A migráció témája 2015 óta folyamatosan része a társadalmi diskurzusnak. Hogyan hatott az elmúlt öt év az Unió és a tagállamok stratégiai gondolkodására és merre tart a folyamat? Beszámolónk egy szakmai rendezvényről.
A Migrációkutató Intézet 2015–2020: a migrációs válság öt éve – Stratégiai hatások és kilátások című online rendezvényén szakértők reflektáltak a migrációs válság elmúlt öt évére. A beszélgetésben Tálas Péter, Marsai Viktor, Szalai Máté és Tóth Norbert osztották meg gondolataikat a hallgatósággal Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese moderálása mellett.
Az Európai Unió biztonsági környezetének romlása
Tálas Péter, az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója felvezető előadását az Európai Unió romló biztonsági környezetének bemutatásával kezdte. Ennek egyik fő okát abban látja, hogy azok a szereplők, akik valamiféle stabilitást igyekeztek kialakítani az érintett térségekben – elsősorban az Egyesült Államok –, azok már kevésbé vesznek részt a konfliktusok megoldásában, visszahúzódtak. A szakértő szerint nem látni, hogy az EU alkalmazkodna ahhoz az újrealizmusként vagy poszthegemoniális világrendként definiált környezethez, amelyben az Egyesült Államok szerepét új hatalmak (pl. Oroszország, Kína, bizonyos értelemben India is) próbálják átvenni, és saját érdekszférájukat kialakítani. Tálas nem látja az érdekszféra-kialakítás képességét érvényesülni az EU részéről, holott fontos látni, hogy más nem fogja megoldani az Európát érintő migrációs válságot.
További fontos tényezőként említette, hogy számos nem állami szereplő aktivitása is előidézhet stratégiai nehézségeket. Különösen problémás lehet az, hogy e szereplők mögött is gyakran állami szereplők állnak, példaként a Törökország által azeri támogatásra küldött fegyveres szervezeteket hozta. Előkerült a klímaváltozás témája is, amely különösen az Afrikát érintő migrációban játszik kulcsfontosságú szerepet. Bár a koronavírus-világjárvány miatt úgy tűnik, valamelyest csökkent a migrációs probléma relevanciája, a pandémia gazdasági hatása a későbbiekben valószínűleg egy újabb pushfaktor lesz, hiszen várhatóan ezt is a szegényebb országok fogják megsínyleni.
A Közel-Kelet és Afrika helyzete
Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a BCE adjunktusa szintén kiemelte, hogy habár romlott az európai biztonsági környezet, a migrációs nyomás nem olyan mértékű, mint 2015-ben. Ez, szerinte, nem a kiváltó okok változásából adódik, hanem részben a jelenlegi világjárvány-helyzetből, részben az elmúlt években tett intézkedéseknek köszönhető. A közel-keleti események áttekintése kapcsán a hangsúlyt arra helyezte, hogy bár történtek jelentős események a térségben (pl. a törökországi puccskísérlet, vagy a szaudi-iráni rivalizálás), de gyökeres, rendszerszintű változás nem történt. A regionális rendet három szint felől közelítette meg: a globális szereplők és a regionális aktorok szerepe, illetve ezek hatása az államokon belüli rendre.
A globális szereplők közel-keleti jelenléte kapcsán említette, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját illetően nem történtek releváns stratégiai változások, ugyanakkor Oroszország jelentősebb szerepe a térségben kiemelendő. Ugyanakkor sem az orosz, sem a kínai növekvő jelenlét nem okoz automatikusan kárt sem az Egyesült Államok, sem az EU számára – még a nagyhatalmak vetélkedése mellett sem –, hiszen vannak közös érdekeik, például az Iszlám Állam visszaszorítása.
A regionális rend szintjén, a szakértő szerint megmaradt a kompetitív heteropolaritás kifejezéssel leírható helyzet. A kifejezés egyrészt utal arra, hogy a régióban versengő felek (pl. Törökország, Szaud-Arábia, Irán vagy Izrael) nem alakítanak egységes blokkokat, és bár vannak közös érdekeik, a különbözőségek miatt a regionális hatalmi egyensúly feldarabolódik. A viszonyok kevésbé átláthatóak, és ez növeli a konfliktus kirobbanásának esélyét. A heteropolaritás pedig a multipolaritáshoz hasonló helyzetre utal, ugyanakkor magában foglalja a nem állami szereplők jelenlétét is.
A legnagyobb válság az állami rendek szintjén mutatkozik, ugyanis az államiság nem tud stabil lenni, az állam nem tud biztonságot nyújtani a polgárai számára, így ez is egy pushfaktor a migráció számára. A migrációs nyomást meghatározhatják az állami stabilitás mellett a gazdasági lehetőségek, a már említett környezetváltozás, a konfliktusosság mértéke, illetve az úton levő menekült közösségek helyzete.
Ugyanakkor nemcsak a közel-keleti helyzet, hanem Afrika felé is figyelemmel kell fordulnunk, hiszen a migrációs válság valójában már 2014-ben elkezdődött Afrika felől, illetőleg számos tényező növeli a továbbiakban is a kontinensről induló migrációt. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, az NKE egyetemi adjunktusa elmondása szerint mind az afrikai államok politikai vezetése, mind az afrikai lakosság más perspektívából értelmezi a migráció kérdését, mint az európai megközelítés. Az előbbi nézőpont a migrációt nem problémaként fogalmazza meg. Leegyszerűsítve, a munkaerő áramlására, a fiatal és képzett lakosság mobilitására egy pozitív folyamatként tekint, amely azért is előnyös számukra, mert az országukat elhagyók jelentős összegeket utalnak haza, ezzel erősítve az ottani gazdaságot. Afrika az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a politika és a gazdaság különböző területein, az életszínvonalban, az államiság helyzetében, de ez a változás a migrációs számokban nem mutatkozik meg – azért sem, mert valójában nem a legszegényebbek vándorolnak el, hanem azok, akik ehhez rendelkeznek tőkével (pénzügyi, tudástőke, humántőke vagy kapcsolati tőke). Így, paradox módon, fejlődés a migráció növekedésével is jár. Ezt erősíti a migrációs hajlandóság mellett az is, hogy a kontinensen jelentős népességrobbanás zajlik – hangsúlyozta Marsai.
