Ugrás a tartalomhoz
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
Menü
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
Menü
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
Magazin: Aula
Zahorán Csaba
Zahorán Csaba
történész, NKE Közép-Európa Kutatóintézet
  • 2022.01.17.
  • 2022.01.17.
Magazin / Aula

Rivális szövetségesek

A második magyar hadsereg 1943 eleji katasztrófáját méltán számítjuk a magyar történelem megrázó epizódjai közé. A Don-kanyarban, majd a visszavonulás során elszenvedett hatalmas emberveszteség számos magyarországi család életében jelentett tragédiát, mint ahogy komolyan érintette a háborúban álló ország haderejét is. A január 17-én megindult szovjet offenzíva és a tengelyhatalmak arcvonalának megroppanása egy komplex hadművelet részét alkotta, amely – az eseményekre utólag visszatekintve – kétségkívül a második világháború döntő ütközetének bizonyult. Az 1941. június 22. óta gőzhengerként előretörő német hadsereg év végi, Moszkva alóli visszaszorítása után a Sztálingrád körüli vereség megerősítette, hogy Hitler és szövetségesei legyőzhetők.

A cikket a Közép-Európa Kutatóintézet munkatársai írták: Balogh Róbert, Demmel József, Lukács B. György, Zahorán Csaba.

Noha a következmények 1945 után a régió szinte egészét érintették – még a Szövetségesek oldalán álló Lengyelországot és Csehszlovákiát is –, a keleti hadműveletekben csak egyes államok csapatai vettek részt. Magyarország mellett ide tartozott Románia és Szlovákia, amelyek a kezdetektől fogva csatlakoztak a „bolsevizmus elleni keresztes hadjárathoz” – ahogy a korabeli propaganda nevezte a Szovjetunió megtámadását –, de még Horvátországból is érkeztek önkéntesek a keleti frontra. 

Szlovák részvétel

Az 1939. március 14-én kikiáltott Szlovák Köztársaság a náci Németország szatellitállamaként született meg, s csatlósként vett részt a német hadjáratokban is. Lengyelországot Németország után 15 perccel támadta meg Szlovákia, 1941. június 24-én pedig a Szovjetunió ellen is megindultak a szlovák csapatok. A német offenzívához két hadosztállyal csatlakoztak: az úgynevezett gyorshadosztály aktívan részt vett az 1942. évi harcokban a Don melletti Rosztov város környékén, és egészen a Kaukázusig jutott előre. Bár a Szlovák Állam számos magas rangú vezetője büszke volt a szlovák részvételre, és lelkesedéssel beszélt a szlovák hadsereg elszántságáról,  a katonák harci morálja már távolabb esett ezektől az elképzelésektől. A Vörös Hadsereg 1943. januári offenzívája idején a szlovák gyorshadosztály több egysége is átállt a korábbi ellenség oldalára, a csapatok megmaradt részét ezt követően visszavonták. A másik szlovák csapattestet, az úgynevezett biztosító hadosztályt építési feladatokkal megbízott segédalakulatként Olaszországba vezényelték át. 

Román veszteségek

Románia elsőként csatlakozott Berlinhez június 22-én, igaz, a román frontszakaszon július elejéig csak kisebb határmenti hadműveletekre került sor. Ezt követően azonban a román és német csapatok behatoltak Észak-Bukovinába és Besszarábiába, majd az 1918 és 1940 között a szovjet–román határt alkotó Dnyeszteren átkelve nyomultak tovább kelet felé. Bukarest szovjetellenességének – Magyarországtól vagy Szlovákiától eltérően – jó oka volt: egyrészt vissza akarta szerezni a Szovjetunió által 1940 nyarán megszállt területeket (amelyeket Sztálin az 1939-es Molotov–Ribbentrop paktum alapján ragadt el Romániától), másrészt előnyhöz akart jutni abban a játszmában, amelyben a közép- és kelet-európai kisállamok Hitler kegyeiért versengtek. A Romániát 1940 óta ténylegesen vezető Ion Antonescu tábornok (majd marsall) ugyanis abban bízott, hogy Észak-Erdély visszacsatolása Magyarországhoz csak átmeneti baleset volt, a német győzelmet követő új rendezés során pedig Hitler figyelembe fogja venni román szövetségese érdemeit is. Antonescu ezért komoly román haderőt küldött a keleti frontra, amely először részt vett a Besszarábiáért, Odesszáért és a Krímért vívott harcokban, majd délen egészen a Kaukázusig, keleten pedig a Donig, Sztálingrádig és a kalmük sztyeppéig jutott. Az utóbbi három helyszín szolgált a román hadsereg doni katasztrófájának színteréül – a 2. magyar hadsereg drámájával párhuzamosan.

