A tavaly augusztusi bejrúti raktárrobbanás súlyosan érintette a már akkor is gazdasági és politikai válságokkal küzdő Libanont. A nehézségek azóta csak fokozódtak, nemrégiben újabb – egy év alatt már a harmadik – miniszterelnök kapott felhatalmazást az ország vezetésére. Mi a helyzet most az országban? Dahrouge Elias, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza a közel-keleti országból Zoomon nyilatkozott portálunknak.
Legutóbb a raktárrobbantás kapcsán lehetett talán leginkább Libanonról olvasni, ám úgy általában keveset tudunk erről az országról. Ön anyai ágról magyar, apai ágról libanoni, így mindkét ország helyzetére van rálátása. Meséljen egy kicsit Libanon politikai és gazdasági berendezkedéséről.
Ugorjunk akkor vissza az időben! 1975-től 90-ig polgárháború volt Libanonban. Ennek úgy lehetett véget vetni, hogy a volt milíciákat (fegyveres karhatalmi alakulatok – a Szerk.) egy asztalhoz ültették, ők letették a fegyverüket, felvették az öltönyüket, és így választások által bekerültek a parlamentbe. Ez volt a Pax Syriana korszaka: a szír rezsim lett, szaudi megbízásból és az USA „áldásával”, a „békefentartó hatalom” Libanonban. Aki szír ellenes volt, az vagy külföldre ment, vagy börtönbe került. Ez az állapot 2005-ig tartott, amikor Rafik Hariri korábbi kormányfőt merénylők megölték. Ekkor tüntetések törtek ki, és visszatérhettek a szír befolyás ellenzői is, akik szintén bekerültek a politikai életbe. 2011-ben aztán Szíriában tört ki polgárháború, ekkor nagyjából egy-másfél millió szíriai menekült jött át Libanonba. Egy tízezer négyzetkilométernyi országba, amely kilencszer kisebb, mint Magyarország. A menekültek aránya világviszonylatban itt a legmagasabb: a lakosság nagyjából 30 százalékát teszik ki – hiszen 1948 óta itt van félmilliónyi palesztin menekült is. Az, hogy a Hezbollah beavatkozott a szír polgárháborúba, instabilitást hozott a libanoni belpolitikába is. 2016-ban aztán már látszott, hogy kopogtat az ajtón a gazdasági válság is.
Az hogyan kezdődött?
Az ingatlanpiacon. A lufi ugyan még nem pukkant ki, de már kicsit levegőt eresztett. És jött az infláció: ’97 óta fix, dollárhoz kötött árfolyama volt a libanoni lírának, ekkor elkezdte elveszíteni az értékét. Egy kisebb pénzügyi válság alakult ki. 2019-ben aztán a WhatsApp adó apropóján (megszorító csomag részeként az alkalmazás ingyenes hanghívásait akarta megadóztatni a kormány – a Szerk.) masszív tüntetéshullám alakult ki országszerte. Ilyen korábban nem volt.
És egy évre rá történt a raktárrobbantás a bejrúti kikötőben.
Inkább robbanást mondanék, mert nem tudjuk, hogy pontosan mi történt. Amit tudunk az az, hogy ilyen veszélyes anyagokat (2750 tonna felügyelet nélkül hagyott ammónium-nitrát robbant fel – a Szerk.) is a kikötői hangárban tartanak hat-hét évig – akkor érkezett be ugyanis az a hajó, amely azt behozta.
Térjünk vissza a gazdasági válsághoz. Mi történik pontosan?
Ahogy már említettem, az egykori milíciai erők bekerültek a politikába. Felosztották a „sajtot” egymás között, és vallási-felekezeti témák mentén uszítják az embereket egymás ellen. Közben az államot meg kifosztották. Az egész gazdaság az un. Ponzi-rendszerre épül (amelyben a korábbi hitelezőket az újak által befizetett pénzből fizetik ki egészen a rendszer bedőléséig – a Szerk.) Ennek lényege a következő: Libanonnak nagy a diaszpórája, az emberek hazaküldik a pénzt, letétbe rakják a bankba, kamatot kapnak rá. A bankok meg a Nemzeti Banknak, az pedig az államnak adja, adta kölcsön, amely különböző támogatások címén elköltötte. Ennek eredményeképp most 120 milliárd dollár hiány van a bankokban. És ebből a helyzetben sajnos nem látszik a kiút sem, mert a bankárok és a politikusok egy csapatban játszanak. A bankároknak kellene ezt kifizetniük, ez volna a bail-in, de nem ismerik el a veszteséget, ehelyett libanoni lírát nyomtatnak: most egy dollár 28 ezer líra a korábbi, fix 1500 helyett. A fizetések eközben változatlanok. Összességében: a kikötő robbanás borzasztó, de az csak a hab volt a tortán.
