Alig telik el úgy hét, hogy a brit királyi család valamely tagja ne szerepelne a hírekben. A II. Erzsébet életéről szóló The Crown című sorozat pedig évek óta az egyik legnépszerűbb. Mi tartja életben a monarchiát és mi ma a szerepe az uralkodónak? Kaszap Márton egyetemi adjunktussal, az NKE Európa-tanulmányok tanszékének munkatársával erről beszélgettünk.
A „királyi család” Magyarországon meglehetősen szokatlan, már-már népmesei hangulatot, de legalábbis letűnt korokat idéző kifejezésnek hangzik, annak ellenére, hogy a király vagy királynő Európa több országában is tényleges közjogi szereplő. Mi a valós szerepe és befolyása a brit uralkodónak? Hogyan képzeljük el a családtagok szerepét?
Európa, sőt a világ számos országában még sok monarchia maradt. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy legtöbbször nem a svéd, a spanyol vagy belga uralkodói ház ugrik be az embereknek, hanem az angol. Valószínűleg azért, mert nagyon ősi intézményről van szó Angliában, és befolyását tekintve páratlan az egész világon. Ha valaki a királyi viselkedés normái iránt érdeklődik, akkor óhatatlanul az angol példát fogja keresni. Ugyanakkor a királyság intézménye sehol sem idejétmúlt. Gondoljunk csak bele, hogy az emberiség történelme során sokkal tovább voltak királyok és királynők, mint elnökök és miniszterelnökök. Ráadásul az uralkodótól nemcsak a politikai vezetést várták el, hanem egyfajta morális iránymutatást is. Meg vagyok róla győződve, hogy a híres angol udvariasság is valahol ennek az uralkodói eszmének a leképeződése. Az állampolgárok ugyanis hajlamosak úgy viselkedni, ahogy a politikai vezetőik. Ha az angoloknál a királyi viselkedés az alapvető kiindulási pont, akkor ez a tágabb társadalmi érintkezésben is megjelenik. Ne feledjük, a magyar „udvarias” szó is az „udvar” – a királyi udvar – szavunkból származik, mint ahogy angolul is az udvariasság (courtesy) az udvar (court) szóhoz kötődik.
Bár a királynő nem szólhat bele politikai ügyekbe, van azért az uralkodónak bármiféle tényleges hatása az országos politikára, a közbeszédre, a társadalmi vitákra?
Természetesen! Bár a brit uralkodó belpolitikai ügyekbe közvetlenül nem szólhat bele, azért vannak közvetett eszközök. Például különböző társadalmi témákat karolhat fel, amelyek bár belpolitikailag nem lehetnek megosztók, azért képesek befolyásolni a közbeszédet. Ilyen lehet a környezetvédelem, a klímaváltozás vagy a betegek és veteránok gondozásának ügye. A témafelvetésen kívül persze vannak konkrét közjogi hatáskörök is. Például az uralkodó beszéde nyitja meg a parlament ülésszakát, ő írja alá a megszavazott törvényeket, fogadja az Egyesült Királyságba küldött új nagyköveteket, és a brit miniszterelnök neki köteles beszámolót tartani az ország aktuális helyzetéről. Továbbá a brit uralkodó a feje a Brit Nemzetközösségnek, így ő az államfő olyan más országokban is, mint Ausztrália és Kanada. Ő az anglikán egyház feje is, és a brit hadsereg is neki tartozik lojalitással. Tehát a brit monarchia intézménye távolról sem kiüresedett és jelentőségét vesztett. Sokkal inkább arról van szó, hogy a pártpolitikán felülemelkedve a nagy nemzeti ügyeket kívánja összefogni.
Az embernek néha az az érzése, mintha az angol királyi ház nehezen találná a helyét. Mintha nehezen tudná megtölteni új tartalommal a részben kiüresedett kereteket, miközben a hagyományok és az új idők között egyensúlyoz. Létezik bármiféle kitörési pont vagy idővel elkerülhetetlennek látszik az intézmény megszűnése?
A brit monarchia intézményének mindig is a hagyományok és a jelen között kellett megtalálnia a helyes egyensúlyt. Ez azt is jelentette, hogy párhuzamosan kellett biztosítani a kontinuitást a múlttal, és az alkalmazkodást a jelenhez. Abban a pillanatban, ha bármelyik hiányzik, a brit monarchia legitimációs bajba kerülhet. Ezért nagyon gondosan figyelni kell erre a helyes egyensúlyra. De igazából ez nemcsak a királyi családot érinti, hanem az egész brit társadalmat. A britekre is igaz, hogy a múltat és a jelent párhuzamosan akarják megtartani. Gondoljunk csak a piros kétfedelű buszokra Londonban, vagy a fekete taxikra! A múltban is ilyenek voltak, most is hasonlók, ezért a kontinuitás megmaradt, de ezek a járművek már korántsem olyanok, mint régen voltak, egyre modernebbek, elektromosak és környezetbarátok. Én nem féltem tehát a brit monarchia fennmaradását. Éppen azért, mert nagyon jól kezelik ezt az egyensúlyozást. Ha csak II. Erzsébet királynő uralkodására gondolunk, azt láthatjuk, hogy bár a világ rengeteget változott az 1952-es trónra lépése óta, mégis mindig jól követte a világ változását. A brit társadalom egymást követő különböző generációi pedig emiatt töretlenül szerették.