1942 nyarának végén az egyre hosszabbá váló, délen a Kaukázusig, keleten pedig Sztálingrádig nyúló fronton a 3. román hadsereg vette át a Don-kanyarban lévő szakasz védelmét, biztosítva a Sztálingrádot ostromló 6. német hadsereg egyik szárnyát. A nem megfelelően felfegyverzett román egységek azonban nem tudtak ellenállni a november 19-én, kora reggel indult szovjet ellentámadásnak. A szovjet csapatok komoly veszteségeket okozva áttörtek a román hadseregen, és kettévágták a frontot. November 20-án, a Sztálingrádtól délre a kalmük sztyeppén húzódó szakaszon, ahol a 4. román hadsereg biztosította a németek szárnyát, is kibontakozott a szovjet offenzíva. A románok itt is visszavonultak, így a 6. német hadsereg, valamint több román és horvát csapattest beszorult a sztálingrádi katlanba. Noha Hitler többször is megpróbálta felmenteni a körbezárt erőket – amiben román csapatok is részt vettek – ezek az akciók kudarccal végződtek.

A 3. és 4. román hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett: az elesettek, sebesültek és eltűntek számát 140–160 ezer fő közé teszik, de a hadianyag vonatkozásában is komoly érvágást jelentett a szovjet ellentámadás sikere. Az eseményeket a román hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájaként tartja számon a román történetírás. A front megroppanását és következményeit később a német parancsnokok döntéseivel, Hitler központosított és ellentmondást nem tűrő utasításaival, a románok hiányos felszerelésével és elégtelen erőivel magyarázták, ugyanakkor több német tiszt kifejezetten a románokat hibáztatta. A román hadsereg harci kedve mindenesetre megrendült, és ezután a román hadvezetés is igyekezett minél több katonát hazahozni a keleti frontról, számítva egy esetleges konfrontációra Magyarországgal.

A horvátok tragédiája

A Németországgal szövetséges Független Horvát Államot (NDH) vezető Ante Pavelić rögtön a Szovjetunió ellen indított német támadást követően jelezte Hitlernek, hogy a horvát állam is részt akar venni a „szerbofil Oroszország” elleni hadjáratban. Az NDH ekkor már hadat üzent az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának, a Szovjetuniónak azonban hivatalosan sosem, és csak önkénteseket küldött a keleti frontra. A 369. légiós ezred, a Horvát Légió 1941 nyarán történő megalakulásától a kapitulációig a Wehrmacht kötelékeiben küzdött, illetve az olasz csapatoknak is volt egy gépesített horvát egysége. A horvát katonák német egyenruháin a felvarró és a Wehrmacht-sisakra festett horvát címer jelezte nemzeti hovatartozásukat, az olasz parancsnokság alatt harcoló horvátoknak pedig olasz szabású uniformist gyártottak, bal karján a horvát címerrel. Az Ivan Markulj ezredes által vezetett, többnyire tapasztalatlan önkéntesek rövid kiképzést követően indultak el a frontra. A több mint felerészben boszniai és hercegovinai katonákból álló horvát csapatok tagjai (köztük számos muszlim, akiket az usztasa ideológia szerint a „horvátság virágának” tartottak) egészen Sztálingrádig jutottak, ahol a 6. német hadsereggel együtt szinte teljesen megsemmisültek. Később, hazatérve, a jugoszláv haderőhöz átállt túlélőknek is azzal kellett szembesülniük, hogy ha a náci szövetséges múltjuk miatt nem is indult ellenük eljárás, sokukat azzal vádolták meg, hogy a szovjet hírszerzés ügynökei lettek.