Említette a vallási felekezeteket. Ezek milyen szerepet játszanak a politikai életben?
Minden párt egy vallási kisebbséget vagy felekezetet képvisel, ezek kvóta alapján reprezentáltak a kormányban és az állami intézményekben is. A köztársasági elnök például mindig keresztény maronita, a miniszterelnök mindig szunnita muszlim, a parlament elnöke mindig muszlim siíta, a Miniszterelnökség és a Parlament elnökségének a képviselője pedig görög ortodox keresztény. Vannak azért felekezetközi pártok, ilyen például a kommunista párt, de ők nem annyira erősek.
Hajlamosan vagyunk azt gondolni, hogy ami Libanonban történik, annak aligha lesz különösebb hatása a legtöbb európai országra, főleg pedig Magyarországra. Ön hogy látja?
Az Európai Unió és Magyarország szempontjából az számít, hogy stabilitás legyen ezekben a térségekben. Ez az elmúlt tíz évben nem volt meg: Arab tavasz, líbiai háború, migráció…Ami Libanont illeti, a népesség fele a szegénységi küszöb alá került, itt van a már említett másfél millió szíriai és félmillió palesztin menekült. Akik elindulhatnak Európa felé, Ciprus például csak 200 kilométerre van. Európa szempontjából ez lehet a helyzet legközvetlenebb hatása. Magyarországra azonban nemigen mennek. Tőlem is kérdezgették Libanonban, hogy mit keresek Budapesten, hiszen akkor ott (Libanonban – a Szerk.) még magasabbak voltak a fizetések. Ez azért egyébként változott. Most egyre több libanoni dolgozik már külföldön multiknál: nagyon sok a jól képzett fiatal – többségük angolul és franciául is beszél az arab mellett –, és remek egyetemek vannak a térségben, a nemzetközi cégek szívesen alkalmazzák őket.
2022 márciusában parlamenti választások várhatók – várhatók? – Libanonban. Lehet-e átrendeződésre számítani?
Lehet, hogy májusra csúsznak – általában akkor szoktak lenni –, de szerintem meg lesznek tartva a választások. A civil társadalom megerősödött, sokan „felébredtek”, ehhez a ’19-es tüntetések is hozzájárultak. Én mindazonáltal nem számítok nagy változásra, két dolog miatt. Az első az, hogy nagyon nagy befolyás van a politikai vezetők és a hagyományos pártok kezében, például a választójog is nekik kedvez. A másik: a vezetők kimenekítették a pénzüket a libanoni bankokból külföldre és onnan (is) pénzelik őket, minden pártnak van „szponzora”. Az ellenzék eközben ego-kérdések miatt nem tudott egy egyesült frontba összeállni. Maximum azt tudom elképzelni, hogy az újhullám bekerül a parlamentbe és 10-20 százalékot ér el. De ennél nagyobb változás nem lesz.
Kikből áll az újhullám?
Mindenkiből, aki ezt a jelenlegi rendszert már nem akarja. Köztük viszont vannak olyanok, akik inkább baloldalibbak, mások jobboldaliak. Vannak aztán, akik szerint legelőször a Hezbollahnak kell leraknia a fegyvert, ami nyilván nem lehetséges. Megint mások meg inkább azt mondják, hogy most a gazdaság a fő prioritás meg a korrupció elleni harc. És olyanok is vannak, akik kifordították a köpönyegüket és egyik oldalról a másikra álltak.
Eszerint nem optimista.
Realista vagyok.
Végezetül mi az, amit fontosnak tartana elmondani ahhoz, hogy jobban megérthessük a libanoni helyzetet? Van esetleg bármi, amit külföldön tipikusan félreértenek az országgal kapcsolatosan?
Erre egy könnyedebb válaszom van. Édesanyám révén félig magyarként éltem és tanultam Budapesten, közben azt hallgattam, hogy „arab ország egyenlő sivatag meg teve”. Ehhez képest itt, Libanonban havasok vannak – a lakásomtól húszpercnyire – és ötméteres hófalak az utak mellett. Télen én Magyarországon annyi havat nem láttam még, mint amennyi itt van. Szerintem Görögország kopárabb, mint Libanon. Ami pedig a tevéket illeti, én az elsőt tudja, hol láttam? A pesti állatkertben!
Nyitókép: Naplemente Bejrútban. Forrás: Depositphotos.com
