volt, az ma is jó. Ez persze működik, de komoly emberáldozattal jár, emellett súlyos kommunikációs és logisztikai problémákkal kell szembenézniük az oroszoknak. Az is látszik bár, hogy ismerik és értik, mit jelent a következő generációs hadviselés, egyelőre nem alkalmazzák. Az oroszok tehát XX. századi háborút vívnak a XXI. században. Az ukrán fél eközben minden rendelkezésre álló eszközzel próbálja az orosz terveket aláásni. Mivel fizikailag ellenállni nincs erőforrásuk, máshogyan próbálják kicsikarni legalább a döntetlent.
Hibrid hadviselés
Eddig Oroszországot tartották ennek a mesterének, de az utóbbi napokban az látszik, hogy saját eszközeit Oroszország ellen fordították. A hibrid hadviselés során a háború a hagyományos eszközök mellett az ellenfél pszichológiai és fizikai megtörése érdekében válogatás nélküli erőszakkal, terrorista akciókkal és bűnügyi zavargásokkal egészül ki. Ma viszont Oroszország gazdasági szankciókkal, a fejlett technológiától való elrekesztéssel, a közösségi média szinte egyetemes gyűlöletével és a nem reguláris ukrán felkelők külső támogatásával szembesül, miközben csapatai Ukrajnában vannak. Világszerte az „orosz agresszió történt” a legjellemzőbb vélemény annak ellenére is, hogy az oroszok felkészültek arra, hogy saját álláspontjukat Nyugaton is képviseljék (ilyen eszköz a Russia Today például). Az orosz állam szájkosarat kapott a Google-tól és a Facebooktól, miközben az orosz hátország a TikTokon kontextus és értelmezés nélkül kap megrázó képsorokat. Ezt a kognitív teret nem lehet fizikai hadeszközökkel befolyásolni. A világhálón terjedő tartalmak befolyásolják érzelmeinket, éppen ezért mindenképpen oda kell figyelni az árnyalatokra, arra, hogy a különféle narratívák hogyan akarnak bennünket befolyásolni. Olyan irányított buborék jött ugyanis létre a híradásban és a közösségi médiában, amelyet az orosz tájékoztatás nem biztos, hogy ki tud egyensúlyozni. Egyelőre az látszik, hogy az orosz fél nem tudja integráltan felhasználni a hadműveleti tereket – csak most kezdték gyakorolni, amit az Egyesült Államok évtizedek óta használ. Úgy fest, nem voltak arra felkészülve, hogy megragadják a kiberfölényt.
Milyen a kiberháború?
Krasznay Csaba előadásából kiderült, az orosz kiberfegyverek a legtöbbször három fázisban működnek. Kezdetben csak információszerzésre használják a rosszindulatú kódokat, a második fázisban szereznek ezekkel hozzáférést a rendszerekhez, és csak legvégül nyúlnak a károkozás, akár a teljes megsemmisítés eszközéhez. Ami bizonyos, hogy Ukrajna eddig is az orosz kiberfegyverek legfontosabb kísérleti terepe volt – ezeket különösen a kritikus infrastruktúra ellen vetették be. Ukrajnának eddig deklarált kiberképessége nem volt, ezért az intézetvezető szerint vagy kivételes zsenik ülnek a megfelelő székekben, vagy pedig nagyon komoly segítséget kapnak máshonnan. Ami tény: az Egyesült Államok már bemutatta, hogy képes civil áldozatok nélkül, célzottan csak katonai eszközöket távolról kiberfegyverekkel megsemmisíteni. Ami e téren még várható: a SWIFT-rendszer blokkolása miatt arányos válaszként elképzelhető, hogy a pusztításra képes orosz kiberfegyvereket széles körben be fogják vetni nyugati pénzintézetek ellen.
Összegezve: az orosz fél a hadműveletek során megszerezte a földi és vízi fölényt, de a többi műveleti térben egyelőre alulmaradt, és az sem látszik egyelőre, hogy képes megfelelően védekezni a célzott kibertámadások ellen.
Krasznay Csaba teljes előadása visszanézhető ezen a linken.
Nyitókép: Az amerikai hadsereg kibervédelmi gyakorlata a Georgia-i cyber centerben, 2014-ben. (Forrás: Flickr.com)