Elkerülni az összeomlást

A Don menti események szinte napra pontosan egybeestek a casablancai konferenciával. Az ottani napirend jelezte, hogy a Szövetségesek vezetőinek az észak-afrikai harcok után kétségük sem volt afelől, hogy a háború a tengelyhatalmak teljes vereségéhez fog vezetni. 1945-ben a német tábornokok egybehangzóan állították − például Saul Padovernek, az osztrák zsidó családba született amerikai hírszerzőnek, aki később neves eszmetörténésszé lett −, hogy Sztálingrád után a többezer fős tábornoki kar jelentős része már csak a teljes összeomlás elkerülését látta reális háborús célnak. A keleti fronton történt vereség hozzájárult ahhoz, hogy az újjáépítés tervezése már 1943 első felében a nemzetközi politika egyik súlyponti elemévé váljon. 1943 májusában Hot Springsben az akkor magukat United Nations-nek nevező szövetségesek megalakították a majdani ENSZ egyik legfontosabb pillérét, a Food and Agricultural Organization elődjét, novemberben pedig a közvetlen segélyprogramok szervezésével megbízott United Nation Relief and Rehabilitation Organization-t. 

A tágabb értelemben vett sztálingrádi csata azt is jelezte, hogy a Szovjetunió 1943 elejére az anyagok háborúját a menekülő munkaerő áttelepítésével, illetve a kazah, kirgiz és üzbég lakosság mozgósításának köszönhetően megfordította. A doni áttörés legfontosabb tényezői között voltak azok a T-34-es közepes tankok, amelyek ekkor már rekordsebességgel készültek Cseljabinszk, Jekatyerinburg és Frunze (a mai Biskek) ipari üzemeiben. Közép-Ázsia 1942 ősze és 1943 eleje között a Szovjetunió ipari termelésének stratégiai régiójává vált.

Folyamatos hátrálás

Noha a német hadsereg korántsem semmisült meg 1942–1943 fordulóján, ettől fogva folyamatos hátrálásra kényszerült, és már csak kisebb ellentámadásokra tellett az erejéből. Ugyanakkor a sztálingrádi csata egyéb következményekkel is járt: Németország szövetségesei meginogtak, és egymástól függetlenül puhatolózni kezdtek a háborúból való esetleges kilépés feltételeiről. Igaz, a kiugrás végül csak keveseknek sikerült. 1942 végén – még a sztálingrádi vereség előtt – pedig a romániai – és kisebb részben a szlovákiai – zsidóság sorsában is fordulat történt. Noha ekkorra a szlovákiai zsidók túlnyomó részét már elszállították, októberben leálltak a deportálások a Főkormányzóság haláltáboraiba. Romániában pedig meg sem kezdődtek, igaz, akkor már javában zajlott a besszarábiai, észak-bukovinai és transznisztriai zsidók elpusztítása. Külföldről – például az USA-ból – és belföldről – például Iuliu Maniu részéről – érkező tiltakozások hatására, valamint a hadihelyzet változása miatt Antonescu levette a napirendről a „végső megoldást”, amit Romániában már a németek sem erőltettek tovább.

A keleti front végül 1944-ben elérte Közép-Európát, egy évre rá pedig a Vörös Hadsereg már Európa szívében volt. Ezzel nemcsak a Harmadik Birodalom világhódító terveit zúzta szét, hanem kiterjesztette a térségre a szovjet befolyást és végül a kommunista berendezkedést is.

Nyitókép: Keleti front, 1943. Forrás: Fortepan / Merza József

Témakörök: 1943, Don-kanyar, második világháború, Sztálingrád
Aula

Rivális szövetségesek

A doni áttörés közép- és kelet-európai vonatkozásai.

Ludovika Podcast

80 éve üzennek a doni hősök

Egy érzelmektől sem mentes podcast adás Négyes Lajos ezredessel.

Könyvtár

Karcsú kötet, súlyos kérdésekkel

A határok jogi konstrukciók, amelyek távolról sem csak háborúk nyomán változhatnak. Könyvbemutató.

nke-cimer

LUDOVIKA.hu

KAPCSOLAT

1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu

IMPRESSZUM

Ez a weboldal sütiket használ. Ha Ön ezzel egyetért, kérjük fogadja el az adatkezelési szabályzatunkat. Süti beállításokElfogad
Adatvédemi és süti beállítások

Adatvédelmi áttekintés

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary
Always Enabled
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Non-necessary
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
SAVE & ACCEPT