Bár az angolok mintegy negyede eltörölné monarchiát, a fennmaradását még mindig jelentős többség támogatja. Mi táplálja ezt a támogatottságot?
A monarchiaellenes hangok bár léteznek, támogatottságuk nem meghatározó. Ennek oka, hogy a brit királyi család intézménye valahol az egész brit nép nemzeti identitásáról szól. Minden nemzetnél más a legfontosabb identitásképző elem: egyeseknél a nyelv, másoknál a vallás. Bár a briteknek kétségtelenül fontos az angol nyelv és az anglikán vallás, mégis talán a brit királyi család tisztelete a legfontosabb nemzetegyesítő elem. Gondoljunk csak arra, hogy egy-egy brit királyi esküvő, temetés vagy koronázási szertartás iránt mekkora az országos érdeklődés! Az emberek sokszor szünnapot vesznek ki a munkahelyükről, hogy követni tudják a televízión. De sokat mondó Guy Fawkes napja is november 5-én, amikor a britek azt ünneplik, hogy a 17. században egy sikertelen merényletet követtek el a király ellen, és ezért a monarchia tovább tudott működni. Észak-Írországban, ahol az unionisták számára a brit identitás különösen is fontos, a házfalakra II. Erzsébet portréját festik fel. A brit himnusz is úgy kezdődik, hogy „Isten óvd meg a királynőt!” Szóval a brit királyi család sokkal több, mint néhány ember élete az ország élén. Sokkal inkább egy egész nemzet identitásáról, önképéről szól. Ezért a racionális érveket itt legtöbbször felülírják az érzelmi kötődések.
Az angol királyi ház körül régebben is akadtak botrányok, az „alattvalók” által kifogásolt párválasztások, megkérdőjelezhető megnyilvánulások. Van olyasmi a közelmúlt történései között, ami a bulváron túlmutató jelentőségű lehet?
A brit királyi család életében – akárcsak bármilyen más család életében – a megpróbáltatások szinte természetesek. Ugyanakkor abban van különbség, hogy amíg egy átlagos családnál a konfliktusok sokszor házon belül és privát módon rendeződnek, addig a királyi család esetében a folyamatos médiafigyelem miatt szinte minden napvilágot lát, és a legapróbb konfliktusok is felnagyítódnak. Nyilván az sem kedvez e konfliktusok rendezésének, hogy a királyi család tagjai abból a szempontból sem tekinthetők átlagosnak, hogy sokszor egymáshoz is időpontot kell kérniük, ha találkozni akarnak, mert olyan sok hivatali elfoglaltságuk van. De számomra ezeknek a konfliktusoknak az értékelésekor a legfontosabb mindig az, hogy a jellegüket tekintve privát vagy közéleti jelentőségűek. Ha privát, vagyis néhány ember magánéletét érintő, akkor nem érdemes vele foglalkozni. Ha ellenben közéleti jelentőségű, vagyis az egész ország működését érinti, akkor már érdemes rá odafigyelni. Jellemző módon sokkal több a privát jellegű konfliktus, mint a közéleti.
Mit tartana fontosnak kiemelni, amit itthon nem igazán értünk a királynővel és a királyi családdal kapcsolatosan?
Szerintem a brit identitásról elmondottakat jobban szem előtt kellene tartani Magyarországon. Ha ugyanis kritizáljuk a brit királyi családot, akkor azzal a brit népet is kritizáljuk. Nemrég, amikor Harry herceg és Meghan Markle interjút adott Oprah Winfrey-nek egy amerikai csatornán, és emiatt az amerikai média felkapta az ügyet, nagyon kritikus hangok jöttek a királyi család felé az Újvilágból. Ugyanakkor az Atlanti-óceán innenső partján teljesen más volt a fogadtatás: azt lehetett érezni, hogy a britek ezt inkább támadásnak értékelik a brit monarchia ellen, és meglehetősen fagyos volt a hangulat. Ezt nekünk is jobban szem előtt kellene tartanunk. Szerintem egyébként nagyon is könnyű a brit királyi családot tisztelni. II Erzsébet királynő mindig példát mutatott szolgálatkészségből, nemcsak a hazájának, de más országoknak is. Mindig a brit nemzeti érdeket helyezte sajátja elé. És most, 95 évesen, még mindig ellátja ezeket a hivatali feladatokat. Vajon hányan volnánk erre képesek ennyi idősen, vállalnánk a felelősséget egy 65 milliós országért, a hivatalos programokat és a média folyamatos figyelmét? Azt hiszem, legtöbben inkább már nyugalmat keresnének, de ő még mindig ellátja ezeket a feladatokat. Jövőre pedig – kimondani is nehéz – ezt a szolgálatot immár 70 éve végzi, ami még a világtörténelemben is kimagasló teljesítmény.