A túlnépesedés így az egyik olyan stratégiai kihívás, amely hat a kontinensre és a migrációra is, ugyanis a lakosságszám nagymértékű növekedése óriási nyomást helyez a szociális és ellátó szervekre. Másik fontos tényező a már említett klímaváltozás, amelynek leginkább Afrika van kitéve, ugyanakkor nem csak azért, mert a kontinenst érintik a legsúlyosabb változások, hanem azért, mert az országok tartalékok hiányában nincsenek felkészülve arra, hogy ezeket kezelni tudják. Marsai hangsúlyozta továbbá a fegyveres konfliktusok és a külső menekültek mellett óriási számban lévő belső menekültek problémáját, az államiság helyzetét és a jelenleg zajló koronavírus-járványt is.
Milyen jogi megoldások születtek a válság kezelésére?
A migrációs helyzet megoldására tett jogi lépéseket illetően Tóth Norbert, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, az NKE egyetemi docense gondolatai alapján az mondható el, hogy 2015 és 2020 között a jogalkotás terén nem sok lépést tettek, ennek hiányában felértékelődött a jogalkalmazás szerepe. A nemzetközi jogi kérdéseket tekintve a legfontosabb fejleményként két globális migrációs paktumot említett, amelyek bár nem minősülnek nemzetközi szerződésnek, tehát nem hoznak létre jogi kötöttséget, ugyanakkor létrejöttük körülményei miatt alkalmasak arra, hogy az államok magatartását befolyásolják. Az Európai Unióban már zajlik jogalkotás is, Tóth példaként hozta az Európai Bizottság 2015 tavaszán kiadott közleményét, amely több jogszabály megalkotását is célozta, ez a munka pedig azóta is folyamatban van. Kiemelte, hogy bár a jogszabályalkotás egy lassú folyamat, ez nem azt jelenti, hogy később ne lennének majd szabályok. Ugyanakkor mivel a kihívásokra gyorsan kellett reagálni, a tagállamok elkezdtek belső jogi jogalkotással megoldásokat, válaszokat keresni, ami konfliktusokat is szült, és megnehezítette mind az európai, mind a nemzetközi jogi jogalkotást. Ezt tovább bonyolítja az is, hogy Unión belül komoly véleménykülönbségek is vannak bizonyos kérdésekben (pl. kvótarendszer, külső és belső határok kérdése).
Melyek a jövő legfontosabb kérdései?
A jövőt illetően Tálas Péter a legfőbb átgondolandó kérdésként azt fogalmazta meg, hogy az EU képes lesz-e olyan regionális nagyhatalomként megjelenni, ami hatni tud közvetlen környezetére. Ennek kapcsán pedzegette egy európai hadsereg, egy olyan fegyveres erő vagy erőkivetítési képesség gondolatát, amely nagyobb relevanciát kölcsönöz az Uniónak. Másik fontos kérdésként kiemelte, hogy az EU és általában a világ hogyan tudná elősegíteni az afrikai államok megtartó képességét. Problémaként vetette fel, hogy az EU az évek alatt nem jutott még el odáig, hogy a migráció, a menekültkérdés vagy a bevándorlás kérdésében egy olyan alapot tudjon kialakítani, amire építeni lehet, hiszen még annak a kérdésnek a megvitatásában is csak az elején jár, hogy hogyan tekint egyáltalán a migrációra. Tálas szerint kedvezően hatna a témáról folyó racionális vitára az, ha „szélcsendben” történne. Érvelése szerint 2015-höz képest a migráció mint biztonságpolitikai kérdés aktuális súlya csökkent, így a társadalmi figyelem is kevésbé érzékeny rá. Amikor ez a figyelem jobban irányul egy adott kérdésre, akkor számos politikai, ideológiai, aktuálpolitikai cél és érdek befolyásolhatja a diskurzust, a racionális vitának tehát több lehetősége van akkor, amikor ez az érzékenység, figyelem csökken.
A Közel-Kelet és Afrika vonatkozásában Szalai és Marsai is az egyértelmű európai stratégia fontosságát hangsúlyozták. A probléma abból a kettősségből adódhat, hogy az EU normatív nagyhatalomként akar jelen lenni, ugyanakkor egyrészt ezzel kvázi elkényelmesedik, és a tényleges problémamegoldást mástól várja; másrészt mivel nemcsak demokráciát és befektetéseket „visz” a térségekbe, hanem fegyvereket is elad, hitelteleníti magát a külső szereplők szemében.
A jogalkotás jövőjét illetően Tóth említette többek között a kvótahelyzet kihívását, az EU és az ACP-országok küszöbön álló szerződéskötését, illetve a hazautalások kérdését, amely egy komoly jövedelemforrás a kibocsátó országokban élő, otthon maradt állampolgárok számára, és bevétel az államoknak is. Ha a koronavírus-járvány következtében jelentősebb gazdasági válság alakul ki, akkor számíthatunk drasztikus megoldásokra is, például a hazautalások kapcsán. Ahogy a klímamenekültek helyzete is megoldásra vár, ugyanis számukra menekültstátusz jelenleg nem adható ki, a nemzetközi jogban szükséges koncepciót alkotni erre is.
